2011. szeptember 25., vasárnap

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap

Zsolt. 32,1
Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.
Zsolt. 32,2
Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.
Zsolt. 32,3
Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.
Zsolt. 32,4
Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.)
Zsolt. 32,5
Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.)
Zsolt. 32,6
Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt.
Zsolt. 32,7
Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.)
Zsolt. 32,8
Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.
Zsolt. 32,9
Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Régebben barátaimmal többször is mentünk olyan többnapos túrákra, ahol a szállásunk egy-egy erdőben felvert sátor volt, és a több napra való összes felszerelést a hátunkon cipeltük hatalmas túrahátizsákokban. Nap végére már igen fáradtan és keservesen róttuk az ösvényeket, és mindenki áhítozva várta a pihenőt, mikor végre letehettük a hatalmas csomagot, és terhünktől megszabadulva könnyedén fellélegezhettünk.
           Ehhez nagyon hasonló élménye az emberi szívnek, mikor régóta hordozott bűnterhétől szabadulhat meg. Amikor egy titkolt, vagy épp nyilvánvaló, de mindenképpen nyomasztó, nehezen viselt csomagot vehet le a válláról. Erről a megszabadulásról szól felolvasott igénk.
A felirat szerint Dávid király zsoltára. Dávid életből jól ismert történet a Betsabéval történt afférja. Egy férjezett asszonyt kívánt meg, házasságtörést követett el vele, és mivel ezt a bűnt nem tudta eltussolni, még nagyobb bűnbe keveredett, megölette az asszony vétlen férjét, majd az özvegy a király felesége lett.
És bár Dávid Istenfélő, jó király volt, ezt a vétkét mégis tovább hordozta, és jó ideig nem akart szembenézni vele, inkább elásta lelkiismerete legmélyére, és élt tovább, mintha mindez teljesen helyénvaló lett volna.
Sokszor teszünk mi is hasonló módon. Mikor valamit rosszul csinálunk, Isten törvénye ellen teszünk, és utána talán szégyenből, talán egyszerű nemtörődömségből, de nem kezdünk vele semmit. Ilyenkor könnyen elnémítjuk lelkiismeretünk figyelmeztető szavát, és próbáljuk a történteket elfelejteni.
A teher, ez a süllyesztőbe dobott bűn, azonban nem tűnik el. Inkább egy olyan ételhez lesz hasonló, amit betettünk a hűtőbe, valahova jó hátra a polcon, és elfeledkezünk róla. Attól az még ott lesz, és bár egy ideig egyáltalán nem zavaró, viszont nemsokára elkezd megromlani, megbüdösödni és csak egyre rosszabb lesz a helyzet, egészen addig, míg ki nem takarítjuk onnan.
Így lesznek egyre jobban lélekkárosítóak is ezek a takargatott, meg nem vallott bűnök is az életünkben. Amit még magunkhoz szorítunk és nem akarunk letenni Krisztus keresztjéhez. Talán észre sem vesszük, de fokról fokra növekednek fel, és betegítik meg először lelki életünket, majd következő lépésben a testünket is.
Ma már az orvostudomány is tud a pszichés, lelki eredetű testi bajokról, az úgynevezett pszichoszomatikus betegségekről. Amikor egy-egy betegség forrása valamilyen lelki hatás következménye. Ilyen például a neurotikus fáradtság is, amikor minden fizikai munka nélkül, valamilyen lelki, érzelmi okból kifolyólag érezzük magunkat gyengének és levertnek. Az ilyen erőtlenségen, az ilyen bajokon a gyógyszerek csak enyhíteni tudnak, tüneti kezelést adnak, de nem tudnak segíteni.            
Bár a zsoltár írója valószínűleg nem volt túl járatos az orvoslásban, de a bűn ilyen következményeit maga is felismerte. Így olvassuk: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.”

Aztán, ha elhatalmasodik a baj, akkor megyünk az orvoshoz, kapkodjuk a gyógyszereket, vagy valami káros szenvedéllyel próbáljuk csillapítani a fájdalmat. Csak Isten gyógyszerét hagyjuk figyelmen kívül, ami nem más, mint a bűnök bocsánata.
Eszembe jut a vérfolyásos asszony története az evangéliumból. Ez az asszony is már hosszú évek óta hordozta testi betegségét, mindenfelé gyógymódot kipróbált, valószínűleg sok energiát és pénzt is ölt bele, de semmi sem segített. Utolsó reménye Jézus maradt, és ezt mondta magában: „Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok.” (Máté 9,21). Hittel odaférkőzött hozzá, megérintette és valóban meggyógyult. Elmúlt mindaz a baj, amin se emberek, sem orvostudomány nem tudott segíteni.
Ugyanígy működik a sokszor már a testet is megbetegítő bűnnel is az életünkben. Ebből ember nem tud meggyógyítani, emberi szó nem tud feloldozni. Aki egyedül el tudja venni a bűnöket az életünkből az Jézus Krisztus.
Ő halt meg értünk, Ő szenvedte el bűneink büntetését, és Ő tudja egyedül hatalommal mondani: „Ember, megbocsáttattak a te bűneid.” (Lukács 5,20). Ez a kegyelem tudta felszabadítani Dávidot is szörnyű bűnei terhe alól. És ez a krisztusi bocsánat segíthet a mi bűnöktől megbetegített életünkön is.
És mindezeken felül a megbocsátás után már nem maradunk magunkra! Ugyanis Krisztus velünk lesz Szentlelkének megelevenítő vezetésével és bölcsességével. Szavával tanácsolni fog utunkon, hogy mi a helyes irány és hogyan lehet kikerülni az újabb elesést.
Ezt a csodás folyamatot átélve, a saját bőrén tapasztalva. az ember nem tud mit szólni, csupán a hála szavát zengi szíve, ajka. Ugyanebben a szellemben szól hozzánk Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verse is.

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van, 
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat, 
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozom senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Ámen

Köszönjük Istenünk, hogy Te minden vétkünket megbocsátod, Jézus Krisztus érdeméért. Adj erőt, hogy őszinte imádságunkban ne mentegessük magukat, ne takargassuk a szennyest, hanem valljuk be bűneinket, és kérjük rá a Te bocsánatodat és gyógyításodat, ami több, mint fájdalomcsillapítás, több, mint tüneti kezelés. A Te bocsánatod maga az élet! Segíts minket erre az új életre! Ámen.