Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap

1Kor. 12,12-27

Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. Ha ezt mondaná a láb: „Mivel nem vagyok kéz, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? És ha ezt mondaná a fül: „Mivel nem vagyok szem, nem vagyok a test része”, vajon azért nem a test része-e? Ha a test csupa szem, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás, hol lenne a szaglás? Márpedig az Isten rendezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, ahogyan akarta. Ha pedig valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így bár sok a tag, mégis egy a test. Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábaknak: „Nincs rátok szükségem!” Ellenkezőleg: a test gyengébbnek látszó részei nagyon is szükségesek, és amelyeket a test tisztességtelen részeinek tartunk, azokat nagyobb tisztességgel vesszük körül, és amelyek ékesség nélkül valók, azok nagyobb megbecsülésben részesülnek: az ékeseknek azonban nincs erre szükségük. Isten szerkesztette így a testet egybe: az alacsonyabb rendűnek nagyobb tisztességet adva, hogy ne legyen meghasonlás a testben, hanem kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok. És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Hétköznapjainkat egyre jobban átszövi a technika. Televízió, mobiltelefon, számítógép, digitális fényképezőgép – csak néhány olyan berendezés, amelyekkel egyre többet találkozunk, minket is körülvesznek, és amik már a felnövekvő generációk életének szerves részévé váltak.

Egy-egy ilyen berendezés bár ránézésre talán nem tűnik túl bonyolultnak, hiszen viszonylag könnyű a használata, mégis valójában igen komoly és szövevényes rendszerek működnek a háttérben. Mikrochipek, bonyolult áramkörök, és számos más apró berendezés szállítja az adatokat, és végzik összehangolt munkájukat annak érdekében, hogy a felhasználó kifogástalanul elégedett legyen a működéssel.

Mégis, a legjobb rendszerben is bármikor bekövetkezhet egy-egy hiba. Amikor a számos alkatrészből akár egy is felmondja a szolgálatot. Jobb esetben ettől még, ha hibásan is, de működik a rendszer, de rosszabb esetben az egész struktúra összeomlik. Egy-egy ilyen rendszerben nincsenek felesleges alkatrészek és alkotóelemek. Mindegyik szükséges egy adott funkció vagy feladat elvégzéséhez és összességében a helyes működéshez.

Felolvasott igénk hasonló rendszerként mutatja be Krisztus egyházát is. Pál apostol nem egy gépezet hoz példaként, hanem egy másik, szintén bonyolult rendszert, az emberi testet. Testünk, bár nem gépezet, mégis sok apró és finoman hangolt rész együttes és összehangolt működése révén valósul meg minden lépésünk, minden mozdulatunk, a legapróbb életfunkciók is.

Pál apostol első és legfontosabb állítása Krisztus egyházával kapcsolatban, hogy bár sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, és nem ritkán igen különbözőek, mégis Krisztusban eggyé leszünk és benne immár egy test tagjaivá válunk.

Egység, közösség, együttműködés. Életünknek sokszor nehezen megélt területei ezek. Főleg ma, amikor a társadalom, az emberi közösségek, sőt a családok széthullásának idején élünk. Amikor mindenki inkább foglalkozik a saját dolgával, a saját érdekeivel, a saját boldogulásával, mintsem a másikéval, vagy netán közös célok megvalósításával.

Eszembe jut itt Jézus példázata, ahol a népét egy nyájhoz hasonlítja. A juhok esetében, amikor jön az éhes farkas, és elkezdi hajtani a nyájat, akkor is az a cél, hogy egyet leszakítson a tömegből, és azt már könnyű elkapni és leteríteni. A kísértőnek is sokkal könnyebb dolga van, ha nem egy közösséget, hanem csak egy-egy személyt kíván behálózni. Egyedül sokkal könnyebb prédája vagyunk a gonosznak, míg a közösségnek megtartó ereje van. És nem csak a bűnnek, kísértésnek való ellenállásra igaz ez, hanem az élet minden kihívására, nehézségére. Egyedül hamar elbukunk, de a közösség, ha jól működik, akkor segít és megtart.  

Gyülekezeti életünknek és létünknek elsődleges célja az evangélium hirdetése és Isten országának építése. De ennek szerves része az is, hogy ebben az atomizálódó, egyénekre morzsolódó világunkban megpróbáljuk újra egymás felé fordítani az embereket és belőlük, velük közösséget alkotni.

Egymás felé fordítani és nem egymás ellen. Ennek a törekvésnek egy szép liturgikus gesztusa az úrvacsorai istentiszteleten az Istentől kapott békesség továbbadása, az egymással való megbékélés és szeretetteljes köszöntés. Amikor pár perce egymás felé fordulunk, a másik szemébe nézünk és reménység szerint mindenkinek őszintén mondjuk: legyen köztünk békesség. Ne féljünk, ne idegenkedjünk hát ettől a gesztustól, hanem inkább gyakoroljuk minél gyakrabban. Akár istentiszteleten kívül is, akár otthon is, akár egy-egy haragosunkkal is.

Ezen kívül persze nem csak ilyen gesztus értékű odafordulásban kellene kimerülnie a testvéri közösség megélésének a gyülekezetben, hanem valódi, a gyakorlati életben is megmutatkozó jelekben. Amikor mind itt a templomban, sokkal inkább pedig a hétköznapokban tényleg testvérünkként tekintünk a másik emberre. Amikor igyekszünk mindenkit fontosnak tartani, főleg azokat, akiket mások nem igazán tartanak annak. Igyekszünk szeretettel fordulni a többiek felé, főleg azok felé, akikhez kevesen fordulnak szeretettel. Hogy valóban gondunk legyen egymásra.

Bár Krisztusban élünk, mégiscsak emberek vagyunk, és mint olyanok gyarlók és bűnösök. És valljuk be, igen nehezen megy a gyakorlatban az ilyen ideális közösség megélése. Nehézség ez azért is, mert igen mások vagyunk. Különböző háttérrel, különböző személyiséggel, különböző érzékenységgel. És bizony sokszor nehezen találjuk a közös hangot, a közös nevezőt. Megesik, hogy összeveszünk, megesik, hogy megsértődünk, megesik, hogy békétlenség támad.

Ez sajnos természetes velejárója minden emberi közösségnek. De azt hiszem, hogy számunkra, keresztyén testvérek számára ezek a konfliktusok lehetőségként is szolgálhatnak. Lehetőségként a bizonyságtételre Krisztus szeretetéről és bűnbocsánatáról. Ugyanis azzal lehetünk mások mint bármilyen más hétköznapi közösség, azzal lehetünk só és világosság ebben a világban, ha ezzel a Krisztustól kapott szeretettel és megbocsátással tudjuk kezelni konfliktusainkat. Amikor a körülöttünk lévő világ azt várná, hogy majd az egyházban is veszekedés és viszálykodás lesz, ezzel is rontva saját hitelét. És mi mégis meg tudjuk találni a megbékélés és megbocsátás útját. Hogy valóban egy egészséges és egységes Krisztus testben, egészséges tagokként tudjunk egymás mellett élni.      

Ehhez kapcsolódik igénk másik, fontos üzente is. Mégpedig az, hogy egy Krisztusban élő, jól működő közösségben mindenki számít. Ahogy a testünknek is sok különböző szerepet betöltő, eltérő rendeltetésű tagja van, mégsem tudnánk jó szívvel egyik tagunkra sem azt mondani, hogy erre már nincs szükségem és könnyű szívvel megválok tőled. Ugyanúgy szükségünk van a kezünkre, a lábunkra, a szemünkre, a vesénkre, és minden egyes külső és belső szervünkre.

A Krisztus testben is, a gyülekezetben is így kellene működnie. Hogy ha valaki nincs itt, az hiányzik. Ha valakit régóta nem láttunk, annak utána megyünk, megkeressük, és éreztetjük vele, hogy rá is szükség van. Lehet, hogy épp betegség miatt nincs köztünk, lehet, hogy egy kis bíztatásra, hívásra van szüksége, lehet, hogy egy jó szóra. Ha pedig itt van valaki, akkor örülünk neki, és szívesen fogadjuk. Erről szól az példatörténet is, aminek a főszereplője egy kis csavar.

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés!

A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar kicsit.

- Megőrültél kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!

A vasgerendák nem hittek a fülüknek:

- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!

Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón: A kiscsavar forgat valamit a fejében! Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett: a kiscsavar kieshet a lyukból? A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldtek a kiscsavarnak:

- Nagyon kérünk, légy szíves és maradj nyugodtan! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!

Ez hízelgett a kiscsavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő mennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente:

- Na jól van, maradok, ahol vagyok!  

De jó lenne, ha mi is így tudnánk élni itt együtt, az egyház hajójában, hogy mindannyian nélkülözhetetlen és fontos alkotóelemei vagyunk a nagy egésznek. Ne felejtsük: Krisztus, aki a fej, mindannyiunkra így tekint. Most már rajtunk van a sor, hogy mi is így tekintsünk egymásra.

            Pál apostol ezt írja: „És így ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.”

            Az Egyház Ura és Gyülekeztünk Feje adjon mindannyiunknak ilyen testvér szívet, egyetértést és róla bizonyságot tevő békességet. Ámen

Urunk, Istenünk! Oly sokszor megítél minket a Te Igéd. Elmondod számunkra újra és újra, hogy milyennek szeretnél látni bennünket, hogyan lenne jó élnünk, de mi folyton elbukunk ennek megvalósításában. Kérünk ma ismét, küldd el Szentlelkedet hozzánk, és add, hogy a ma hallott ige üzenete ne csak egy mulandó szép beszéd legyen, amit ma meghallgatunk, de holnap már elfelejtünk, hanem valóban életté váljon számunkra, és megteremje bennünk gyümölcseit. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.