ApCsel. 6,1
Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban.
ApCsel. 6,2
Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: „Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál.
ApCsel. 6,3
Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; [2Móz 18,17-23; 4Móz 27,16-18 ]
ApCsel. 6,4
mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.”
ApCsel. 6,5
Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát;
ApCsel. 6,6
az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.
ApCsel. 6,7
Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az egyensúlyi helyzet egy nagyon különleges állapot. A fizika akkor beszél egyensúlyról, mikor az egy rendszerben az egymásra ható erők hatásának összege nulla. Amikor több különböző tényező egyszerre van jelen, de ezek mégis kiegyenlítik egymást. Ilyen állapotról beszélhetünk a fizika mellett a biológia, a kémia, a közgazdaságtan, illetve a pszichológia tárgykörében is. Az egyensúlyi helyzet azonban nem csak a tudomány világában létezik, hanem jelen van a hétköznapjainkban. Ugyanis minden egyes lépésünkhöz szükség van egyensúlyra. Nélküle csak esnénk-kelnék és nem tudnánk egy tapodtat sem haladni. És milyen csodálatosan alkotott meg minket az Úristen, hogy életünk nagy részében nem kell figyelnünk lépéseinkre, hanem gondtalanul mehetünk, amerre csak látunk. Érdekes tapasztalat volt a járás megszokott, természetes stabilitásának elvesztése, mikor eltörtem a lábamat. Hiszen két hétig csak egy lábon járhattam, majd a járógipsz következett, majd ismét be kellett gyakorolni a hibátlan sétálás művészetét, ami nem is volt olyan egyszerű. Itt is igaz az a mondás, hogy a legtöbb dolgot csak akkor kezdjük el értékelni, ha már elveszítettük azt.
Az egyensúlyi állapot, mint említettem, nem csupán fizikai értelemben lehetséges, hanem szellemi, lelki dolgokban is, például egy gyülekezet közösségében. Itt is nagyon sok, különböző hatás van jelen egyszerre, melyek valljuk be, gyakorta igen nehezen találják meg az egyensúlyt.
Felolvasott igénk az Apostolok Cselekedeteiből szól hozzánk és az első keresztyén gyülekezet életébe enged bepillantást. Ez az első, úgynevezett ősgyülekezet, melyet azóta is hajlamosak vagyunk az ideális gyülekezetnek tekinteni. A megelőző fejezetekben több helyen is olvasunk a közösség tökéletes voltáról: „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon.” (Apcsel 4,32-33). Egyek voltak, békében és egyenlőségben éltek, a közösség vezetőséget Jézus korábbi tanítványai alkották, ők hirdették az Igét és végezték a legtöbb szolgálatot. Egyszóval megvolt az a bizonyos egyensúly, ahol a különböző erők és hatások abszolút kiegyenlítették egymást.
Olyan volt ez, mint a felnőtt emberek számára a gyerekkor. A legtöbben szép és gondtalan időszakként emlékszünk rá vissza, aminek az évek multával, ahogy idősebbek lettünk, hamar vége szakadt. Valami hasonló játszódott le felolvasott igénkben is az ősgyülekezet életében. Azt olvassuk, hogy ez a szívben-lélekben egységes közösség megbomlik, és zúgolódás támad közöttük. A korai gyermekkor elmúlik, és kezdődnek a gondok.
A gyülekezetet létszáma folyamatosan gyarapodott, és különböző származású, különböző generációhoz tartozó emberek kerültek egymással közösségbe. Olyanok, akik kinn az utcán, a hétköznapi életben biztos nem alkottak volna egy társaságot, de Krisztus közelében mégis csak megfértek egymás mellett. Legalábbis egészen addig, amíg a különböző erők és hatások kiegyenlítették egymást.
Igénk éppen arról tudósít, amikor ez a kényes egyensúlyi állapot megszűnt és az egyik csoportban zúgolódás támadt a másikkal szemben. Mihez kezdünk, mikor biciklizés közben egy pillanatra elveszítjük az egyensúlyunkat? Azonnal megpróbálunk korrigálni, és stabilizálni a helyzetet. Ugyanígy jártak el az apostolok is, akik nagyon helyesen nem hagyták annyiban ezt a felemás, békétlen helyzetet, hanem egyből megoldást kerestek. Milyen jó, ha az ilyen konfliktus helyzetekben is megmaradunk hívő embernek, és fölösleges szócsaták, vitatkozások és sértődések nélkül tudjuk rendezni az ilyen kényes szituációkat.
Példaértékű látni az apostolok megoldási módját. A rossz helyzetben egyből változatást javasolnak, új emberek vonnak be a szolgálatba, sőt azok közül is választanak, akik a zúgolódókhoz tartoznak. Mivel nagy változásról volt szó, ezért a gyülekezet nyilvánossága előtt tárgyalták ezt a kérdést, akik végül is igen örültek az új segítők bevonásának és újból helyre állt a rend. Ez pedig tovább erősítette a gyülekezet közösségét.
Tudjuk jól, hogy sajnos a mi közösségünkben is olykor sajnos elveszítjük az egyensúlyt. Olykor hiányzik a közös akarat, a közös vélemény és az egyetértés. Ezeknek a helyzeteknek a kezelésében azonban jó példa lehet előttünk az ősgyülekezet. Láthatjuk, az sem volt egy tökéletes társaság, de mégis, a különbözőségek mellett is, erős és kiegyensúlyozott közösséget tudtak alkotni. Ez pedig csak úgy lehetséges, nekik is, nekünk is, ha még az egyensúly elvesztése esetén is, problémák, nézeteltérések idején is megmaradok hívő embernek, aki egyrészt Isten gyermekeként élek, másrészt pedig testvéremnek vallom a másik embert. Az a baj, hogy sokszor ezeket elfelejtjük, főleg, ha elveszítjük a nyugalmunkat és csak tovább rontjuk a helyzetet szeretetlenségünkkel.
Ilyenkor mindig Jézus alábbi intése jut eszembe János evangéliumából (13,34-35): „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
Olyan jó lenne ezt a mondatot akkor is fejben tartani, amikor épp megharagszunk valakire vagy konfliktusba kerülünk. Ebben a mondatban ugyanis Jézus a szeretet az egyházának cégéreként mutatja be. De ha ezt cégért levesszük, és veszekedésre, viszálykodásra cseréljük le, akkor ki fog ide betérni, hogy Istent keresse? Senki. Teljesen érthető módon. Mi itt az egyházban másra hívattunk el. Konfliktusok nyílván voltak és lesznek is, de az a feladatunk, hogy Mesterünk útmutatása nyomán ezeket szeretettel és megbocsátással intézzük el.
És hogy Krisztus ezt mennyire komolyan gondolta? Annyira, hogy szenvedett és meghalt érte. Értünk adta magát, hogy végre mi is megtanuljunk másoknak megbocsátani, ha már Isten Jézusért nekünk is megbocsátott. Aki már átélte, hogy Isten Jézusért már nem haragszik rá többé, és nem rója fel neki többé a rosszat, annak illene ugyanezzel a lelkülettel kezelnie saját haragját is. Ezzel személyes életünk még inkább megszentelődne és gyülekezetünk élete is sokkal zökkenőmentesebb és példásabb lenne. Törekedjünk hát erre!
Azzal kezdtem, hogy az egyensúly egy nagyon különleges állapot. Különleges, hisz nagyon sebezhető és érzékeny helyzet, könnyű kibillenteni és elrontani. Egy hét múlva itt van pünkösd ünnepe. Kérjük Isten Szent Lelkét, hogy úgy töltsön be minket, hogy meg tudjuk tartani itt, a mi gyülekezetünkben is a békesség és szeretet egyensúlyát. Ámen.
Istenünk, köszönjük, hogy nálad van lehetőség a szeretetre és a megbocsátásra. Add, hogy ezek ne csak vasárnapi, szép fogalmaink legyenek, hanem hétköznapi életünk valóságos jellemzői. Uram, tölts be minket Szentlelkeddel békés és haragos állapotunkban is. Ámen.