Prédikáció - Böjt 5. vasárnap

Jn. 2,13-22

Közel volt a zsidók húsvétja, Jézus is felment Jeruzsálembe. A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!” Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.” A zsidók pedig megszólaltak, és megkérdezték tőle: „Milyen jelt mutatsz nekünk, amelynek alapján ezeket teszed?” Jézus így felelt nekik: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem.” Ezt mondták rá a zsidók: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A szeretet botránya! Így is lehetne jellemezni a fenti történetet, ahol Jézus, tőle szokatlan módon nem szelíd szóval, nem egy jól irányzott példázattal, nem is csendes hátrálással reagál egy helyzetre, hanem szenvedélyesen, indulatosan, sőt talán haragosan is.

Mai feszültségekkel túl terhelt világunkban teljesen ismerős a helyzet. Mikor már régóta nyúznak, régóta gyötörnek valamivel, akkor egy idő után már nem bírjuk visszafojtani dühünket, és kitör belőlünk. Akár hangos szóval, akár ajtócsapkodással vagy esetleg földhöz vágott tányérokkal. Nehezen, sőt manapság egyre nehezebben viseljük a személyünket, a nyugalmunkat ért támadásokat, és ebből kifolyólag talán nem is olyan nehéz elfogadni Jézusnak ezt a viselkedését.  

De ha így értékeljük az eseményeket, ha pontos párhuzamot vonunk Jézus viselkedése és a mi dühkitöréseink között, akkor tévedünk. Az első jelentős eltérés, hogy itt nem Jézus személye ellen történt támadás. Itt nem Őt szidalmazták, nem követeltek tőle csodát, nem kárhozatták a törvény megszegése miatt. Itt a támadás az Atya Isten és az Ő háza ellen történt.

Tudjuk, hogy a zsidó vallás szerint az Istennek csak egy temploma lehet, ahol az áldozatbemutatás történik. Az összes többi épület csak az összegyülekezés helye, ezeket híjuk zsinagógának. A bibliai időben, tehát az Élő Isten hívei számára a jeruzsálemi templom volt a legszentebb hely. Ott érezhették meg leginkább az Úr közelségét és szentségét, kizárólag ott mutathattak be áldozatot az Úrnak, és így kizárólag ott nyerhették el bűneik bocsánatát. És most ebből a helyből, a templom egyik előcsarnokából közönséges piacot csináltak árusokkal, pénzváltókkal és alkudozással.

Bár a keresztyén vallásban már nem csak egy templomunk van, hanem szinte minden faluban található, mégis, ezek az épületek továbbra is megmaradtak az Atya Istennek szentelt épületeknek. Átérezzük és átéljük ezt, mikor belépünk, mikor megszólal a harang, felcsendül az orgonajáték, amikor elhangzik az alkalom elején: „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében”.

De az istentisztelet végével sem szűnik meg az épület magasztos volta. Bár gyülekezet és ige nélkül látszólag csak kő, fa és üveg, mégsem csupán egy múzeum, vagy egy csarnok. Amikor a hittanosokkal meglátogatjuk, akkor is előtte megbeszéljük, hogy most Isten házába megyünk és itt nem lehet csak úgy rohangálni és kiabálni.

Szent hely, ahol illik annak megfelelő módon is viselkednünk. Az ajtón való belépéstől kezdve egészen a kilépésig. Bár életünk minden pillanata Isten jelenlétében történik, és minden lépésünket figyelemmel kíséri, a templomban talán mégis sokkal érezhetőbb, sokkal valóságosabb a közelsége. Vajon gondolunk-e erre, mikor a padban ülve pletykálással, a másik kritizálásával, vagy egyéb oda nem illő dolgokkal vagyunk elfoglalva?

A fenti eseménynek van egy másik fontos üzenete is. Jézus nem egy egyszeri, szokatlan dolgot tapasztalt meg, mikor az állatkereskedőkkel és a pénzváltókkal szembesült Atyja házában. Közeledett a zsidó húsvét, és az ország minden részéről, sőt a környező országokból is érkeztek a hívek, hogy hódoljanak Isten előtt és áldozatot mutassanak be. Persze, aki messziről jött, nem hozta el magával az áldozati állatot, hanem egyszerűbb volt ott helyben megvenni. Emiatt a kereskedők rendszeresen betelepültek a templom külső csarnokába, hiszen minél közelebb vannak a vevőkhöz, annál biztosabb, hogy azok majd náluk vásárolnak. Még akkor is bejött a számításuk, ha ott helyben picit magasabbak is voltak az árak, mint kinn a piacon. Így a szent helyből vásárcsarnok lett, a kultuszban pedig az anyagi hasznot látták.

            Téves és bűnös dolog volt ez, mégsem zavar senkit. A rengeteg hívő ember közül túlzottan senkit sem zavart, nem okozott közfelháborodást. Hiszen az erkölcsileg elítélhető oldala mellett praktikus és kényelmes is volt. És lám, ez legyőzött minden rosszallást. Kivéve Jézus rosszallását. Ő szót emelt az ellen, ami mellett mindenki más elment. Hasonló jelenetek viszont nem csak a jeruzsálemi templomban játszódnak le.

Sajnos sok ilyen dolog van a mi életünkben is. Bár nem teljesen tiszta, nem teljesen törvényes, nem igazán válik Isten dicsőségére, de hasznot hoz, vagy épp kényelmes, ezért mégis tovább folytatom. Mégsem mondok le arról az Isten előtt bűnös dolgomról, hanem inkább szemet hunyok a rossz volta felett.

Egyedül Jézus volt, aki nem ment el némán, esetleg csendben bosszankodva a probléma mellett, hanem felindultságában odacsapott. Most kicsit visszakanyarodnék a kezdő gondolatokhoz, hogy mennyiben hasonlít is ez a jelenet a mi kirohanásainkra. Az első különbség ugye az volt, hogy nem Jézus személyét érte támadás, hanem valami számára nagyon fontosat védelmezett. A másik különbség pedig itt jön: Jézusból nem a harag tört ki, nem az működött benne, mikor korbácsot fonva szétcsapott az árusok és pénzváltók között, hanem a féltő szeret, mely emésztette őt.

A szeretetnek mégis hogy lehet ilyen agresszív megnyilvánulása? Máskor olyan szépeken és békésen intézte Jézus az ügyeit. Egy példa jut eszembe: gondoljunk csak a szülőre, aki látja gyermekét kifutni az útra, pont a közeledő autó elé. Vajon ilyenkor nekiáll kiselőadást tartani a közlekedési balesetekről, vagy szépen megkérni a gyermeket, hogy álljon meg az út szélén? Dehogyis! Rákiabál, utána kap, erősen megragadja és visszarántja a járdára. Lehet, hogy indulatában még el is fenekeli, hogy ne tegyen többé ilyet. Az ilyen szülő agresszív? Vagy haragos? Nem, csupán féltőn szereti gyermekét.

Ez a szeretet mutatkozik meg a mi Urunk, Jézus Krisztusban is. Nem bosszús, csupán fáj neki, ha ennyire eltévesztjük a célt, fáj neki, ha ilyen nyilvánvaló bűnben élünk és még csak tudomást sem veszünk róla, hogy változnunk kéne. Az ő szeretete nem olyan, mint amit manapság próbálnak belénk nevelni: hogy mindenkit úgy kell szeretni, úgy kell elfogadni, ahogy van, bármit megtehet, mindenféle norma és szabály nélkül. Ez nem szeretet, csupán egy langyos elfogadás. És tudjuk jól, ez inkább káros, mint hasznos.

Jézus szeretete visszaránt a szakadék széléről, nem hagy leesni, nem hagyja, hogy véglegesen eltávolodjunk tőle. Nem akar a bűnben és a lelki halálban hagyni minket. Amíg csak lehet, igyekszik jó útra terelni minket, ha kell jó szóval, ha kell ostorral, ha kell, kereszttel.

És itt már nem csak arról a keresztről van szó, amelyet a mi vállunkra helyez, és nagy nehézségeket okoz nekünk. Itt már a golgotai keresztről is szó van, melyet Ő vett fel, és hordozott el mindnyájunk helyett. Az Istentől elszakadt embernek ugyanis ez volt, és mind a mai napig ez az esélye. Hogy Jézus keresztjénél végre visszataláljon Istenhez.

Nem véletlenül mondja az igében, hogy végső soron ő az igazi templom. Ő az a pont az ember életében, ahol mi legtisztábban és legvilágosabban megláthatjuk és megismerhetjük az Atya Istent.

Közeledik húsvét ünnepe, már csak két hét. Ne késlekedjünk hát, jöjjünk Jézushoz, az Ő templomába, hogy valóban az Atya Isten közelébe kerülhessünk, és egykor pedig az örök életbe. Ámen. 

Köszönjük Jézusunk, hogy Te minden eszközzel a mi javunkat munkálod. Add, hogy a szelíd szóban is és a fájó csapások alatt is érezzük és tudjuk, hogy Te velünk vagy, és nem hagysz el. Sőt, folyton a javunkat munkálod. Adj erőt, hogy sohase felejtsük el segítségül hívni a Te szent nevedet! Ámen.