Jn. 10,22
Amikor eljött a templomszentelés ünnepe, Jeruzsálemben tél volt.
Jn. 10,23
Jézus a templomban, a Salamon csarnokában járt.
Jn. 10,24
Ekkor körülvették a zsidók, és így szóltak hozzá: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jn. 10,25
Jézus így válaszolt nekik: „Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem,
Jn. 10,26
de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.
Jn. 10,27
Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.
Jn. 10,28
Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. [Róm 8,34-39]
Jn. 10,29
Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.
Jn. 10,30
Én és az Atya egy vagyunk.”
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Biztosan sokan hallottak már a zsidó vallás hanukka ünnepéről. Ennek az ünnepnek a gyökere a Biblia két szövetsége közti időre nyúlik vissza. A Krisztus előtti 2. században Palesztinát a Szeleukida király, IV. Antiokhosz foglalta el és ott minden eszközzel próbálta kiíratni az egyistenhitet és helyette a görög istenek hitét akarta bevezetni. Ennek legékesebb példája volt, mikor a jeruzsálemi templomban Zeusz szobrot állított fel. A politikai és vallási elnyomást aztán megelégelte Palesztina népe és a Makkabeus család vezetésével sikeres felkelést indítottak a megszállók ellen. A diadal után megtisztították a szentélyt, és újra az Élő Istennek szentelték azt. Ezt az ünnepet mind a mai napig a keresztyén karácsonyhoz közeli időben, december közepén ünnepli meg a zsidó felekezet. Érdekesség, hogy erről az ünnepélyről csak ezen a helyen beszél a Biblia.
Tehát már Jézus korában is megemlékeztek erről a nemzeti ünnepről, mely szorosan kötődött a valláshoz. Erre az ünnepre Jézus is ellátogatott Jeruzsálembe, és felment a templomba. Ezen a ponton szembetűnő az író megjegyzése, miszerint ekkor Jeruzsálemben tél volt. Bár ez a közbevetés valószínű csak a pontos időmegjelölés érdekében került lejegyzésre, mégis mintha mélyebb mondanivalója is lenne.
Hiszen jól ismerjük a telet. Egyáltalán nem az élet és nem a megújulás időszaka. Éppen ellenkezőleg, hideg, begubózás és téli álom száll ilyenkor a világra. Valami ilyesmi jellemezte azokat az embereket is, akik Jézushoz mentek. Hiszen Őbenne Isten Fia, a Megváltó érkezett el hozzájuk, aki Isten országát hirdeti már puszta jelenlétével is. Ezt felismerve már ekkor is örömmel és pálmaágakkal kellett volna őt fogadni. De nem így történt, hiszen Jeruzsálemben tél volt. Jól jellemzi a helyzetet Vörösmarty Mihály közismert verssora: „Most tél van és csend és hó és halál.”
Valóban így volt. Hiszen itt Jézus földi küldetésének már a végén járunk már, és ezalatt az idő alatt nagyon sok minden történt. Pont a János írása szerinti evangéliumban látjuk a leginkább, hogy Jézus csodái nem csupán látványosságok voltak, hanem jelek, melyek Messiási voltára és Isten dicsőségére mutattak rá. Sőt, minden csoda mellé járt egy tanítás is Isten országáról és a megtérés fontosságáról. Ezeknek a végére értünk, és eljött hát az utolsó tél Jézus földi életében. Már megmutatott minden jelet nekik, amire szükségük volt ahhoz, hogy higgyenek benne és végre megtérjenek az Úrhoz.
Erre föl ezek a megátalkodott írástudók még mindig az út elején járnak, és így fordulnak hozzá: „Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!” Aki hittel és figyelemmel elolvassa János evangéliumát csak eddig a pontig, az első tíz fejezetet, az már nem kérdez ilyet. Akik testközelből átélnek csak egyet is Jézus csodái közül, annak már nem lenne szabad ilyet kérnie Tőle. Pedig ilyenek vagyunk, sokszor a saját szemünknek sem hiszünk. Nemrég beszélgettem egy emberrel, aki azzal indított, hogy ő nem hívő ember. Aztán később elmondta, hogy milyen komoly betegségekből szabadította meg a „JóIsten”, milyen kockázatos helyzetekben tartotta meg a Gondviselés, de ő mégsem lett hívő. Hát mi kell még?
Jézus kortársaihoz képest mi sokkal többet tudunk és értünk az evangéliumból. Átlátjuk, hogy mit miért tett és hogy mit vállalt értünk. Látjuk a kereszthalál és a feltámadás célját és értelmét is. Sőt mi több minden évben megünnepeljük és újra átgondoljuk ezeket az eseményeket. És ezek után még mindig kételkedünk a hitünkben? Hát mi kell még?
Ennél többet is kaptunk, hiszen nem csak Szentírásunk van, nem csak a régi igékben szól hozzánk az Úr, hanem bizony vannak megtapasztalások, imameghallgatások, sőt kisebb-nagyobb csodák is életünk folyamán. Olyan helyzetek, amikor a vak is látja, hogy itt nem emberkéz és nem a véletlenek összjátéka hozták a megoldást, hanem Mennyei Atyánk közbeavatkozása. De sokszor még ez sem elég nekünk. Sokszor hajlamosak vagyunk mindent megtenni saját hitetlenségünk érdekében.
Attól félek, hogy valójában ezek az írástudók sem a hit útját keresték, hanem inkább további vádakat gyűjtöttek volna Jézus ellen. Kérdeznek, de a válaszra igazán már nem kíváncsiak. És hányan vannak ma is így: vádaskodnak Isten ellen, kérdőre vonják a hívőket, az egyházat Istenük felől, de a válaszra igazából már nem kíváncsiak.
Jézus válasza pedig leleplező. Egyrészt elmondja, hogy ő már mindent megtett azért, hogy higgyenek, addig szavai és cselekedetei mind arról tanúskodnak, hogy Ő a Krisztus, a megígért Megváltó. A bizonytalanság forrása tehát nem Ő, hanem az emberek kemény és hitetlen szíve. Ha jól szemügyre vesszük, ha a hitre nyitottan megvizsgáljuk mindazt, amit kaptunk az Úrtól, amit Ő tett és mondott nekünk, akkor már nem lenne több ilyen akadékoskodó kérdésünk.
Másrészt azt is elmondja, hogy ezeket a nyilvánvaló dolgokat azért nem akarják elhinni és befogadni, mert nem az Ő juhai közül valók. Hiszen a nyájban mindenki ismeri a Pásztora hangját. Tudják, kire kell hallgatni, kit kell követni. De a kérdezősködők, akadékoskodók nem ismerik a Jó Pásztort, és ezért hiába is tanítja őket, hiába is beszél a lelkükre, nem fogják őt követni.
Az elmúlt héten hallottunk a kőszív és a hússzív különbségéről. Itt is milyen jól látszik, hogy az Istent kerülő ember nehéz kőszívét nem lehet felemelni saját tehetetlensége miatt. Az bizony lenn marad a saját keserűségének vermében. Viszont, ha nem zárkózunk be Krisztus szavai és jelenléte elől, akkor a nehéz és kemény kőszív meglágyul, megelevenedik és élővé lesz.
A Jó Pásztor juhai hallgatnak vezetőjük szavára és engedelmeskednek neki. Ebben a nyájban juh és Pásztor ismeri egymást és ragaszkodnak egymáshoz. Ebben a nyájban nem kérdés a követés sem, mindenki megy Krisztus után. És ez nem a birkaszellem miatt van így, hanem a jó legelő biztos ígérete miatt. Urunk az övéinek ugyanis gondját viseli. És mindezt nem távolról, nem valahonnan a felhők közül, hanem egészen közelről. Nem kevesebbet ígért, minthogy Ő velünk lesz minden napon a világ végezetéig.
Nagyon ragaszkodik hozzánk, és nagyon erősen tart minket kezében. Olyannyira, hogy azt mondja: „senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Mi emberek nagyon ritkán éljük meg ezt az erős ragaszkodást egymás közt. Hiszen nagyon sok dolgot ki tudnak csalni kezeink közül. Ahogy a gyermek markából is ki lehet venni a legkedvesebb játékát, ha valami csábítót, színeset, vagy éppen ínycsiklandót nyújtunk helyette. Ehhez hasonló esetek sajnos felnőttkorban is megesnek.
De milyen jó, hogy Isten sokkal határozottabban szeret bennünket és sokkal erősebben tart. Ő maga miatt nem fog kiengedni kezei közül, onnan csak mi mászhatunk ki. Erőszakkal nem fog magánál tartani, ha mi ellenkezünk kegyelme iránt. De ez nagyon rossz irány, emlékezzünk csak Júdás esetére.
Sokkal jobb és boldogítóbb Krisztushoz találni, és nála megmaradni. Hiszen Ő a legjobb részt, az örök életet tartogatja számukra, amit sehol máshol nem találhatunk meg. Figyeljünk hát mindarra, amit Krisztus tett és mondott, amivel szívünket, életünket szólongatja, és lássuk be, hogy Ő már mindent megtett üdvösségünkre. És mindezek után jöjjünk midnyájan a Jó Pásztorhoz. Így legyen. Ámen.
Köszönjük Istenünk, hogy Te Krisztusban már valóban mindent elvégeztél üdvösségünkre. Már semmi másra nincs szükség, csak hogy mi hozzád jöjjünk. Sokszor ezt az utolsó lépést tesszük meg legnehezebben. Kérünk adj erőt és bátorságot, hogy merjünk hinni a Te szent nevedben.
És kérünk, hogy csendesítsd el a békétlen és a kötekedő kérdések zaját környezetünkben. Adj mindenkinek a kőszív helyett hússzívet és a régi élet helyett, hívő, új életet. Ámen.