Mt. 20,20
Akkor odament hozzá a Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit.
Mt. 20,21
Jézus megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” Ő így felelt: „Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban.”
Mt. 20,22
Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?” Ők így feleltek: „Ki tudjuk.”
Mt. 20,23
Erre ő ezt mondta nekik: „Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám elkészítette.”
Mt. 20,24
Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre.
Mt. 20,25
De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk.
Mt. 20,26
De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok,
Mt. 20,27
és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.
Mt. 20,28
Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A böjti utunk második állomásához, a második vasárnaphoz érkeztünk, mely úgy állítja elénk Jézus Krisztust, mint az Atya Isten szolgáját. Hiszen Ő annak ellenére, hogy Úr és Király, hogy az élő Isten Fia, telve hatalommal és dicsőséggel, mégis szegénységben és egyszerűségben jött el közénk.
Elsősorban nem uralkodni akar rajtunk, nem parancsolgatni, és lábai alá vetni minket. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni nekünk. Már az is hatalmas szolgálat volt részéről, hogy megüresítette magát, és emberré lett. Kézzelfoghatóvá vált, az emberek a közelében lehettek, beszélhettek vele és közelről láthatták a csodáit. A korabeli szemtanúk pedig az evangéliumok által megörökítették számunkra ezt a drága tapasztalatukat.
De Krisztus részéről ez még nem volt elég, hiszen ebben az életben vállalta a szenvedést és a halált is, azért, hogy bűneink büntetéséért elszenvedje helyettünk. Teste értünk adatott és vére értünk ontatott bűneink bocsánatára és üdvösségünkre. Mindezt a hatalmas áldozattal járó szolgálatot végezte értünk, melynek motivációja értünk való szeretete volt.
Ilyen alázatos és csodálatos Urunk van. Aki legkiszolgáltatottabb voltában is valóságos Úr maradt. Mai igénk arról szól, hogy a tanítványok hogyan is élték meg ezt a helyzetet, hogy Mesterük egyszerre Úr és szolga.
A tanítványok már jó ideje követték Jézust és már a hit lángja is kezdett éledezni bennük. Zebedeus fiai bölcsen ismerték fel, hogy bár itt a földön szegénység és alávetettség a sorsuk, majd annakidején eljön a krisztusi ország, ahol fordul a kocka, és az elsőkből utolsók lehetnek. Ott majd méltó helyre, a királyi trónra kerül Mesterük, és elvileg – a kor szokásaihoz híven – lesz mellette két szabad hely, melyet elfoglalva rang szerint a másodikak lehettek volna ebben a királyságban. Ezt a két helyet akarták gyorsan, már jó előre lefoglalni, és ehhez még a kedves Mamát is segítségül hívták, aki féltő szeretetével kiállt gyermekeiért.
Ezeknek a tanítványoknak volt már egy jó helyük – Krisztus közelében lehettek –, de még jobbat akartak. Többet és jobbat szerettek volna maguknak. Talán nem hatalomvágyból, talán tényleg csak a hűségük és buzgóságuk vezette őket, de mégis feljebb akartak kerülni.
Sajnálattal szoktam tapasztalni, mikor egyes emberek szintén az Isten országában, illetve az egyházban akarnak nevet szerezni önmaguknak, itt akarnak karriert csinálni. Szeretnék ismertté tenni nevüket és tevékenységüket, hogy felnézzenek rájuk és megbecsüljék őket. Jézus erre ezt mondja: „De közöttetek ne így legyen”.
Persze az egyházon kívül ez jól működik. Jézus is tud a „népek fejedelmei”-ről és a „nagyok”-ról. Mindenki szeretne úr lenni, mindenki szeretne felülemelkedni. Többet elérni, mint a szülei, többet megadni a gyermekeinek, mint amit ő kapott. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha tudnánk ebben a törekvésben, hogy hol a határ. De sajnos sokan nem tudják, és kizárólagos szenvedélyükké válik a hajtás és a felemelkedés.
Elég ha csak a médiára gondolunk, ahol szintén mindenki híres akar lenni, mindenki pénzre és hírnévre sóvárog, mindegy, hogy milyen áron. A felemelkedés ezen modern útjának végtermékei a (túl) sokat emlegetett celebek. Magyarul ez a szó egyszerűen azt jelenti, hogy ünnepelt híresség. Ezek a személyek általában nem tudásuk, vagy értékes képességeik révén érik el ezt a pozíciót, csupán a média által róluk kialakított és sokszor bemutatott kép miatt. Jézus erre ezt mondja: „De közöttetek ne így legyen”.
Lassan oda jutunk, hogy mindenki úr és király akar lenni, és már egy szolga sem marad. Illetve egy mégis. Weöres Sándor így ír erről:
Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,
csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.
Valaha én is úr akartam lenni,
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Tekintsünk ismét igénkre. Isten országában tehát ez a dolog is fordítva működik, mint amit megszoktunk. Jézus nem kiskirályokat, és nem celebeket szeretne nevelni belőlünk, akik emberileg nézve talán hatalmasok. Zebedeus fiai, akár a szenvedések kelyhét is vállalták volna Jézussal, csak hogy diadalmaskodjanak. Viszont Krisztus nem szeretné, ha az övéi egymást lefölözve akarjanak még előrébb, még feljebb jutni. A hívő életben ez nem működik. Itt az önös érdekek görcsös erőltetése helyett Jézus Krisztus az önzetlen szolgálatra buzdít.
Igénk megfontolandó tanítást ad a mai választással kapcsolatban is. Hiszen az egyházban való bármilyen tisztség viselése, presbiternek, esperesnek, püspöknek lenni, Jézus szerint nem hatalmat jelent, hanem szolgálatot. Az tölti be helyesen, aki így éli meg feladatát, aki nem önmagát látja ezáltal fontosabbnak, hanem inkább a rábízottak érdekét. Egy ilyen rang, vagy kinevezés ne feledtesse el velünk, hogy valójában Mennyei Urunk rabszolgái vagyunk, erre hivattunk el. És ennél nem is kell több.
Hiszen, ha már az Úr közelében lehetek, akár csak utolsó rabszolgaként is, akkor már fölösleges annál többet, jobbat kívánnom. Ha a hit és az Üdvözítő Krisztus a miénk, többre már nincs szükségünk lelkiekben, az üdvösséggel minden lelki kincs és rang a miénk lett. Elég, ha azt megtartjuk, és naponta kegyelemből élünk. Ha Krisztus közelében van az életünk, akkor már így is ott vagyunk mellette, az ő királyságában, jobb és bal keze felől. Mindaz, amire itt még vágyunk, az már a megváltás által rég a miénk.
A legfőbb uralkodást és a hatalmaskodást pedig inkább hagyjuk meg az Atya Istennek. Mi csak maradjunk hűségesek mindvégig, sokszor ez is elég nehéz harccal jár. Ő meg majd eldönti, hogy annakidején mennyei dicsőségben majd ki hova üljön.
Itt a földön pedig addig is egymásra bízott minket az Úr. Nem egymásnak alá- vagy fölérendelve, hanem egymás mellé, testvérként. Nem egymás legyőzése, hanem egymás hordozása, segítése a cél. Hiszen még maga Krisztus sem azért jött, hogy hatalmaskodjon, hanem hogy nekünk szolgáljon. „Jézus, aki Fiú, mégis szolgál, hogy mi, Isten szolgái fiak lehessünk.” Áldott legyen az Úr neve. Ámen
Urunk, Te nem koronát, hanem keresztet hordoztál miértünk. Add, hogy mi is letehessük végre koronánkat és felvehessük Veled együtt keresztünket. Segíts, hogy megértsük, a keskeny út nem a dicsőség és hatalom útja, hanem az alázaté és a szolgálaté. Add Urunk, hogy így, a Te tanításod alapján akarjunk nagyok és elsők lenni! Ámen.