János 17,20-26
20"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; 21hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. 22Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: 23én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél." 24"Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. 25Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem. 26És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük.
Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Néhány évvel ezelőtt mutatták be a Mások élete című filmet, amely a rendszerváltás előtti NDK-ban működő állambiztonsági szolgálat működését mutatja be. A történetben egy magányos és céltalan ember a főszereplő, aki rendőr századosként csak a munkájának él, ami nem más, mint rendszerellenes emberek folyamatos megfigyelése és lehallgatása. Érdekes emberek változatos és igazán tartalmas hétköznapjait figyelve és fülelve jön rá saját élete kisszerűségére és ürességére, és legszívesebben inkább az ellenőrzött emberek életének lenne maga is részese.
Fenti igénk is mások életébe enged bepillantani, ugyanis fültanúi lehetünk egy beszélgetésnek Jézus és Atyja között. Bár a beszélgetésben csak az egyik fél szólal meg, biztosak lehetünk benne, hogy jelen van a másik fél is. Jézus ugyanis imádkozik. Bár ekkor testben élt itt a földön, és emberileg nézve távol volt a Mennyei Atyától, valójában mégis közel volt hozzá, és úgy tudott vele beszélni, mint aki valóban jelen van. Úgy beszélt hozzá, mint egy fiú az apjával, akit tisztel és szeret. Akiben megbízik és akivel jó kapcsolatban van. Ezt a közelséget fejezi ki, az imádság módja is, ahogy pár verssel korábban olvassuk: égre emelt tekintettel fohászkodott.
Vajon a mi imádságaink milyenek? Gyorsan ledaráljuk őket, elsoroljuk, hogy köszönöm, bocsásd meg, és kérlek segíts? Hisszük-e és átéljük-e, hogy az imádság valójában beszélgetés, ahol a másik fél az Úristen is jelen van és közvetlenül hallja, amit mondunk. Jézus imádságában felnézett az égre, ahová szavait intézte, és ahonnan a választ várta.
Mi általában alázatból, hitből, kicsinységünk érzése miatt meghajtjuk a fejünket, és lehunyjuk szemeinket, de ilyenkor is tudhatjuk, hogy az Úr ott van és figyel ránk, figyeli minden szavunkat, még ha azok egyszerűek és esetlenek is néha. És higgyék el a Testvérek, nemcsak odafigyel, hanem igen nagyon örül neki, hogyha végre hozzá fordulunk, rá figyelünk és szóba állunk vele. És mindezt önként és hitből.
Az imádság olyan lehetőség, olyan eszköz, mellyel kapcsolatot lehet teremteni menny és föld között, mellyel szólhatunk Istenünkhöz. Könnyíthetünk lelkünkön, meghallgatást és megértést találhatunk. Egy régi hittanos ének jut eszembe gyerekkoromból, mely így kezdődött: „Kis telefonom van nekem, két összetett kezem, mit lenn a földön mondok én, Megváltóm hallja fenn.” Lám, néha milyen sok igazság van egy ilyen egyszerű kis szövegben!
De Jézus nem áll meg itt. Hiszen nem csak példát adott elénk, hogy hogyan is illik imádkozni, hanem mindehhez támogatását is megadja. Erről szól János evangéliuma előző fejezetében, amikor arra tanít minket, hogy az Ő nevében könyörögjünk az Atyához, és úgy valóban meghallgatást kapnak szavaink. Mai napig is nagy jelentőssége van annak, ha egy megbecsült, egy híres vagy elismert személyiség a nevét adja egy kezdeményezéshez vagy mozgalomhoz. Ezzel garanciát vállal és támogatását adja ahhoz az ügyhöz. A Biblia alapján a mi imádságainkhoz nem más, mint Jézus Krisztus adja a nevét, és adja támogatását is. Ennél nagyobb nevet pedig senki nem tud mondani!
Mit is jelent az Ő nevében imádkozni? Ha ráhangolódunk az ő akaratára és útmutatására, ha saját vágyaink és gondolataink zaján túl meghalljuk lelkünk mélyén az Ő halk és szelíd hangját, akkor felismerhetjük, hogy valóban mire is van szükségünk, mi az, aminek híján vagyunk, és így Jézusban és Jézus által tudunk imádkozni, kérni és hálát adni. Az Ő neve és ígérete a garancia arra, hogy szavaink meghallgattatásra találnak.
Nem más ez, mint egy jól működő bensőséges szeretetkapcsolat két fél között. Egyrészt az Atya és a Fiú között, másrészt pedig Isten és ember között. Jézus minket is szeretne bevonni abba a csodálatos és meghitt közegbe, amiben ő is él, ahol közvetlenül együtt lehetünk az Élő Istennel.
Olyan ez, mikor Pétert, Jánost és Jakabot magával vitte az Úr a megdicsőülés hegyére, ahol egy rövid időre megnyílt a menny és szinte tapintható közelsége került a tanítványok számára a Mindenség Ura. Lélegzetelállító élmény lehetett számukra, amikor hatalmas fény támadt, megjelent a mennyből Mózes és Illés, és az egész helyet érezhetően betöltötte a Szent Isten jelenléte. Ilyet a földön csak kivételes esetekben tudunk átélni. Az elcsodálkozó tanítványok nem tudták pontosan mi is történik, vagy hogy mit kéne tenniük. Leesett állal, a jelenéstől elkáprázva csak azt tudták, hogy jó nekik itt, és itt szeretnének maradni minél tovább. És mindez csak kis szelete volt Isten közelségének.
Ilyen és ehhez hasonló élményekben nekünk is részünk lehet, ha nem is egy mennyei jelenés által, de a Szentlélek segítségével, aki ha jelen van, közel érezhetjük magunkat a mennyhez. Amikor elér a szívemig egy bibliai szakasz, amikor sajnálom, hogy haza kell mennem az istentiszteletről, amikor őszintén és lelkem mélyéről jönnek az imádságaim szavai, amikor valóban megérzem a bűnbocsánat erejét. Ezekben a pillanatokban jelen van a Szentlélek és felemel minket. Nem csak feldob, mint egy jó élmény, vagy egy kellemes kikapcsolódás, hanem valóban felemel a földről, kicsit közelebb Istenhez.
De ez a vonzó hely, az Isten közelsége nem csak egyes embereknek van fenntartva. Bár a Jó Pásztor minden elcsatangolt báránynak utána megy és külön foglalkozik velük, de mégis csak egy nyájba akar minket gyűjteni. Nem híveket külön-külön, hanem egy közösséget, egy nagy Gyülekezetet. Ahol a sokszínűség és a különbségek ellenére mégis egység uralkodik. Hiszen mind keresztyének vagyunk, gyakorta testvérnek is hívjuk egymást, de jó lenne, ha valóban testvérként is tudnánk együtt élni!
Sajnos az ember nehéz és bűnös természete megnehezíti ezt, még akkor is, ha keresztyén. Az évszázadok alatt számtalan felekezetre töredezett szét az, ami eredetileg egy volt. Különálló felekezetekben élünk, ahol sokszor nem társnak, hanem ellenfélnek tekintjük a másikat. Irigykedünk, ha a másiknak jobban megy a szekér, vagy épp öntudatosan kevesebbnek tartjuk őket magunknál. A különbségek ellenére is egység…
Ha a történelmi változásokat már nem is tudjuk visszacsinálni, legalább az egymás iránti Krisztusi szeretetet tartsuk meg, ami szavak nélkül is hitvallás lehet a világ számára. Különösen a mai széttördelt és darabjaira hullott, egyénekre hullott társadalomban lehet nagyon vonzó és értékes üzenete egy valóban egységes keresztyén közösségnek, ami bár sokfelé ágazik, mégis egy tőről fakad és egyazon cél felé törekszik. A krisztusi szeretetben élve Isten felé.
Az ilyen példamutatást pedig mindig kicsiben kell elkezdeni. Legyen először Neked és Nekem jó kapcsolatunk, személyes kapcsolatunk Istennel. Imádság és az Ige segítségével váljunk mi is részesévé annak a szeretetközösségnek, ami minden ember előtt nyitva áll. Ezáltal aztán javulhatnak a családi kapcsolataink, javulhat a gyülekezetünk közössége, s így látható és kézzelfogható módon létrejöhet egy olyan vonzó és élő gyülekezet, mely ékes bizonysága lesz a Krisztusba vetett hit erejének és ahol valóban megtapasztalható Isten közelsége.
Adja Isten, hogy a mi gyülekezetünk is ilyen lehessen! Ámen.
