Ám. 6,1
Jaj a gondtalanoknak a Sionon, az elbizakodottaknak Samária hegyén, a legkiválóbb nép előkelőinek, akikhez folyamodik Izráel háza!
Ám. 6,2
Járjátok be Kalnét, és nézzetek szét! Onnan menjetek a nagy Hamátba, azután menjetek el a filiszteus Gátba: Különbek vagytok-e ezeknél az országoknál, nagyobb-e határuk a ti határotoknál? [1Móz 10,10]
Ám. 6,3
Ti azt gondoljátok, hogy messze van a veszedelem napja, ezért az erőszak uralmát közel hoztátok! [Zsolt 10,5; Ám 9,10]
Ám. 6,4
Elefántcsont ágyakon heverésznek, pamlagokon terpeszkednek, megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat!
Ám. 6,5
Hárfakísérettel danolásznak, és azt hiszik, hogy zenéjük olyan, mint Dávidé. [Ézs 5,12]
Ám. 6,6
Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek.
Ám. 6,7
Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának.
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az elmúlt héten a Római levél kapcsán az Újszövetség és egyben a keresztyén hit egyik katedrálisában járhattunk és Pál apostol szépen kiművelt prédikációja alapján tanulmányozhattuk a test szerinti és a lélek szerinti élet közti különbséget. Ma sokkal távolabb kerülünk ettől a helytől, utunk évszázadokkal korábbra, az Ószövetség idejére vezet vissza, ahol szépen megkomponált beszéd helyett Ámosz próféta nyers és kemény szavait olvassuk. Bár a távolság időben és stílusban is jelentős, a téma mégis nagyon hasonló. Ámosz a test szerinti élet feletti ítéletet hirdeti.
De mielőtt az ige tanulmányozásához fognánk, vizsgáljuk meg egy kicsit a prófétát és korát. Ámosz az időszámításunk előtti 760-as években hirdette Isten szavát. Izrael és Júda ekkor két külön királyságot alkotott. A térséget fenyegető Asszír Birodalom uralma egy időre megtört, így a két kis királyság is meg tudott erősödni, és a béke ideje elhozta a gazdasági megerősödést is. Viszont a jólét csak kevesek kiváltsága volt: a felemelkedés élvezői nem vettek tudomást a társadalmi ellentétekről, hogy voltak, akiknek szegénysége elviselhetetlenné vált. Pedig a szociális bűnök csalhatatlanul jelezték, hogy a sikerek s kevesek jóléte mögött már megindult a bomlás. Emellett az ország békéje is csak átmeneti volt, hiszen a politikai széljárás igen változékony volt.
Viszont a dőzsölők, akikre a vezetés és a döntéshozatal volt bízva, nem törődtek semmivel a maguk kényelmén kívül. Sem a szegényekkel, sem az országot újra fenyegető ellenséggel, sem a népet megtartani képes Istennel.
Ezekhez az emberekhez érkezik el Ámosz próféta, aki Júdea területéről származott, és a prófétaság előtt pásztorkodással és gyümölcstermesztéssel foglalkozott. Ez a köznépből való, de tanult és értelmes ember lép fel bátran és határozottan Isten nevében.
A fent idézett szavak valószínűleg derült égből villámcsapásként érte a legnagyobb nyugalomban terpeszkedő vezetőket. A hamis biztonságérzetet, az önzést és az istentelenséget el akarja vetni, és helyette helyre szeretné állítani a teljesen eltompított, eltorzult lelkiismeretet, ha még lehet.
A fent idézett szavak nem kellemesek és nem lágy hangvételűek. Nem kéri szépen a bűnösöket, hogy térjenek meg, nem nyújtja nekik tálcán a feloldozást és a bűnbocsánatot. Csak haragosan kihirdeti: bűnben élnek, rossz úton járnak, és előbb-utóbb el fognak veszni.
Talán félünk ezt kimondani, de Isten haragszik ezekre az emberekre. De miért is félünk olykor Isten haragjáról beszélni? A Szentírás sok részletéből és Jézus életének példájából is tudjuk, hogy az Élő Isten maga a szeretet, és ebbe a képbe számunkra nem fér bele a haragvó, büntető úr képe. Éppen ezért sokan megkülönböztetik az Ó-és az Újszövetség Istenét, mint ha két külön személyről lenne szó. Számunkra ez a két magatartás nem fér meg egymás mellett. Persze ilyenkor magunkból indulunk ki, és emberileg úgy tűnik, hogy a szeretet és a harag egymással teljesen ellentétesek. Pedig Istennél nem így van. Furcsán hangzik, de Isten haragja is az Ő szeretetének egyik jele. Egy amerikai Ószövetség professzor[1] ezt így magyarázta a fenti igénk kapcsán: „Isten szereti az embereket, ezért ha valaki elnyomja és sanyargatja az Ő népét, akkor haragos lesz. Ez a haragja pedig az elnyomottak számára Isten szeretetének a jele lesz.[2]”
Ezen túlmenően az Ő haragjának nem a pusztítás a célja, nem rombolni, vagy ölni akar, hanem formálni. Elindítani egy jobb irányba. Hányszor hallani azt emberektől, hogy „engem ver az Isten”. Testvérem, ilyenkor miért nem állsz meg egy pillanatra, és vizsgálod meg az életedet, hogy rájöjj, valami nincsen rendben. Miért nem hagyod abba a hadakozást az éggel, és elcsendesedve, imádkozva, miért nem próbálod megérteni a nehézségek és csapások üzenetét, meghallani a nehézségek között az Úr szelíd és halk hangját. Ha csapások érnek, ha keresztet kell hordoznod, hidd el, végső soron nem ellened történik mindez. Még akkor sem, ha legtöbbször csak utólag látjuk meg a nehézségek célját.
És higgyék el a testvérek, a Mennyei Atyának fáj a legjobban, hogy néha ilyen eszközöket kell bevetnie a változás, a formálódás érdekében. Ő szeretne kegyelmes lenni, szeretne megbocsátani, de azoknak, akik olyan gondtalanul élnek, mint a felolvasott igénk szereplői, ez nem jelentett semmit. Ugyanígy, amikor tudomást sem veszünk Isten igéjének intéséről és csak ellene hadakozunk, amikor szentebbnek tartjuk magunkat a másik embernél, amazt pedig meg amikor a hitünk helyett az érdekeink motiválnak, akkor nekünk sem mond semmit a kegyelem igéje.
Mi szükségünk lenne Isten irgalmára? Miért kellene bocsánatot kérnem tőle? Sajnos erre sem az ókori Izraelben, sem a mai Magyarországon nem tudják legtöbben a választ. Most lehetne beszélni a mai vezetőkről, a mai gazdagokról, akik napjainkban fekszenek elefántcsont ágyakon és élvezik a szegény emberek által kitermelt haszon javait. De ők ma nincsenek itt. Az írott és hirdetett Igében ma nem őket, hanem minket akar megszólítani az Úr, akik itt vagyunk.
De hát mi nem vagyunk se vezetők, se milliomosok, csak kis emberek vagyunk, nem tudunk semmit sem tenni a társadalmi átalakulásért. Nem tudunk megtéríteni egy egész országot. Amit viszont tehetünk, hogy a magunk helyén világító lámpásokká leszünk. Nem reflektorrá, ami erős sugarával az eget pásztázza, elég, ha olyan lámpássá, ami maga körül képes világítani. Az néha többet ér.
Minket is érnek nehézségek és szenvedések. Minket is sokszor formál metszőkésével a gazdánk, és ez nem egyszer fájdalmas. De ha ezeket hittel és reménységgel viseljük, akkor már megálltunk a próbában. És ha ezt a győzelmet mások is látják, mások is hallják, akkor az bizonyságtétel lehet az Istenről. Lehet, hogy nem a szószékről szóló hosszú beszéd, csak az utcán elkapott, boltban hallott pletyka formájában. De ez Istenről szóló pletyka lesz, és bárcsak folyton ilyenek töltenék meg a hétköznapi beszélgetéseinket! És így, kis emberek nagy hite és hűsége folytán is terjedhet az evangélium, épülhet Isten országa. Ez a mi dolgunk és nem több.
És mi lesz akkor a pöffeszkedő gazdagokkal és a fennhéjázó ateistákkal? Nem tudom. De az biztos, hogy az ítélet és a fenyítés nem a mi dolgunk. Az Isten haragjával való intés pedig a próféták dolga, akiket erre hív el az Isten. Ezeken túlmenően a mi osztályrészünk az értük való imádság. Nem azért, hogy tüzes eső, vagy halálos baleset vessen véget életüknek, hanem hogy megtérjenek mielőtt még a foglyok élén menetelnének az örök rabságba. Éppen ezért szoktunk az oltárnál is az ország és a világ vezetőiért is imádkozni: pártállástól teljesen függetlenül. Hiszen ki más imádkozna értük, ha nem a hívők gyülekezete.
A felolvasott ige bizony kemény intés, és vészjósló jelekre hívja fel a figyelmet. Olyan, mint a szakadékot jelölő tábla az út mentén. Ne hagyjuk hát azt figyelmen kívül, hanem vizsgáljuk meg elsősorban a magunk életét és hitét. Keressük az Urat, amíg megtalálható, hívjuk segítségül, amíg közel van, és hozzá találva adjuk tovább a többi embernek is a tőle kapott fényt és szeretetet. Ámen.
Úr Jézus Krisztus! Áldozatodra gondolok, aki mindent megtettél értem a kereszten. Meghaltál bűneimért és nekem ajándékoztad az életet. Add, hogy minden napon a Te kegyelmedben keressem a gazdagságot. Hogy minden napom lehessen a Te dicsőségedre, akár örömben, akár fájdalomban telik is. Uram, sokszor nem értem a szereteted, de hiszek benne. Add, hogy ez a hitem el ne fogyjon, hanem folyamatosan erősödhessen. Ámen.