2010. október 10., vasárnap

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap

Máté evangéliuma 12,9-14 
9Onnan eltávozva bement (Jézus) a zsinagógába, 10ahol volt egy sorvadt kezű ember. Megkérdezték Jézustól: "Szabad-e szombaton gyógyítani?" - hogy vádat emeljenek ellene. 11Ő pedig ezt mondta nekik: "Ki az az ember közületek, akinek ha egy juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? 12Az ember pedig mennyivel többet ér a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!" 13Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: "Nyújtsd ki a kezedet!" Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze: ugyanolyan ép lett, mint a másik. 14A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele. 

Keresztyén Gyülekezet Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

 Biztos mindenki látott már szirénázó, villogó, száguldó mentőautót. Néha, amikor valami súlyos vészhelyzet van és sietni kell a segítséggel, bekapcsolják ezt a megkülönböztető jelzést és így a legtöbb közlekedési szabályt figyelmen kívül hagyva siethetnek minél gyorsabban a cél felé, hogy segíteni tudjanak. Normál esetben nekik is be kell tartani minden közlekedési szabályt, de sürgős esetben ezek háttérbe szorulnak és meg lehet őket szegni. Olyankor nincs idő késlekedésre.
            Egy ehhez hasonló szabályszegésről olvashatunk fenti igénkben is. A zsidó hagyomány szerint szombat napon nem szabad semmilyen munkát végezni. Ennek eredete, hogy a teremtés végeztével Isten a hetedik napon megpihent és ez lett a nyugalom napja. Ezt a hagyományt vitték tovább a 10 parancsolatban, mely az egész népre vonatkozott: Szenteld meg az ünnepnapot! Így az akkori zsidó vallásos emberek számára a szombat a pihenés, a családi élet, és mindenek előtt az istentisztelet ideje volt. Bármilyen munkát pedig törvényszegésnek tartottak. A tiltott tevékenységek közé tartozott a gyógyítás is, abban az esetben, ha nem sürgős életmentésről volt szó.
            A fenti történetben Jézus a vallási hagyományoknak megfelelően szombatnapon elment a zsinagógába, hogy részt vegyen az istentiszteleti ünnepségen. Azonban ellenfelei is ott voltak, akik minden áron fogást akartak találni rajta. Épp kapóra jött az a szerencsétlen beteg ember, aki vagy magától jött oda, vagy a farizeusok vitték oda. Tehát minden együtt volt ahhoz, hogy egy konkrét vallási szabálysértésen tetten érve ellenfelei vádat emeljenek Jézus ellen.
            A Mester viszont nem törődik sem a körülményekkel, sem az ellene szervezkedőkkel, hanem teszi a dolgát. Meglátja a szükséget szenvedőt, és a segítségére siet, most ez a legfontosabb. Nem törődik ilyenkor a szombattal és a vallási szabályokkal. Ellenfeleit könnyen elintézi: pár mondattal kihúzza a kelepce méregfogát és utána a beteghez fordul.
Látjuk tehát, hogy Jézus ebben a példázatban az emberi szükség miatt úgy dönt, szabályszegő lesz. Fontosabb most a rászoruló ember megsegítése, mint a megszokott előírásnak való teljes engedelmesség.     
            De nem csak ebben a példázatban, hanem sokszor a mi életünkben is ilyen szabályszegő módon jelenik meg Krisztus. Megalkottuk és megszoktuk a saját életszabályainkat, a törvényszerűségeket, és ragaszkodunk ezekhez, de Isten Fia ezek fölött áll, és felül tudja őket bírálni, ha nagy a szükség.
            Ha beletörődünk, hogy ne reméljünk nagy dolgokat az élettől, hiszen mi csak egyszerű, hétköznapi emberek vagyunk. Ha megszoktuk, hogy semmi jót ne várjunk a jövőtől. Ha tudjuk, hogy a sok jó dolog után most már valami rossznak kell történnie. Mi magyarok valahogy hajlamosak vagyunk az ilyen pesszimizmusra.
            És sokszor belekeseredünk ezekbe az emberi törvényszerűségekbe, amik legyengítenek, megkötöznek és végül teljesen a mélybe húznak. Belesüppedünk a rosszkedvbe, a nehéz helyzetbe, a szomorúságba, a magányba vagy épp a gyászba, és emberileg nem látunk belőle kiutat, sőt törvényszerűnek tűnik, hogy nincs is menekvés ezekből. Ezzel a sebbel, ezzel a teherrel, most már együtt kell élnem. Az a béna kezű ember is ki tudja mióta volt nyomorék és munkaképtelen. És alighanem tisztában volt vele, hogy ez bizony így fog már mindig maradni. Beletörődött és nem várt semmi javulást.
            Viszont látjuk, hogy az Úr Jézus képes rá, hogy megszegje ezeket a szabályokat és átlépje az emberileg állított korlátainkat. Teszi mindezt azért, hogy megmentsen minket. Kiemeljen minket abból a mélységből, amibe a körülmények miatt, mások rossz döntései, vagy a saját bűneink miatt jutottunk. Felemel onnan, ahonnan számunkra már csak lefelé vezetne az út.
Ezen a ponton úgy érzem, nem mehetünk el szó nélkül amellett a tragédia mellett, ami pár nappal ezelőtt történt Kolontáron és Devecseren. Ahol egy falut percek alatt teljesen elmosott a lúgos, mérgező vörösiszap. Heten életüket vesztették, több mint 100an megsérültek, és emellett a falu nagy része, ahol korábban családok életek és dolgoztak, percek alatt katasztrófa sújtotta területté vált, és lett a továbbiakban lakhatatlanná. Rengeteg család vesztette el egy élet munkáját aznap. Szörnyű tragédia. És mindez nem egy távoli országban, vagy messzi tájon történt, hanem alig 80 km-re tőlünk!
Ilyen események után joggal mondhatja bárki, hogy vége, nincs tovább, jobb lenne meghalni. Egy emberi törvényszerűség, amikor már nincs jobb ötletünk. De Isten kegyelmével és sok segítő ember szeretetével ezeknek a földönfutókká vált emberek számára is új élet kezdődhet.
Ez az iszapáradat rettenetes eset, de sajnos legtöbbünknek nem kell a szomszédba menni személyes tragédiákért. A földi élet rögös vándorútja mindenkinek tartogat buktatókat és szakadékokat. Itt a földön bizony alá vagyunk vetve a romlandóságnak és az elmúlásnak.
Kinek a keze sorvad el, kinek a lelkében vannak sorvadások. Múlt héten beszéltünk már arról, milyen szeretetéhes világban élünk. És ha híján vagyunk a szeretetnek, akkor bizony belülről sorvadni kezdünk. És az ilyen lelki alultápláltakat, akik nem életerősek, nem mosolyognak, nem boldogok, ezeket nem szereti a világ. Akivel valami nincs rendben, aki rendellenes, az nem kell.
Így volt ez a történetben a sorvadt kezűvel is. Úgy tartották abban az időben, hogy az ilyen betegség vagy elváltozás valamilyen bűn következménye, és ezért másodrendűként kezelték az ilyet. Normál esetben még a templomba vagy zsinagógába sem mehetett be, legfeljebb a kapuban koldulhatott. Most is csak azért kellett jelen lennie, hogy eszköz legyen Jézus ellen.
Az emberi megkülönböztetéssel ma is hasonló a helyzet. Csak az kell, aki vidám dalokat énekel, aki fiatal, aki boldog és lelkes. A szomorkodás nem kell, a fájdalmakról, a halálról nem beszélünk, az öreget nem becsüljük, a beteget nem ápoljuk.      
            De Jézus nem azokhoz jött, akinek mindene megvan, és aki teljesen elégedett magával, és semmiben sem szenved hiányt. „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” (Máté 9,12).
            Jézus a segítségnyújtás érdekében szabályszegő lesz, legalábbis az emberi kategóriáink értelmében. A mosolygós helyett a szomorkodóra figyel, az erős helyett a gyengével törődik, a hívők helyett a hitetlenekhez akar szólni. Mert ennyire szeret minket. Azokat is, akiket máshol haszontalannak tartanak, magukra hagynak, vagy nem szeretik őket.
            De a legnagyobb szabályszegést akkor követte el, amikor eljött közénk a földre. Hátrahagyva isteni dicsőségét emberré lett és így minden szabályt megszegett, ami egy Mennyei Királyra vonatkozott volna. Hiszen nem csak lehajolt, hanem közösséget is vállalt az Istentől és a boldogságtól legtávolabb élő emberekkel is azért, hogy hirdesse nekik Isten országát.
Akit abban az időben törvényszerű volt kikerülni, ahhoz ő közel lépett, beszélt vele és megváltoztatta az életét. Aki ma szükséget szenved a szívében, akinek szeretet és teljesség után sóvárog a lelke, csak keresse Jézus Krisztus szavát és Ő szólni fog hozzá.
Ámen.