Prédikáció - Böjt 3. vasárnap

Jn. 1,29

Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét! [ Ézs 53,4-7]

Jn. 1,30

Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.

Jn. 1,31

Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt.”

Jn. 1,32

Így tett erről bizonyságot János: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta.

Jn. 1,33

Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.

Jn. 1,34

Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.”

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Meglátni valamit sokféle módon lehet. Van, amikor csak véletlenül pillantunk meg valamit. Éppen sietünk valahova vagy a buszon utazunk, és útközben egy pár pillanatra meglátunk valamit, elsuhanunk mellette, de aztán rögtön megyünk is tovább, nem állunk meg. Csak utána, mikor már messze járunk, kezdünk el rajta gondolkodni, hogy valójában mit is láttunk.

Van úgy is, hogy titokban lesünk meg valamit. Tudjuk, hogy itt egy érdekes dolog készül, mondjuk épp a szomszéd udvarán, vagy kinn az utcán, és meghúzódunk az ablak mellett, behúzva tartjuk a függönyt, és úgy próbálunk meg minél többet és minél jobban látni az adott eseményből. Minden pillanatot szemmel kísérünk, hogy majd minél részletesebben tudjuk azt elmesélni másoknak.

Felületes és alapos szemlélődés áll tehát itt egymás mellett. Amikor csak nézzük az előttünk lévő dolgot és amikor valóban látjuk is, sőt minden részlete érdekel. Annak idején Jézust is nagyon sokan megnézték maguknak. Tudjuk, hogy számos esetben, mikor egy vidéki kisvárosba, faluba látogatott el összecsődültek az emberek, hogy láthassák a hozzájuk érkezett hírességet. Sokan megnézték őt, de sokkal kevesebben voltak, akik valóban fel is ismerték, akik valóban meg is látták benne Isten Fiát.

De az észlelés nem a felismeréssel kezdődik. Az első lépés az, hogy egyáltalán észrevesszük-e, meglátjuk-e hogy valaki jön hozzánk? Fenti igénkben Keresztelő János már messziről észreveszi, hogy Jézus jön felé. Persze neki könnyű dolga volt. Kinn volt a pusztában, ahol nem volt mi lekösse a figyelmét. A füves síkságon és a kék égen kívül nem volt túl sok vizuális inger. És persze azért is könnyű dolga volt, mert Isten választott embereként, prófétaként legfőbb feladata ez volt: meglátni és másoknak is megmutatni a Messiást.

Ezzel szemben mi milyen helyzetben vagyunk? Pusztaság helyett a modern világ színes, csillogó, 3 dimenziós látványarzenálja vesz minket körül. Mindenhol színes képek, monitorok, feliratok kötik le a figyelmünket. Eszünkbe juthat az amerikai nagyváros képe, ahol a főutcán a házak falait és szinte minden szabad négyzetmétert hatalmas fényreklámok fednek le. A mi figyelmünk is ilyen. A körülöttünk lévő zajos világ próbálja azt minél jobban lefedni, olyannyira, hogy Krisztus közeledésére már fel sem figyelünk.

Ugyanilyen külső, leterhelő inger mindaz a rengeteg dolog, amivel foglalkozunk. A munkánk, a feladataik, a család eltartása, a háztartás, a kert, és ezek végeztével egy kis pihenés. Mindezek után hogy jutna időm még Istenre is? Mi nem próféták vagyunk, akiknek nincs más dolguk, mint az Úrra várni! Ez mind igaz. Mindezek ellenére azt gondolom, hogyha ezek dacára mégis sikerül időt áldozni az Úristenre, a hitem gyakorlására, akkor kincset lelhetek. Egy kis megállást, elcsendesedést, békességet – nem csak szimpla pihenéssel töltött időt, hanem üzenetet, lelki épülést, hitet és bíztatást a holnaphoz. És ehhez csak egy kis értő figyelemre van szükség.     

Keresztelő János tehát észreveszi, hogy valaki jön felé. De nem ismeretlen számára az érkező. Felismeri, hogy Jézus Krisztus érkezik hozzá. Felismeri, hogy Ő az Isten Báránya, aki a világ bűnét hordozza. Felismerte benne, mielőtt még munkáját elkezdte volna: még a csodák előtt, még a gyógyítások előtt, még a golgotai kereszt előtt. Az Úr elérkezett hozzá, és ő hitt benne.

Sajnos a mi életünkben legtöbbször ez nem megy ilyen egyszerűen. Az Úrnak sokszor kell hozzánk érkeznie, sokszor kell zörgetnie szívünk ajtaján. Nem mindegy mikor, és nem mindegy hogyan teszi ezt. Vannak igényeink, vannak elképzeléseink, hogy hogyan szólítson meg, hogyan segítsen az Úr, és ha nem úgy történik, akkor nem is figyelünk fel rá. Ebben az önhitt magatartásban viszont magunkra maradunk. A saját harsogó igényeink zaja elnyomja bennünk az Úr szelíd és halk hangját. Inkább visszahúzódik és csendben vár. Vár arra a pillanatra, amikor valóban szükségünk van rá. Nem más valakire, hanem egyedül rá. Erre pedig sajnos sokszor csak akkor nyílik mód, mikor már zátonyra futott az életünk.

Jó példa erre Ady Endre: Az Úr érkezése című verse.

Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Bizony, az Úrral való találkozás – annak ellenére, hogy csendben, és látványosság nélkül történik – ilyen nagyszerű, és átformáló erejű lehet. Talán még a mélyben vagyunk, de kiemel a gödör aljából, és talpra állít, és új erővel ruház fel. Ha el is vesztek már tervek, évek, emberek az életünkből, vele mindig lehet újat kezdeni. Akár kisgyermekként, akár felnőttként, akár idős emberként. És az Úrral való járásnak, a vele való indulásnak a jól látható jele, megpecsételése a keresztség, melyet ma is átélhettünk.

            Kétféle keresztségről beszél itt igénk. Először János keresztségéről, aki vízzel keresztelt. Ő Jézus előtt járt, és készítette számára az utat, felkészítette az embereket az Istenhez való megtérésre. Felszólított a bűnök megbánására és Isten keresésére. Ennek a tisztulni vágyásnak a látható jele volt a Jordán vizébe történő alámerítés. Ez a szertartás az ember szándékát és odaszánását szépen kifejezi, de a bűnbocsánatot és üdvösséget még nem ad. Ehhez a Krisztusi keresztsége van szükség, aki Szentlélekkel keresztel. Ez mit jelent?    

            Azt jelenti, hogy önmagában a saját elhatározásunk, illetve gyermekeknél a szülők elhatározása még nem üdvözít. Ez még csak annak a jele, hogy Isten már elhívott, már elvégezte a megváltást, már előre meghalt bűneinkért, mielőtt mi még ismertük volna.

Ha mindez csak tanítás marad, és nem lesz később személyes hitvallássá, akkor a látható jelként használt víz, és az elhangzott Ige még nem üdvözít.

Ez nem egy varázsige, melyet ha elmondunk, csupán önmagától működik. Ehhez az ember szívére, hitére is szükség van. A keresztség ugyanis csak a hívőknek van üdvösségére.

Éppen ezért szülők, nagyszülők: ne nyugodjatok meg, ha megkeresztelik a kisgyermeket, kis unokát. Nagyon jó, hogy megtörtént, de ez még csak az első lépés. Ahhoz, hogy Isten országának valódi tagja váljon belőle, ahhoz személyes hitre is szükség van. A hitébresztésben pedig mi is segíthetünk, mi is lehetünk útkészítők. Hogyan? Elsősorban türelemmel, és szelídséggel. Emellett pedig keresztyén életünk jó példájával, imádsággal, tanítással, az egyház segítségének igénybevételével. Egyszóval az Isten országába való gyengéd terelgetéssel.

Keresztelő János is hasonlóan tett. Először megkeresztelte a híveket, majd Krisztusra mutatott, a megváltás és örök élet szerzőjére, és hozzá irányította az Istent kereső, az üdvösségre vágyó embereket. „Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.” – mondta János. Ő szemtanú volt, és amit látott, arról tanúskodott.

Mi Pál apostollal együtt ezt valljuk: „hitben járunk, nem látásban.” 2Kor 5,7. Sajnos mi már nem vagyunk Krisztus földi életének szemtanúi. De hitben ugyanolyan csodákat és áldásokat élhetünk át, mint a korabeli követői. Ezekről pedig nekünk is kötelességünk bizonyságot tenni. Bár mi nem vagyunk pusztába küldött próféták, de ide a világba elhívott tanítványok vagyunk.

Testvéreim! Mire indít tehát a mai napon minket Isten Igéje? Ha még nem vettétek észre, hogy jön felétek az Úr, akkor „egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Lukács 21,28. Ha pedig már tudjátok, hogy Krisztus a Ti Megváltótok is, Testvéreim, akkor tegyetek bizonyságot szeretetéről, hogy az ismertté legyen az egész világ előtt. Ámen.   

Köszönjük Urunk, hogy Te különféle irányjelzéseket adsz elénk, hogy merre vezet az út országodba. Add, hogy ezek a jelek és üzenetek ne kerüljék el figyelmünket, hanem szolgáljanak útmutatóul életünk során. Adj erőt és bátorságot ahhoz is, hogy másokat is hozzád hívhassunk. Jézusért kérünk! Ámen.