1Sám. 2,1
Akkor így imádkozott Anna: Örvendez szívem az ÚRban, visszaadta erőmet az ÚR. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak. [Lk 1,46-55]
1Sám. 2,2
Nincs olyan szent, mint az ÚR, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. [2Sám 22,32; Zsolt 18,32]
1Sám. 2,3
Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le.
1Sám. 2,4
A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel.
1Sám. 2,5
A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt.
1Sám. 2,6
Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét. [5Móz 32,39]
1Sám. 2,7
Az ÚR tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. [Zsolt 75,8]
1Sám. 2,8
Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. [Zsolt 113,7-8]
1Sám. 2,9
Híveinek lábát megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. [Zsolt 33,16]
1Sám. 2,10
Összetörnek, akik az ÚRral szállnak perbe, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az ÚR az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad.
Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Egyszer élt egy asszony, akinek nem lehetett gyermeke. Hiába próbálkoztak a férjével éveken át, hiába sírt át éjszakákat, csak nem sikerült teherbe esnie. Már a családjából is elkezdték gúnyolni és lenézni emiatt, ami csak még tovább rontott a helyzetén. Csak a férje tartott ki mellette. Végső elkeseredésében aztán egy nap elment a templomba és ott sírva, teljesen összetörve imádkozott Istenhez. Olyan mélyen átélte fohászát, hogy a pap azt hitte, hogy ittas és magán kívül van. Pedig teljesen magánál volt, csak szívvel-lélekkel kérlelte Istent, hogy szánja meg. Még egy olyan fogadalmat is tett, hogy ha kaphat egy gyermeket, akkor majd az Úr szolgálatába fogja állítani. Szívből jövő imája nem maradt válasz nélkül, a család nagy örömére nemsokára kisfia született. Anyja nem felejtette el ígéretét és rövid idő múlva ismét elment a szentélybe, hogy odaszánja gyermekét az Úr szolgálatára.
Ez a történet akár ma is, közöttünk is lejátszódhatna. Ugyanúgy, ahogy néhány ezer évvel ezelőtt is lezajlott Izraelben. Az asszonyt akkor Annának, a gyermekét pedig Sámuelnek hívták. Felolvasott igénk pedig az ígéret beteljesülése után, a szívből felhangzó hálaéneket örökíti meg.
Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy a Szentírásban olvasott történeteket régi szép mesékként kezeljük, amik lehet, hogy igazak, lehet, hogy valóban meg is történtek egyszer, de azok az idők elmúltak. Szép és látványos csodák, gyógyulások, imameghallgatások, Isten emberekhez közellévő szeretete, de mindez csupán emlék. Ma már más időket élünk, sokkal felvilágosultabb a világunk, és benne mi magunk is. Megvan a józan eszünk, valamicskét tanultunk is hozzá, a tudomány is napról napra fejlődik, valahogy csak megoldjuk a problémáinkat. Amit pedig ezekkel nem tudunk megoldani, az úgy is marad, abba jobb beletörődnünk.
Vajon miért akarjuk olyan gyakran Isten hatalmát és erejét a Szentírásba temetni? Miért gondoljuk azt, hogy ma már másképp működnek a dolgok? Lehet, hogy a környező világ valóban rengeteget változott a bibliai idők óta, viszont Istenünk ugyanaz maradt. Lehet, hogy a mi módszereink a problémamegoldásban sokat változtak, de Ő maga és módszerei azóta is változatlanok. Akár hisszük, akár nem.
Madách is úgy írta le Istent, az Ember tragédiájának elején, mint aki az idők kezdete után magára hagyta a világot: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen”. Sokszor talán mi is így indulunk neki az életnek: a világra jöttünk, kaptunk egy lehetőséget, és innentől kezdve magunkra vagyunk hagyva. Innentől rajtunk áll, hogyan használjuk fel kapott éveinket. Megyünk a magunk feje után, amerre látunk. Vagy elindulunk például a szüleink által kitaposott ösvényen. Vagy olyan utakon, melyek épp megtetszenek, melyeken sokan mások is járnak, amelyek valami gyorsan elérhető, kellemes céllal kecsegtetnek. Mások is ezen járnak, nem lehet az olyan rossz. És elindulunk életünk útján, úgy érzésre, a saját ötleteink és értékrendszerünk mentén, valahová.
Keressük az életcélunkat. Elgondolkodtató eredménnyel szembesültem, mikor az internetes keresőbe beírtam ezt a fogalmat: életcél. Volt ott szó karrierről, önmegvalósításról, egészségről, sőt, külföldi utazási ajánlatokról is. Valóban rengeteg cél és lehetőség áll előttünk, de vajon el tudjuk-e érni ezeket, és egyáltalán jók-e ezek a célok, vagy csak elveszünk a rengeteg lehetőség között? Ahogy az ókori római filozófus, Seneca mondta: „ha az ember nem tudja, melyik kikötőbe igyekszik, nincs szél, mely jó lenne számára”. Sok ilyen esetet látunk, mikor emberek addig-addig válogatnak a rengeteg életcél közül, míg végleg cél tévesztve érkeznek el utolsó órájukhoz.
Előbb-utóbb szinte mindenki eljut arra a felismerésre, hogy nem tudom, merre menjek. Mint amikor egy idegen városban eltévedünk, és kérdezősködni kezdünk. Életünkben is elérkezik az a pont, amikor útmutatásra, útbaigazításra van szükségem. Hiszen már annyi utat kipróbáltam, és egy sem hozott megoldást.
Az igében szereplő édesanya, Anna is elérte ezt a pontot, mikor már végleg kétségbe esett, ahol már nem volt több ötlete, és senki emberfia nem tudott rajta segíteni. Ekkor kérte végre az Úr segítségét és útmutatását.
Hozzá hasonlóan a mi számunkra is nyitva áll a lehetőség, hogy útbaigazítást kérjünk életünkre nézve, ha úgy érezzük, eltévedtünk. Nem kell továbbra is öntudatosan menni az ismeretlen úton a magabiztosság álarca mögé bújva, hanem nyugodtan meg lehet állni és lehet kérdezni. „Uram, merre tovább? Eltévedtem, kérlek, mutasd meg a helyes irányt!”
Jézus nem véletlenül mondta magáról, hogy „én vagyok a Jó Pásztor” (János 10,11). Hiszen Ő jó útra vezet minket, ami egy jó cél felé visz. Ehhez viszont először el kell hagynunk régi utunkat. Le kell tenni mindazt, ami visszatart az új úttól, mindazt, ami téves cél, téves megvalósítás volt. Hagyjuk hátra bűneinket, melyek csak eltérítenek Jézus követésétől és annyi fájdalmat okoznak nekünk vagy épp másoknak. És a régi vargabetűk helyett egyenes utat kapunk. Nyíltan és őszintén járhatunk rajta mindenféle stiklik és szégyenkezés nélkül. Hiszen Isten megbocsát nekünk Krisztusért, és új kezdetet, új életet ad.
Ahogy tegnap is hallhattuk, ennek a hétnek az átformálás a témája. Nyílván nem egy divatos alakformálásról, hanem életünk formálásáról szól ez. Ahogyan Jézus teremető erejével újat alkot belőlünk vezetése által. Jól mutatja a különbséget Péter apostol is, mikor ezt mondja: „Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.”.
Amikor már nem csak úgy bóklászunk, poroszkálunk életutunkon, hanem céltudatosan haladunk Isten tervében. Nap mint nap kérjük vezetését, és vesszük áldásait.
Ennek az életnek, ennek az új útnak pedig szerves része lehet a hálaadás az Úrnak. Az a szívből jövő öröm és dicséret, melyet Anna is megtapasztalhatott, mihelyst jó útra terelődött az élete. Ez nem csak egy régi mese, nem csak egy igen távoli történet. Hiszen valósággá lehet bármelyikünk életében.
Neked ki az útmutatód? Neked ki a pásztorod?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése