Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap

Lk. 3,7-14

A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.” A sokaság pedig megkérdezte tőle: „Akkor hát mit tegyünk?”  János így válaszolt nekik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.” Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: „Mester, mit tegyünk?”  Nekik ezt mondta: „Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték tőle a katonák is: „Mi pedig mit tegyünk?” Nekik viszont ezt felelte: „Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.”

Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Hétköznapi életünkben is gyakran előforduló dilemma hogy a minőségre vagy a mennyiségre törekedjünk? Alapvető különbség van a két hozzáállás között, és a gyakorlatban nem könnyű eldöntetni, melyiket pártoljuk. Vajon a sokaságot vagy a kiválóságot kellene jobban értékelni? Vajon a modern gyáripar tömegtermelési hozamát tartsuk jónak, vagy a kézműves lassú, de precíz munkáját? Az egyik gyors és látványos eredményeket hoz, a másik minőségit, egyedit produkál. Ha a sok ugyanolyanból egy elvész, nem gond, van helyette megannyi másik. Ha a pár egyedi közül egy elvész, az végleg hiányozni fog.

            Jézus elveszett juhról szóló tanítására gondolva könnyű megválaszolni a kérdést. Ő elsősorban nem a mennyiségre törekedett. Nem csak a sokaságot nézte. Sőt neki az egy elveszett többet ért, mint az a 99, akik már a helyükön vannak. Jézust sosem vonzotta a nagy tömeg. Gyakran inkább kisebb körben vagy négyszemközt beszélt az emberekkel. Az evangéliumokból is kiderül, milyen gyakoriak és főleg, milyen hatásosak voltak ezek az alkalmak.

Ehhez mérten kezelte a tömeget is. Soha sem töltötte el a büszkeség, hogy milyen sokan hallgatják és követik őt. Még számára is nehéz volt olyan gyülekezetet gyűjteni, ahol mindenki egy akarattal egy hittel, teljes odaadással lett volna jelen. Annál is inkább, mivel ismerte a szívüket, és titkon nagyon jól tudta, hogy ki az, aki csak a látványosság, vagy az időtöltés miatt van ott, és ki az, aki valóban Istent keresi.

21. századunk fontos kérdése adataink védelme. Olyan sok információt tárolnak rólunk különböző intézmények és hivatalok, hogy már szinte tényleg csak a szív belső gondolata marad titokban a nagyvilág számára. Viszont ezt az utolsó, rejtett üzenetet az Úristen elől nem tudjuk eltitkolni. Ő a többi adat mellett még ezt is tudja rólunk. Sőt igazából csak ez érdekli, az összes többi másodlagos. Ismeri a szívünket, ismeri a hitünket, és keresztyén elkötelezettségünket. Tudja azt, hogy a gyülekezetből ki jött el ma csak megszokásból, hogy ki unatkozik itt a templompadban egy órát, és ki az, aki valóban hittel és figyelemmel van jelen.

Keresztelő János Jézus előtt járt, sokszor úgy olvasunk róla, mint Krisztus útkészítőjéről. Tanításával és keresztelési gyakorlatával, a megtérésre hívással fel akarta készíteni az embereket az eljövendő Messiás és az evangélium befogadására. Újszerű volt a tanítása és újszerű volt a módszere. Tudjuk, hogy teveszőrből készült a papi ruhája és Jordán folyó melletti pusztaság a temploma.

Ez a szokatlan, új próféta divatba jött, sokan gyűltek köré, de Jézushoz hasonlóan őt sem nyűgözte le a tömeg. Helyette inkább ki akarta szűrni a homokszemek közül az aranyszemeket. A lézengők és nézelődők közül ki akarta szűrni az igazi hívőket, az őszinte keresőket. Ezért is köszönti őket ilyen udvariasan. A „kedves testvéreim” helyett „viperák fajzataként”.

Aki csak ideje kellemes eltöltése miatt, vallási megszokásból, vagy más felületes indokból érkezett hozzá, az ennél a kezdő mondatnál jó eséllyel felkelt és hazament. Aki viszont Isten igéjének tükrében már belátta magáról, hogy bűnös és megváltásra szorul, az megérti és viseli a kemény szavakat. Bűnös emberként, ugyanis valóban csupán viperák fajzata vagyunk, az ősi kígyó, a kísértő által megrontott életű emberek, akik önmagunk nem tudunk szabadulni ebből az állapotból.

Krisztus nélkül az Istentől való elválasztottságban és a halál állapotában vagyunk. Krisztus nélkül semmi közünk nem lehet a mennyországhoz, nemhogy még teljes jogú polgárai legyünk! Ebben a talán kényelmes, de igazából halálos állapotban bizony az eljövendő ítéletet az eljövendő haragként fogjuk megélni. Az Istent nem ismerő világ éppen ezért fél a világvégétől, mert abban csak pusztulást és a saját vesztét látja.

Viszont Krisztus gyermekeiként részesülhetünk a megváltásban. Az ő drága vére és kereszten szerzett áldozata felemel minket a végesség porából és a mennyei örökségre vezet. Viperák fajzataiból magtalált juhokká leszünk, akiért a Jó Pásztor maga megy el, maga emeli fel és viszi haza.   

 Ehhez a csodálatos ajándék kiérdemléséhez nem tudunk elég jók lenni. Régen, kis koromban mikulás és karácsony előtt mindig azt mondták a felnőttek, hogy jónak kell lenni, hogy szép ajándékot kaphassunk. Persze egy gyerek nem tud mindig jó lenni, sosem ment tökéletesen. És éppen ezért volt meglepő és örömteli, hogy mégis pompás meglepetések vártak az ünnepek idején. Érdemtelenül. És így van ez Krisztus ajándékával, a megváltással is, melyet nem tudnánk mi magunk kiérdemelni. Nem is a mi érdemeinkért kapjuk, hanem egyedül Krisztus érdeméért.

Viszont ha már részesültünk benne, akkor feladatunk, hogy ehhez méltóan is éljünk. A középiskolásoknál figyelhető meg, milyen büszkén hordják szalagavató után az iskola címerével ellátott szalagjukat. Hordják kabáton vagy táskán és ezzel jelzik, hogy ők melyik iskolához is tartoznak, és idén már végzősök. Ehhez mérten pedig felelősséget is viselnek, hogy ehhez a ranghoz méltón viselkedjenek.

Így van ez velünk keresztyénekkel is, akik nem egy iskola szalagját, de Krisztus vérét viseljük magunkon. Ezzel azonban nem csak mennyei kiváltság jár, hanem földi felelősség is. Erről mondja Keresztelő János, hogy teremjetek a megtéréshez méltó gyümölcsöket. Ez lenne a feladatunk, hogy hitünk fénye átszűrődjék hétköznapi életünk sokszor oly vastag függönyén. Ahogy múlt vasárnapi igénkben hallottuk, hogy a lámpásnak nem az edény alatt, nem is az ágy alatt, hanem magasan, a lámpatartón van a helye.

Hitünk célja nem csak önmagunk üdvössége, hanem a mások felé való szolgálat, szeretet és megbocsátás is. Olyan jó lenne, ha elsősorban nem mi magunk hangoztatnánk magunkról, hogy keresztyének, Krisztus követők vagyunk, hanem ezt mások látnák meg, és mások hangoztatnák. Nem a mi dicsőségünkre, hanem Isten dicsőségére.

Keresztelő János tehát erre figyelmeztet, és nem éppen türelmesen. Azt mondja, hogy a fejsze már ott van a terméketlen fák gyökerén. Már csak egy jó erős lendítés hiányzik, és a fát kivágják. Ma itt kegyelmi időben élünk. Abban az időben, mikor MÉG van idő megtérésre, van idő gyümölcstermésre, van idő rendezni az életünket. Most még van idő, de nem tudjuk meddig.

Most még lehet Istenhez kiáltani, ez biztos. Ne bízzunk hát semmi a véletlenre, hanem még ma hívjuk segítségül az Úr nevét, és kezdjük el a gyümölcstermést, nehogy holnap már késő legyen. Ámen.  

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy Te türelmes Jó Atyánk vagy, aki még vársz ránk, várod, hogy minél többen megtérjünk Hozzád. Kérünk küldd el hozzánk Szent Lelkedet, és formáld át szívünket, hogy engedelmes és hívő gyermekeid lehessünk, akik nem csak maguknak élnek, hanem megtermik szereteted gyümölcseit. Ámen.