Prédikáció - Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap

Zsid. 13,20

A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát,

Zsid. 13,21

tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Talán a mai gyermekek is ismerik a szólánc játékot, ahol az előző szó utolsó betűje lesz a következő szó első betűje, és így egymás után, mint egy hosszú láncolat jönnek a szavak egymás után. Felolvasott igénk kifejezései is, mint láncszemek kapcsolódnak egymáshoz és együtt egy szép, és tömör, egy ünnepélyes áldásformulát alkotnak.

            A Zsidókhoz írt levél, melyből az idézet származik, olyan gyülekezetnek szól, akik az első felbuzdulás után már egy kissé megfáradtak. A közösségben belső elerőtlenedés lett úrrá, mert hiába várták vissza Jézust mennybemenetele után, évtizedekkel később sem érkezett el második eljövetele. Az Úr tehát távol maradt, csak a láthatatlan Szentlélek volt az emberekkel. Ebben a helyzetben pedig biztatásra és megerősítésre volt szüksége az embereknek.

Azt hiszem sokunk helyzete ma is hasonló. Már több mint két hete elkezdődött ez az újév. Már nincs semmi a korábbi ünnepek fényéből, már szürke, egyhangú hétköznapokat élünk. Pedig ebben a helyzetben is vágynánk Isten fényére, a vele való közösség felemelő érzésére és hitünk erősödésére. Éppen ezért szól hozzánk ma pont ez az ige.

Az oltár előtt felolvasott igeszakaszokban is a rejtetten, nem látványos, nem látható módon cselekvő Isten csodáiról hallhattunk. Ha nem is látjuk Őt, Ő akkor is jelen van a világban élő és ható módón. Hétköznapjaink eseményeit is végigkíséri, melyek során lépten-nyomon a Gondviselés hordoz minket, melyet legtöbbször észre sem veszünk, vagy éppen már természetesnek tartunk.

Hasonlóan a kánai mennyegző vendégei közül is valószínűleg a legtöbben nem tudták, hogy milyen nagy gondot oldott meg az Úr Jézus, természetesnek vették, hogy ihatják a finom bort. Talán csak a segédkező szolgák és a házigazda volt, aki az események láttán hálát adott a Mindenhatónak.

Aki hittel és figyelemmel éli napjait, az megláthatja Istennek ezeket a cselekedeteit az életében. Így volt ez a Zsidókhoz írt levél szerzőjével is, aki így kezdi az áldáskívánását: a békesség Istene. Ez az első láncszem.

A szentíró tudja, hogy a békesség, amire sokszor úgy vágyunk, bizony nem emberi találmány, hanem Isten drága ajándéka. Különösen is igaz ez az állítás szeretett 21. századunkban, mikor a stressz hivatalosan is népbetegséggé vált. Ez a sokat használt kifejezés tulajdonképpen a modern ember békétlenségét jelenti. Amikor szaladunk, rohanunk, harcolunk és nem tudunk megnyugodni. Nem találjuk a békességet. Pedig Istennél ez lehetséges és elérhető. Az Ő közelében megtalálhatjuk ezt a hőn áhított nyugalmat. A hétköznapok egy ilyen láthatatlan csodája tehát minden olyan helyzet, mikor békességre találunk. 

Igénk második láncszeme: az örök szövetség vére által. Nem véletlenül van jelen életünkben az Isten. Hiszen Ő Mennyei Atyaként szövetséget kötött az emberiséggel. Minden embert a maga gyermekének tart, akivel szeretnek kapcsolatba lépni. Ez a szövetségkötés már Ádám és Évával megkezdődött, de tudjuk jól, hogy ebbe a tökéletes kapcsolatba éket vert az embert kísértő bűn. De Isten nem adta fel, hogy újra és újra elérjen minket. A végső és legjobb megoldás pedig az lett, hogy maga Jézus Krisztus által jött létre a tökéletes szövetség. Az Ő kiontott vére lett az örök szövetség vére, ami egyszer és mindenkorra jó és tökéletes. Ennek az újszövetségnek a jele minden egyes úrvacsorai alkalom, mikor az Úr oltárához járulva, a kenyér és a bor által testben is közösségbe kerülhetünk magával Krisztussal. Tehát, ha szólongat minket, ha a hétköznapok csodáival, békéjével meg akar minket érinteni, az emiatt történik. Szövetségre akar velünk lépni.

A harmadik láncszem: Jézus, a juhok nagy pásztora. Bizony a földön élő, sokszor békétlen és sokszor bűnös emberek önmagunkban csak a saját fejünk, és elképzelésünk után tudunk menni, vezetés és biztos cél nélkül. Éppen ezért Isten szükségesnek látta, hogy egy vezetőt, egy pásztort adjon a szétszéledő, eltévedt Juhoknak Jézus Krisztusban. Hány és hány ember, aki valóban tévelygett csak az életben találhatta meg az üdvösség útját Jézusban. A belé vetett hit tényleg jó útra tud téríteni bárkit. A pusztában egyedül kóborló bárány nem is sejti, milyen jó legelők és friss vizű kutak léteznek. Nem érheti el azokat, míg valaki oda nem vezeti. A hit nélkül élő emberek sokszor csak szenvednek az élet súlya alatt, és csak próbálják túlélni a nekik adatott éveket. Pedig Isten közelében mindenkire várhat egy teljesebb, egy boldogabb élet, ahol már nem kell vezetés nélkül kóborolni, mert „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.” (23. zsoltár 1-2)   

A következő szakasz így hangzik: tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére. Ha kapcsolatba kerülök Jézussal, akkor bizonyosan változni fog az életem és változni fogok én is. Ha Isten Fia vezérel minket életünkben, akkor sokszor megtapasztaljuk, hogy Ő az akaratunkat is formálja. Néha észrevétlenül is munkálja bennünk az egymásra odafigyelést, a testvérszeretetet, a megbocsátást. Ha engedünk ezeknek a jóra vezető indíttatásoknak, akkor már megcselekedtük Isten akaratát. Ha viszont ellenállunk ezeknek, akkor vétkes mulasztás lesz belőle.

Mindezek az indíttatások és késztetések pedig egy célt szolgálnak: Istennek terve van az életemmel. Ő szeretné a legjobbat kihozni belőlem és szeretné a boldogságomat munkálni. Ehhez olykor fájdalmakon és csalódásokon át vezet az út, de mégis onnan felülről nézve biztos a cél. Hitben élve tehát olykor fel kell adni az emberi módon való gondolkodást és Isten akaratának engedelmeskedve kell döntenünk.

Erről eszembe jut egy régi történet, egy elítélt rab esete, aki a börtönben tért meg, és hitből fakadóan tisztázni akarta lelkiismeretét. Ezért olyan korábbi bűncselekményeket is bevallott, melyekről a bíróság nem tudott, és emiatt további évekre ítélték el. De lelkiismerete megtisztult ezáltal. Isten akaratát teljesíteni: sokszor furcsa, de mindig hatásos.

Az utolsó láncszem pedig így hangzik: Jézus Krisztusnak dicsőség örökkön-örökké. Aki életében rátalált a hit útjára, akinek már személyesen Jézus a megváltója, annak ugyanígy hálatelt lesz a szíve. Hálásak lehetünk Istennek azért a nagy szeretetért, mellyel minket szeret. Azért a sok alkalomért, amikor hívogat magához, hálásak lehetünk Krisztusért is, aki összegyűjti népét és vezet minket az élet sokszor rögös útján. De nem csak ezt tette, hanem meg is váltott minket bűneinkből halála és feltámadása által. Szentlelkével most is jelen van és munkálja gyülekezetében a jóra való készséget és akaratának teljesítését.

      „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére; és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” (Zsid 13,20-21)