Prédikáció - Húsvét vasárnap

Lk. 24,1-12
A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.”
Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.
(Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A nálam idősebb generációk még jól emlékezhetnek az 1988-as szöuli olimpiára, ahol a magyar csapat összesen 11 arany, 6 ezüst és 6 bronzérmet hozott haza. Itt történt az a máig emlékezetes csoda, amikor a mindössze 14 éves Egerszegi Krisztina hihetetlen teljesítményével 200 méteres hátúszásban az akkori olimpiai és Európa-csúcsot megdöntve aranyérmes lett.
Ekkor hangzott el Török László sportkommentátor szájából a szállóigévé vált mondat: „Ilyen nincs. Ilyen nincs, és mégis van.”
Ez a mondat jól jellemzi húsvéti ünnepünket is, melyen Jézus Krisztus feltámadása kerül a középpontba. Egy lehetetlen, egy hihetetlen esemény, mely mégiscsak valóság. Ilyen nincs, és mégis van!
A legtöbb csodálatos bibliai történetet olvasva sokszor irigységgel gondolunk a korabeli szereplőkre: nekik mennyivel könnyebb volt hinni Istenben, mennyivel könnyebb volt hinni Jézusban, hiszen ők közvetlen közelről lehettek részesei mindannak, amit mi, ma élők csak a Szentírás fekete-fehér betűiből tudunk kiolvasni. Ők láttak, és hittek, nekünk csupán a közvetlen látás nélküli hit marad.
Viszont ez a mai felolvasott történet éppen a szabályt erősítő kivétel, ugyanis azt olvassuk, hogy még a korabeli szereplők sem hitték el mindazt, amit láttak. Annyira képtelenség volt az egész. Érdekes, hogy az ő reakcióik nagyon hasonlóak ahhoz, ahogy mi is sokszor reagálunk Jézus Krisztusra, és a feltámadás örömhírére.
Az alapszituáció ez volt: Jézus halott, nagypénteken a kereszten kilehelte lelkét, utána pedig a holtestet sírba tették. Kész. Az asszonyok a szombati nyugalomnap elmúltával pedig mentek ki a sírhoz, hogy illatszerekkel és balzsamokkal kezeljék a testet, az akkori szokásoknak megfelelően. A régi hagyományokat megtartva kimentek a temetőbe, meglátogatni és tiszteletüket tenni az elhunyt Jézusnál.

Fájó, de néha talán mi is így jövünk el ide a templomba. A hajdan volt Mester kriptájába érkezünk, mert ilyenkor így illik. És itt egy régen élt híres, kedves emberről beszél a lelkész, amit jó hallgatni, jó egy kicsit kikapcsolódni, de a mai életünkhöz, a mostani időkhöz, személyesen hozzám ennek semmi köze nincs.
Viszont a sírhoz érkező asszonyok szépen felépített elmélete megbukott az elhengerített kő, és az üres sír láttán. A halott nem volt a helyén, a sír üres volt. Ez persze zavarodottságot okozott számukra. Ugyanilyen zavart kelthet bennünk is, amikor a legnagyobb nyugalommal hallgatjuk az istentiszteletet, és hirtelen valami nem úgy történik, ahogy vártuk. A Szentírás alapján ugyanis azt halljuk, hogy Jézus bár meghalt, de feltámadt. Nem csak egy régen élt, híres ember, akinek az emlékét őrizgetjük, hanem úgy tanítanak róla, mint Isten Fiáról, aki bár halott volt, de feltámadt, és ma is él.
Ezt a megütközést csak tovább fokozza a kriptában tanyázó angyalok kérdése: „Mit keresitek a holtak között az élőt?”. Ez teljesen ellentmond mindannak, amit ők valóságnak gondoltak. Fontos, hogy ezt az üzenetet nem Jézus maga mondja nekik, hanem mások mondják ezt róla. Teljesen úgy, ahogy ma is találkozunk ezzel a hírrel. Nem jön el Jézus testben, fénylő alakként, hogy maga bizonygassa igazát, hanem inkább szóvivőkként küldi az Ő szolgáit, hogy tanúskodjanak róla. Esendő emberekre bízza a feltámadás Igéit. Nincs tudományos magyarázat, nincs kézzelfogható bizonyíték, csupán Isten írott és hirdetett Igéje.
Józanésszel belegondolva egy ilyen üzenet teljesen irracionális, teljesen lehetetlen dolog, üres fecsegés. Így reagáltak a tanítványok is a temetőből visszaérkező asszonyok beszámolója alapján. Ezek megbolondultak, biztos csak képzelődtek, biztos még nagyon korán volt és csak álmokat láttak. Régi és egyértelmű tapasztalatunk, hogy a halálon az élet nem tud győzedelmeskedni. Régi és vitathatatlan tapasztalatunk, hogy Jézus, bár lehet, hogy egyszer régen élt, de ma már mégsem meghatározó tényező. Inkább csak egy szép eszme.
És ezen a ponton kezdődik meg a Szentlélek munkája. Amikor a húsvétkor a feltámadás csodájáról tudósít minket. Jézus ugyanis nincs a hallottak között. Nincs a sírban, ahová próbálták Őt elzárni. Nincs a végső nyughelyén, ahová próbáltuk beskatulyázni. A halál valóságos, de mégsem a végső valóság. Jézus rácáfol korábbi határozott álláspontunkra. Őbenne és Őáltala ugyanis a halál sötétsége nem egy feneketlen szakadék, hanem egy völgy, melybe ugyan leszállunk, de utána felemelkedünk onnét.
Húsvét üzenete ebben áll: Krisztus legyőzte a halált és az élet diadalát hozta el. És akaratlanul is elkezdünk tűnődni, vajon tényleg igaz lehet? Mi van, ha eddig tévedésben éltem, és mégis csak van igazságtartalma ennek a régi bibliai történetnek. Mi van, ha Jézus nem csak a múlt egy nagy alakja, hanem benne van a jelenünkben és a jövőnkben is. Felmerül a kérdés, hogy talán benne, mégsem az elmúlásé az utolsó szó, hanem van tovább is.
Milyen lenne az életem, ha megpróbálnám mindezt elhinni? Ha az elmúlás, a lemondás, a reménytelenség helyett a reménységet, a bátorságot és az Életet választanám?
Az evangéliumi történetben Pétert is elkezdte furdalni a kíváncsiság. Bár először Ő is csak legyintett az asszonyok üres fecsegésére, belül mégiscsak megmozdult valami, mégiscsak erőt vett rajta a kíváncsiság és nem tudott nyugton ülni. Péter volt a tizenkettő közül a nagyszájú tanítvány, akinek mindig volt hozzáfűznivalója, aki mindig meg akarta magyarázni a történteket. Hasonlóan, ahogy sokszor mi is cselekszünk. A kíváncsiságtól hajtva tehát utána járt a történteknek, és elment a sírhoz, ami még mindig üres volt. A látottak nyomán pedig leesett az álla, és a csodálkozástól szóhoz sem jutott. Nem volt már magyarázat, nem volt már ellenvetés. Csak a csodás tények.
Vajon vagyunk-e mi is olyan kíváncsiak és bátrak, mint Péter volt? Érdekel-e minket húsvét üzenetének igazságtartalma, és merünk-e utánamenni, kérdezni és válaszokat keresni? Vajon az idei ünnepen rá tudunk-e csodálkozni mi is a feltámadás és új élet csodájára, és tudjuk-e hittel megvallani: Ilyen nincs. Ilyen nincs, és mégis van! Ámen

Feltámadott és Élő Urunk! Köszönjük Neked, hogy Te nem hagy minket békésen, hitetlenül, reménytelenül élni, hanem újra és újra felkelted kíváncsiságunkat és érdeklődésünket Igéd iránt, személyed iránt, az örök élet iránt. Kérünk Téged, hogy az idei ünnepen is izzítsd fel szívünket, és segíts, hogy halált győző, életet adó igazságod nyomába eredhessünk! Ámen.