Prédikáció - Vízkereszt ünnepe

Mt. 5,17

„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

Mt. 5,18

Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik.

Mt. 5,19

Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Nagy életfordulóknál, bizonyos életkor betölte után, egy-egy új korszak küszöbén, egy változás idején gyakran reménységgel tekintünk az elkövetkezendőkre. Változást várunk, pozitív változásban reménykedünk. Iskolásként várjuk a tanulóévek végét, amikor nem lesz már több dolgozat és házi feladat. Fiatalként várjuk, hogy betöltve a 18. életévünket megtehessünk olyan dolgokat,

amikre nagykorúként már jogosultak leszünk. Dolgozó felnőttként pedig várjuk már a nyugdíjas éveket, mikor nem lesz már semmire sem gondunk, mikor mindenre lesz időnk, és végre nyugalmunk lesz.

Emlékszem milyen nagy várakozás előzte meg a 2000-es év beköszöntét. Valakik nagy katasztrófától tartottak, mások talán úgy gondolták, hogy rögvest a jövő elképzelt világa köszönt ránk. Aztán eljött az új év, az új évezred, sőt már a 3. évezred első évtizedének a végén járunk, mégsem jött el a világvége, nem fordult ki a világ a sarkaiból, minden halad tovább a maga útján. Az iskolás is rájön, hogy a dolgozó ember élete is nehéz és fárasztó.

A 18 évet betöltött fiatal is belátja, hogy a sok felnőttkori joghoz sok kötelesség és felelősség is járul. És azt hiszem a nyugdíjas éveknek is megvannak a sajátos nehézségei, fájdalmai, amiket átélve már talán inkább lennénk újra fiatalok.

Várakozás egy eseményre, ami végül nem hozza el a kívánt beteljesülést. Jézus korában is várakozás élt a zsidó nép szívében. Nehéz helyzetben voltak: országuk és népük függetlenségét a megszálló Római Birodalom szorította korlátok közé. Az országban nagy volt a szegénység, sokan csak napról napra éltek, és nem volt semmilyen reményük a nélkülözésből való kilábalásra.

Ami miatt várakozás élt bennük, az az Írásokban és a próféták által megjövendölt Messiás ígérete volt.

A zsidó nép számára ez a Messiás elsősorban egy királyt jelentett – mint ahogy a messiás szó jelentése is felkent –, aki uralkodik majd népe felett, leveri és leigázza azokat, akik választottait elnyomják és megszállás alatt tartják. A politikai szabadság és függetlenség visszaszerzése mellett a jólét beköszöntét is tőle várták. Házat, élelmet, ruhát, talán a szükségesnél picit többet, jobbat, nagyobbat is.    

Ezek mellett a Messiásnak prófétai szerepet is tulajdonítottak, aki nemcsak világi, hanem vallási vezetője is egyben a népnek. Aki az Úr szavát és kijelentését tisztán és igazán hirdeti, aki az örök és az igaz főpap lesz. Aki hitelesen közvetíti Isten szavát, áldását az embereknek, illetve Isten előtt is közbenjár a népért.

            Körülbelül ezt várta tehát a nép és cserébe kapták Jézust. Azt az embert, aki egy jelentéktelen faluban hajléktalanul született, aki egy ács fia volt. Jézust, akit nem koronáztak királlyá, nem gyűjtött magának sereget, nem lázított a római uralom ellen, nem hozott a népnek jólétet és bőséget, sőt még a megszokott vallási formákat is bírálta és a mózesi törvényeket is újraértelmezte.

            Megszületett hát a Megváltó, a Dávid városában, de hát nem sokra mentünk vele. Járta az országot, prédikált, meggyógyított néhány embert, de nem hozott semmi nagy változást. Ehelyett bírálta az farizeusokat és az írástudókat, beleavatkozott a templomi árusításba és még a szombatot is megtörte! A zavarkeltéshez ért, a dolgokat feje tetejére állítja, de kézzelfogható eredményt nem nyújt.

Mégsem ő lesz az, akit vártunk. Úgy látszik megint tévedtünk, megint átvertek bennünket, majd valaki más lesz a Messiás.

            Jézusra általában jellemző, hogy nem úgy jön, nem úgy tesz és nem úgy cselekszik életünkben ahogyan azt mi várjuk. A zsidó népnek is évszádok alatt kiérlelt, szinte már szenté és sérthetetlenné vált váradalmai, vagy inkább elvárásai voltak a Krisztussal szemben. Szükségük volt a Szabadítóra, de feltételeket szabtak neki, hogy milyennek kell lennie, hogy is kell eljárnia küldetésében. A zsidó vallás annyira ragaszkodik ezekhez a kikötéseikhez, hogy nem ismerte fel Isten Fiában a Megváltót és még mind a mai napig várják a Messiást. 

            Viszont keresztyénként is megvannak a magunk elképzelési, kikötései Isten szabadításával, munkájával kapcsolatban. A legtöbb esetben akkor fordul az ember a Mindenható felé, amikor valami nehézség, szükség jelentkezik az életében. Életveszély, betegség, kilátástalan helyzet, boldogtalanság. Bár mi magunk már nem tudjuk megoldani a helyzetet, mégis bőszen gyártjuk terveket arra nézve, hogyan is járjon el a Szentlélek, hogyan is tegye meg a csodát. Elfelejtjük ilyenkor, hogy mit is jelentenek a mindenható, a csoda, és az ehhez hasonló szavaink. Olyan dolgokat jelölnek, amik többek annál, amit mi, emberi elménkkel el tudnánk képzelni. Jól ismerjük az Ézsaiási igét:

Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál. (Ézs. 55,9)

A sokaság, akik a hegyi beszédet hallgatják, szintén azért vonzódnak hozzá, mert egy bizonyos újítót látnak benne. Egy olyan újítót, aki másképp csinálta, másképp értelmezte és másképp tanította a dolgokat, mint akkoriban "szokás" volt. Szombaton gyógyított, nem feddi meg a tanítványait, akik nem böjtölnek, a válólevelet Mózes engedményének és nem Isten akaratának tartja, nem ítéli halálra a házasságtörő asszonyt sem. 

Jézust azonban nehezen értették meg, mint tudjuk, tanítványainak sem igazán sikerült a legtöbbször. Akik a hegyi beszédet hallgatták, azok közül is sokan azért voltak lelkes követői, mert a fennálló rend, a farizeusi vezető réteggel szembe mert szállni. Úgy tűnt, új tanítást fog hozni a régi, száraz és sokszor képmutató vallásos törvények helyébe, felszabadít minden szigorú kötöttség alól és szabaddá tesz hatályuk alól.

Talán hallottuk már Szent Ágoston jól ismert gondolatát: „Szeress és tégy amit akarsz.” Sokan az Istenben való életet úgy élik meg, hogy főleg a mondat második felére koncentrálnak csak: tégy amit akarsz. Tehát szabad vagyok a Krisztusban, hívőként is bármit megtehetek, legfeljebb majd kérem az Ő bocsánatát. Nem lennének ilyen engedékenyek magukkal szemben, ha a mondat első felére is figyelnének: szeress. Nem csupán egy romantikus érzelemről, vagy egy általános értelmű, de valójában kiüresedett fogalomról van itt szó, hanem arról a konkrét és határozott szeretetről, amit Jézus két parancsolatban foglal össze: Szeresd az Urat teljes lényedből, teljes erődből, teljes elmédből, és szeresd a másik embert, mint magadat. Ezeket figyelembe véve és ezeket megtartva már egészen más jelentést nyer a mondat második fele: és ezen belül tégy, amit akarsz.

Jézus, bár Isten Fia volt, mégis emberi formában, ártatlan csecsemőként látta meg a napvilágot és vállalta az emberlét minden szükségét, gyengeségét és nehézségét. Isten országának követeként élt közöttünk, de az adott kereteket, a tradíciók kitaposott útját, a földi rend törvényeit nem tekintette szűkösnek, korlátnak, kényszerpályának. Éppen ezért Istennek az örök törvényét és rendjét sem akarja eltörölni. Attól, hogy a Krisztusi élet szabadságára jutunk, attól még ránk is vonatkoznak bizonyos játékszabályok, a hívő létnek is megvannak a maga keretei, vagy éppen korlátai. Ilyen korlátként adatott nekünk Isten törvénye is, amely bizonyos dolgokat megtilt, bizonyos dolgokat helytelenít és bizonyos dolgokra rámondja, hogy ez bűn. Az öntudatos ember nem szereti a korlátokat és a határokat. Szeretne maga rendelkezni sorsa, élete és döntései felett anélkül, hogy bárkinek számot kéne adnia, anélkül, hogy bárki előtt felelősséget kellene vállalnia azokért.

De képzeljünk csak el egy magas kilátót vagy egy hegyi szerpentint korlátok nélkül: nem dísznek vannak ott, nem az utazókat megharagítani, hanem azért, hogy megvédje őket. Megvédjen az ütközéstől vagy a mélybezuhanástól. Érdekességképpen az utak mentén bárhol látható szalagkorlát hivatalos megnevezése: pályaelhagyást megakadályozó, közúti visszatartó rendszer.

Ugyanígy Istennek a törvényei is ezt a célt szolgálják: segítenek, hogy a pályán maradjunk, visszatartanak, megóvnak lelkünk életveszélyes sérüléseitől.  

Mindamellett Isten törvénye önmagában még nem elég nekünk az üdvösséghez. Nem mintha bármi hiányosság lenen benne. A probléma az, hogy bűnös emberként nem tudjuk azt maradéktalanul megtartani. Isten szentségéhez és tisztaságához a magunk erejéből nem tudunk felnőni. Hiába a zsidóknál a rituális tisztálkodás, hiába a szerzeteseknél az aszkézis, a test sanyargatása vagy a magukra kirótt büntetések. Emberi módszerekkel nem juthatunk Isten előtti tisztaságra és szentségre. Luther Márton így tanít: „A törvény azért adatott, hogy a lelkiismeret szükségét lássa annak, hogy a törvénynél és tulajdon tehetségénél nagyobb dolgot keressen, azaz Isten kegyelmét. Ezért szükséges, hogy az ember Isten törvénye által tulajdon gonoszságára ébredjen, megérezze azt, és az isteni kegyelem segítségét szomjazva Krisztus felé törekedjék.”

Tehát Isten törvénye jó és megkerülhetetlen. Szava szent és sérthetetlen. De a törvény nem a végcél. Hiszen eljött Krisztus, hogy betöltse azt. Eljött Krisztus, hogy megadja nekünk azt az Isten előtti tisztaságot és ártatlanságot, amire mi magunk soha nem lennénk képesek. Halálával töltötte be a legősibb törvényt: miszerint a bűn zsoldja a halál. A mi bűneinknek zsoldja az Ő halála. Amit mi elrontottunk életünkben, azt ő helyrehozza, amit mi összemocskoltunk cselekedeteinkkel azt ő tisztára mossa.

Részesülhetünk váltságában, miénk lehet kegyelmének ez a drága ajándéka. Miénk lehet a Krisztus hit, ha szeretnénk és őszintén kérjük azt: „Hiszek Uram, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24 alapján).

És akkor a mi életünkben is eljöhet a fordulópont, eljöhet a várva várt változás. A megkönnyebbülés, a felüdülés, a reménység és a boldogság. Lehet, hogy nem olyan úton, ahogy azt mi elképzeltük. Lehet, hogy nem olyan formában és abban az időben, ahogy azt mi elterveztük korábban. De biztos vagyok benne, hogy minden tervünknél és minden álmunknál csodásabban és teljesebben érkezik meg az evangélium ajándéka, az új élet Jézus Krisztusban. Ámen.