Prédikáció - Karácsony 2. napja

Ézs. 49,13

Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, törjetek ki ujjongásba, hegyek! Mert megszánta népét az ÚR, és könyörül a nyomorultakon.

Ézs. 49,14

De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az ÚR, megfeledkezett rólam az én Uram!

Ézs. 49,15

Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!

Ézs. 49,16

Íme, tenyerembe véstelek be

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Immár karácsony második napján vagyunk itt együtt, de az ünneplés szempontjából ez már a harmadik ünnepnap. A legtöbb családban talán már túl vannak az öröm és a béke csúcspontján, már véget ért a várakozás és a készülődés, megsült, megfőtt a finom vacsora, kibontottak minden ajándékot, és lehet, hogy már a fenyőfáról is elkezdtek fogyatkozni a szaloncukrok.

            Lassan megyünk kifelé az ünnepből, de igénk mintha nem akarna erről tudomást venni. Tegnap Mikeás prófétánál már volt szó a Mennyei Főpásztorról, aki népe elé áll, vezet minket és békességet ad. Ma pedig Ézsaiás szavain keresztül örömre, ujjongásra hív minket az Úr.

            De mi is csalhat mosolyt arcunkra, mi adhat jókedvet ma nekünk, az ünnep csúcspontja után? Talán örülünk annak, hogyha az elmúlt napokban minden jól alakult, szépen lezajlott a családi együttlét, mindenki elégedett volt, és nem volt nagyobb veszekedés vagy vita a rokonok között. Örülhetnek a háziasszonyok, hogy a feszített tempójú készülődés, főzés, mosás, takarítás után végre hátradőlhetnek és kifújhatják magukat egy kicsit. Örülhetünk, ha maradt még egy kis pénzünk hó végére és örülhetünk, hogy nem kell havat lapátolnunk.

            Ezek is jó dolgok, de Istenünk nem pontosan ilyen örömről beszél. Ő egy ajándék feletti örömről szól, egy olyan ajándékról, ami talán idén ott maradt a fa alatt. De az is lehet, hogy már évek óta kibontásra vár, csak nem kellett a címzettnek. Remélem még senki nem került ilyen helyzetbe, hogy egy általa adott meglepetés érdeklődés hiányában még csak felbontásra sem került. Szörnyen nagy csalódás lehet.

            Istennek is van tehát egy sajátos ajándéka számunkra, amit hőn szeretett gyermekeiként gyakorta hagyunk figyelmen kívül. Ez az ajándék pedig az Ő végtelen és áldozatkész szeretete,

mely Jézus Krisztus földre érkezésében teljesedett ki és vált egészen nyilvánvalóvá.

Bár erről szól az egész ádventi készülődés és a gyertyagyújtások is, bár a falu közepén felállított betlehemi jászol is erről tesz bizonyságot, sőt még a templomban is erről hallani, mégis sokak számára ez az egész csak az ünnep egy eleme, egy nélkülözhetetlen kellék, ami vízkereszt után a karácsonyfával és a díszkivilágítással együtt eltűnik az életünkből.

            Az ünnep elmúltával aztán visszatérnek a hétköznapok és velük együtt a gondok, a napi terhek és kihívások. Évközben egyből megérezzük Isten hiányát, és hasonlóan vélekedünk, mint a felolvasott igében Isten népe: „Elhagyott engem az ÚR, megfeledkezett rólam az én Uram!”.

Megfigyelhető tendencia sok közösségben, hogy évközben csak a legfiatalabb és a legidősebb generációk, a kisiskolások és a nyugdíjasok járnak rendszeresen gyülekezeti alkalmakra. Persze mindenkinek szüksége van Isten igéjére és mindenkinek megvan a maga nehézsége, de talán mégis a legterheltebb, a legstresszesebb, a legtöbbet gürcölő korosztályok hiányoznak sokszor a padsorokból.

Tegnap tartottuk Bakonycsernyén a gyermekek karácsonyi műsorait, ahol az egyik színdarabban arról volt szó, hogy a családi készülődés során, a fadíszítés alkalmával a gyerekeknek eszükbe jutott, hogy szeretnék hallani a karácsonyi történetet, Jézus születését.

Mentek az apjukhoz, ő nem igazán emlékezett, mentek az anyukhoz, ő nem ért rá, szegény gyerekeknek már csak a nagyi tudta elmondani miről is szól valójában az ünnep.

            Meglepődve olvastam még a hét elején egy internetes vitafórumon, hogy valaki azt a témát vetette fel, hogy szülőkként ők nem keresztyének, nem hisznek Istenben, és ebből kifolyólag nem szívesen beszélnek gyermeküknek a karácsonykor megszülető Kis Jézusról, meg angyalokról, nehogy idősebb korára ő is vallásos legyen. Csak azt nem tudta, hogy a vallásos változat helyett akkor mit meséljen csemetéjének.

            Ezek után kérdezem: ki hagyott el kit? Ki feledkezett meg kiről? Isten biztos nem hagyott el egyikünket sem. Inkább mi vagyunk azok, akik kiléptünk ebből a kapcsolatból.

Ézsaiás az anya és csecsemője közti köteléket hozza fel példának, ami talán a legerősebb kapcsolat az emberek között. Mégis ez sem szétszakíthatatlan. Hadd ne mondjak erre példákat, csak szomorú és szörnyű dolgok jutnak eszembe. De Isten szeretete és hűsége még ennél a legerősebb emberi kapocsnál is erősebb, még ennél is jobban ragaszkodik hozzánk.

            Mi emberek szeretünk túlzásokba esni, vagy éppen nagyot mondani, még akkor is, ha az nem teljesen igaz. De Isten nem tesz ilyet, ő, ha meg akar győzni minket, akkor sem hazudik vagy túloz. Azt mondja: én nem feledkezek meg rólad, sőt áldozatot hozok érted. Hatalmas áldozatot.

Melyikünk adná oda egyetlen gyermekét egy teljesen idegen ember életéért? Nyilvánvalóan senki. Kizárt dolog. Ő mégis megtette. Odaadta Jézus Krisztust, hogy megmentsen Téged és engem, mindannyiunkat. Talán elment a józan esze? Igen. Igen, ha a túláradó Atyai szeretet ilyen óriási és megrendítő megnyilvánulását bolondságnak tartjuk. De lehet, hogy csak azért gondoljuk így, mert ekkora szeretetet és áldozatot egyszerűen nem tudunk felfogni, hiszen mi képtelenek lennénk rá és emberileg meg sem tudjuk éretni.

            De tudják mit, testvérek? Nem is kell megértenünk! Nem azért történt a születés csodája, Jézus földi élete, szörnyű kereszthalála és dicsőséges feltámadása, hogy mindezt pontosan megértsük. Nem megérteni, levezetni, kielemezni kell ezt az eseményt, szükségtelen és lehetetlen. Hanem helyette inkább le kellene borulnunk és áldanunk ezt az elképesztő szeretetet és határtalan kegyelmet, mely Istentől árad felénk.

            Szeretetéből fakadóan még azt is mondja: tenyerembe véstelek be. Iskolásoknál lehet azt látni, hogy ha valamit nem akarnak elfelejteni, gyorsan felírják azt a tenyerükbe. Az úgyis mindig kéznél van, és olyan gyakran úgysem mosnak kezet. Folyton ott van az emlékeztető.

            A felírásnál maradandóbb nyom a tetoválás. Bár magam nem értek hozzá, de valahol azt olvastam, hogy tenyérbe nem, vagy csak nagy ritkán tetoválnak, mert az nagyon érzékeny, nagyon fájdalmas. Istenünk mégis vállalta ezt, csakhogy megmutassa, mennyire komolyan gondolja.

Egy ilyen bevésést, egy ilyen sebet bizony nem könnyű elfelejteni, bármihez nyúlunk, bármilyen kétkezi munkába kezdünk, felszisszenünk, mert érezzük kellemetlen jelenlétét.

Isten kegyelmével minden napon munkálkodik életünkben, minden napon újra munkához lát velünk, munkához lát értünk. Formál, vezet, próbák elé állít és bíztat. És minden nap ugyanúgy felszakadnak a Szent kezeken a szögek ütötte tátongó sebek, amíg velünk bajlódik. Mivel ilyen messze állunk a tökéletességtől, nincs idejük begyógyulni.

Ott vagyunk tehát mindannyian Isten markában, de nem úgy, mint egy zsarnok kezében a megfélemlített, elnyomott nép, hanem inkább mint egy szárnyaszegett madár. Fog és tart minket a kezében, hiszen látja a bajt és segíteni akar rajtunk. De mi csak a fogást érezzük. Azt, hogy korlátozzák szabadságunkat és ki akarunk ebből szabadulni. Aztán ha sikerül kibújnunk a fogásból, akkor sem tudunk elszállni szabadon, hiszen gyógyulás és segítség nélkül csak a földre hullunk és a porban vergődünk tehetetlenül.

Mégiscsak kell az orvos, mégis csak kell a segítség, mégiscsak szeretném hallani a karácsonyi történetet, mégiscsak szeretnék imádkozni és Istenhez kiáltani, aki nekem is Atyám a mennyben. Mégiscsak érdekel az ajándék, ami már évek óta ott porosodik a karácsonyfa alatt. Isten szeretetének ajándéka ma is itt van, és rendületlenül várja, hogy felbontsd végre. Ma még tart a karácsony, ma még lehet ajándékot bontani. Ne késlekedj tovább! Ámen.     

Prédikáció - Karácsony 1. napja

Jn. 1,14

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Jn. 1,15

János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: „Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.”

Jn. 1,16

Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.

Jn. 1,17

Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.

Jn. 1,18

Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Az hiszem sokan ismerjük azt a helyzetet, mikor egy katalógusból vagy egy újságból rendelünk valamilyen terméket. Először még csak képen látjuk, olvassuk a jellemzését, és elképzeljük milyen jó és milyen hasznos is lehet valójában. Aztán végül megrendeljük, és várunk. Pár nap elteltével aztán csönget a postás, és csomagot hoz. Végre megérkezett a várva-várt dolog. Végre nem csak képen láthatjuk és nem csak álmodozhatunk róla, hanem valóban itt van, a kézbe vehetem, használhatom, hisz immár tényleg az enyém.

            Valami hasonló történt meg Jézus Krisztus földre jöttével is Betlehemben. Az emberek már sokat hallottak a Messiásról, elképzelték milyen jó lesz majd, ha végre megérkezik, és mi mindent fog tenni népe érdekében. Ez a megígért Úr, ez az Ige lett testté karácsonykor.

Pólyába takarva, szalma között érkezett meg az a várva várt csomag. Kisgyermekként született, de később felnőtt és elvégezte munkáját.

            Jézus Krisztus valóságos emberként élt itt a földön. Sokan úgy hiszik, hogy csak egy álruhaként öltötte magára ez emberi létformát, de közben megmaradt isteni, természetfeletti mivoltában. Ha így lett volna, akkor csak eljátszotta volna, hogy Ő közöttünk él, csak színjáték lett volna vidámsága és szomorúsága, fáradtsága és pihenése. Ebben az esetben egész itteni életét és halálát sem tudnánk komolyan venni sem mi, sem az apostolok, akik hittel számoltak be róla.

            Pedig János apostol komolyan gondolja, amit mond. Amikor azt írja, hogy testté lett, akkor a görög nyelv szerint a legvalóságosabb hústestre gondol. Csonttal, hússal, ízületekkel. Ennyire nyersen fogalmaz, hogy minden kétséget kizáróan tanúsítsa korabeli és mai tanítványok felé: Jézus Krisztus valóban testté lett.

            Mindamellett a mondat folytatása is nagyon fontos: „és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal”. Tehát bár fizikailag ember lett, szellemében és lelkében mégis megmaradt Isten Fiának. Emberi körülményei közepette is bűntelen maradt, és megvalósította az Isten iránti és az emberek iránti feltétlen szeretetet. Mindez pedig abban teljesedett be, amikor életét adta barátaiért. Nem a 12 tanítványért, nem a korabeli ismerőseiért, hanem minden emberért. Meghalt bűneinkért, és feltámadt üdvösségünkért.

            Őt szeretnénk ma még jobban megismerni, hiszen róla szól ünneplésünk, miatta lehet karácsonyunk. Megismerés legjobb módja pedig, ha tőle vagy róla hallunk minél többet. Felolvasott igénkben Keresztelő János is róla beszél: „Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.”. Ez a Keresztelő János elég fura figura volt a maga idejében. Remeteként élt kinn a pusztában és kemény szavakkal hirdette Isten ítéletét és a megtérés sürgető szükségét. Bátran szólt, semmilyen emberi hatalmasságtól nem félt, csak szakadatlanul hirdette az üzenetet, amit Ura rábízott. Eltökéltsége és rendíthetetlensége mellett nem felejtkezett el az alázatosságról sem Isten felé. Bár semmilyen politikusnak vagy vallási elöljárónak nem engedelmeskedett volna, a szelíden érkező Krisztusnak mégis hittel alávetette magát, mert tudta, hogy Ő az Úr. Tudta jól, ki érkezett el személyében.

            Isten viszont azt szeretné, ha nem csak ezek a fura figurák ismernék Őt fel, hanem minden átlagos ember is. Nem csak a prófétát, papot vagy presbitert akarja megszólítani, hanem Téged és engem is. A szép karácsonyi dallamok és csengőszó közepette Isteni is szót kér és közölni akarja, hogy van kegyelem. Nem csak a kellemes ünnepek, a mulandó jó érzések és a december végi pihenőnapok léteznek, hanem ezeken túl van kegyelem is.

Vannak az életedben bűnök, amikkel vagy törődsz vagy figyelmen kívül hagyod őket. Attól még ott vannak és ezekre egyszer jogosan jön az ítélet. Áldatlan állapot, amire van megoldás, halálos betegség, amire mégis van ellenszer. Hiszen minden kísértés és elbukás felett áll a kegyelem.

Méghozzá nem egyszeri kegyelem, nem valami kivételes lehetőség, hanem van belőle elengedő, sőt Krisztusban bővőlködhetünk a kegyelemben. Amíg van lelkünkben őszinte bűntudat és bűnbánat, addig mindig lesz Istennél kegyelem, mely felemel és megvált ezekből.

De a világ nem így rendezkedett be. Embervilágunk inkább kegyetlen, mintsem kegyelemmel teljes. Ha nem fizetünk időben, jönnek a behajtók. Ha valakit vérig sértünk, a tüske évekig megmarad benne. Ha elszalasztjuk a megfelelő alkalmat, akkor később már nem lesz lehetőségünk bepótolni azt. Nem sok irgalmat kapunk másoktól, és ezért mi sem osztogatjuk azt. Megszoktuk a szemet szemért, fogat fogért elvet és ebben sokszor ki is merül keresztyénnek beállított értékrendünk.

Ha valaki, hát Jézus igen sok szemet és fogat begyűjthetne ellenségeitől, minden joga és minden hatalma megvan hozzá. Hiszen Ő a világ és életünk Királya, de nem ilyen. Nem bosszúálló, hanem irgalmas. Nem ítélni jött el, hanem megmenteni az elveszetett. Teljesen indokolatlan és logikátlan. De hát ilyen a kegyelem. Indokolatlanul részesülünk benne, teljesen logikátlan úton.

Nem tehetünk és nem adhatunk érte semmilyen kincset vagy hálapénzt. Nem lehet kiérdemelni, nem lehet számon kérni, nem lehet követelni. Csak könyörögni lehet érte hittel és elfogadni hálatelt szívvel.

  Karácsonyi időszakunk pedig erre az egyik legalkalmasabb idő. Kegyelmi idő, mikor lelkünk ajtaja szélesebbre tárul, mint évközben bármikor. Ilyenkor könnyen hátra tudunk hagyni minden hétköznapi körülményt, mely megakadályozna az Istennel való találkozásunkban és tudunk valóban a csodára figyelni.

Egyrészt arra az univerzális csodára, hogy Isten emberré lett és megszületett közénk, megnyitva ezzel a menny kapuját előttünk. Másrészt pedig arra a személyes csodára, hogy mindez értem is történt. Nekem is szól a kegyelem, és én is lehetek Krisztus megváltott gyermeke.

Csodás karácsonyt mindenkinek! Ámen.

Prédikáció - Szenteste

Ézs. 59,20

De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákób megtérő bűnöseihez! - így szól az ÚR.

Ézs. 59,21

Ilyen szövetségem van nekem velük - mondja az ÚR: Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam, nem fogynak ki a szádból, utódod szájából és utódod utódainak a szájából, mostantól fogva mindörökké - mondja az ÚR.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Így karácsony idején mindig nagy öröm és nagy meglepetés olyan valakitől ajándékot vagy épp csak egy kedves képeslapot kapni, akitől nem is számítottunk semmire. Ilyenkor talán nem is az ajándék maga okoz örömöt, hanem önmagában véve a kedves gesztus.

            Sokan talán Istennel is így vagyunk. Egy régi, távoli ismerősnek tartjuk, akitől nem számítunk semmi jóra. Lehet, hogy nem találkozunk vele túl sokat, nem keressük a társaságát. Ennek ellenére ő mégsem felejtett el minket, és folyamatosan figyelemmel kíséri életünket. A mai ünnepen pedig eljön hozzánk, sőt ajándékot is hoz nekünk. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején!  

            2000 évvel ezelőtt sokan nem értették mi is történt valójában abban a mára jól ismert betlehemi istállóban. A kor viszonyai között nem volt benne semmi rendkívüli. Csak egy szegényes, átmenetileg hajléktalan házaspárnak született meg a gyermeke abban a szakadt, hűvös istállóban. Nem volt benne semmi dicsőséges vagy csodálatos.  

Sokaknak ma sem jelent sokkal többet. Csak egy régi mese, egy szép díszlet, ami hozzátartozik a karácsonyi hangulathoz. De ha hiszünk a Bibliának és hiszünk Isten igéjének, akkor beláthatjuk, hogy mindez nem mese volt, és nem is egy jelentéktelen esemény. Hiszen ebben a szegényes csomagolásban a történelem eddigi legjelentősebb eseménye zajlott le. Annak a kis falunak kicsiny szegletében ugyanis a hatalmas Isten Fia született meg emberi formában.

             Csoda volt ez, hiszen Isten országának egy darabja jött el a földre, és Isten szeretete öltött testet abban a kicsiny gyermekben. Amiről addig csak beszéltek a papok és a próféták, amiről addig csak álmodozott Isten népe, az egyszerre valóság lett. A korábban leírt igék és ígéretek testet öltöttek. Megváltót és Szabadítót kapott az ember Jézus Krisztus személyében. És nem csak azok az emberek kapták meg, akik kortársai voltak, hanem azóta minden generáció megismerheti Őt.

Lejött közénk és eljött értünk. Mennyei segítség ez számunkra, hiszen így már nem az embernek kell az ég felé törnie – hiába is próbálkozna. És nem az embernek kell saját magát megváltania – ezt is hiába próbálná. Tehetetlenségünkre a segítség felülről érkezett.

Kihez is érkezett meg Isten fia? Jákob megtérő bűnöseihez – olvassuk az Igében. Jákob egy ószövetségi ember volt, neve jelentése: csaló. Nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen valóban így élt: folyton ügyeskedett, önzően harcolt a saját jólétéért, és gond nélkül meglopta a saját testvérét is. Egyszer még Isten angyalával is viaskodni kezdett, csak azért, hogy elnyerje Isten áldását. Nincs ezen mit szépíteni, Jákob egy bűnös ember volt. Olyan ember, aki rászorult Isten bocsánatára és kegyelmére.

Ilyen értelemben azt hiszem mi is mind hasonlítunk Jákobhoz. Hiszen nekem is, neked is meg van a maga bűne, gyengesége, kísértése, hiányossága, amely jelen van életünkben, és amitől nem tudunk magunktól megszabadulni. És főleg az ilyen szent időben ezeknek a súlya ránk nehezedik és bánt mindez. Pedig vágyunk tőlünk megszabadulni, szeretnénk jobb és boldogabb emberek lenni. Szeretnénk valóban áldottan ünnepelni. Csak magunktól ez nem megy.

Szeretnénk végre minden terhünket letenni és valami igazán újat kezdeni. Nem úgy, mint egy újévi fogadalmat, amit már január 2.-án feladunk, és nem úgy, mint egy fogyókúrát, amit folyton csak holnap kezdek el.

Ha lehet, már ma szeretnénk megkönnyebbülni bűneinktől, már ma szeretnénk boldogabbak lenni, és már ma szeretnénk valódi lelki békére találni Szenteste alkalmával. És tudjátok Testvérek, ennek nincsen semmi akadálya. Nincs még késő, hiszen erre akár itt és most lehetőségünk van. Isten közelében minden lehetőségünk adott erre.

Ez az az ajándék, melyet hoz ma nekünk ez a régi ismerős: az újszövetség lehetőségét Isten és ember között. Ezért jött a földre, ezért született meg, ezért élt itt a földön és halt meg a kereszten, hogy egykor Veled és mindenkivel szövetségre lépjen. Mindenkivel, aki elfogadja Őt, mint Megváltóját, és benne kész új életet kezdeni. Benne találjuk meg bűneink bocsánatát, Igéjének igazságát és az őszinte élet valódi teljességét, mely egykor üdvösségre vezet.

Krisztus tehát értünk jött és értünk született meg. Azért, hogy szövetségre lépjen velünk és átadja ajándékát. Így leszünk Jákobok helyett megtért, hívő emberek. Így leszünk valódi keresztyénekké. És így válik valóban Krisztus-ünneppé, Szent estévé a mai ünnepünk. Ámen.

     

Prédikáció - Ádvent 3. vasárnap

5Móz. 5,6

Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. 5Móz. 5,7

Ne legyen más istened rajtam kívül!

5Móz. 5,8

Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak.

5Móz. 5,9

Ne imádd, és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem.

5Móz. 5,10

De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A hittanos csoportokkal már gőzerővel készülünk a templomi karácsonyi műsorokra. Az egyik színdarab egy születésnapi bulin játszódik, ahol mindenki vidám ünnepel, nevet, táncol. Az egészben csak annyi a furcsa, hogy senki sem ismeri az ünnepeltet. Egy csendes sarokban ücsörög egyedül egy ember, valószínűleg az ő születésnapja van – találgatnak néhányan. De nem ő a lényeg – inkább mulatni, enni, inni, táncolni.

            A mai világban is hajlamosak vagyunk így ünnepelni a karácsonyt. Hiszen ez is végső soron egy születésnapi buli, melyet az egész keresztyén világ megünnepel. Csak sokszor az ünnepelt, Jézus Krisztus marad ki a jóból. Mert hiszen annyi minden más is kell a szentestéhez: ajándékok, csomagolás, karácsonyfa, finom vacsora, mézeskalács, kellemes zene. Megesik, hogy kimarad valami apróság: például egy csillagszóró, vagy épp a Jézuska. És így lesz belőle fenyő ünnep, szeretet ünnepe, és már ilyenkor is a télapó hozza az ajándékot.

Végső esetben maga Krisztus szól, hogy hé ember, én is itt vagyok, hé ember, Én, az Úr vagyok, a te Istened! Én vagyok az, aki miatt most ünnep lehet, az egész ajándékozás is miattam történik, mert réges-régen ezen a napon én adtam az első ajándékot az embereknek: saját magamat. Az Úr Jézus szeretne részese lenni ünneplésünknek, mely ünneplés valójában róla szól. Szeretne életünkben az asztalfőre ülni, nem csak az ünnepi vacsora idejére, hanem minden nap. És bár lehet, hogy hívatlan vendég, mégsem üres kézzel érkezik az ádventi készülődésünkbe. Hiszen Őbenne közel jött hozzánk az Isten szeretete, ami életet és üdvösséget ad. Ez a lehető legnagyobb ajándék.

Aki ajtót nyit neki, aki befogadja Őt a maga házába, a maga szívébe az ebben az ajándékban részesülhet. Így érkezik hát hozzánk az ünnepelt már az ádventi időben is: szívből jövő ajándékkal.      

De ha valóban beengedjük őt életünkbe és nem csak a sarokba állítjuk, hanem az Őt megillető fő helyre, akkor számíthatunk arra is, hogy nem marad minden a régiben. Hiszen onnantól Ő az Úr a háznál és nem én. Onnantól Ő diktál, én pedig igazodom hozzá. Hasonlóan, mint amikor egy családba megszületik az első kisgyermek, és az egész addigi életvitel és időbeosztás gyökeresen megváltozik.

Ilyen szent felfordulást okoz életünkben Krisztus is. Elsősorban azért, mert Ő szent és bűntelen, és szeretné, ha mi is erre törekednénk. Szeretné lelkünkben megtisztítani, azt, ami szennyes, szeretne fényt gyújtani ott is, ahol eddig árnyas félhomály, vagy sötétség volt. Nem lesz olyan zúg, ahova nem akar majd benézni. Nem lesz olyan területe az életünknek, ami felett nem szeretne uralkodni.  Nem hiába mondja: Ne legyen más Istened!

Jézus Krisztus életünk egyeduralkodója szeretne lenni, mert akkor tud csak igazán azon az úton vezetni bennünket, ami az általa kínált Életre visz. Ennek a vezetésnek az érdekében adja a parancsolatokat is, melyekről felolvasott igénk szól.

Az Ószövetségben Izrael népe sem fizikailag, sem lelkileg nem volt magára hagyott a pusztai vándorlás éveiben. Az Úr tűzoszlopban és felhőoszlopban vezette őket, hogy jó úton haladjanak Kánaán felé. Mózesnek pedig a két kőtáblán a tízparancsolatot adta, hogy a sok lehetőség és kísértés, illetve a környező népek pogány szokásai közepette megmaradjanak az Élő Isten népeként. Az Újszövetségben Jézus ezeket a törvényeket két jól ismert mondatban, az Istenre és az embertársakra irányuló szeretet kettős parancsában foglalta össze. Ezek a rendelkezések határokat szabnak, melyek a keresztyén ember útját szegélyezik. Ezeken belül vezet a keresztyének keskeny útja.

Ezeket a parancsolatokat hordozzuk mi is örökségül, mint Isten Újszövetségi népe életünk vándorlásában. És úgy hiszem ma is szükség van ezekre, hiszen az ókori Palesztina kísértéseihez képest hatványozottan több lehetőségünk van elfelejteni, hogy ki is valójában a mi Istenünk, és hogy mi az Ő gyermekei vagyunk. A történészek szerint a 20. században az emberiség nagykorúvá lett, az élet minden területén rohamos fejlődés és változás állt be, rengeteg lehetőség nyílt meg, melyek mind az emberi szabadságot hirdetik.  

Ezzel szemben a templomban ülve, Isten törvényeit hallva inkább ennek ellenkezőjét érezzük: ezt se szabad, azt se lehet, és még a jót is csak határok között szabad élvezni. Nem tehetünk meg mindent, amit kívánnánk, nem élhetünk sok olyan lehetõséggel, amit mások teljesen természetesnek tartanak életük formálásában, lelkiismereti szabadságukban, társadalmi, vagy gazdasági életben, a másik emberhez való viszonyulásban.

Sok út nyitva van a világ számára és sok út le van zárva a keresztények számára. Így látják sokan, és olykor mi is így éljük meg. A helyzet, a valós helyzet azonban éppen az ellenkezõje. Urunk egy szabad utat adott az ember elé, mely egy valódi, teljes életre visz. Ezzel szemben a világ számára a számtalan lehetőség mind a halálba vezetõ tévúttá válik.

Ettől a tévúttól akar minket megmenteni Mennyi Atyánk. Meg szeretné találni az elveszetett. Ezért kíván ádventi készülődésünknek, karácsonyi ünnepünknek, sőt egész életünknek főszereplőjévé válni. Ezért akarja még ma tisztázni minden gyermekével, hogy ki az Úr a háznál, hogy ki az úr az életünkben. Ehhez adja útmutatóul parancsolatait, hogyha Őt válasszuk, tudjuk mihez tartani magunkat.

Igazodjunk hát egész életünkben Urunk szavához, mely örök életre vezet. Ügyeljünk jól, kiről is szól mostani készülődésünk, és a szentesti vendégek közül az ünnepeltet se felejtsük ki. Ámen.      

Prédikáció - Ádvent 2. vasárnap

Mal. 3,1

Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! - mondja a Seregek URa. Mal. 3,2

De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja.

Mal. 3,3

Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az ÚR Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az ÚRnak.

Mal. 3,4

És olyan kedves lesz az ÚRnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években.

Mal. 3,5

Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek URa.

Mal. 3,6

Én, az ÚR, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok!

Mal. 3,7

Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek URa.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban,

Talán sokan még azon merengünk, milyen hamar eltelt a nyár és őszre hajlott az idő, közben pedig már egy hete havas a táj. Az idő folyamatosan és gyorsan telik el felettünk, nekünk pedig bölcsnek kell lennünk. Ki kell használni minden napot, mert a Szentírásból ismerjük Pál apostol intését az efezusi levélből:

Ef. 5,15-16 Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Az idő természete, hogy nem türelmes, nem vár meg bennünket, ha lemaradnánk, hanem csak halad, csak megy tovább a maga útján, és számunkra egyre inkább fogy. Ezért is jó, hogy ma eljöttek a Testvérek, mert az Isten közelében eltöltött órák a nekünk adatott idő egyik legjobb kihasználása.   

Ha a naptárunkra tekintünk, akkor kiderül, hogy a mai napon már december 5. van, holnap pedig jön a Mikulás! A gyermeki szíveket minden időben nagy izgalommal tölti el ez a várakozás. Gyermekkorunkban ilyenkor mindig alaposan kitisztítottuk a cipőnket, hiszen másnap abba hozta a Télapó az ajándékot. Akinek pedig koszos maradt, az virgácsot kapott! Minden lábbelinek tisztának kellett lennie. Úgyhogy gyerekek, este cipőpucolás!

Érdekes, hogy milyen nagy gonddal várjuk a Mikulást, és az egyéb fontos személyek, vendégek érkezését. A készülődés során igyekszünk rendet tenni otthon, alaposan kitakarítani és tiszta, szép ruhába öltözni. Ha megérkezik a vendég, ne lásson semmilyen koszt, semmilyen rumlit, semmilyen hanyagságot, hanem méltó módon tudjuk fogadni.

Viszont ádventben nem csak a nagyszakállú Télapó jön hozzánk, nem csak a közeli és távoli rokonok látogatnak meg, hanem egy másik vendég is érkezik. Pontosabban A VENDÉG, akinek az eljövetele miatt történik ez az egész decemberi felhajtás. Ebben a négy hétben ugyanis alapvetően Jézus Krisztus eljövetelére várunk.

Sajnos a mai világban hajlamosak vagyunk pont róla megfeledkezni a több hetes készülődés során. Mert fel kell díszíteni a lakást, ki kell találni az ünnepi menüt, sok-sok áruházba kell elmenni, és minden körülményről gondoskodni kell, hogy elkészüljön az ünnep.

Mintha mi készítenénk azt el. Mintha a takarítás, a sütés-főzés és a bevásárlás hozná el a karácsonyt. Mindezek fontos dolgok, de alapvetően csak körülmények. Az ünnep lényege, a magva az ünnepeltben van, Jézus Krisztusban. Ugyanis születése révén végre híd épülhetett menny és föld között. Végre elérhetővé vált számunkra Isten országa. Nem kell több ítéletet hirdető próféta, nem kell több áldozatbemutatás, csak a Krisztusba vetett hitre van szükség. Ő az, aki mindent elvégzett értünk vállalt halálával és feltámadásával. Csak ezzel a mennyei tartalommal tud teljes lenni minden készülődésünk.

Viszont az ádventi Krisztus-váráshoz nem a cipők, a szobák vagy épp a függönyök kitisztítására van szükség, hanem a szívünk megtisztulására és feldíszítésére. Csendességgel, Istenkereséssel, Igével és imádsággal tudunk születésének ünnepére készülni. Erre a tisztulásra figyelmeztet minket a prófétai szó. Arra, hogy a földi kincsek mellett szívünkbe is gyűjtsük a kincseket.

Mert enélkül minden pompa, minden fenyőillat, minden mézeskalács, minden drága meglepetés csak üres díszlet. Lelki tartalom nélkül nem átéljük, csak túléljük az ünnepi időszakot. Jézus is valami hasonlóról beszél, mikor ezt mondja Márk 8,36-ban: Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Hogyan lehet elkerülni ezt, hogy lelkünkben kárt valljunk? Hogy lehet elkerülni, hogy az ünnepi időben lelkünk kongó üressége megszűnjön? Hogy lehet méltó módón fogadni a földre jött Krisztust? Igaz megtéréssel. Amikor megtérek, visszatérek Istenemhez. Elhagyom régi bűnös, leterhelt életemet és elfogadom Krisztust, mint személyes megváltómat. Hagyom, sőt kérem, hogy Ő legyen az Úr az életemben. Elhiszem minden szavát, Igéje szerint élek és megteszem azt, amit hívő gyermekeként tőlem vár. És így, a hívő élet elkezdhet gyümölcsözni, melyet mások is észrevesznek, sőt másoknak is javára válok.

Ezzel a szívben megszülető hittel lehet megfelelő módon készülni a Krisztus érkezésére. De nem csak a betlehemi gyermek érkezésére tudunk így készen állni, hanem a dicsőségben visszatérő Krisztus érkezésére is, a második eljövetelre. Ezen az eljövetelen már nem lesz gyertyaláng és nem lesz karácsonyfa, de mégis sokkal nagyobb ünnep lesz. Mennyei örömünnep, melyen együtt lehetünk majd Megváltó Királyunkkal. Ez lesz a második eljövetel, a második ádvent.

Az első már megvolt 2000 évvel ezelőtt, a másodikra még várnunk kell. A kettő között élünk kegyelmi időben. Még van lehetőség Istenhez találni, még van lehetőség megtérni, még van lehetőség a tisztulásra és a változásra.

Mossuk meg hát cipőinket, mert jön a Mikulás, és mossuk meg szívünket is, mert jön a Krisztus. Ámen!

Úr Jézus! Emlékeztess eljöveteledre és közelgő ítéletedre. Értesd meg velünk, hogy életünkkel tartozunk neked, hiszen mindenünk, amink van, Tőled kaptuk. Láttasd be velünk, hogy türelmed és szereteted tart meg minket. Minden új napot azért adsz, hogy legyen időnk felkészülni jöveteledre. Segíts meg minket ebben. Ámen.

Prédikáció - Ádvent 1. vasárnapja

Ézs. 55,6

Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!

Ézs. 55,7

Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.

Ézs. 55,8

Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR.

Ézs. 55,9

Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.

Ézs. 55,10

Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,

Ézs. 55,11

ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mai napon ádvent 1. vasárnapját ünnepeljük, egy új egyházi év kezdetét, amikor is elindulunk karácsony felé, elindulunk a betlehemi jászol felé. Felkerekedünk és utunk célja nem kevesebb, mint hogy az értünk földre jött Jézus Krisztushoz találjunk. Ennek az ádventi útnak az elején szól hozzánk Ézsaiás próféta, akinek szavai először is segítenek az indulásban.

Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.

            Sokszor, ha egy munkához hozzá kell fogni, vagy valahova el kell indulni, mindig a kezdés, mindig az első lépés a legnehezebb. Érezzük, hogy bele kéne már fogni, el kéne már indulni, fel kéne már kelni az ágyból, de még gyűjtöm ez erőt. Még fel kell készülnöm, még adj 5 percet.

De miért is olyan nehéz ez? Talán azért, mert ilyenkor egy állapotváltozáson esünk át. A fekvést, a pihenést, az egy helyben ácsorgást feladjuk, és valaminek nekifogunk, felkelünk, mozgásba lendülünk.

            Ilyen állapotváltozásra hív bennünket Ézsaiás is, hogy induljunk el az Úr felé, éledjen meg, élénküljön meg szívünk és keressük az Urat, amíg megtalálható. Jól illik ez a siettető buzdítás a mögöttünk álló három hét üzenetéhez, amikor az egyházi év végén arról hallottunk, hogy bizony földi időnk véges, és nem tart örökké a kegyelmi idő. Hiszen tudjuk jól, hogy lesz a történelemben egy pont, az utolsó pont, amikor visszajön az Úr, és akkor már nem lesz lehetőség bepótolni a hitünk, életünk mulasztásait.

            Ez a jövő pedig minden nappal közeledik felénk. Ezt a próféta is tudta, ezért is szól így hozzánk. Ma még lehet indulni az Úr felé, ma még el lehet hagyni a bűnöket és az álnok gondolatokat, ma még meg terítve vár az Úr szent asztala és élhetünk az Ő testével és vérével. Megváltónk kereszten szerzett áldozata révén készen van már számunkra az irgalom.

Aki szeretne megváltozni Krisztusért és Krisztus által az ma még megteheti. Az Atyai ház kapuja ma is nyitva áll. Csak egy dologra van szükség, az elindulásra. Az első és legnehezebb lépést kell megtennünk, utána már jó úton haladunk.

            Jó ez az út, csak hát igen keskeny. Könnyű róla letérni vagy rossz felé kanyarodni. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az ÚR. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. Ha már elindultunk az Isten felé vezető úton, hamar rájövünk, hogy itt nem mi rajzoljuk a nyomvonalat. Nem mi jelöljük ki, hogy ezután merre tovább, hanem az ÚrIsten ad elénk célt és irányt.

Hasonlóan, mint egy túra esetén: ahol kapunk egy térképet, melyen be van jelölve az ösvény, amit követnünk kell, ha el akarunk jutni a célhoz. Persze az ösvény mentén nincsenek kőfalak, melyek az útra kényszerítenének, mehetünk másfelé is, levághatjuk a kanyarokat, mehetünk torony irányt is, csak lehet, hogy épp egy szakadék, vagy más leküzdhetetlen akadály fogja utunkat állni. A megérkezés akkor garantált, ha végig a kijelölt úton maradunk.

            Azzal, hogy Isten útjára szegődünk, elkezdjük őt követni, új játékszabályok lépnek életbe. Már nem a magunk feje után megyünk, hanem alávetjük magunkat Isten igéjének és akaratának.

Ő pedig ilyen furcsa rendelkezések ad nekünk: például, hogy szeresd a másik embert, mint magadat, az ellenségedért is imádkozz, ne lopj el semmit senkitől, maradj hűséges a családodhoz, ne ítélkezz senki felett, és így tovább.

Csupa olyan dolog, melyek mindegyike helyett lenne sokkal jobb, sokkal kényelmesebb megoldásunk a magunk számára. De emlékszünk? Istennél már nem a saját utainkon járunk, hanem az Ő útján. Azon az úton, ami 100%, hogy elvisz a célhoz.

            De mi is az, ami el tud minket indítani ezen az ösvényen és végig azon is tud tartani? Mi lehet a hitünk iránytűje és turistatérképe?

Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.

Istenünk az Ő igéjét adja nekünk, hogy ne maradjunk eredeti állapotunkban, hanem elindulhassunk felé, és hogy ezen a keskeny úton meg is maradjunk. Istenünk az Ő igéjét adja: három dolgot érthetünk ez alatt.

Először is az írott igét. A Szentírást, ami nem csak egy szép irodalmi mű, nem csak egy porosodó vastag könyv a polcon, hanem valóban az Élet Könyve, mely minden nap útmutatóul szolgálhat életünkben. Ebben olvashatjuk az Isten választott embereinek üzenetét, és a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot is.

Másodszor jelenti a hirdetett igét, mellyel prédikációkban és igemagyarázatokban találkozhatunk. Ez esetben emberi szavak korlátai között, de a Szentlélek erejével tud hatni az ige. A jelenkori magyarázat segítségével pedig reménység szerint még inkább megérthetjük a Szentírás örökérvényű tanításait.

Harmadjára pedig jelenti a Testté lett Igét, Jézus Krisztust. Isten szent Fiát, aki megalázta magát és emberré lett értünk. Hasonlóan jött el közénk, ahogy péntek éjjel a hó lehullott kicsiny falunkra. Fent volt a felhők közt tisztaságban és szentségben, de mindezt feladva lejött közénk a földre, a sárba, a bűnös világba, a sok viszontagság közé.

Lehet, hogy itt nem lesz jó dolga, sokan talán nem örülnek neki, megvetik, Ő mégis eljött, mert célja van. A hónak, hogy elolvadjon és táplálja a földeket, Krisztusnak pedig, hogy tanítson minket, majd pedig feláldozza magát értünk és így táplálja szívünket. Megtöretett a teste és kiontatott a vére, bűneink bocsánatára. Azért, hogy nekünk életünk legyen.

És az a régi, akkor még jelentéktelennek tűnő esemény azóta milyen drága és fontos eseményé lett. Akkor csak pár száz ember hallott róla, mára pedig emberek millióinak ad erőt, reményt és célt. Sokszor a kis apró kezdetből milyen nagy dolgok jöhetnek létre.

A napokban láttam egy filmet Kína egyik folyójáról, a Jangce folyóról. Messze, az ország belsejében, a Himalája hegységben, amikor néhány gleccser eléri a melegebb völgyeket, elkezdenek megolvadni és csepeg belőlük a víz.

Ez a pár csepp víz gyűlik össze, egyesül sok-sok további csepp vízzel, mígnem addig duzzadnak, hogy egy 6300 km hosszan hömpölygő óriási folyamot nem alkotnak, mely végül a tengerbe torkollik.

Talán ma nem tűnik nagy dolognak, hogy eljöttél a templomba. Talán most még az sem olyan nagy jelentőségű, ha valami belső hang, a Lélek hangja megszólal benned. De ha elindulsz szavára, elindulsz valóban az Ő útján, akkor ez a vékony ösvény egyre inkább kiteljesedik majd az életedben, megerősödik, és ha végig követed, akkor elvezet a Megváltó Krisztushoz. Először itt a földön és egykor majd az örökkévalóságban. Induljunk ma együtt felé! Ámen.    

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 25. Örök élet vasárnapja

Jel. 21,1-8

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! ”És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak meglesz az osztályrésze a tűzzel és kénnel égő tóban: ez a második halál”.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Egyházi évünk utolsó vasárnapjához értünk ma, melyen az idők teljességéről, az üdvtörténet utolsó állomásáról gondolkodunk el az Ige fényében. Színdarabokban és filmekben gyakran megfigyelhetjük, hogy a finálé a leglátványosabb, a legcsodásabb és a legboldogabb. Férfi és nő végre egymásra talál, a szereplők legyőznek minden akadályt, megoldódik minden konfliktus és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A Bibliában található „Isteni színjátéknak” is az utolsó felvonásához értünk, itt is happy end a történet vége a hívők számára, a bűn és a mulandóság eltöröltetik és az üdvözültek boldogan élnek, viszont nem halnak meg.  

Az Ige a jövőbe enged bepillantást, hogy távoli-e vagy közeli, nem tudjuk. Hogy addig van még hátra száz évünk, vagy már holnap bekövetkezik mindez, nem tudjuk. Pedig milyen sokan próbálták már kitalálni, a próféciák alapján kiszámolni, hogy melyik évben lesz vége a világnak, de eddig még sosem sikerült eltalálni. Nem is a találgatás a feladatunk, hanem a felkészültség. Hogy készek legyünk bármelyik nap megállni Krisztus színe előtt, készen az ítéletre. Akár már ma.

Igénkeben az emberi történelem már véget ért, a kegyelem ideje is lejárt, elfogyott a bűnbánatra és a megtérésre nekünk szánt idő. Megjelent a hatalmas fehér trón, mely kiszorított maga mellől mindent, ami a régi világhoz tartozott. Megjelent az összes valaha élt ember is, és az Igaz Bíró, a megdicsőült Krisztus már döntött örök sorsuk felől hitük és cselekedeteik alapján. Tehát lezajlott már az ítélet is.

Megmaradtak az üdvözülők, akik földi életükben hittek az Úr Jézusban és teremték a Lélek gyümölcseit. De a régi világ, a régi teremtett föld már idejétmúlt, lejárt és megszűnt. A továbbiakban nem alkalmas arra, hogy befogadja az üdvözültek seregét.

Pedig a régi, az első teremtés tiszta volt és szent. Teljesen Istentől származott, és minden egyes eleme jó volt. Viszont az ember bűnbeesésével a világ jósága és tisztasága is megszűnt. A Kísértés az ember lelkét és a teremtettséget is megrontotta. Egy élhető, de bűnnel terhelt földi élet kezdődött el az emberiség számára egy élhető, de bűnnel terhelt világban.

Teltek-múltak az évszázadok és az emberiség végig élte történetét, miközben teljesen felélte a teremtett világ kincseit. Minden érték – szellemi és anyagi egyaránt elfogyott. Nem csak a szén- és kőolajforrások merülnek ki, hanem az igazság, a becsületesség és az emberség is elfogyóban van.

Eszünkbe juthat itt Madách Ember Tragédiája, ahol a történelem szintén a tejjel-mézzel folyó Édenkertben kezdődik, majd a tündöklés és a fejlődés, a nemes eszmék és a virágkor után egy kihalt és elvadult jégvilágba torkollik, ahol kevés a fóka is és kevés az emberség is.

Akármeddig is tartson majd itt az élet, egy elhasznált világot fogunk magunk mögött hagyni. Ez a világ pedig már nem lesz alkalmas arra, hogy a feltámadt és megdicsőült új emberiségnek otthont adjon. Ezért újat kell teremteni. Az újjáteremtett életnek új égre és új földre lesz szüksége.

Nem újrakezdésről van itt szó, hanem egy új kezdetről. Nem úgy lesz, mint Noé idejében, ahol az özönvíz után egy új esélyt kapott az emberiség, de pár generációval később újból visszaestek a régi, romlott életmódjukba. Az idők végén új alapokon új világ fog épülni, ahol Isten „letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé.”

Itt a földi életünkben megszoktuk, hogy minden dolognak megvan a maga ellentéte. A pozitív számoknak a negatív párja, a jó érzéseknek a kellemetlen megfelelője, a szépnek a csúf párja, az erényt mindig bűn követi, az életre pedig mindig válaszol a halál. El sem tudunk képzelni egy olyan világot, ahol mindez a rossz nincsen meg. Hiányérzetünk van, amikor csak a jó dolgokról esik szó és nincs a felsorolásban semmi rossz. Hasonlóan, mint egy jól hangzó pénzügyi ajánlatnál, mikor a nagy színes felirat azt hirdeti milyen jó lesz nekünk, ha befektetjük a pénzünket, de mi egyből a kisbetűs részt keressük, hogy mégis mi ebben az átverés, mi az, amitől mégsem lesz olyan jó ez az ajánlat. Az új teremtésben nem lesz ilyen kisbetűs rész. Nem lesz könny, sem fájdalom, sem halál. Mert ami volt elmúlt, és új jön létre.

Mindezek mellett pedig a legnagyobb különbség az lesz az ó és az új teremtés között, hogy abban az eljövendő új világban Isten közvetlenül az Ő népével fog lakozni. Nem egy távoli, láthatatlan, elérhetetlen Isten lesz majd. Persze, itt a földön is szólhatunk hozzá bármikor, imádkozhatunk, és segítségül hívhatjuk az Ő nevét. De ott már egészen közel lesz hozzánk, és az a közelség már nem csak lelki értelemben fog megvalósulni, hanem fizikai valóságként. Úgy, ahogy az Édenkertben sétálgatott az Isten Ádámot és Évát keresve.

Isten tehát egészen közel kerül hozzánk, a bűn és a halál pedig egészen távol kerül tőlünk, megszűnik létezni számunkra.

Talán ez az egész vízió nagyon távolinak és meseszerűnek tűnik a testvéreknek. Egy rózsaszín tündérmeséhez hasonló, ami igen távol áll a földi realitástól. Pedig a Szentírás tanúsága szerint a világunk ebben az irányba tart. Az isteni beteljesülés felé. Ha mindezt nem vesszük komolyan, nem tudunk őszintén hinni benne, akkor a Mi Atyánk imádságot sem tudjuk hittel elmondani. Hiszen abban is ennek az üdvösségnek a bekövetkezését kérjük: Jöjjön el a Te országod. Az az ország, ahol már nem a pénz, nem kormányok, nem a végesség lesz az úr, hanem Isten fog uralkodni.

A mai vasárnapunk célja nem más, mint ennek a mennyei, jövőbeli reménysugárnak a felmutatása. Bár most még nyakig ülünk a fájdalmakban, az elmúlásban, a kísértésekben, és sokszor a gyógyulás helyett már csak enyhülést, vagy a szenvedés megrövidülését várnánk, mégis biztosak lehetünk abban, hogy nem ez a végállomás. Biztosak lehetünk abban, hogy eljön az a „jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán”.   

De addig még hosszú út áll előttünk. Addig még harcolni kell az élet küzdelmeiben hittel és reménységgel. Addig még erősíteni kell egymást Krisztusra mutatva. Addig még sokaknak kell megmutatnunk a helyes irányt, amely a kereszttől indul ki és a menny felé visz. Krisztus váltságától az örök üdvösségre vezet.

Jól ismerjük az igéből Jézus Urunk intését: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Mt. 7,13-14).

            Legyünk hát figyelmesek, ne tévesszük el a keskeny utat, és ha kell, tervezzük újra életünk útvonalát még ma. Mert odaát örök üdvösség vár. Ámen.