Zsolt. 36,6
URam, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig.
Zsolt. 36,7
Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek, ítéleteid, mint a nagy mélység, embert és állatot megtartasz, URam.
Zsolt. 36,8
Mily drága a te szereteted, Istenem! Szárnyad árnyékába menekülnek az emberek.
Zsolt. 36,9
Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.
Zsolt. 36,10
Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az emberiség mindig is szerette a hatalmas és pompás dolgokat. Már az ókori uralkodók is monumentális palotákat és piramisokat építettek, melyek az egész világot bámulatba ejtették, és ejtik mind a mai napig. A középkorban magas hegyek tetején várak épültek, a városokban gótikus katedrálisok. Később a barokk korban minden művészeti ág remeke teli volt díszítéssel. A zenei művek, a szobrok és a festmények. Az épületek és a műalkotások mellett pedig minden korban jellemzőek voltak a fényűző és látványos ünnepségek, királyi lakomák és felvonulások. Az embert, éljen bármilyen korban, áthatja ez a nagy pompára való vágyakozás. Szemkápráztató csillogásra és lehengerlő látványosságra vágyunk.
Az uralkodók és a mai gazdag emberek válogathatnak ezek közül az élvezetek közül, de az átlagembernek azzal kell beérnie, ami neki jut. Nem nagyon lehet válogatni. Mindegy, hogy mi váltja ki, csak adja meg mindezt az érzést. Az ókorban a gladiátorok küzdelme volt ilyen látványosság a köznép számára, a középkorban a lovagi tornák csatái, emellett a mutatványosok, a cirkusz és később a kabaré, mára pedig maradtak a szórakoztató de sokszor értéktelen tv műsorok.
Lássuk be, csupán a látványosságra éhes szemünk etetésével a lelkünk még nem lakik jól. Sajnálatos dolog, amikor manapság a legmélyebb érzéseket egy Megasztár döntő vagy egy romantikus sorozat tudja belőlünk kiváltani. Mert ezek a dolgok csak arra alkalmasak, hogy szórakoztassanak, vagy egy végig dolgozott nap után kicsit kikapcsoljanak, de többre nem. Tudnunk kell, hogy a világ nem ilyen felszínes és rövid ideig tartó örömökből áll csak. Aki kizárólag ezeken él, az maga is felszínessé válik és nem lesz az életében valódi tartalom. Hasonló ehhez a gyermek esete, aki csak csokival akar jóllakni, mert az olyan finom, de jóllakás helyett csak megfájdul a hasa.
A reformáció ünnepére emlékezve eszünkbe jut, hogy hasonló módon vált felszínessé az egyház is az 1500-as években, ahol a csillogó külcsín felszínessége mögül eltűnt a belbecs. Ebben az időben épültek hatalmas székesegyházak, például Rómában a Szent Péter Bazilika. A papok díszes ruhába öltözve tartották az ékes latin nyelven bemutatott miséket, amit sokszor még ők maguk sem értettek. A bűnbocsátó cédulákat, kegytárgyakat utazó egyházi ügynökök árulták a piactereken. Látszólag az egyház élt és virágzott. De valójában csak a tetszetős színfalak álltak, és mögötte hiányzott a tartalom.
Az egyházban az őszinte és mély hit megfogyatkozott. Az élő Istenbe vetett bizalom helyett mindenféle egyéb dolog került előtérbe: pénzért bemutatott misék, ereklyék és a szentek hagyományai.
Az Isten kegyelmes volta helyett az ítélő Istent hirdették, aki a pokollal fenyeget. Ha nincs elég jó cselekedet az életedben, ha képtelen vagy bűntelenül élni, akkor kárhozat vár rád – hirdették fenn hangon. Ezen az ijesztő helyzeten persze egy kis adománnyal mindig lehetett segíteni.
A Szentírást is rabságba kényszerítették: a kevesek által ismert latin nyelvbe zárva láncra verve feküdt a könyvtárak mélyén. Teológusok és papok fértek csak hozzá és ők is csak nagy ritkán forgatták. A szegényeknek meg jutottak a templomok szobrai és festményei, melyek Bibliai történeteket ábrázoltak.
A legsúlyosabb vétség mégis az volt, hogy Krisztus népe nem ismerte az élő Krisztust. Tudtak arról a Krisztusról, aki Úr és Király, aki majd visszajön és megítél. De kevéssé ismerték azt a Krisztust, aki bűneink miatt és váltságunkért halt meg a kereszten és támadt fel harmadnapon. Az irgalmas Jézusnak és a megváltó Krisztusnak nem jutott hely a tanítások között.
Luther Márton ezek között a körülmények között élve felismerte a hibákat és neki kezdett az újraformálás munkájának – a reformációnak. Fájt neki az egyház üressége és szerette volna a figyelmet újra Krisztusra irányítani. A megváltó, a szerető és a kegyelmes Krisztusra.
A fenti problémákra reagálva reformátorunk négy alapelvet fogalmazott meg, melyek mai evangélikus egyházunknak is alapvető tanításai.
Az első: Sola Scriptura. Azaz egyedül a Szentírás lehet hitünk forrása. Egyedül Isten Igéi alapján tájékozódhatunk hitünkben, mert minden egyéb forrás tévútra vezet. Lehetnek hasznos életvezetési tanácsok, lehetnek apáinktól örökölt alapelvek, lehet a szentek élete, de ha ezek nem állnak meg a Biblia mércéjén, akkor nincs keresnivalójuk a keresztyén ember életében.
A második: Sola Fide. Egyedül hit által lehet elfogadni a Jézusban felkínált üdvösséget. Isten oldalán nem naivitásra, nem képzelőerőre, nem okoskodásra van szükség. Amire szükség van az a szívből jövő hit. Ami egyszerűen csak hisz Istenben. Ami elhiszi, hogy nála lehet változás, és Isten akár neki is tud segíteni.
A harmadik: Sola Gratia. Egyedül kegyelemből. Nem a cselekedeteink tesznek minket alkalmassá az üdvösségre. Nem lehet erőből kiérdemelni Isten szeretetét. Csupán a tetteink nem visznek közelebb a mennyhez. Nem csak a minden szavát leső gyermekét szereti az Úr, hanem azt is, aki eltévedt, aki megfáradt, aki vétkezett. Mindenkit hazavár az Atyai Házba egyedül kegyelemből.
A negyedik pedig: Solus Christus. Egyedül Krisztusban van mindez az üdvösség. Őtőle, Őáltala és Őbenne. Üdvösségünk nem felekezetektől és nem emberektől van. Nem imáink vagy Bibliaolvasásunk mennyiségéből fakad. Üdvösségünk egyedül Krisztusból fakad, aki Isten létére emberré lett, halálával és feltámadásával legyőzte a bűn és a halál hatalmát. Ő új életet és üdvösséget akar adni gyermekeinek.
Ez a felsorolás dióhéjban összefoglalja mindazt a tartalmat, ami hiányzott a 15. századi egyház életéből. Ezeket a rég elfeledett kincseket kívánta visszahozni a hívők életébe a reformáció mozgalma.
De ezek a tanítások nem csak akkoriban voltak igazak és szükségesek. Hiszen ma is szólnak és formálják életünket. Bár azóta 500 év telt el, a felszínes boldogságkeresés még ma is veszélyt jelent az életünkben, melynek Jézus Krisztus szeretne gátat vetni.
A felszínes örömök, a tv előtt töltött hosszú órák, a mulandó kapcsolatok, a nagy evések, a káros szenvedélyek helyett sokkal többet és tartalmasabbat akar adni Krisztus az életünkbe. Ő nem csak a történelemben volt jelen, hanem ebben az új évezredben is jelen van, és szeretné megújítani és újjá formálni a mi életünket is. Szeretné betölteni minden testi és lelki szükségünket, ami a boldogságunkhoz szükséges.
Ebből az újjáformálásból lehet, hogy ma nem lesz világmozgalom. Lehet, hogy ma nem szögezünk ki 95 tételt a templomajtóra és szállunk szembe a pápával. A Lélek munkája lehet, hogy teljesen észrevétlen marad. Lehet, hogy csak egy kereső szív csendben rátalál Istenre, és új életet kap Krisztusban. Lehet, hogy csak ennyi lesz a jel, hogy ezután eggyel többen leszünk a templomban. És persze eggyel többen az üdvösségben. Legyen így! Ámen.