Prédikáció - Nagyvelegi táborzáró istentisztelet

Kedves Barátaim, és Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mai napon már hatodik napja vagyunk együtt, itt Nagyvelegen. Persze van, aki később jött, vagy hamarabb hazament, de mégis a legtöbben már napok óta távol vagyunk az otthonunktól. Attól a jól megszokott családi fészektől, amit ki-ki nagyon jól ismer, és talán szeret. A megszokott ház vagy lakás, ahol van egy saját zuga, az a hely, ahol valóban otthon lehet, önmaga lehet. Ahova meg lehet érkezni majd ma, és ahol nyugodtan ki lehet majd pihenni a hét kellemes fáradalmait.

Reggel azt kértem Tőletek, hogy mindenki hozzon egy olyan tárgyat, amit ide elhozott, és az otthonára emlékezteti. Egy kispárna, egy könyv, stb. Hordozzuk magunkkal ezeket, hogy az idegen, távoli helyen legyen valami szokásos, ismert dolog, ami segít, hogy otthonosabban érezzük magunkat. Aztán majd nemsokára hazajutunk a megszokott környezetbe, ez a kis tárgy is visszakerül a helyére, és jó lesz így egy kicsit megnyugodni, otthon maradni. Ehhez kapcsolódik az az Ige is, amit a mai alkalomra választottam

János evangéliumából a 15. fejezet 9. versét: Jézus mondja: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.” A megmaradni szó azt jelenti, hogy otthon lenni Isten szeretetében. Megérkezni és megmaradni nála.

Egész életünkben, de főleg ezekben a fiatal években nagyon sok út és utazás vár ránk. Nemcsak fizikai, de lelki értelemben is. Rengeteg lehetőség, melyek közül nem győzünk választani. Rengeteg érzés, élmény tapasztalat, melyek közül bár nem mindegyik kellemes, de mégis, egyikről sem akarunk lemaradni. Sokszor olyan az életünk, mint egy nagy pályaudvar, ahonnan folyton indulnak vonatok, és nekünk mindegyiket el kell érnünk. Aztán egy idő után azon vesszük észre magunkat, hogy nyughatatlanul megyünk ide-oda, csapongunk, de valahogy mégsem találjuk a helyünket.

            Manapság már mindenkinek van lakcímkártyája, amin település, utca, házszám szerint fel van tüntetve, hogy hol is lakunk. A személyhez tartozik egy hajlék, van tető a fejünk felett. Eddig rendben is van, de vajon szíved ugyanilyen kártyájára mi van írva? Cím ismeretlen? Hajléktalan lenne a lélek? Nincs hova tartoznia? Ez tarthatatlan állapot!

            És ilyenkor vágyódni kezdesz. Vágyódni oltalom, békesség és biztonság iránt. Vágyódni lelki otthonod irányába, Isten közelébe. Szeretnél már megmaradni benne. Felemeled a tekinteted és elkezded talán először, talán sokadszorra keresni Istent. Hívni Őt, kutatni Őt, várni rá. Szeretnéd áttörni a sötét fellegeket. Hátrahagyni a tévutakat, melyeken folyton eltévedtél. A zsákutcákat, melyek vonzóan indultak, de kiderült, hogy nem vezetnek sehová. Elfordulni a bizonytalantól a bizonyos felé, egyenesen a világmindenség legbiztonságosabb helyére, Isten szeretetébe. Bízom benne, hogy számodra is ez a tábor ennek az első találkozásnak vagy újra találkozásnak az alakalma lehetett Istennel és az Ő szeretetével.

Most pedig a tábor utolsó igéjében arra kér Téged, hogy maradj meg ebben a szeretetben. Attól, hogy véget ér a tábor, attól hogy egy évre ismét hátrahagyjuk Nagyveleget, még Jézus Krisztust nem kell hátrahagynunk! Maradj meg az Ő közelében holnap is, jövő héten is és minden időben.

            Nyílván ezen a héten ez nem volt nehéz feladat, mikor sok fiatal volt együtt, jókat énekeltünk, hallgattuk az áhítatokat, játszottunk. Ilyenkor könnyen elérnek az Isten közeli érzések. De elkerülhetetlen, hogy holnapra mindez az érzés csupán emlékké váljon. Ha ez az érzés jelentené a megmaradást Jézus szeretetében, akkor egész évben itt kéne lennünk.

De tudod, az a jó, hogy ez a megmaradás nem az érzéseiden múlik, hanem a kapcsolaton. Nem kell ahhoz folyton egy kellemes légkör, egy emelkedett hangulat, vagy jó kis gitáros énekek és jó fej emberek ahhoz, hogy megmaradj Istenben. A megmaradás a hit cselekedete. Hogy szeretnék, hogy akarok Isten közelében maradni. Ehhez pedig a kapcsolat fenntartására van szükség.

Pár évvel ezelőtt a régi szép időkben még itt a kastélyban és környékén nem volt térerő, és aki mobilon akart telefonálni, annak fel kellett menni a dombra, a kukoricaföldekre, ott volt az a hely, ahol beszélni lehetett az otthoniakkal. Még jó, hogy Isten szeretete nem ilyen. Nem kell keresni az egyetlen helyet, hiszen mindenhol, mindenkor utolérhető. Leginkább arra van szükség, hogy időt szánj rá. Beszélgessetek rendszeresen. Imádságban mond el neki, mi van a szívedben, és igéjében keresd a válaszát. Nem csak közösségben lehet tartani áhítatot, hanem a szobádban az ágy szélén ülve, bármilyen más, nyugodt helyen. A lényeg, hogy keresd az Ő közelségét.

És hidd el, nem fog elfutni előled, hanem tárt karokkal vár téged, mint szülő a gyermekét. Várja, hogy mikor jutsz végre eszébe, mikor kezded el keresni, és szeretné, hogy megmaradj nála, hiszen itt van az otthonod.

Krisztusban Isten már nem csupán a Mindenség Ura, egy távoli, ismeretlen erő lesz, hanem valóban a mi Atyánk, ahogy azt a jól ismert imádságban is oly sokszor elmondjuk, és talán bele sem gondolunk, hogy mit jelent ez. Isten, a mi Atyánk: azt jelenti, hogy Nála, az Ő családjában Jézus által helyed van, még hozzá igen jó hely.

Lelked valódi otthona vár rád, ahova megérkezhetsz, és ahol megpihenhetsz. Kipihenheted a múlt fáradalmait, leteheted bűneidet, könnyíthetsz lelked terhén. Krisztus váltsága által új élet kezdődhet számodra. A sok vándorlás és keresés után végre megérkezhetsz abba a békességbe, amelyet otthonodnak szánt Teremtő Istened.

Jézus mondja: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.”

            Ámen

Imádkozzunk!