Prédikáció - Húsvét utáni 3. vasárnap

Mt. 18,11

(„Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.) [ Lk 19,10]

Mt. 18,12

Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet?

Mt. 18,13

Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el.

Mt. 18,14

Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.”

Keresztyén Gyülekezet, szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A Biblia első szavai ezek: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. Egy szép világot teremtett, melyben minden jó volt és harmonikus. Ekkor még nem volt bűn, nem volt szegénység, éhezés, sőt nem volt halál és kárhozat sem. Ebben a tökéletes környezetbe helyezte bele Isten az embert, akivel szoros kapcsolata volt és valóban, úgy éltek, mint édesapa a gyermekeivel. Ebből a kiegyensúlyozott helyzetből indult ki az élet.

            A nyáj és a pásztor egymáshoz tartoztak, és minden rendben ment… egy ideig. A tökéletességnek aztán a szófogadatlan, a kísértésnek engedő ember vetett véget. Bűnével saját maga választotta el magát az Istentől, saját maga intézte el, hogy kiűzessék az Édenkertből, és a földi küzdelmes élet útjára lépjen.

Innentől kezdve a nyáj tagjai és a pásztor messzire kerültek egymástól. Az ember elbújt, majd eltávolodott Urától. Ebben a távolságban élünk mind a mai napig, a gyengeségek, bűnök és kísértések közepette. Hála Istennek nem ez az elválasztottság a sorsunk, van belőle kiút, vissza lehet térni az Atyai házhoz. Van, aki a távolság ellenére visszatalál Urához, de van, aki továbbra is ebben az elveszettségben él.

Gyerekként mindenki játszott bújócskát. Ebben a játékban az a lényeg, hogy minél ügyesebben elbújjunk, nehogy megtaláljanak.

Keressük a lehető legjobb kis zugot, ahol biztos nem keres senki és teljesen észrevétlenek maradhatunk a minket kereső játékos számára. Sokan sajnos az életben is ezt játsszák, és eredményesen rejtőznek el Isten szava, az Ő közelsége és szeretete elől. Nem véletlenül kerültek itt a templomban is lebontásra azok a régi széles oszlopok, nehogy valaki ott keressen menedéket Isten szavával szemben.  

Bár amíg csak a templom oszlopai mögé bújunk, addig nincs olyan nagy baj. De sajnos ennél sokkal leleményesebbek is tudunk lenni. Keresünk egy kifogásokból, közönyösségből, a megélhetés és a hétköznapok harcaiból épített sötét odút és oda szépen befészkeljük magunkat. Na itt találjon rám az Isten!

Az Úristen pedig benne van a játékba, és a keresésünkre indul. Teszi mindezt azért, mert számára ez nem is annyira játék, hanem annál sokkal komolyabb dolog, élet-halál kérdés. Örökélet-örökhalál kérdés. Ha a meglévő nyájból, a pásztor oltalma alól elkóborol egy magányos bárány, annak bizony veszélyben forog az élete.

Talán először jó dolognak tűnik a szabadság, a szabályok, erkölcsi törvények és a számonkérés nélküli élet, de ezzel a szabadságunkkal sokszor nem tudunk élni, és mindez átcsap szabadosságba. Olyan életfolytatásba, ami először talán nem árt senkinek, majd szépen lassan egyre több kárt okozok magamnak, majd a körülöttem élőknek is, és nincs gyógyulás, nincs békesség, nincs bűnök bocsánata.

Hasonlít ez ahhoz, mintha egy olyan hegyi kanyargós úton autóznánk, ahol hiányzik a szalagkorlát. Lehet, hogy az Úristen korlátokat, szabályokat ad az életünkbe, és ezekbe a korlátokba ütközni kellemetlen. De akár hisszük, akár nem, ezek a korlátok arra szolgálnak, hogy ne essünk le a szakadékba.

Mégis akadnak, akik kívül élnek ezeken a korlátokon, kívül élnek Isten szeretetén és kegyelmén, kívül élnek a gyülekezet közösségén. Az ilyen emberek után indul el a Jó Pásztor, hogy visszahívja, visszacsalogassa őket magához.

Érdekeses itt a számok aránya is. Ugyanis Jézus a példázatban 99 meglévőről és egy 1 elveszettről beszél. Félek tőle, hogy ez az arány már akkor sem fedte a valóságot, de ma még kevésbé. Jól jellemzi a helyzetet egy falusi plébános esete, aki megelégelte, hogy csak néhány ember jár a gyülekezetbe, és egy szép napon a következő üzenetet állt a templom ajtaján: Elmentem megkeresni a többi 99-et.

Bizony, minden korban, de manapság még inkább szükség van az elveszettek megkeresésére, az Isten népéhez való oda- vagy épp visszatalálásra. Ehhez persze több dologra is szükség van.

Az első, hogy legyen hova térni, hogy legyen valóban egy nyáj, ami várja és befogadja a kóborlókat. Mert nem elég csupán az Istennel való személyes kapcsolat, hanem hívő keresztyénként jó, ha egy közösséghez is tartozhatunk. Ehhez pedig a meglévő közösségünknek nyitottságra és befogadó késségre van szüksége.

Hogy aki betéved ebbe a kívülről egyre szebb és hívogatóbb templomba, az belül is egy kellemes, és hívogató légkört találjon, ahova szívesen jön máskor is. Olyan közösséget, ahol elfogadják akárhonnan is jött, akármilyen élete is volt korábban. Ahol elutasítás helyett elfogadást talál. Ahol valóban működik a jézusi szeretet és megbocsátás. Ezek megvalósításában pedig mindannyiunknak feladata és felelősége van.

A másik szükséges dolgunk pedig maga a megkeresés. Mert amíg Jézus közöttünk élt elvégezte maga ezt a küldetést. Elment mindenkihez, aki Isten nélkül élt, akinek lelki szüksége, nyomorúsága volt, akinek egy jó szó, bátorítás, vigasztalás hiányzott. Jézusnak azonban lejárt a földön töltött ideje, és ezt a küldetését mindenkori tanítványaira, miránk bízta. Ahogy egy lelkész mondta egyszer mi lettünk Jézus keze és lába. Az Ő példáját követve tőlünk várja, hogy emeljük a gyengét, bátorítsuk a szomorkodót, és menjünk és keressük az elveszettet.

És ehhez nem is kell kilométereket mennünk, elég ha csak körülnézünk saját családunkban, saját környezetünkben, a szomszédság, vagy a barátok körében. Mennyi ember, akinek még egyszer sem beszéltünk az ÚrIstenről. Mennyi ember, akinek még egyszer sem olvastunk fel a Bibliából. Mennyi ember, akit még egyszer sem hívtunk el a templomba. Mennyi ember, akiért még soha sem imádkoztuk. Azt hiszem magunkban átgondolva mindenki elég hosszú listát tud így összeállítani.

Azt várjuk, hogy minél többen legyünk a templomban? Azt várjuk, hogy minél többen higgyenek Istenben? Akkor tegyünk is érte! Hiszen a Jó Pásztor nyájának tagjaiként, az ő szeretett gyermekeiként tőlünk is ezt várja Urunk, hogy ki-ki a maga lehetőségei szerint váljék sóvá és világossággá ebben a világban.

Hogy mindazt a kegyelmet és szeretetet, melyet Jézus Krisztus megváltása által kaptunk, ne tartsuk meg csak magunknak, hanem tudjuk azt továbbadni minél több embernek. Hiszen Mennyei Atyánk nem akarja, hogy akár csak egy is elvesszen. Ő szeretne mindenkit megmenteni, mindenkit megtalálni és mindenkit magához vonni. Először itt a földi nyájába, majd pedig vele együtt az örök életbe. Ámen.

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy Te folyton-folyvást keresel bennünket, hívogatsz minket, és ébreszted hitünket. Add nekünk, hogy felismerhessük benned Megváltónkat és életünk Urát, akiben teljes szívvel megbízhatunk. És ha ez már megtörtént, akkor pedig adj szolgáló szeretetre kész kezeket és lábakat, hogy mozdulhassunk az elveszettek felé, hogy szóval és tettel bizonyságot tegyünk rólad, és hívogassunk mindenkit a Te közeledbe. Mert tudjuk, hogy nálad vagyunk a legjobb helyen. Így áldd meg életünket és küldetésünket. Ámen.