Zsolt. 95,1
Jöjjetek, örvendezzünk az ÚR előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt!
Zsolt. 95,2
Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval!
Zsolt. 95,3
Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött.
Zsolt. 95,4
Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi.
Zsolt. 95,5
Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta.
Zsolt. 95,6
Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az ÚR előtt!
Zsolt. 95,7
Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk. Most, amikor halljátok szavát,
Zsolt. 95,8
ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meríbánál, amikor Masszánál voltatok a pusztában,
Zsolt. 95,9
ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet.
Zsolt. 95,10
Negyven évig bosszankodtam arra a nemzedékre és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, nem ismeri útjaimat.
Zsolt. 95,11
Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mehetnek be a nyugalom helyére!
Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Az én generációm, és a fiatalabb korosztályok már csak a történelemkönyvekből és az idősek visszaemlékezéseiből ismerjük a rendszerváltozás előtti régi időket. Akkoriban még gyakoriak voltak különböző nagy kommunista ünnepeken a tömeges felvonulások, ahol a politikusok beszédei mellett sokszor közösen énekelt dalok, lelkes indulók is elhangoztak. Talán egyik-másik szövege, dallama még ott cseng a fülünkben. Ezek a dalok a rendszer, a párt és az állam vezetőinek éltetésére szolgáltak, melyek vég nélkül dicsérték, szinte bálványozták a címzetteket. Bár ezen indulók tartalma fényévekre volt az igazságtól, mégis muszáj volt énekelni azokat minden párttagnak.
Mai igénk kezdő sorai is egy indulóhoz hasonlítanak. „Jöjjetek, örvendezzünk az ÚR előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött.” Mint ismeretes, a Bibliában olvasható zsoltároknak eredetileg dallama is volt, és nem csak felolvasták ezeket a szövegeket, hanem elénekelték őket. Például egy-egy zarándoklat idején, mikor az ország egyik sarkából indultak el Jeruzsálembe, a templomhoz a hívek, akkor is ezek a dalok csendültek fel. Lám-lám nem csak az istentagadó, elnyomó diktatúráknak szólhat az induló, hanem Istenünknek az Úrnak is. És ez az induló mennyivel másabb, szebb és tisztább. Isten népéhez szól és közben az Urat dicsőíti. Ezt nem azért énekli a hívő ember, mert kényszerítik, hanem azért mert a szívéből jön. Nem ideológiáknak akar megfelelni, mikor ezt mondja: „nagy Isten az Úr”, hanem valóban így is gondolja, és hitünk szerint így is van.
Nagy Isten az Úr, szabadító kősziklánk. Az ókori ember még nem ismerte az űrutazást, nem ismerte közelebbről a bolygókat, de még csak az óceánokat sem szelte át, és magas hegyek tetejére is csak ritkán jutott fel. Nem csoda, hogy Isten, mint a legnagyobbat egy kősziklához hasonlítja, aminél nagyobb, erősebb és méltóságteljesebb dolog nem jutott eszébe a természetből. Egy olyan hatalmas hegy, amit sem elmozdítani, sem lebontani, sem meghódítani nem lehet. Csak alázattal a közelében lenni vagy egyszerűen kikerülni.
Istenünk a világ ura, az emberek és minden létező teremtője. A legnagyobb és legerősebb hatalom ebben a világban. Ebből a pozícióból nem lehet elmozdítani, nem lehet őt legyőzni vagy meghódítani. Ez nem megy sem az embernek, sem az Isten ellenes szellemi hatalmaknak sem. Amit tehetnek, hogy kikerülik, hogy nem foglalkoznak vele, hogy megpróbálják letagadni a létezését. Letagadni Istent, hitet, feltámadást és üdvösséget. Egy régi példatörténet jutott eszembe ezzel kapcsolatban:
Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy ,,kis hívő'', a másik egy ,,kis hitetlen''. A hitetlen azt kérdezi:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Hát persze. - mondja a kis hívő. - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
- Képtelenség! - mondja a hitetlen. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
- Pillanatnyilag még nem tudom, - mondja a kis hívő - de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkon fogunk járni!
- Ez lehetetlen! - mondja a hitetlen - Ez túl fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges másmilyen élet a születés után!
- Hát persze, hogy lehetséges, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő.
- Sohasem fog működni! - véli a kis hitetlen. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívő - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!
- Anya?! Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis hitetlen.
- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.
Mire a kis hitetlen:
- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra.
- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogat minket! - mondja aztán halkan. - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!
Bizony hatalmas és szerető Urunk van, aki körülvesz bennünket, véd, oltalmaz, táplál, egykor pedig örök életre vezet. Már ha mi is kis hívőkké tudunk válni, nem pedig hitetlenekké.
Bár az Ige szerint Isten a kőszikla, sokszor mi emberek is próbálunk hasonlóan kemények lenni. Egyrészt próbálunk külsőleg sziklaszilárdnak mutatkozni, amikor az mutatjuk, hogy minket semmilyen megrázkódtatás nem tud megtántorítani. Amikor dacosan nézünk szembe az élet kihívásaival és inkább belepusztulunk, de nem mutatjuk gyengeségünket. Közben pedig lehet, hogy belül sírunk és semmi másra nem vágyunk csak egy kis megnyugvásra és békére.
A másik eset, amikor belülről, lelkileg keményítjük meg magunkat. Amikor nem csak megjátsszuk a keménységet, hanem valóban érzéketlenné válunk. A szív keménységéről beszél a zsoltáros. Arról a kemény szívről, ami ellenáll a jó szónak, ellenáll Istennek és nem hajlandó békességre térni. Aki konokul harcol a Szentlélek munkája ellen, nehogy véletlenül megszólítsa az Ige, valamit megértsen belőle és nehogy véletlenül hívővé váljon.
Pedig az Úr mindannyiunknak jó utat szeretne mutatni, azért, hogy a nyugalom helyére, a számunkra megígért országba juthassunk. De csak akkor tudunk erre a jó útra térni, ha hallgattunk a Jó Pásztor szavára. Ha valóban kezébe tesszük életünket és a továbbiakban Őt követjük.
Így is lehet, hogy hosszú és nehéz vándorlás vár ránk, de a cél már korántsem bizonytalan, hanem biztos és értékes. A pásztor pedig mindvégig velünk lesz és vigyáz ránk. Induljunk hát el a keskeny úton, és éneklejük az Úrnak szóló indulót!
„Jöjjetek, örvendezzünk az ÚR előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött.”
Ámen
Köszönjük Urunk, hogy Igéd szavát követve soha nem tévedünk el az életben. Ha rád merjük bízni életünket, akkor már jó helyen vagyunk, és nem kell félteni sorsunkat. Add Uram, hogy tudjunk ma melletted dönteni, aki Urunk és Megváltónk vagy. Segíts, hogy ma, mikor halljuk szavad, ne keményítsük meg a szívünket. Ámen.