2012. június 3., vasárnap

Prédikáció - Szentháromság ünnepe

2Móz. 33,18
Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet!
2Móz. 33,19
Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. [Róm 9,15]
2Móz. 33,20
Orcámat azonban nem láthatod - mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.
2Móz. 33,21
És ezt mondta az ÚR: Van itt hely nálam, állj a kősziklára!
2Móz. 33,22
És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok.
2Móz. 33,23
Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Az elmúlt vasárnap, pünkösd vasárnapján arról beszéltem, hogy nehéz megérteni azt az ünnepet, hiszen a Szentlélek kiáradása nem egy kézzel fogható esemény, azt inkább érezni és átélni kell.
Mai ünnepünk, Szentháromság ünnep is egy hasonló, nehezen megfogható ünnep, hiszen ma a Isten Hármasságának, teljességének Egységének a dicsérete és imádata a központi mondanivaló. Istennek ezt a hármasságát, három az egyben mivoltát már nagyon sokan magyarázták és még többen szerették volna megérteni minél tisztábban, de eddig kevés eredménnyel. Istennek egy olyan titka ez, aminek a létezéséről ugyan tudunk, de földi emberként azt hiszem mégsem fér a fejünkbe.
Mióta ember az ember, azóta szeretné megismerni, meglátni az Istent. Így volt ez már Bábel tornya építésekor is, így van ez az egész történelem során, és így van ez mind a mai napig. Ez a vágy vezette Mózest is, erről tudósít felolvasott Igénk. Izrael népének elhívott vezetője szerette volna meglátni az Urat, hajtotta a kíváncsiság, hogy megláthassa azt, aki elhívta Őt, aki eddig ilyen gondoskodó és kegyelmes módon hordozta életét, és csodákkal övezve vezette ki őket Egyiptom birodalmából.
De nézzük csak meg egy kicsit az igénkben olvasott események hátterét. Mikor is történt mindez? Izrael népe tehát az egyiptomi rabszolgaság igája alatt nyögött és könyörgött Istenhez a szabadulásért. Ő el is küldte Mózest, akit magát is már csodálatos módon mentett meg az akkori fáraó gonoszságától és fiatal korától fogva jó módban, Egyiptom hercegeként nevelkedhetett.
Aztán megkapta a küldetését, és Áronnal együtt mentek a királyi palotába kiérni, elvinni az ország munkaerejét, Isten népét. A folyamatos elutasítások nyomán átélhették Isten hatalmát, aki a 10 csapás és a tenger szétválasztása csodáival kiszabadította őket a fogságból, az akkori világ egyik legerősebb országából és vezette őket a pusztában, az Ígéret földje felé. Megígérte ennek a hontalan, menekült társaságnak, hogy saját hazájuk lesz, visszakapják őseik földjét, Izrael országát. Ennek az egyoldalú, odaadó elkötelezésnek a jeleként az Úr szövetséget kötött a néppel: elérték a pusztában a Sinai hegyet, ahol Isten szólt az egész néphez, majd képviseletükben Mózest felhívta magához a hegyre, ahol átadta a 10 parancsolatot neki, mely megpecsételte ezt a szövetséget. Szóval eddig egy csodálatos, izgalmas és szép történetet láthatunk, ahol a nép csodákat élhetett át, és a saját bőrén tapasztalhatta meg Isten szeretetét úgy, hogy Ők tulajdonképpen nem tettek érte semmit, csak a nehézség idején jajveszékeltek és kérték a szabadítást. Az Úr pedig jött, cselekedett és egyszerűen csak szerette őket minden erejével.
Ennek a szeretetkapcsolatnak a megpecsételése érkezett el a Sínai hegynél, mikor Isten átnyújtotta a rendelékezéseit, melyben első helyen kijelentette a nép minden tagjának, hogy „Én vagyok az Úr a te Istened”. Először magát adta oda és azután következetek csak a játékszabályok, amit elvárt gyermekeitől.
Ez által vált volna az egyoldalú kapcsolat kétoldalúvá, hogy elfogadják és megtartják mindazt, amit az Úr parancsolt nekik.
Azonban a szövetségkötés eseménye elhúzódott, a nép már türelmetlen volt, és inkább feladták a várakozást. Inkább az akkori világ szokása szerint készítettek egy arany bálványt, egy olyan istent, amit lehet látni, ami kézzelfogható, és azt imádták. Épp a legszentebb pillanatban adták fel a várakozást a kitartást és lettek hűtlenekké az Úrhoz. Teljesen olyan ez a szörnyű helyzet, mintha a házasságra készülő menyasszony épp az esküvő napján csalná meg választottját. Érthetetlen, szomorú és botrányos tett. Bár még meg sem kapták a két kőtáblát, a rajta szereplő első és legfontosabb parancsolatot, miszerint „Ne legyen más Istened!” – már csúfosan meg is szegték. Lehetetlen ezután elképzelni, hogy lenne olyan vőlegény, aki megbocsátana, és visszafogadná menyasszonyát. Isten is hallatlanul megharagudott és a hűtlen nép megérdemelte volna, hogy elhagyja őket, és kis híja volt, hogy nem veszítette el az egész tömeget.
Végül azonban mégsem teljesítette szörnyű, de igazságos haragját, hanem érthetetlen és teljesen indokolatlan módon mégis megkegyelmezett a bűnösöknek, és kijelentette, hogy új esélyt ad nekik, és újra megköthetik a szent szövetséget.
Testvéreim az Úrban! Bár ez egy több évezredes történet mégis aktuális. Hiszen ezekben a mostani időkben mi vagyunk Isten hűtlenné vált népe. Mindannyian, akik itt vagyunk, akik a földön élünk. Velünk Isten már új szövetséget kötött, Jézus Krisztusban, melyet a Fiú vére pecsételt meg. Először adott, egy darabot magából, és azután hív minket a vele való közösségre, a megtérésre, az új életre, melyet már az Ő játékszabályai szerint, megszentelve, bűn nélkül élünk. De vajon ez kinek sikerül közülünk? Melyikünk az, aki bűn nélküli, igaz és szent ember tudott maradni?
Néhányan talán azt gondolják, hogy persze, tudom, hogy gyarló emberek vagyunk, de azért nekem nincsenek olyan nagy bűneim, alapvetően jó ember vagyok. Testvérem: vettél el már valamit az életben, ami nem a Tiéd volt? Hazudtál már valaha? Voltál már az életben irigy a másikra? Ha bármelyikre is igen a válasz, akkor bizony híjával vagy a tisztaságnak. Persze, nem nagy dolgok, de mégis elválasztanak Istentől. Olyan bűnök, melyek miatt teljesen jogosan jöhetne Isten elutasító válasza: nem kellesz nekem! Bár megteremtettelek, bár szövetséget kötöttem Veled Jézusban, így már mégsem kellesz nekem. De lássuk be, ez inkább a mi emberi hozzáállásunkat tükrözi. Az ÚR nem ilyen. Ő egészen más. Igaz az az Ige, amit Timóteus 2,13-ban olvasunk: „Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.”
Ő sokkal jobban szeret bennünket, ahogy mi szeretjük egymást, vagy éppen saját magunkat. Megbocsát és elfogad bennünket, ha jövünk hozzá és kérjük a feloldozást és kérjük az új életet Jézusban. A mai napon is megadatott a lehetőségünk, hogy Krisztustól kérhessük bűneik, hűtlenségük és minden gyarlóságunk bocsánatát, megtérjünk és új életet kezdjünk.
Testvéreim! Nagy kérdése az emberiségnek, hogy milyen is az Isten? Mózes is ezt akarta volna meglátni, de fölösleges volt. Hiszen aki már megértette és megtapasztalta Isten iránta való szeretetét, bűnöket megbocsátó és az érthetetlen kegyelmét, érdemtelen jóságát, az már tudja, hogy milyen is Ő. Akkor már nem kell semmilyen jelenés vagy látomás. Mózes közvetlenül megláthatta az Úr lényéből fakadó dicsőséges világosságot, a mennyország egy szikráját, de azt gondolom, utólag ő is belátta, hogy nem ez volt a lényeg.
Hogy néz ki Isten? Nem tudom. Hogyan épül fel a Szentháromság? Nem tudom jól elmagyarázni, hisz én magam sem értem kristály tisztán. Viszont azt tudom, hogy lényegében milyen is az Isten. Az Atya megteremtett engem és annyira szeretett, hogy megváltásomra elküldte Szent Fiát, aki, mint elveszett bárányt, megkeresett és magához fogadott.
Kértem és meg is kaptam bűneim bocsánatát és az új életet. Azóta pedig velem van az Úr Szent Lelkével minden napon.
Ilyen az én Istenem! Ámen

Uruk Istenünk! Bár nem értünk minden részletet belőled, de bűnöket megbocsátó és bűnösöket megtérítő szereteted látva ezek már nem is érdekelnek tovább. Helyette csak örömmel adunk Neked hálát, hogy ennyit küszködsz értünk rendíthetetlen hűségeddel. Add, hogy minél többen, személyesen is felismerhessünk Téged, és dönthessünk melletted elfogadva Krisztus váltásgát. Légy nékünk Urunk, Megváltónk és Pártfogónk! Ámen.