2010. november 14., vasárnap

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 24. Reménység vasárnapja

Róm. 14,7
Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának;
Róm. 14,8
mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.
Róm. 14,9
Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.
Róm. 14,10
Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé.
Róm. 14,11
Mert meg van írva: „Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv magasztalni fogja Istent.”
Róm. 14,12
Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Az elmúlt héten az ítéletet tartó Krisztusról olvastunk a Jelenések könyvéből, aki mindenek felett álló Úr. Megjelenik egy hatalmas trónszék, melyben helyet foglal és elhangzik a döntés élet vagy halál, üdvösség vagy kárhozat felől. Ez a történet az előttünk álló jövőben játszódik majd le. Nem tudjuk még, hogy mikor fog bekövetkezni. A Bibliánkban sem találkozunk vele túl gyakran, hiszen majdnem a végén van, nem tartozik a mindennapi olvasmányaink közé.
            Az időbeli távolság és a sok bizonytalanság miatt hajlamosak vagyunk rá, hogy a hétköznapokban ne vegyük túl komolyan. Persze tudunk róla, és hisszük is, de mégsem eszerint éljük az életünket. Nem gondolkodunk arról, hogy minden tettünkről számot kell majd adnunk, csak éljük az életünket, halmozzuk a hibákat és a bűnöket, és nem gondolunk a végső elszámolásra.
Az elszámoltatásról jut eszembe: vigyázzunk, nehogy a mi életünk szekrényéből is csontvázak dőljenek majd ki annakidején Krisztus színe előtt. Ne legyenek rendezetlen ügyeink Isten és emberek előtt, mert ha most el is lehet őket fedezni, akkor majd minden napvilágra kerül.
Felolvasott igénkben Pál apostol kétféle életet különböztet meg. Azt az életet, ami önmagáért van, és azt, ami az Istenért van. Az önmagáért való életnek nincsenek önmagán túlmutató távlatai. Az önmagáért való élet csak azzal a 60-70 évvel számol, ami itt a földön adatott. Csak ezek az évtizedek legyenek minél szebbek és élvezetesek, utána úgyis meghalunk. A fiatalok mindezt leszűkítik, és arra törekednek, hogy tizenéves, huszonéves korukban minél többet behabzsoljanak az élet adta örömökből, hiszen úgy hiszik, idősebben nem lesz már rá lehetőségük.
Az önmagáért való élet középpontjában leginkább saját maga áll. Vannak szerettei, családja és hozzátartozói, de ritkán képes önzetlenül és áldozatosan cselekedni. Szeret önmagából kiindulni, a saját értékrendjét téve minden dolgok zsinórmértékének és a körülötte élő embereket is hajlamos ezek alapján megítélni. Úgy gondolja, jogában áll bíráskodnia bárki máson.
Az Istent nem ismerve, vagy ítéletét távolinak gondolva szeretünk mi magunk beleülni abban a hatalmas trónszékbe, az ítélkezés trónszékébe, ami valójában nem is a mi helyünk. Nem tudom, hogy a testvérek közül ki járt már Pannonhalmán. Ott, az apátsági templom altemplomában van a falban egy márványból készült ülőfülke. A török kor után terjedt el az a hagyomány, mely szerint a kő egy fából faragott trónszéket takar, mely annakidején Szent István trónja volt. A legenda azt is mondja, hogy István olyan magas volt, hogy a székben ülve tetőtől talpig betöltötte azt. Azóta a turisták folyton beleülnek, próbálkoznak, nyújtózkodnak, de sehogy sem érnek benne végig. Hiszen nem az ő helyük.
Így van ez az ítélet trónszékével is. Időről időre próbálkozunk, beleülünk, osztogatjuk kicsinyes ítéleteinket, de azok csak megbántásra, keserűségre, és felháborodásunk levezetésére alkalmas. Semmi pozitív hatása nincs, csak ártani tud.
Pál apostol eredetileg a római gyülekezetnek írta ezeket az örökérvényű sorokat. Abban a gyülekezetben a különböző kegyességek találkozása okozott problémát. Volt, aki zsidóból lett keresztyén és volt aki más, pogány vallásból tért meg. Volt, aki korábbi vallásos háttere miatt sok olyan szabályt betartott, melyek a régóta megtérteknek teljesen feleslegesnek tűntek. Ilyen volt például a hústól és az alkoholfogyasztástól való tartózkodás. Akik már régebb óta gyülekezetbe jártak, jobban ismerték Krisztus tanítását, és tudták, hogy nem ezeken múlik az üdvösség. Ebből kifolyólag ezek a tapasztaltabb testvérek a gyülekezet másik csoportját gyengének ítélték, míg önmagukat erősebbnek tartották. De akik megtartották ezeket, azok nem csak szokásból, vagy óvatosságból tették mindezt, hanem hitből, Krisztusért. Éppen ezért nem lett volna szabad ilyen lekicsinylően ítélkezni felettük.
Ez egy korabeli hétköznapi példa volt, melyhez hasonlót, rengeteget találhatnánk a saját életünkben is. A Bibliát olvasva be kell látnunk az ilyesfajta ítélkezés nem a mi feladatunk. Nem adott rá senki felhatalmazást, hiszen tudjuk, hogy Krisztus előtt mindannyian egyenlők vagyunk. Senki sem nagyobb vagy kisebb a másiknál. Mindenki ugyanolyan megváltásra szoruló bűnös ember. Legyen gyermek vagy felnőtt, hívő vagy hitetlen, templombajáró vagy alkoholista, házas vagy elvált, becsületes vagy csaló. Mindenkinek megvan a maga bűne, és Krisztus előtt mindenki ezekért fog számot adni. Abban a helyzetben mindenki saját magért lesz felelős. Azokért a gerendákért, amik felett oly gyakran elsiklik a tekintetünk.
A Krisztusban való élet sem régen, sem most nem könnyű dolog. A kísértések és a bűnre való hajlamunk miatt nehéz valóban az Úrban és az Úrnak élni, de nem lehetetlen. Erre jó példa az alább idézett őszinte bizonyságtétel, melyet a napokban olvastam:
„Ha nincs otthon a macska, cincognak az egerek” – tartja a közmondás. Mikor a főnökünk elutazik valamilyen üzleti útra vagy szabadságra, akkor bizony mi is visszafogunk a munka tempójából és megengedünk magunknak egy kis lazítást. Ez történt a napokban is, és már vártam, hogy akkor majd egy kicsit tovább alhatok reggel, nem fogom lefárasztani magam a munkahelyen és még korábban is mehetek haza. Egyik reggel azonban ezt az igét olvastam: „Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát.”
Azonnal megértettem, hogy amit tenni szeretnék, az, bizony nem helyes, nem ez az Isten akarata. Én azonban nem adtam fel, elkezdtem kifogásokat keresni, hogy a múlt héten milyen sokat dolgoztam, hogy én is megérdemlek egy kis pihenést, meg ilyeneket. De eszembe jutott egy másik ige is, amelyben az áll, hogy az Isten igazi gyermekei „lélekben és igazságban imádják az Istent.” Az igazság pedig az, hogy én rendesen dolgozzam még akkor is, ha nem felügyelik a munkám. Nehéz volt megharcolni, jó pár napba tellett.
Pedig az Igét jól boncolgatjuk, helyes meglátásokra jutunk, mégsem azt tesszük, hanem elkezdünk alkudozni Istennel. De jó volna, ha nem csak megértenénk, de meg is tennénk, amit Isten kér tőlünk. És hogy teljes legyen a kép, a főnököm elutazás előtt bejelentette, hogy akár már szerdán hazamehetünk, nem kell dolgozni. Jó volt átélni és átérezni azt, hogy a mennyei jó Atya is tudja, mire van szükségünk, és Ő meg is adja, még ha nem is érdemeljük meg. Ha igazságban járunk, és ezáltal dicsőítjük Őt, akkor gyönyörködik bennünk.”[1] Eddig az idézet.
Isten tehát gyönyörködni akar gyermekeiben, akik tudatosan szeretnének az Úrban élni, és törekedni arra, hogy megtartsák Igéjét. És ennek egyik fontos része, amit Jézus mond Lukács 6,37-ben: „Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.”
Az ítéletet hagyjuk meg tehát az igaz bírónak, aki reménységünk szerint eljön majd, és szentül és igazán betölti tisztét. Nem hagy minket vesztünkre, nem hagy elnyomásban, sanyarú sorsban vagy igazságtalanságban. Megadja majd mindenkinek azt, ami élete és főleg hite alapján jár neki.
Nem a mi tisztünk az emberek ítélete. A mi feladatunk a hívő élet, nem az önmagában hívő, hanem az Úrban hívő élet. Ezáltal pedig az Ő végső igazságában való reménység is a miénk lesz.
Ézs. 45,23-25-ben ezt olvassuk:
Ezt mondja az Úr: Magamra esküdtem, igazság jött ki számon, szavam megmásíthatatlan: Előttem hajol meg minden térd, rám esküszik minden nyelv, és ezt mondják rólam: Csak az ÚRnál van igazság és erő! Megszégyenülve mennek hozzá mind, akik gyűlölték őt. Az ÚR által boldogul, vele dicsekszik Izráel minden utóda.
Ámen.




[1] Forrás: http://www.budaibaptista.hu, Szerző: Jenei Péter