2011. május 1., vasárnap

Prédikáció - Húsvét utáni 1. vasárnap

Ez. 11,19
Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, [Ez 36,26;  2Kor 3,3]
Ez. 11,20
hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. [Jer 7,23;  Ez 14,11]
Ez. 11,21
A szívről így szól az én Uram, az ÚR: Akiknek a szíve a förtelmes és utálatos bálványokat követte, azoknak a tetteit a fejükre olvasom!

Keresztyén gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A húsvét utáni első vasárnapon vagyunk ma együtt. Utunk ma a feltámadástól Urunk mennybemenetele, illetve a Szentlélek kitöltésének ünnepe felé indul. De vajon mit is éltünk át ez elmúlt hétvégén? Nagyhét ritka szép ünnepnapjait, melyek egy évben csak egyszer köszöntenek ránk. Az ujjongó tömeget virágvasárnap, az utolsó vacsora estéjét, nagypéntek tragikumát, a szombat csendjét és a harmadik nap hajnalának kitörő örömét, a feltámadás és az új élet csodáját.
            Mindezeknek még csak egy hete, de vajon mi maradt meg ezekből? Mi maradt meg húsvétból? Talán a hűtőben van még egy kis sonka, és pár főtt tojás. A lakásban is biztos kinn vannak még a nyuszis, hímes tojásos dekorációk. Ez szép és jó, de vajon a szívünkben mi maradt meg az ünnepről? Átéltük-e egyáltalán az ünnep csodáját? A készülődés és vendéglátás forgatagában vajon végbement a feltámadás számunkra is, vagy minden különösebb lelki élmény, békés megnyugvás nélkül, teljesen hatástalanul telt el fejünk fölött egy újabb húsvét?
            Miközben ezeken a kérdéseken gondolkodunk érdemes meghallgatni Túrmezei Erzsébet: Húsvét után című versét.
Húsvét után

HÚSVÉT ELŐTT… nehéz, szomorú léptek.
Húsvét előtt… zokogó, bús miértek.
Húsvét előtt… ajtók, kemények, zártak.
Húsvét előtt… arcok, fakóra váltak.
Húsvét előtt… szívek, üres-szegények.
Húsvét előtt… kihamvadott remények.
Húsvét előtt… egy nagy „Minden hiába!”
Bús eltemetkezés az éjszakába.

De húsvét lett! Feltámadott a Mester!
HÚSVÉT UTÁN… el a gyásszal, könnyekkel!
Húsvét után… futni a hírrel frissen!
Húsvét után… már nem kérdezni mit sem!
Húsvét után… új cél és új sietség!
Jézus él! Nincs út, mely messze esnék!
Húsvét után… erő, diadal, élet!

Csak azokért sírjunk húsvéti könnyet,
Akik még mindig húsvét előtt élnek.

Kedves Testvérem, nem tudom, hogy a fenti kérdésekre mi a Te válaszod. Nem tudom, hogy átélted-e az ünnep áldását, vagy elszalasztottad azt. De két dolgot biztosan tudok. Az egyik, hogy a naptárat sajnos már nem tudjuk visszalapozni, ami elmúlt nem tudjuk újra átélni. Viszont a másik biztos dolog, hogy az Úristen nem fogyott ki az igéből és áldásokból. Még ma is van szava, üzenete, sőt ígérete a számunkra. Még ma sincs késő hallgatni igéjét és átélni a megújulás, a lelki gyengeségből való feltámadás csodáját.
            Különösen is így van ez, ha arra a csodálatos ígéretre tekintünk, mellyel mai igénk kezdődik. „Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik”.

            Lám-lám, az Úristen már több ezer évvel ezelőtt beszélt a szívcseréről, a szívátültetésről – persze lelki értelemben. Érdekesség, hogy mindezt az ember csak a huszadik század második felében tudta orvosilag lemásolni. Az első ilyen transzplantációt 1967 decemberében hajtották végre egy Fokvárosi kórházban. Furcsa belegondolni, hogy az ember testének egyik legfontosabb szervét, a keringés motorját, ami nélkül nem működik az élet, kiveszik és kicserélik egy újra.
            Igénk szerint lelki értelemben is valami hasonló történik, amikor Isten az, aki a beavatkozást végzi. Viszont Ő nem csak egy szervet, nem csak izmokat és szöveteket cserél ki, hanem az egész életünket.
Mielőtt Isten gyermekeivé válnánk, a Biblia azt mondja, kőszívünk van. Egy kemény és áthatolhatatlan erődítmény. Persze ez nem azt jelenti, hogy az istentelen emberek mind gonoszok és szeretetlenek lennének. Lehet, hogy az emberek felé kedves, jószívű valakiről van szó. Lehet, hogy törvénytisztelő, bölcs és jellemes ember. Ez a keménység leginkább az Isten Szent Lelke iránti zárkózottságot jelenti. Hogy talán mindenki felé kedves és nyitott, kivéve Isten felé. Ebben a helyzetben pedig szükség van az intő figyelmeztetésre, hiszen így, csupán kedvességgel, emberszeretettel, törvénytisztelettel nem lehet üdvösségre jutni.

A fenti ige sem gonosztevőknek szólt, hanem csupa kedves, értékes embernek. Sőt, Ezékiel próféta vallásos emberekhez beszélt, olyanokhoz, akik a maguk módján voltak vallásosak. Betartották a korbeli vallásos előírásokat, jártak istentiszteletre, megtették, amit az akkori egyház elvárt tőlük, de a valódi, életformáló hit nem volt ott az életükben. Ott voltak Isten közelében, de valahogy mégsem nyílt meg igazán az életük Őfelé.
Szívbeli, alapvető lelki változásra volt szükség ezeknek az embereknek az életében, és bizony sok mai élet számára is. De sajnos kizárólag emberi szóval, neveléssel, iskolákkal, törvényekkel, karhatalommal és más egyéb emberi eszközökkel ezt nem lehet elérni. Ez olyan beavatkozás, amit igazán csak az Isten tud elvégezni bennünk.
De ő eltudja, sőt el is akarja végezni ezt. Meg szeretne minket újítani, meg szeretne minket erősíteni, és az élettelent, a vegetálót, élővé és elvenné szeretné változtatni. Azt szeretné, ha nem csak gyülekezeti tagok lennénk, akiknek a neve ott van a hivatali nyilvántartásban, hanem valóban Isten újjászületett gyermekeivé lennénk minél többen, akiknek a neve ott van az Élet Könyvében is. Persze a változáshoz, a megújuláshoz mindig idő kell. És néha csak lassan és nehezen zajlik le ez a folyamat, de Isten Igéje végül úgyis eléri a célját.

Iskolás koromban nagyon megdöbbentett, mikor arról tanultunk, hogy az ókori egyiptomiak hogyan hasították el azokat a hatalmas sziklatömböket, melyek a piramisépítéshez használtak. A kőtömbbe véstek egy kis nyílást, abba egy faéket ütöttek, majd egyszerűen locsolni kezdték. A víztől megduzzadt faék, bár kicsi volt, mégis olyan erőt fejtett ki, mellyel kettéhasította azt a rideg kőtömböt.
Valahogy így működik az életünkben Isten igéje is. Először talán csak egy jelentéktelen dolog, ami először nem is nagyon érdekel. Aztán később lassacskán felnövekedik bennünk, míg végül az egész régi életünket szétfeszíti, hogy helyet adjon az újnak. Annak az újnak, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg.
Érdekes párhuzam, hogy a földi szívátültetés is csak akkor lehetséges, csak úgy lehet megmenteni egy beteg ember életét, ha előtte egy egészséges ember meghal, akinek a szívét megkaphatja. A mi új életünk, új szívünk is csak Jézus Krisztus értünk történt áldozata révén lehetséges. Ő bár makulátlan szívvel, bűntelenül élt és szolgált közöttünk, mégis magára vállalta bűneink büntetését, és a keresztfán elszenvedte mindazt a kínt és megvetettséget, ami nekünk járt volna. Mindezt azért, hogy mi részesülhessünk az Atya Isten kegyelmében.


Mindezt azért, hogy a nehéz kőszívünk ne húzzon le minket az elveszettség és a végesség mélységébe, hanem helyette hús szívvel, élő hittel, Lélek által felemeltethessünk az Isten által számunkra rendelt életre, egykor pedig az örök üdvösségre.
Bár húsvét már elmúlt, de az Úr kegyelme megmaradt. Igéje még ma is szól és hív minket megtérésre, és lelki feltámadásra. Figyeljünk hát jól az Ő halk és szelíd hangjára. Ámen.  

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy Te minden ember életét, a mi életünket is ismered és számon tartod. Köszönjük, hogy Te nem akarod egyikünk vesztét sem, hanem hogy megtérjünk és éljünk általad. Lágyítsd meg szívünket, ébressz minket új életre, és erősítsd meg hitünket. Add, hogy ne szalasszuk el a kegyelmi időt, hiszen ma még lehet hozzád térni. Add meg, hogy mi a Te népeddé, Te pedig a mi Istenünkké legyél. Ámen.