Lukács 14,25-35
25Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt: 26"Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. 27Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom." 28"Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? 29Nehogy - miután alapot vetett, de nem tudta befejezni - gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, 30és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni." 31"Vagy ha az egyik király el akar indulni, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül-e le előbb, és nem tart-e tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene? 32Különben követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket. 33Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom." 34"Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni? 35Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!"
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Manapság az álláskeresők igen nehéz helyzetben vannak. Általában mindenkinek nehéz bejutni egy igazán jó munkahelyre. Annak is, akinek túl alacsony a képzettsége, de annak is, akinek túl nagy. Sokan álláshirdetésekkel próbálnak munkát találni, de itt is nagyon ritka, hogy megfelelőt találjanak. Nem csoda, hiszen olyan elképesztő feltételeket szabnak egyes cégek, hogy igencsak leszűkül a lehetséges jelentkezők száma. A legtöbb helyen minél fiatalabb alkalmazottakat keresnek, de amellett állandó elvárás a több éves szakmai gyakorlat is. Gyakran igénylik a jó kapcsolatteremtő és kommunikációs képességet, azt hogy az ember másokkal is jól tudjon együtt munkálkodni, emellett mégis előnyben részesítik a gyermek és házastárs nélküli jelentkezőket, az egyedülállókat a kevesebb kötöttség miatt. Tehát sokszor lehetetlen megfelelni ezeknek az elvárásoknak.
De nem csak az álláshirdetésekben, hanem az emberi kapcsolatainkban is tapasztalhatunk hasonlót. Amikor nagy igényeket támasztunk a másik felé, néha olyanokat is, melyek egymással ellentétesek, vagy lehetetlen azokat teljesíteni. Például járj minden nap munkába, de azért a ház körül is végezz el mindent, a családdal is tölts minél több időt és emellett legyél nyugodt és kipihent. A munka mellett tehát néha a családban is nehéz megfelelni az elvárásoknak.
S mindezek után most azt látjuk igénkben, hogy Jézus is elmondja a maga elvárásait a tanítványaival szemben, amik szintén elég nehezek és lehetetlennek tűnik betartani azokat.
Így hangzik az első, és legnehezebb állítás: Aki „nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” Bizony nehéz szavak ezek. Nem véletlenül mondták többször is Jézusra, hogy kemény beszéd az övé, és nem sokan hallgatnak rá.
Valóban igen keményen hangzik ez a tanítás a Szeretet Istenétől, hogy gyűlöljük meg a szeretteinket. Mondjuk a mai szétforgácsolódott társadalomban, ahol már nem a család, hanem az egyén a legkisebb egység, igen könnyű megfelelni ennek a feltételnek. Amikor megutálom a szüleimet, elfordulok azoktól, akik eddig neveltek, elhagyom a feleségemet vagy elválok a férjemtől, lemondok a gyerekeimről, és felbontok vagy kikerülök minden mély elkötelezésessel járó kapcsolatot.
Érezzük, hogy ez nagyon mai, nagyon modern, és nagyon nem krisztusi. De akkor mégis, miről beszél a Mester? Hogy érti, hogy gyűlöljük meg a másikat? Magyarázatul néhány igei példa jut eszembe.
Pár verssel korábban Jézus egy nagy vacsorához hasonlítja Isten országát, ahol a meghívottak sorra visszamondják a részvételt. Mindenki talál mentséget, hogy miért marad otthon. Egyiknek ez a kifogása: „Most nősültem, azért nem mehetek.” Lukács 14,20.
Egy másik esetben, amikor Jézus épp a tanítványait hívta el. A legtöbb esetben csak egy szót szólt: Kövess! – és a megszólított hátra hagyott mindent, és követte Krisztust. Viszont az egyikük nem volt ilyen készséges és így felelt neki: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem az apámat.” Máté 8,22.
De elég, ha csak a Szentírás elején történt bűnesetre gondolunk, ahol Évát a kígyó, Ádámot pedig a felesége, Éva csábított el Isten határozott szavának megtartásától.
Mind olyan eset, amikor nem Isten hívása vagy intése áll mindenek felett az életünkben, hanem egy másik ember. Valamelyik szerettünk, vagy családtagunk. Akinek lehet, hogy szeretetből, vagy illendőségből nem tudunk nemet mondani. De ha a másik ember szava, vagy igénye ellentétbe kerül Isten szavával, vagy teljesen meggátol abban, hogy az Úrnak engedelmeskedjek, akkor már gond van. Hiszen keresztyén emberként most kinek az uralma alá is tartozok, és kicsoda az én pásztorom? Nem a házastársam, nem a gyerekem, nem az unokám, hanem Jézus Krisztus. Ő az első, akiben bízok, és akire hallgatok, a többiek csak utána jöhetnek.
Ezt sokkal jobban érthetjük, ha Jézus idevonatkozó szavait Máté evangéliumában is elolvassuk: „Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám;” Máté 10,37. Életünkben tehát Krisztust illeti az első hely. A belé vetett hit és bizalom fölé nem kerülhet semmi és senki más egy valóban keresztyén ember életében. De őutána, a helyükön kezelve persze a családtagok, a szeretteink és a többi ember következik, akiknek továbbadhatjuk azt a szeretetet és boldogságot, amit az első helyen állótól kaptunk. Ilyen formán ez is hozzátartozik keresztyén élethivatásunkhoz.
Jézus Krisztus azt szeretné tőlünk, mai követőitől is, és minden tanítványától, hogy valóban Ő legyen a legfontosabb az életünkben. Ebből adódóan pedig szeretné átrendezni életünket, hogy kialakuljon bennünk a helyes sorrend. Hiszen bűnös, gyarló emberként hajlamosak vagyunk Krisztus helyett minden egyéb dolgot értékrendünk csúcsára helyezni. Rengeteg ilyen fontos dolog van, ami minden jelentőssége és minden értéke mellett mégsem elég a földi boldogságunkhoz és üdvösségünkhöz.
Hiszen keresztyén emberként ez a célunk: már itt a földön Krisztusban élni, és egykor eljutni az örök életre. Ehhez viszont arra a változásra van szükség, amiről igénkben Jézus beszél. Az elvárások teljesítése pedig nem könnyű, talán fájdalmas, talán lehetetlen. Nehéz elképzelni azt, hogy ne én magam legyek a legfontosabb, ne a szeretteim érdeke legyen a legfontosabb szempont, ne a vagyonszerzés és a kellemes jólét határozza meg döntéseimet. Nehéz elképzelni azt, hogy a kellemes élet ígérete helyett keresztet kell hordoznom és együtt kell szenvednem Krisztussal másokért. Isten Fia nem árul zsákbamacskát, nem akar csupán hitegetni és minél jobb ajánlattal meggyőzni. Már az elején tisztázza, hogy bár a cél szép és mennyei, az odavezető út bizony igen rögös.
Jézus szavaiból egyértelműen kiderül: nehéz tanítványnak lenni, és nem is mindenki képes rá. De aki vállalkozik erre a küldetésre, az meg kapja mindehhez a Szentlélek segítségét. Hiszen valljuk be, egyedül minderre képtelenek lennénk. Egyedül azt hiszem csak kudarcokkal és megbántásokkal teljes erőlködés lenne ez a megfelelni akarás. Viszont Jézus nyomában már nem egyedül járunk, hanem a Szentlélek pártfogol minket, aki képes, hogy újjáteremtse szívünket és valóban tanítványivá formálja életünket.
Ha pedig ember is, Isten is odateszi a magáét, akkor végül a torony felépül, a király győzelemre vezeti a hadsereget és a só sem íztelenül meg. Ha valóban elszánjuk magunkat a keresztyén életre és ebben az elszánásban határozottan megmaradunk. Ha nem csak névleg akarunk a Krisztuskövetők lenni, ha nem félünk a változástól és nem félünk a kereszt felvételétől, akkor hiszem azt, hogy Isten megáldja és megsegíti próbálkozásunkat, és neki tetszővé tudja formálni az életünket, mely egykor majd az üdvösségre vezet.
Már csak az a kérdés, hogy készen állsz-e minderre? Ámen.