1Pt. 1,18
tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból,
1Pt. 1,19
hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Íme a számla! Életünk számlája. Bűneink számlája. Mindezt értünk kellett kifizetni, azért hogy ma itt lehessünk, azért hogy megmeneküljünk, azért, hogy örök kárhozat helyett örök üdvösség lehessen az osztályrészünk.
Tetszik vagy nem tetszik, de adósok vagyunk az Úr előtt. A megannyi mulasztásunk miatt, a megannyi szeretetlenség miatt, a megannyi kísértés miatt, melynek nem tudtunk ellenállni, és legfőképpen hitetlenségünk okán. Tartozásunk van Isten felé, melyet legkésőbb életünk végén ki kell egyenlíteni. Valakinek ezért fizetnie kell.
Ha egyedül kell odaállnunk Isten elé, vajon mit tudunk felmutatni a számonkérés idején? Hisz addigra minden evilági kincsünk odavész, semmi sem jön velünk a láthatókból a túlvilágra. Marad az ágról szakadt életünk, melynek tisztaságára és szentségére nem tudtunk vigyázni.
Hiába a megannyi jócselekedet, hiába a sok kedvesség, hiába vagyunk törvénytisztelők, hiába vagyunk vallásosak, ha nincs Krisztusba vetett mély hitünk.
Hiszen Isten színe előtt csupán a magunk erejéből, a magunk jóságából nem tudunk megfelelni. Nem tudjuk betartani maradéktalanul az ÚR parancsolatait, és nem tudjuk magunkat tisztára mosni velünk született gyarlóságainktól. Erre egyszerűen nem vagyunk képesek, önmagunkat nem tudjuk megváltani.
Éppen ezért jött el Jézus Krisztus. Ezért fizette ki helyettünk a tartozást, és itt ma a passió történetében láthatjuk magunk előtt a számlát, hogy tételesen mi mindent tett meg értünk, Megváltásunkért. Az emberek mocska és a világ szégyene lett a Mindenség Királya, hogy nekünk utat nyisson Isten csodálatos országába.
Nem a veszendő dolgok váltanak meg minket. Nem a felhalmozott kincsek, nem a felhalmozott kegyes cselekedeteink, hanem egyedül Jézus vére. Ő mossa le bűneink mocskát, és ad nekünk új életet.
Testvéreim! Ma, nagypéntek ünnepén Jézus értünk való szenvedésére gondolva tartsunk igaz és mély bűnbánatot. Jöjjük a golgotai kereszthez, és rakjuk le Királyunk lábai elé minden vétkünket, és régi életünket, hogy halála árán kiválthasson bennünket saját halálunkból, és Vele együtt új életre támadhassunk már itt földi utunkon, és egykor majd a Mennyek Országában. Ámen.
2012. április 6., péntek
2012. április 3., kedd
Prédikáció - Nagyhéten
Ézs. 30,21
Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Amikor jó idő van, és amikor épp nincs eltörve a lábam, nagyon szeretek az erdőben túrázni. Ilyenkor nagy segítségemre vannak a fákra, kövekre felfestett turista jelzések, melyek egyértelműen megmutatják az ösvényt, hogy merre kell menni, melyik a helyes út. Viszont ezek a jelzések olykor eltűnnek, és könnyen adódik olyan helyzet, mikor az utazó egy-egy kereszteződésnél elbizonytalanodik. Halad az addigi csapáson, de egyszer csak jön egy leágazás jobbra, vagy balra, ami csábító lehet, de nagy valószínűséggel tévútra vezet. Ilyenkor engedhetünk a bizonytalan kimenetelű kísértésnek, vagy az addigi úton maradva megkereshetjük a következő jelzést, ami biztosít afelől, hogy jó nyomon járunk.
Ehhez hasonló helyzet gyakran hitünkben is előáll. Amikor haladok életemben a hit útján, de valami miatt elbizonytalanodok. Kecsegtető és izgalmas ösvények kereszteződésébe érek, amik ismeretlenek, hívogatnak és csábítanak, csak éppen nem Isten szerint valóak. Döntéshelyzetek, krízishelyzetek idézhetnek elő ilyen kereszteződés-élményeket, mikor egy időre szem elől veszítjük utunk biztos turistajelzését, Isten Igéjét, és jön a bizonytalanság, rosszabb esetben a kétségbeesés, hogy most merre tovább, biztos jó úton haladtam eddig? Nem kéne váltani? És ilyenkor szól hozzánk Isten Igéje: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!”.
Az elmúlt vasárnapon Krisztus jeruzsálemi bevonulására emlékeztünk. Ebben a helyzetben az ujjongó tömeg egy dicsőséges uralkodót, az új királyt várta, de helyette csak egy szamárcsikón ügető egyszerű és alázatos tanítót kaptak. Jézus valóban Király volt, de az Ő királysága nem erre a világra, hanem Isten Országára vonatkozott. Nem evilági dicsőséget és hatalmat keresett, hanem az Atya dicsőségét akarta munkálni, és elvégezni értünk, emberekért a megváltás művét. Izrael népének nagy részében volt egy váradalom, egy erős elképzelés a Messiásról, de az Élő Jézus, az Élő Ige, egészen más volt, mint ahogy elképzelték. Megjött a Messiás a maga módján, ellentétesen az elvárásaikkal. Erre ők elbizonytalanodtak, majd azt látjuk, hogy nagypéntekre teljesen ellen is fordultak. A hozsannázó tömeg péntekre már „Feszítsd meg!”-et kiáltozott.
Ez is jellemző tévút. Amikor Krisztus nem úgy jön el hozzánk, nem úgy cselekszik velünk, mint ahogy mi azt várnánk, szeretnénk tőle. Kérjük az áldást, és kapunk helyette átkot. Kérjük az ajándékot, és helyette csak a meglévő kincseinkből vesz el az Úr. Mikor kérjük Urunk irgalmát, és helyette csak Isten hát mögött érezzük magunkat. Ilyenkor mi is könnyen elbizonytalanodunk, vajon jól döntöttem, mikor elhatároztam, hogy Krisztus lábnyomába lépek életem minden napján? Nem lenne jobb dolgom a magam útján járva? Nem lenne kényelmesebb letérni erről a keskeny ösvényről egy szélesebbre? És ilyenkor ismét szól hozzánk Isten Igéje: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!”
Hétköznapi hitéletünk teli van kísértésekkel, hogy lehetne másképp is, lehetne más merre is haladni. Könnyű lenne letérni az útról, és hátrahagyni mindent, hiszen nem vesznek körül kordonok, vagy betonfalak az Úrtól kapott keskeny ösvényen. Csak turistajelzések vannak, igék, ígéretek, megtapasztalások, s néha nagyobb csodák, melyek jelzik újból és újból jelzik: a lehető legjobb úton haladunk – Isten terve szerint, az Ő országa felé.
Nemsokára itt van nagypéntek feketébe öltözött ünnepe. Ha nehéz az utunk, ha könnyebbséggel kecsegtetnek a jobbra, balra vezető leágazások, akkor gondoljunk a Jézus útjára, a Via Dolorosán. Ott is sok elágazás volt, kitérhetett volna bármerre az út végén rá váró sorsa elől, de Ő is hallgatott Atyja szavára: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!”
Jézus Atyja iránti hűségből és irántunk érzett szeretetből vállalta útját a jászoltól a Golgotáig. Vállalt és odaadott értünk mindent, hogy kiváltson minket a bűn és a halál feneketlen verméből. Ennek a szeretetnek a betetőzését élhetjük hát újra most a nagyhéten.
Amikor nehéz az út, amikor úgy csábítanak a leágazások és a sokkal szélesebb ösvények, akkor gondoljunk Urunk hűségére. Ő nem adta fel a legnehezebb pillanatokban sem, és minket is nap mint nap arra segít, hogy bírjuk tovább az utat, és küzdjünk a kísértések ellen, melyek eltérítenének követésétől. Jézus mondja: „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Máté 10,22).
Ámen
Áldott légy, Urunk Jézusunk, hogy vállaltad értünk a szenvedést, és amikor elérkezett ideje, önként mentél a szent városba, kínos szenvedésed és halálod helyére. Add, hogy ne csak szánkkal magasztaljuk szereteted nagyságát, hanem keresztedet vállalva kövessünk téged. Ámen.
Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Amikor jó idő van, és amikor épp nincs eltörve a lábam, nagyon szeretek az erdőben túrázni. Ilyenkor nagy segítségemre vannak a fákra, kövekre felfestett turista jelzések, melyek egyértelműen megmutatják az ösvényt, hogy merre kell menni, melyik a helyes út. Viszont ezek a jelzések olykor eltűnnek, és könnyen adódik olyan helyzet, mikor az utazó egy-egy kereszteződésnél elbizonytalanodik. Halad az addigi csapáson, de egyszer csak jön egy leágazás jobbra, vagy balra, ami csábító lehet, de nagy valószínűséggel tévútra vezet. Ilyenkor engedhetünk a bizonytalan kimenetelű kísértésnek, vagy az addigi úton maradva megkereshetjük a következő jelzést, ami biztosít afelől, hogy jó nyomon járunk.
Ehhez hasonló helyzet gyakran hitünkben is előáll. Amikor haladok életemben a hit útján, de valami miatt elbizonytalanodok. Kecsegtető és izgalmas ösvények kereszteződésébe érek, amik ismeretlenek, hívogatnak és csábítanak, csak éppen nem Isten szerint valóak. Döntéshelyzetek, krízishelyzetek idézhetnek elő ilyen kereszteződés-élményeket, mikor egy időre szem elől veszítjük utunk biztos turistajelzését, Isten Igéjét, és jön a bizonytalanság, rosszabb esetben a kétségbeesés, hogy most merre tovább, biztos jó úton haladtam eddig? Nem kéne váltani? És ilyenkor szól hozzánk Isten Igéje: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!”.
Az elmúlt vasárnapon Krisztus jeruzsálemi bevonulására emlékeztünk. Ebben a helyzetben az ujjongó tömeg egy dicsőséges uralkodót, az új királyt várta, de helyette csak egy szamárcsikón ügető egyszerű és alázatos tanítót kaptak. Jézus valóban Király volt, de az Ő királysága nem erre a világra, hanem Isten Országára vonatkozott. Nem evilági dicsőséget és hatalmat keresett, hanem az Atya dicsőségét akarta munkálni, és elvégezni értünk, emberekért a megváltás művét. Izrael népének nagy részében volt egy váradalom, egy erős elképzelés a Messiásról, de az Élő Jézus, az Élő Ige, egészen más volt, mint ahogy elképzelték. Megjött a Messiás a maga módján, ellentétesen az elvárásaikkal. Erre ők elbizonytalanodtak, majd azt látjuk, hogy nagypéntekre teljesen ellen is fordultak. A hozsannázó tömeg péntekre már „Feszítsd meg!”-et kiáltozott.
Ez is jellemző tévút. Amikor Krisztus nem úgy jön el hozzánk, nem úgy cselekszik velünk, mint ahogy mi azt várnánk, szeretnénk tőle. Kérjük az áldást, és kapunk helyette átkot. Kérjük az ajándékot, és helyette csak a meglévő kincseinkből vesz el az Úr. Mikor kérjük Urunk irgalmát, és helyette csak Isten hát mögött érezzük magunkat. Ilyenkor mi is könnyen elbizonytalanodunk, vajon jól döntöttem, mikor elhatároztam, hogy Krisztus lábnyomába lépek életem minden napján? Nem lenne jobb dolgom a magam útján járva? Nem lenne kényelmesebb letérni erről a keskeny ösvényről egy szélesebbre? És ilyenkor ismét szól hozzánk Isten Igéje: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!”
Hétköznapi hitéletünk teli van kísértésekkel, hogy lehetne másképp is, lehetne más merre is haladni. Könnyű lenne letérni az útról, és hátrahagyni mindent, hiszen nem vesznek körül kordonok, vagy betonfalak az Úrtól kapott keskeny ösvényen. Csak turistajelzések vannak, igék, ígéretek, megtapasztalások, s néha nagyobb csodák, melyek jelzik újból és újból jelzik: a lehető legjobb úton haladunk – Isten terve szerint, az Ő országa felé.
Nemsokára itt van nagypéntek feketébe öltözött ünnepe. Ha nehéz az utunk, ha könnyebbséggel kecsegtetnek a jobbra, balra vezető leágazások, akkor gondoljunk a Jézus útjára, a Via Dolorosán. Ott is sok elágazás volt, kitérhetett volna bármerre az út végén rá váró sorsa elől, de Ő is hallgatott Atyja szavára: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!”
Jézus Atyja iránti hűségből és irántunk érzett szeretetből vállalta útját a jászoltól a Golgotáig. Vállalt és odaadott értünk mindent, hogy kiváltson minket a bűn és a halál feneketlen verméből. Ennek a szeretetnek a betetőzését élhetjük hát újra most a nagyhéten.
Amikor nehéz az út, amikor úgy csábítanak a leágazások és a sokkal szélesebb ösvények, akkor gondoljunk Urunk hűségére. Ő nem adta fel a legnehezebb pillanatokban sem, és minket is nap mint nap arra segít, hogy bírjuk tovább az utat, és küzdjünk a kísértések ellen, melyek eltérítenének követésétől. Jézus mondja: „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Máté 10,22).
Ámen
Áldott légy, Urunk Jézusunk, hogy vállaltad értünk a szenvedést, és amikor elérkezett ideje, önként mentél a szent városba, kínos szenvedésed és halálod helyére. Add, hogy ne csak szánkkal magasztaljuk szereteted nagyságát, hanem keresztedet vállalva kövessünk téged. Ámen.
2012. április 1., vasárnap
Prédikáció - Virágvasárnapon
Zak. 9,9
Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.
Zak. 9,10
Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.
Zak. 9,11
A veled kötött szövetség véréért szabadon bocsátom foglyaidat a kútból, amelyben nincs víz.
Zak. 9,12
Térjetek vissza a fellegvárba, reménykedő foglyok! Még ma kijelentem: Kétszeres kárpótlást adok neked!
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A mai napon elérkeztünk hosszú-hosszú böjti utunk célegyenesébe. Másfél hónappal ezelőtt, február 26-án kezdődött el ez húsvét váró, elcsendesedő, bűnbánati időszak. A csendes, de belül mégiscsak aktív várakozás ideje ez, mellyel a feltámadás-ünnepre készülünk. Jelentőssége megegyezik az ádventi időszakkal, mégis a kettő között nagy különbségeket látunk. Azt gondolom, hogy sokan vagyunk úgy vele, hogy míg az ádventi készülés idejét sokkal mélyebben és tudatosabban megéljük, addig a böjti idő sokkal felszínesebben telik és mindenféle meghatározó lelki mélység nélkül múlik el. Sőt, szinte az egész bűnbánó elcsendesedés csak egyetlen napra, nagypéntekre koncentrálódik.
Sajnálatos, hogy így van, hiszen az ádventi hónaphoz hasonlóan ezek a hetek is megannyi kinccsel tudnának minket megajándékozni, mellyel még közelebb kerülhetnék húsvét örömteli és csodálatos üzenetéhez.
Azt gondolom, hogy ádvent népszerűségében nagy szerepet játszanak egyebek mellett a hozzá kapcsolódó díszletek is. Ilyen kellék az ádventi koszorú, az ünnepélyes gyertyagyújtások, és ezen kívül a közelgő karácsony megannyi szépsége, hangulata is. A böjthöz viszont nincs semmi ilyen jellemző tartozék. Éppen azért is, mivel éppen hogy a díszes, csillogó, figyelmet lekötő díszletek megvonásáról szólna eredetileg. Amikor ezeket a megszokott, kézzel fogható, anyagi (materiális) dolgokat megvonom magamtól és helyettük, a hiányukon túllépve a lelki (spirituális) értékekre figyelek. Nem véletlen, hogy materiális világunk erre az időszakra nem tudott semmi eladható dolgot kitalálni, nem tudott belőle mindezidáig üzletet csinálni. Az egyetlen ötletük a testi böjtölés, egészséges étkezés jótékony hatásainak hangoztatása, de ebből aztán nem fog senki meggazdagodni. A nagy üzlet, a színes csecsebecsék meg maradnak húsvét napjaira.
A díszletekre, a kellékekre viszont gyakran szükségünk van. Minden egyes nagy eseménynek, ünnepnek az életünkben megvannak a maga elválaszthatatlan tartozékai, melyek segítenek számunkra jobban átélni mindazt, ami történik. Karácsonykor az üveggömbök, március 15-én a nemzeti színű kokárda, esküvő idején a hófehér menyasszonyi ruha vagy húsvétkor a piros tojás.
Ha a böjti időhöz valamilyen módon mégis szeretnénk díszletet csatolni, az leginkább a mai vasárnap kapcsán, virágvasárnapon lehetséges.
Ismerjük jól ennek a jeles napnak a történetét, melyet bekövetkezte előtt már évszázadokkal kinyilatkoztatott az Úr Zakariás próféta szavain keresztül. Isten megígérte ugyanis népének, hogy el fog érkezni hozzá a régen várt Messiás, a Szabadító, a Király, akinek a különös ismertető jele lesz, hogy szamárcsikón fog ülni. Ez a prófécia teljesedett be, azon a napon, mikor Jézus tanítványai körében bevonult Jeruzsálembe. Nem volt semmilyen különösebb szándékuk, nem akartak maguk előtt kürtöltetni, nem hívták meg előre az ünneplő tömeget, azok csak jöttek maguktól, dicsérettel és ujjongással fogadni érkező királyukat. A bibliai leírás szerint sokan tiszteletük jeléül felső, díszes ruhájukat terítették le a földre, mások pálmaágakkal integetve köszöntötték Jézust.
Szamár, ünneplő tömeg, pálmaágak – ezek a mai ünnepünk kellékei. De minden ilyen díszletnek megvan a maga jelentése, jelentőssége is. Vizsgáljuk meg ezeket kicsit közelebbről!
Egy fontos személy érkezésekor összegyűlő ünneplő tömeg képe ma sem ismeretlen számunkra. Egy ilyen eseményen ma a vörös szőnyeg és a vakuvillanások a megszokott részletek. Persze nyílván egy ilyen, sztárokat, celebeket éltető tömegnek semmi köze Istenhez vagy a hithez. Attól félek, hogy ennek a régi, jeruzsálemi tömeg többségére is valami hasonló lelkület volt jellemző. Sajnos az ott ujjongó sokaság nem egy hívő gyülekezet volt, hanem sokan csak az ünnepelt sztárt kívánták látni, aki betegeket gyógyít, enni ad a tömegnek, és talán Ő lesz az új király.
Voltak, akik valóban a Megváltót, Isten fiát várták Jézusban, de sokan csak nem akartak kimaradni egy ilyen nagy eseményből.
Mi vajon milyen lelkülettel veszünk részt az ünnepen? A Krisztust látó és Krisztust váró hit van-e bennünk, vagy csupán a húsvéti tömeggel tartunk a templomba, mert ilyenkor így szokás? Értjük-e, hogy ki és miért érkezik hozzánk húsvét közeledtével, vagy csak egy vallásos hagyományt elevenítünk fel? Bár jó az, ha sokan vagyunk együtt bármilyen ünnepen is, de Jézus nem a tömeget keresi, hanem a tömeg közepette a hívő embert. A szívünket keresi és vizsgálja a tömeges éljenzések között.
A következő és jellegzetes kellékei a mai ünnepnapnak a pálmaágak, melyek gyakran feltűnnek a Jézus-korabeli vallásos kultuszban, a templom, és a paloták díszítőelemeként, illetve a tisztelet kifejezőeszközeként is. A világi szimbolikában a gazdagság, győzelem, fény és alkotás jelképeként szerepel. Itt a dicsőséges bevonulás jelenetében mindenképpen az érkező magasztos voltát, és dicséretét hivatott kifejezni, aki megérdemli, hogy ilyen fenséges módon köszöntsék őt. Ezt igazolja a Dávid Fia megszólítás is, hogy a régen volt nagy királytól való származását emlegetik, aki ősi felmenője örökébe lép majd.
Jézusnak viszont erre a nagy felhajtásra, mely sokak számára inkább csak egy jó buli volt, mintsem Isten dicsérete, nem volt szüksége. Ő nem kívánta sztárként ünnepeltetni magát, hanem rá akart mutatni arra, akit valóban ünnepelni kell, Mennyei Atyánkra. Ebből adódóan minden kor keresztyénségének, így nekünk is át kell gondolnunk, át kell értékelnünk ünnepeinket. Valóban a Megváltóról szólnak, Isten dicsőségére történnek?
Vagy csak egy kellemes, meghitt összejövetelen vagyunk együtt szépen kiöltözve? Urunkat akarjuk tisztelni, vagy csak más emberek előtt akarjuk megmutatni magunkat, kegyességünket? Jézus mindannyiunkat igaz Istentiszteletre hív, ahol a templomok régi szép szimbolikája alapján a gyülekezet együtt tekint Krisztus keresztjére, és együtt járul az Úr megterített asztalához. Ahol nem a felhajtás a lényeg, hanem a belső indíttatás. Törekedjünk arra, hogy lehessen ilyen minden ünnepünk!
És végül ott van az önmagában szürke és jelentéktelen, de itt mégis a figyelem középpontjába kerülő szamár. A Közel-Keleten akkoriban a legolcsóbb és legmegbízhatóbb haszonállat volt – teljességgel hétköznapi jelenség. Mégis ez az állat vált hivatottá arra, hogy ennek a korántsem hétköznapi személynek, Jézus Krisztusnak a szolgálatába álljon.
Jézustól, mint bevonuló új Királytól elvárható lett volna, hogy egy szép paripán, vagy tevén, méltó módon érkezzék meg a pálmaágak és a tömeg sűrűjébe. Ő mégsem így tett, csupán egyszerű és alázatos módon, más uralkodók pompáját az alázatosságával megszégyenítve érkezett meg a városba.
Jól tükrözi mindez küldetését is. Ő nem mások elnyomásával és ártatlanok feláldozásával akarta megszerezni magának a dicsőséget, hanem az emberek szolgálatával és önmaga feláldozásával részesített minket saját dicsőségében. Teljesen ellentétes módon azzal, ahogy mi várnánk, de mégis, teljes harmóniában Isten tervével.
Krisztusnak pedig jó szokása azóta is így cselekedni velünk. Nem úgy, ahogy várnánk, sőt olykor teljesen eltérő módon, mégis Isten csodálatos tervét megvalósítva. A jeruzsálemi ünneplő tömeghez hasonlóan ilyenkor mi is választási helyzetbe kerülünk. Ők nagypéntekre egy gyűlölködő népséggé váltak, akiknek nem kellett Krisztus sajátos uralma és megváltása. Ma is és minden napon elénk is elénk kerül ugyanez a kérdés. Vajon nekünk kell-e Krisztus egyedi, és egyedül Üdvözítő uralma, vagy inkább vigyék el, vesszen el, és ne is lássuk többé?
Kell-e nekünk Krisztus? Úgy is, ha egészen másmilyen, mint ahogy mi elképzeljük? Úgyis, ha azt mondja, hogy bűnös vagy, és meg kell térned? Úgyis, ha csúfos kereszthalállal mutatja ki irántad végtelen szeretetét? Úgyis, ha új életre, Istennek átadott életre szeretne elhívni?
Szépek és fontosak mai vasárnapunk és a közelgő húsvét ünnepének díszletei, de mindezek között se veszítsük szem elől a főszereplőt, Jézus Krisztust, akit megváltásunkra, szabadításunkra küldött Mennyei Atyánk!
„Hozsánna a Dávid Fiának, áldott, aki az Úr nevében jön. Hozsánna a magasságban.” Ámen
Urunk Jézus, arra kérünk tégy minket valódi, hívő gyermekeiddé. Segíts, hogy le tudjunk tenni életünket a kezedbe, és ne színből, hanem szívből és igazán kövessünk Téged! Kérünk Te szenteld meg közelgő húsvéti ünnepünket is. Ámen.
Örvendj nagyon, Sion leánya, ujjongj, Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán.
Zak. 9,10
Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig.
Zak. 9,11
A veled kötött szövetség véréért szabadon bocsátom foglyaidat a kútból, amelyben nincs víz.
Zak. 9,12
Térjetek vissza a fellegvárba, reménykedő foglyok! Még ma kijelentem: Kétszeres kárpótlást adok neked!
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A mai napon elérkeztünk hosszú-hosszú böjti utunk célegyenesébe. Másfél hónappal ezelőtt, február 26-án kezdődött el ez húsvét váró, elcsendesedő, bűnbánati időszak. A csendes, de belül mégiscsak aktív várakozás ideje ez, mellyel a feltámadás-ünnepre készülünk. Jelentőssége megegyezik az ádventi időszakkal, mégis a kettő között nagy különbségeket látunk. Azt gondolom, hogy sokan vagyunk úgy vele, hogy míg az ádventi készülés idejét sokkal mélyebben és tudatosabban megéljük, addig a böjti idő sokkal felszínesebben telik és mindenféle meghatározó lelki mélység nélkül múlik el. Sőt, szinte az egész bűnbánó elcsendesedés csak egyetlen napra, nagypéntekre koncentrálódik.
Sajnálatos, hogy így van, hiszen az ádventi hónaphoz hasonlóan ezek a hetek is megannyi kinccsel tudnának minket megajándékozni, mellyel még közelebb kerülhetnék húsvét örömteli és csodálatos üzenetéhez.
Azt gondolom, hogy ádvent népszerűségében nagy szerepet játszanak egyebek mellett a hozzá kapcsolódó díszletek is. Ilyen kellék az ádventi koszorú, az ünnepélyes gyertyagyújtások, és ezen kívül a közelgő karácsony megannyi szépsége, hangulata is. A böjthöz viszont nincs semmi ilyen jellemző tartozék. Éppen azért is, mivel éppen hogy a díszes, csillogó, figyelmet lekötő díszletek megvonásáról szólna eredetileg. Amikor ezeket a megszokott, kézzel fogható, anyagi (materiális) dolgokat megvonom magamtól és helyettük, a hiányukon túllépve a lelki (spirituális) értékekre figyelek. Nem véletlen, hogy materiális világunk erre az időszakra nem tudott semmi eladható dolgot kitalálni, nem tudott belőle mindezidáig üzletet csinálni. Az egyetlen ötletük a testi böjtölés, egészséges étkezés jótékony hatásainak hangoztatása, de ebből aztán nem fog senki meggazdagodni. A nagy üzlet, a színes csecsebecsék meg maradnak húsvét napjaira.
A díszletekre, a kellékekre viszont gyakran szükségünk van. Minden egyes nagy eseménynek, ünnepnek az életünkben megvannak a maga elválaszthatatlan tartozékai, melyek segítenek számunkra jobban átélni mindazt, ami történik. Karácsonykor az üveggömbök, március 15-én a nemzeti színű kokárda, esküvő idején a hófehér menyasszonyi ruha vagy húsvétkor a piros tojás.
Ha a böjti időhöz valamilyen módon mégis szeretnénk díszletet csatolni, az leginkább a mai vasárnap kapcsán, virágvasárnapon lehetséges.
Ismerjük jól ennek a jeles napnak a történetét, melyet bekövetkezte előtt már évszázadokkal kinyilatkoztatott az Úr Zakariás próféta szavain keresztül. Isten megígérte ugyanis népének, hogy el fog érkezni hozzá a régen várt Messiás, a Szabadító, a Király, akinek a különös ismertető jele lesz, hogy szamárcsikón fog ülni. Ez a prófécia teljesedett be, azon a napon, mikor Jézus tanítványai körében bevonult Jeruzsálembe. Nem volt semmilyen különösebb szándékuk, nem akartak maguk előtt kürtöltetni, nem hívták meg előre az ünneplő tömeget, azok csak jöttek maguktól, dicsérettel és ujjongással fogadni érkező királyukat. A bibliai leírás szerint sokan tiszteletük jeléül felső, díszes ruhájukat terítették le a földre, mások pálmaágakkal integetve köszöntötték Jézust.
Szamár, ünneplő tömeg, pálmaágak – ezek a mai ünnepünk kellékei. De minden ilyen díszletnek megvan a maga jelentése, jelentőssége is. Vizsgáljuk meg ezeket kicsit közelebbről!
Egy fontos személy érkezésekor összegyűlő ünneplő tömeg képe ma sem ismeretlen számunkra. Egy ilyen eseményen ma a vörös szőnyeg és a vakuvillanások a megszokott részletek. Persze nyílván egy ilyen, sztárokat, celebeket éltető tömegnek semmi köze Istenhez vagy a hithez. Attól félek, hogy ennek a régi, jeruzsálemi tömeg többségére is valami hasonló lelkület volt jellemző. Sajnos az ott ujjongó sokaság nem egy hívő gyülekezet volt, hanem sokan csak az ünnepelt sztárt kívánták látni, aki betegeket gyógyít, enni ad a tömegnek, és talán Ő lesz az új király.
Voltak, akik valóban a Megváltót, Isten fiát várták Jézusban, de sokan csak nem akartak kimaradni egy ilyen nagy eseményből.
Mi vajon milyen lelkülettel veszünk részt az ünnepen? A Krisztust látó és Krisztust váró hit van-e bennünk, vagy csupán a húsvéti tömeggel tartunk a templomba, mert ilyenkor így szokás? Értjük-e, hogy ki és miért érkezik hozzánk húsvét közeledtével, vagy csak egy vallásos hagyományt elevenítünk fel? Bár jó az, ha sokan vagyunk együtt bármilyen ünnepen is, de Jézus nem a tömeget keresi, hanem a tömeg közepette a hívő embert. A szívünket keresi és vizsgálja a tömeges éljenzések között.
A következő és jellegzetes kellékei a mai ünnepnapnak a pálmaágak, melyek gyakran feltűnnek a Jézus-korabeli vallásos kultuszban, a templom, és a paloták díszítőelemeként, illetve a tisztelet kifejezőeszközeként is. A világi szimbolikában a gazdagság, győzelem, fény és alkotás jelképeként szerepel. Itt a dicsőséges bevonulás jelenetében mindenképpen az érkező magasztos voltát, és dicséretét hivatott kifejezni, aki megérdemli, hogy ilyen fenséges módon köszöntsék őt. Ezt igazolja a Dávid Fia megszólítás is, hogy a régen volt nagy királytól való származását emlegetik, aki ősi felmenője örökébe lép majd.
Jézusnak viszont erre a nagy felhajtásra, mely sokak számára inkább csak egy jó buli volt, mintsem Isten dicsérete, nem volt szüksége. Ő nem kívánta sztárként ünnepeltetni magát, hanem rá akart mutatni arra, akit valóban ünnepelni kell, Mennyei Atyánkra. Ebből adódóan minden kor keresztyénségének, így nekünk is át kell gondolnunk, át kell értékelnünk ünnepeinket. Valóban a Megváltóról szólnak, Isten dicsőségére történnek?
Vagy csak egy kellemes, meghitt összejövetelen vagyunk együtt szépen kiöltözve? Urunkat akarjuk tisztelni, vagy csak más emberek előtt akarjuk megmutatni magunkat, kegyességünket? Jézus mindannyiunkat igaz Istentiszteletre hív, ahol a templomok régi szép szimbolikája alapján a gyülekezet együtt tekint Krisztus keresztjére, és együtt járul az Úr megterített asztalához. Ahol nem a felhajtás a lényeg, hanem a belső indíttatás. Törekedjünk arra, hogy lehessen ilyen minden ünnepünk!
És végül ott van az önmagában szürke és jelentéktelen, de itt mégis a figyelem középpontjába kerülő szamár. A Közel-Keleten akkoriban a legolcsóbb és legmegbízhatóbb haszonállat volt – teljességgel hétköznapi jelenség. Mégis ez az állat vált hivatottá arra, hogy ennek a korántsem hétköznapi személynek, Jézus Krisztusnak a szolgálatába álljon.
Jézustól, mint bevonuló új Királytól elvárható lett volna, hogy egy szép paripán, vagy tevén, méltó módon érkezzék meg a pálmaágak és a tömeg sűrűjébe. Ő mégsem így tett, csupán egyszerű és alázatos módon, más uralkodók pompáját az alázatosságával megszégyenítve érkezett meg a városba.
Jól tükrözi mindez küldetését is. Ő nem mások elnyomásával és ártatlanok feláldozásával akarta megszerezni magának a dicsőséget, hanem az emberek szolgálatával és önmaga feláldozásával részesített minket saját dicsőségében. Teljesen ellentétes módon azzal, ahogy mi várnánk, de mégis, teljes harmóniában Isten tervével.
Krisztusnak pedig jó szokása azóta is így cselekedni velünk. Nem úgy, ahogy várnánk, sőt olykor teljesen eltérő módon, mégis Isten csodálatos tervét megvalósítva. A jeruzsálemi ünneplő tömeghez hasonlóan ilyenkor mi is választási helyzetbe kerülünk. Ők nagypéntekre egy gyűlölködő népséggé váltak, akiknek nem kellett Krisztus sajátos uralma és megváltása. Ma is és minden napon elénk is elénk kerül ugyanez a kérdés. Vajon nekünk kell-e Krisztus egyedi, és egyedül Üdvözítő uralma, vagy inkább vigyék el, vesszen el, és ne is lássuk többé?
Kell-e nekünk Krisztus? Úgy is, ha egészen másmilyen, mint ahogy mi elképzeljük? Úgyis, ha azt mondja, hogy bűnös vagy, és meg kell térned? Úgyis, ha csúfos kereszthalállal mutatja ki irántad végtelen szeretetét? Úgyis, ha új életre, Istennek átadott életre szeretne elhívni?
Szépek és fontosak mai vasárnapunk és a közelgő húsvét ünnepének díszletei, de mindezek között se veszítsük szem elől a főszereplőt, Jézus Krisztust, akit megváltásunkra, szabadításunkra küldött Mennyei Atyánk!
„Hozsánna a Dávid Fiának, áldott, aki az Úr nevében jön. Hozsánna a magasságban.” Ámen
Urunk Jézus, arra kérünk tégy minket valódi, hívő gyermekeiddé. Segíts, hogy le tudjunk tenni életünket a kezedbe, és ne színből, hanem szívből és igazán kövessünk Téged! Kérünk Te szenteld meg közelgő húsvéti ünnepünket is. Ámen.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)