Prédikáció - Vízkereszt utáni 3. vasárnap

Ézs. 61,1
Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek
Ézs. 61,2
Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót.
Ézs. 61,8
Mert én, az ÚR, szeretem az igazságot, gyűlölöm a rablást és az álnokságot. Megadom munkájuk megérdemelt jutalmát, és örök szövetséget kötök velük.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Bár ma már egyre jobban mennek ki a divatból a régi, klasszikus mesék, azért talán még mindannyian ismerünk emlékezetes mesehősöket. A kondás fiút, a király legkisebb fiát, a szegény szabólegényt, és még sorolhatnánk. Olyan elképzelt alakokat, akik legyőzték a sárkányt, túl jártak a boszorkány eszén, vagy éppen Lucifert sikerült becsapniuk. Akik megoldották a visszás helyzeteket, kiszabadították társaikat, a rossz elnyerte méltó büntetését, ő maga pedig a fele királysággal és a királylánnyal együtt boldogan élt, amíg meg nem halt. Olyan daliák, akik jöttek, láttak és győztek.
Annak idején Izraelben is valami hasonló módon képzelték el a Messiást, aki majd jön, lát, és minden ellenséget legyőz. Aki erős lesz és hatalmas, aki előtt mindenki meghátrál és térdet hajt. Abban a korban az ilyen Istentől rendelt hősöknek az Úrtól való felkenetés volt a különös ismertetőjegyük. Az, hogy közvetlenül tőle kapták küldetésüket. Az ószövetségi időben több ilyen személy is élt. Elsősorban a próféták és a nép vezetői, az istenfélő királyok. Ebben az igében valaki más mondja magáról: „felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek”. Mintha már valahol hallottuk volna ezt. Igen, de nem itt Ézsaiásnál, nem is az Ószövetségben. Egészen az evangéliumokig kell előrelapozunk. Lukácsnál olvassuk a következő történetet.
„Valaki felállt a názáreti zsinagógai istentiszteleten, hogy az Írásból olvasson. Szokás szerint így lehetett jelentkezni, ahogyan minden felnőtt férfinek joga van a Szentírást olvasni, és magyarázó megjegyzéseket fűzni hozzá. Így hát kezébe adták Ézsaiás könyvét. Kikereste és felolvasta a már hallott mondatokat: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.” (Lk 4,18k.)
Összegöngyölítette a tekercset és odaadta a templomszolgának. Leült. Rajta csüngött ámulattal, várakozva mindenki szeme. Végül megszólalt: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” (21b.)
A hallgatóság pedig igen elcsodálkozott. Miről is van szó? Mit jelentenek az elhangzottak? Mi teljesedett be? Honnan veszi a bátorságot, hogy egy ősi prófécia beteljesedését hirdeti?! Miért is pont ma teljesedne be? Nincs semmi jele annak, hogy pont ma köszöntött volna be az ÚR kegyelmének esztendeje! Egyáltalán ki ő ahhoz, hogy Isten küldöttjének nevezze magát?! Hiszen ő csak Jézus, a József fia! Ismerjük jól gyerekkora óta!” Ez a prófécia tehát Jézusra vonatkozott, és ennek igazát Ő maga nyilatkoztatta ki. Talán nem ilyen hőst képzeltek maguknak: nem volt se erős vitéz, nem voltak csatlósai, sem gazdagsága, csupán egy egyszerű ács még egyszerűbb fia volt. Hogy lenne Ő a mi hősünk?
És ezzel a hozzáállással ma is sokat találkozunk. Én egy komoly ember vagyok, komoly gondokkal, és kérdésekkel, nekem ne magyarázz ilyen Jézusos dolgokat. Egy tudományos alapokon nyugvó személyiségtréning, egy évezredes hagyományokkal rendelkező, egzotikus keleti vallás, vagy épp a saját józan belátásom sokkal többre vezet. És így lesz Jézusból sokszor ma is hős helyett, Megváltó helyett csupán az ács fia, egy régen volt bölcs, aki bár mondott szép dolgokat, de azért nem kell túl komolyan venni.
Pedig ez a prófécia igen fontos dolgokról beszél: örömhírről, bekötözésről, szabadulásról, kegyelemről. Csupa olyan dologról, amiből a legtöbbször hiányt szenvedünk, vagy csak nagyon erőtlen formában tapasztaljuk meg. Ha mindezt valaki tényleg meg tudná adni, az valóban mesés lenne. Jézus pedig állítja magáról, hogy Ő az a hős, aki képes erre. Ezt állította kétezer évvel ezelőtt a zsinagógában, és ezt állítja ma is. Sőt ennél többet is ad: Ő képes minket megváltani! Megbocsátja bűneinket és örök életre vezet. Csodálatos távlatok! Ennek az Úrnak, ennek a hősnek lehetünk mi a követői és követei ebben a világban.
De tudjátok Testvérek, mindezek az igék, és mindez a küldetés nem csupán Jézusra vonatkozik. Bár Ő tudja ezeket a legtökéletesebben megcselekedni, és Benne élve mi is átélhettük már mindezt, de a keresztyénségünk nem csupán erről szól. Krisztus ugyanis az igében említett teendőket: az örömhír továbbadását, a bátorítást, a kegyelem hirdetését és gyakorlását nekünk is feladatul adta.
Lehet, hogy csetlünk-botlunk hívő életünkben, és közel sem vagyunk olyan jók és tökéletesek, mint ahogy azt magunktól elvárnánk, ezeket akkor is küldetésként kaptuk. Urunk nem csak azért hívott el és szólított meg, hogy nekem magamnak boldogságom és üdvösségem legyen, hanem hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, hogy bekötözzem a megtört szíveket és szabadulást hirdessek a foglyoknak.
„Ez pedig nagy felelősséget helyez vállunkra. Nem élhetünk önmagunknak és nem élhetünk önmagunkban! Aki Krisztus testének tagja lett, a keresztyének közösségébe lépett, az mindig kap feladatot is. Ha erre gondolunk, bizony meg kell vallanunk bűneinket: hányszor nem teljesítettük megbízatásunkat.”
Hányszor törődök csak a magam bajával és hagyom figyelmen kívül a másik, Istent nem ismerő embert. „Az örömhír helyett én csak rossz híreket szállítok másokról, és csak arra tudok panaszkodni, hogy már megint felemelték az árakat; már megint baleset történt; aggodalmaskodom jövőm felől e bizonytalan időben. A bekötözés helyett csak újabb szíveket törtem össze felelőtlen ítélgetéseimmel, bántó szavaimmal. A szabadulás helyett csak erősítettem a rácsokat a börtönök ablakán, amikor segítő kezek után nyúlt valaki a bűn sötét cellájából — akár éhezőként enni kért, akár mert rabja lett az italnak, vagy valamilyen más szenvedélynek. Szabadság helyett csak súlyosabb rabságot, örömhír helyett csak súlyosabb szomorúságot, sebkötözés helyett csak sebek felfakasztását okoztam — a békéltetés szolgálata helyett békétlenséget szítottam. Mindezt azért, mert vétkes vagyok Krisztus egyházának tagjaként is.
LUTHER az egyház babiloni fogságáról beszélt saját korára tekintve, azt látva, mennyi visszaélés távolította el Krisztus testét az evangéliumtól.” Bár más értelemben, de mi is ilyen rabságban vagyunk, ha csak magunkkal törődünk, a magunk lelki jólétével és hitbeli előmenetelével, és közben a másokhoz szóló küldetésünket figyelmen kívül hagyjuk.
Nyílván ez a váltás, ez a mások felé fordulás és indulás nem megy magunktól. „Prófétai szóra van szükség, mert önerőből nem megy semmi! Emlékezzünk Urunk szavaira: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,5.) Önerőből nem megy a megbékélés, önerőből nem megy a békéltetés szolgálata! Meg kell szabadulnunk ebből a mai babiloni fogságból, hogy végre együttes erővel, missziói lendülettel, felelősségünk tudatában a világ felé végezhessük a békéltetés szolgálatát.
Ahogyan Ézsaiás hirdette a Babilonban, fogságban élő népnek testük szabadulását, úgy hirdette Megváltónk is a lélek szabadulását, és így hirdetem most én is Isten Igéje alapján a magunkba zárkózástól való szabadulásunkat. Ahányan csak Isten népéhez tartozunk, ahányan csak megszabadultunk láncainktól és bűneinktől, meggyógyultunk sebeinkből, megvigasztalódtunk bánatunkból, mind köteles megbízásként örököltük Mennyei Békéltetőnk feladatát.
Ma egyikünk sem mehet úgy innen el, hogy ne venné vállára e hivatás terhét — legalábbis, akit az ÚR Lelke vezet. Légy idős vagy fiatal, gyenge vagy erős, vedd észre, hogy Isten megszabadított fogságodból, és már nem vagy önmagadba zárva. Ha pedig ebben az új életben akarsz járni, el kell indulnod a béke, megbékélés és a békéltetés rögös, keskeny, igencsak nehéz és sokszor keserves — de egyedül üdvözítő útján.
Magadnak is szükséges Krisztuskövetté lenned mind szeretteid körében, mind tágabb családodban, itt a gyülekezetedben, egyházadban, de éppúgy a településen és a körülötted lévő világban is. Úgy gondolom, ezeken a területeken mindannyian megtalálhatjuk békéltető szolgálatainkat.”
Ismerek egy kedves mesehőst! Jézus Krisztusnak hívják. Csak Ő pont nem egy kitalált személy, hanem élő és valóságos, aki most is köztünk van. Őt követve pedig mi is hősökké lehetünk mások számára. Az Ő követségében járva pedig ez a körülöttünk lévő, gyakran zord világ mesés valósággá változhat. Ámen.

Köszönjük Urunk, hogy sem Te sem Igéd nem egy kitalált mese, hanem igazság és valóság. Add Szentlelkedet, hogy ebben megerősödve léphessünk ki önmagunk árnyékából és indulhassunk el a többi ember felé, megosztva velük a Tőled kapott örömhírt, és gyakorolva feléjük a szeretet és a békesség küldetését. Ámen.