2012. június 16., szombat

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap

Jn. 4,39
Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: „Megmondott nekem mindent, amit tettem.”
Jn. 4,40
Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig.
Jn. 4,41
Az ő szavának sokkal többen hittek,
Jn. 4,42
az asszonynak pedig meg is mondták: „Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.”


Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mögöttünk álló héten befejeződött az iskolákban az idei tanév, elhangzott az utolsó csengetés, és minden gyerkőc teljes lelkesedéssel rohant haza, minél messzebb a sulitól. Befejeződött a tanulás, és végre jön a vakáció!
Egyházi évünkben is két időszak határán vagyunk. Ádventtől kezdődően egymást váltják a Krisztus-ünnepek, ahol újból átélhetjük a várakozás és a születés csodáját, részesei lehetünk a nagyhét mozgalmas és szomorú eseménysorának, majd a húsvéti kitörő örömnek. Nemrég újra segítségül hívtuk a Pártfogó SzentLélek Istent, múlt héten pedig, mintegy összefoglalásként a Szentháromság ünnepén dicsértük Urunk teljességét. Egy ünnepekkel teljes félévet hagyunk ma a hátunk mögött, és elkezdődik a néha prózaian csak ünneptelen félévnek csúfolt Szentháromság ünnepe utáni időszak, mely idén egészen december 1-ig húzódik majd el.
Ez az az időszak, amikor megpróbáljuk életre váltani mindazt, amit a Krisztus-ünnepek iskolájában megtanultunk. Találkozhattunk vele egészen meghitten és közelről ezeken az alkalmakon, hit-ébredést, hit-élményt, hit-erősödést élhettünk át mellette. Most pedig következik az az idő, amikor kiderül, hogy mire jó mindez, mit tudunk hasznosítani mindebből, meg tud-e maradni ez a hit-töltés az egyszerű, évközi vasárnapok idején is. Hogyan indulunk neki ennek az útnak?

Felolvasott Igénk a samáriai asszony történetének végéről szól hozzánk. Ez is egy lezárás, mely az események következményéről és utóéletéről számol be nekünk. Azt gondolom, hogy a történetet a legtöbben ismerjük. Adott volt egy félig pogány népből származó nő, akinek romlott erkölcsű és teljesen elrontott volt az élete. Ez az asszony egyszer teljesen gyanútlanul, szokásához híven kiment a kúthoz vizet meríteni. Ott azonban egy idegennel találkozott, aki éppen ennél a kútnál pihent meg. Ez az idegen volt Jézus. Létrejött közöttük a találkozás, kialakult a beszélgetés, és csodálatos dolog történt: az asszony felismerte az idegenben a Krisztust, felismerte a Megváltót és hívő szívvel tért vissza falujába elújságolni az embereknek mindazt, ami vele történt.
Itt, az események legvégén kapcsolódunk be az evangéliumi leírásba. Mégis nagyon fontos üzenetet hordoz számunkra: mi történik velünk a Jézussal való találkozás után?
Az elmúlt héten már volt arról szól Mózes kapcsán, hogy milyen is az Isten, milyennek tudjuk Őt megismerni. Megállapítottuk, hogy ha a vonásai rejtve is maradnak előttünk, a lényegét mégis meg tudjuk érteni, ez pedig a mindent felülmúló szeretete irántunk. Sokan jeleket és bizonyítékokat várnak, igazolandó Isten létezését, vagy Krisztus isteni voltát. Nos, aki a saját bőrén megtapasztalja ezt a minden bűnt és vétket megbocsátó és elfelejteni képes szeretetet, ami kiáradt ránk, annak, azt hiszem nincs szüksége további bizonyítékokra.

Valami hasonlót élt át ez az asszony is, aki ledöbbent azon, hogy ez az alak mindent tud róla, pedig most találkoztak először, és ennek ellenére is szóba áll vele, sőt szeretettel fordul hozzá, mi több meg is akarja ajándékozni az Élet Vizével!
A hosszú beszélgetés során megértés és megtérés következik be az asszony bensőjében és ez a változás nem marad következmények nélkül, hanem erővel, lendülettel tölti fel és rohan be a többi emberhez a városba, hogy hirdesse nekik Krisztust! A megértés és a megtérés cselekvésre indította ezt az újdonsült tanítványt.
Ezen a ponton nekünk feszül a kérdés: vajon a mi Isten-élményünknek, a mi hitünknek, az elmúlt ünnepélyes fél év magvetésének mi a következménye életünkben? Örülünk a sok jónak, amit kaptuk és szépen bespájzoljuk és megtartjuk magunknak? Megelégszünk a magunk belső békéjével és kiegyensúlyozott hangulatával? Ez egy nagyon kényelmes, de igen önző megoldás. Isten kegyelmét és szeretetét nem ezért kapjuk.
Sokkal inkább azért, hogy szolgáljunk vele. Sokszor a szolgálatot hajlamosak vagyunk csak a templomban a lelkész által végzendő cselekménynek tartani. Ha így gondolkodunk, nagyon leszűkítjük mindazt, amire Jézus elhívott minket. Hiszen a bizonyságtétel, a hitem megosztása másokkal, a keresztyén értékrendem megvallása egy-egy helyzetben szintén a szolgálat tárgykörébe tartozik, amely minden időben és minden helyen feladatunk lenne.
Ide tartoznak továbbá a szeretet tevékeny gyümölcsei is, melyek a mások felé történő, önzetlen, odaadó tettek. Ezek is rendkívül sokrétűek lehetnek, akár egy őszinte megbocsátás, akár szívességből a fű levágása valakinél. Eszközeink tehát sokrétűek: ott van a szavak evangéliuma, amit szájjal vallunk meg az emberek felé és ott van a kezek evangéliuma, melyeket cselekedeteinkkel írunk meg. Mind a kettő egyaránt fontos. Ezt híjuk gyümölcsöző hitnek.
Tekintsünk csak a szőlőtőkék példájára, amivel annyi munka és feladat van már a fagyok elmúltával kezdve egészen nyárig. Mit szólnánk hozzá, ha ennyi befektetett energia és gondoskodás után, fogná magát és nem teremne egy szem szőlőt sem? Igen mérgesek és csalódottak lennénk. Ne essünk hát a gyümölcstelen szőlőtő hibájába!
Az első mozzanata tehát az Istennel való találkozásnak és a megtérésnek, amikor hitünkből aktivitás és cselekvés fakad. Ezzel nem csak másoknak teszünk jót, hanem saját hitünk is erősödik, megszilárdul.
Egy másik fontos momentum a samáriaiak Jézushoz való hozzáállása. Az asszony szavára kimentek hozzá, hallották beszédét és hittek neki, hittek benne. Ezután haza mehettek volna, mint akik jól végezték dolgukat, de mégsem így történt. Nem volt elég nekik ennyi, több kellett Jézusból. Kérték, hogy maradjon még velük, és Ő ott töltött még 2 napot.

Vajon nekünk mennyi időnk jut Jézusra? Megszégyenítő itt olvasni a frissen hívő bibliai szereplők vágyakozását Isten igéje iránt, mikor magunkban már azon gondolkodunk, hogy mikor jön már az áldás, mikor indulhatunk haza, és még az ebédet is be kell fejezni. Mennyi időnk van Jézusra? Vágyakozunk-e vele együtt lenni, vele időt tölteni minden nap, vagy csak megelégszünk a heti egy órával? Megelégszünk a nagy ünnepekkel? Megelégszünk életünk elején egy keresztelővel, és életünk végén egy temetéssel? (Érdekes, hogy egyik esetben sem nekünk szól az igehirdetés, ennyiből nem épülhetünk semmit!).
Hasonlóak vagyunk ahhoz a szőlőtőkéhez, aki csak alkalmanként, amikor jó idő van, amikor úgy tartja kedve, akkor ballagna ki a szőlőhegyre, egy kicsit a földben lenni, egy kis tápanyagot felvenni, sütkérezni a napon. Aztán mikor megunta, hazamegy. Abszurd helyzet, de sajnos mi is hajlamosak vagyunk erre hitünk kapcsán. A szőlőtőkének folyamatosan a földben van a helye, különben elhal. A keresztyén ember életének folyamatosan Isten közelében van a helye, különben elhal a hite. A rendszeres kapcsolattartást nem lehet megspórolni, ha Istenben szeretnénk élni és növekedni.
A samáriai asszony története ezen a ponton befejeződik, de láthatjuk, hogy Krisztus működése nyomán semmi nem maradt ugyanaz mint volt az emberek bensőjében. Az asszony hitt, és cselekedett, és Krisztust hirdető szavai nyomán mások is odataláltak a Megváltóhoz.
És milyen jó azt látni az utolsó mondatban, hogy már nem az asszony szava miatt, hanem saját meggyőződésük alapján hisznek Istenben.
Kedves Testvéreim! Az ünnepekkel tűzdelt tanévünk immáron véget ért. Vajon mit tanultunk Isten iskolájában ülve?
Kívánom mindenkinek, hogy indítsa szívünket mai Igénk üzenete egyrészt szolgáló szeretetre, mely szavakkal és cselekedetekkel is láthatóvá teszi Megváltó Urunkat mások előtt. Másrészt pedig fokozza bennünk az éhséget és a szomjúságot az Ige hallgatása és Isten közelsége iránt, ahol folyamatosan töltekezést és növekedést élhetünk át.
„Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője.” Ámen

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy Benned átélhetjük a változást és kimozdulhatunk korábbi állapotunkból. Kérünk Téged, hogy minket is indíts bizonyságtételre, hogy minden eszközzel rólad tegyünk bizonyságot ebben a világban. És adj nekünk sóvárgást is Igéd tiszta és üdítő vize iránt! Ámen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése