Zsolt. 103,6
Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR.
Zsolt. 103,7
Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival.
Zsolt. 103,8
Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.
Zsolt. 103,9
Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké.
Zsolt. 103,10
Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
Zsolt. 103,11
Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.
Zsolt. 103,12
Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.
Zsolt. 103,13
Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.
Zsolt. 103,14
Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A mai napon egyházi évünk finisébe érkeztünk, Szentháromság ünnepe utáni utolsó három hét következik. Néhány éve az utolsó három vasárnapot Ítélet, Reménység és Örökélet vasárnapjának nevezte el egyházunk utalva ezekkel a végidők témájára. Hiszen ilyenkor mind a személyes életünk mulandóságáról, mind pedig ennek a világnak a végéről egyaránt szólnak hozzánk a kijelölt igék.
Azt hiszem, gyakran megesik velünk, hogy valakit félreismerünk. Kapunk róla egy benyomást, alkotunk róla magunkban egy képet, és úgy gondoljuk, hogy akkor ez az ember valóban ilyen. Aztán amikor több időt, több figyelmet szentelünk rá, sokszor kiderül, hogy tévesen ítéltük meg, és valójában egészen másmilyen jellem.
Keresztyénekként Istent is szeretnénk minél jobban megismerni. Tanulmányozva az igét, imádkozva, hitben járva igyekszünk hozzá minél közelebb kerülni, minél több ismeretet és tapasztalatot gyűjteni és ezáltal is egyre jobban elmélyíteni Vele a kapcsolatunkat. Mégis úgy gondolom, hogy még egy ilyen mély és bensőséges kapcsolat esetén is gyakran hajlamosak vagyunk félreismerni az Urat. Amikor sokszor nem úgy cselekszik, ahogyan mi azt várnánk.
Nyílván ez egy nagyon emberközpontú megközelítés. Valójában inkább arról van szó, hogy teremtményekként élve itt a földön soha nem fogjuk tudni pontosan kiismerni Teremtő Urunkat. A világban élő emberekként egészen mások a mi szempontjaink és sokkal szűkebb annál a felfogóképességünk, mintsem hogy képesek legyünk teljesen kiismerni a Mindenható Istent. Ézsaiás 55,9-ben így olvassuk: „Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”.
Valóban ég és föld a különbség a két nézőpont között, és hiszem, hogy így van ez jól. Hiszen az Úr így sokkal jobb megoldásokat tud nekünk adni, mint amit mi el tudnánk képzelni, és továbbá lehetősége van rá, hogy bármikor meglepjen minket, olyan helyzetekkel és utakkal, amikről soha nem gondoltuk volna, hogy részünk lesz benne.
Az emberi és az isteni nézőpont ilyen különbsége miatt az Úr ítéletét is könnyen félreérthetjük. A Szentírás alapján tudjuk jól, hogy életünk egykoron mérlegre kerül és Isten színe előtt kiderül, hogy örök létünk szempontjából mire volt jó mindaz, amit itt a földön elértünk. Azt gondolom, mindnyájan ismerjük a magunk legrosszabb oldalát. Amikor nem csak mondogatjuk, hogy milyen gyarlóak vagyunk, hanem amikor valóban úgy is élünk. Bűnösként.
Itt az istentiszteleten is minden héten, minden alkalommal muszáj bűnbánattal és a bűnbocsánatért való könyörgéssel kezdeni az Úrral töltött időt, mert az Ő közelségében újra és újra belátjuk, hogy ez megint nem jött össze. Már megint nem tudtam hűséges maradni Krisztushoz. Már megint tettem olyat, ami bántja a lelkiismeretemet. Már megint nem tudtam Isten szentéletű gyermeke lenni. És megint hallom a Tízparancsolatot és megint csak pipálom ki mindazokat az intéseket, melyek ellen vétkeztem. És akkor ezek után még a végidőkről is szólnak az igék, amikor eljön a számadás ideje? Ez teljesen kétségbeejtő helyzet!
Hiszen így, ezzel a folyton foltos lélekkel biztos nem fogok tudni megállni a tiszta és szent Isten színe előtt. Így biztos, hogy haragja és ítélete alá fogok esni.
Na és itt szól közbe Mennyei Atyánk, hogy már megint félreismertük Őt. Itt szól közbe a felolvasott 103. zsoltár bizonyságtétele: „Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.” (8-10. vers). Hát akkor hogy is van ez?
Úgy van ez, hogy az Úr nem a mi logikánk szerint gondolkodik. Sőt a mi logikánk szerint teljesen érthetetlen módon. Ugyanis adott itt a földön ez ember, aki bűnben született, elbukik a kísértésekben és nem tud nem vétkes lenni. Így természetesen nem méltó, sőt teljességgel alkalmatlan az üdvösségre, Isten szeretetére. És adott a mennyei dicsőségben az Isten, aki szent és semmi köze nincs a bűnhöz. Csak az maradhat meg a közelében, ami szintén makulátlan és teljesesen igaz. Na most ezek után egyszerű a képlet: a bűnös ember nem üdvözülhet, Isten haragja marad rajta és el kell pusztulnia. Ez így lenne ésszerű.
Csak ilyenkor nem számolunk az Úristen teljesen logikátlan irgalmával és Atyai szeretetével! Mert Ő nem azt mondja, hogy akkor vesszen el a bűnös ember, hanem, hogy akkor elküldöm a Fiamat, hogy mentse meg őket.
Odaadom Őt értük. Inkább szenvedjen Jézus, mintsem hogy mi örök kárhozatra ítéltessünk. És Krisztusra nézve pedig, az Ő áldozata miatt minden vétkünk eltöröltetik, minden megbánt bűnünk megbocsáttatik. Azt írja a zsoltáros: „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.”.
Bizony ilyen irgalmas az ítélő Isten. Ö maga tesz mos meg minket és tesz tisztává, tesz alkalmassá, hogy megállhassunk az utolsó napon szent színe előtt. Hiszen gyermekeiként szeret minket, lehajolt hozzánk, mint apa a fiához, hogy gondunkat viselje és megoldja nekünk az üdvösség megoldhatatlan kérdését.
Mindezek után nekünk csak egy dolgunk maradt elfogadni mindezt a szeretetet és ezt a drága ajándékot. Hogy ne csak tudomásom legyen róla, hanem valóban befogadjam a szívembe és az evangélium az életem részévé legyen. Hogy megtérjek Mennyei Atyámhoz, aki már régóta ott áll az atyai ház kapujában, várja haza tékozló gyermekét, készen áll a díszes ruha, az ünnepi lakoma is. Ne késlekedjünk hát tovább, induljunk hazafelé, az Úr vár reánk. Ámen.