2010. november 28., vasárnap

Prédikáció - Ádvent 1. vasárnapja

Ézs. 55,6
Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!
Ézs. 55,7
Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.
Ézs. 55,8
Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.
Ézs. 55,9
Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.
Ézs. 55,10
Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,
Ézs. 55,11
ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mai napon ádvent 1. vasárnapját ünnepeljük, egy új egyházi év kezdetét, amikor is elindulunk karácsony felé, elindulunk a betlehemi jászol felé. Felkerekedünk és utunk célja nem kevesebb, mint hogy az értünk földre jött Jézus Krisztushoz találjunk. Ennek az ádventi útnak az elején szól hozzánk Ézsaiás próféta, akinek szavai először is segítenek az indulásban.
Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.
            Sokszor, ha egy munkához hozzá kell fogni, vagy valahova el kell indulni, mindig a kezdés, mindig az első lépés a legnehezebb. Érezzük, hogy bele kéne már fogni, el kéne már indulni, fel kéne már kelni az ágyból, de még gyűjtöm ez erőt. Még fel kell készülnöm, még adj 5 percet.
De miért is olyan nehéz ez? Talán azért, mert ilyenkor egy állapotváltozáson esünk át. A fekvést, a pihenést, az egy helyben ácsorgást feladjuk, és valaminek nekifogunk, felkelünk, mozgásba lendülünk.
            Ilyen állapotváltozásra hív bennünket Ézsaiás is, hogy induljunk el az Úr felé, éledjen meg, élénküljön meg szívünk és keressük az Urat, amíg megtalálható. Jól illik ez a siettető buzdítás a mögöttünk álló három hét üzenetéhez, amikor az egyházi év végén arról hallottunk, hogy bizony földi időnk véges, és nem tart örökké a kegyelmi idő. Hiszen tudjuk jól, hogy lesz a történelemben egy pont, az utolsó pont, amikor visszajön az Úr, és akkor már nem lesz lehetőség bepótolni a hitünk, életünk mulasztásait.
            Ez a jövő pedig minden nappal közeledik felénk. Ezt a próféta is tudta, ezért is szól így hozzánk. Ma még lehet indulni az Úr felé, ma még el lehet hagyni a bűnöket és az álnok gondolatokat, ma még meg terítve vár az Úr szent asztala és élhetünk az Ő testével és vérével. Megváltónk kereszten szerzett áldozata révén készen van már számunkra az irgalom.

Aki szeretne megváltozni Krisztusért és Krisztus által az ma még megteheti. Az Atyai ház kapuja ma is nyitva áll. Csak egy dologra van szükség, az elindulásra. Az első és legnehezebb lépést kell megtennünk, utána már jó úton haladunk.
            Jó ez az út, csak hát igen keskeny. Könnyű róla letérni vagy rossz felé kanyarodni. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Ha már elindultunk az Isten felé vezető úton, hamar rájövünk, hogy itt nem mi rajzoljuk a nyomvonalat. Nem mi jelöljük ki, hogy ezután merre tovább, hanem az ÚrIsten ad elénk célt és irányt.
Hasonlóan, mint egy túra esetén: ahol kapunk egy térképet, melyen be van jelölve az ösvény, amit követnünk kell, ha el akarunk jutni a célhoz. Persze az ösvény mentén nincsenek kőfalak, melyek az útra kényszerítenének, mehetünk másfelé is, levághatjuk a kanyarokat, mehetünk torony irányt is, csak lehet, hogy épp egy szakadék, vagy más leküzdhetetlen akadály fogja utunkat állni. A megérkezés akkor garantált, ha végig a kijelölt úton maradunk.
            Azzal, hogy Isten útjára szegődünk, elkezdjük őt követni, új játékszabályok lépnek életbe. Már nem a magunk feje után megyünk, hanem alávetjük magunkat Isten igéjének és akaratának.

Ő pedig ilyen furcsa rendelkezések ad nekünk: például, hogy szeresd a másik embert, mint magadat, az ellenségedért is imádkozz, ne lopj el semmit senkitől, maradj hűséges a családodhoz, ne ítélkezz senki felett, és így tovább.
Csupa olyan dolog, melyek mindegyike helyett lenne sokkal jobb, sokkal kényelmesebb megoldásunk a magunk számára. De emlékszünk? Istennél már nem a saját utainkon járunk, hanem az Ő útján. Azon az úton, ami 100%, hogy elvisz a célhoz.
            De mi is az, ami el tud minket indítani ezen az ösvényen és végig azon is tud tartani? Mi lehet a hitünk iránytűje és turistatérképe?
Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.
Istenünk az Ő igéjét adja nekünk, hogy ne maradjunk eredeti állapotunkban, hanem elindulhassunk felé, és hogy ezen a keskeny úton meg is maradjunk. Istenünk az Ő igéjét adja: három dolgot érthetünk ez alatt.
Először is az írott igét. A Szentírást, ami nem csak egy szép irodalmi mű, nem csak egy porosodó vastag könyv a polcon, hanem valóban az Élet Könyve, mely minden nap útmutatóul szolgálhat életünkben. Ebben olvashatjuk az Isten választott embereinek üzenetét, és a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot is.
Másodszor jelenti a hirdetett igét, mellyel prédikációkban és igemagyarázatokban találkozhatunk. Ez esetben emberi szavak korlátai között, de a Szentlélek erejével tud hatni az ige. A jelenkori magyarázat segítségével pedig reménység szerint még inkább megérthetjük a Szentírás örökérvényű tanításait.
Harmadjára pedig jelenti a Testté lett Igét, Jézus Krisztust. Isten szent Fiát, aki megalázta magát és emberré lett értünk. Hasonlóan jött el közénk, ahogy péntek éjjel a hó lehullott kicsiny falunkra. Fent volt a felhők közt tisztaságban és szentségben, de mindezt feladva lejött közénk a földre, a sárba, a bűnös világba, a sok viszontagság közé.
Lehet, hogy itt nem lesz jó dolga, sokan talán nem örülnek neki, megvetik, Ő mégis eljött, mert célja van. A hónak, hogy elolvadjon és táplálja a földeket, Krisztusnak pedig, hogy tanítson minket, majd pedig feláldozza magát értünk és így táplálja szívünket. Megtöretett a teste és kiontatott a vére, bűneink bocsánatára. Azért, hogy nekünk életünk legyen.
És az a régi, akkor még jelentéktelennek tűnő esemény azóta milyen drága és fontos eseményé lett. Akkor csak pár száz ember hallott róla, mára pedig emberek millióinak ad erőt, reményt és célt. Sokszor a kis apró kezdetből milyen nagy dolgok jöhetnek létre.
A napokban láttam egy filmet Kína egyik folyójáról, a Jangce folyóról. Messze, az ország belsejében, a Himalája hegységben, amikor néhány gleccser eléri a melegebb völgyeket, elkezdenek megolvadni és csepeg belőlük a víz.
Ez a pár csepp víz gyűlik össze, egyesül sok-sok további csepp vízzel, mígnem addig duzzadnak, hogy egy 6300 km hosszan hömpölygő óriási folyamot nem alkotnak, mely végül a tengerbe torkollik.
Talán ma nem tűnik nagy dolognak, hogy eljöttél a templomba. Talán most még az sem olyan nagy jelentőségű, ha valami belső hang, a Lélek hangja megszólal benned. De ha elindulsz szavára, elindulsz valóban az Ő útján, akkor ez a vékony ösvény egyre inkább kiteljesedik majd az életedben, megerősödik, és ha végig követed, akkor elvezet a Megváltó Krisztushoz. Először itt a földön és egykor majd az örökkévalóságban. Induljunk ma együtt felé! Ámen.