Prédikáció - Húsvét utáni 5. vasárnap

Róm. 8,24
Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?
Róm. 8,25
Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.
Róm. 8,26
Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
Róm. 8,27
Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Mindannyian jól ismerjük a természetben a víz körforgását. Egy remek és tökéletes folyamat, melyet a Teremtő jónak alkotott meg, és szerencsére még nem sikerült elrontanunk. Először a hegyekben a felhőkből leesik a csapadék eső vagy hó formájában. Ez előbb-utóbb leszivárog a felszín alá, a földbe, majd a sziklák üregeibe. Odalenn a láthatatlan barlangok és víznyelők összegyűjtik, majd egyszer csak újból a felszínre vezetik a vizet, mely forrásként tör elő a mélyből. Először csak egy vékony csermely csordogál, majd ahogy halad az útján egyre nagyobbra duzzad, egyre erősebb, mélyebb és szélesebb lesz. Előbb folyóvá, majd folyammá duzzad, mígnem eléri célját és a tengerbe torkollik. A körforgás utolsó lépéseként pedig a tengerek, óceánok vize a kipárolgás nyomán, láthatatlan módon a magasba emelkedik és esőfelhők képződnek belőlük.
Képzeljük csak el, milyen csodálatos is ebben a rendszerben, hogy egy hatalmas folyam, amely széles medrében méltóságteljesen hömpölyög, és uszályokat, hajókat visz a hátán, amely fölött kilmométer hosszú hidakat kell építeni, egykoron egy piciny patakként kezdte csupán pályafutását, mely valahol a hegyoldalban, fák lábai között csendesen, kanyarodva csordogált.
Mai vasárnapunk és benne mai igénk az imádságról szól, a könyörgésről, mellyel Isten felé fordulunk. Keresztyén életünk egyik alapkövéről beszélünk, mely nélkül nem létezik élő kapcsolat Istennel. Pál apostol a jelenkori, földi, küzdelmes életutunk imáiról beszél, melyek sokszor nem éppen tökéletesek. Ez jelenti a piciny és erőtlen patakot. Mely még talán nem tud hegyeket megmozdítani, sőt talán még igazán jól kérni sem – azt kérni, ami valóban a javunkra van. Hiszen az Úrral való beszélgetésünk közben sem tudunk kibújni a bőrünkből és nem leszünk egyből mentesek az önzéstől vagy a kicsinyességtől. Mivel ebben a világban élünk, e világ gyermekeként, sosem lesz olyan tökéletes az imánk, amely ne szorulna rá a Szentlélek velünk történő együtt-esedezésére. Ahogy a kis patak sem tudna magától folyni, ha nem hatna rá a gravitáció és nem segítené a hegyoldal lejtése.
Jelenkori imaéletünk tehát töredékesen működik, szükséges egy kis rásegítés a Szentlélek részéről. Ennek a töredékességnek azonban mégsem kell minket elbátortalanítania. Isten előtti megszólalásunkban, kéréseinkben nem kell, hogy bármiféle megfelelési kényszer kötöttségébe kerüljünk. Luther bátorította így a hívőket, hogy ami bennünk van, mint egy teli zsákot vigyünk oda az Úr elé, és borítsuk ki a színe előtt esedezésünkben. Aztán majd Ő kiválogatja mindazt, ami abból fontos és értékes. Úgy élhetünk kéréseinkkel, mint a gyermekek a Jézuskának írt kívánságlistával: bármit beleírhatnak, aztán majd Szenteste kiderül, hogy mi valósult meg belőle.
Egyházunkban sajnos sokszor félünk a saját szavainkkal megfogalmazott, őszinte és egyszerű imádságoktól. Szeretnénk jól és helyes módon megszólítani a Mindenhatót. Nem új keletű ez a törekvés, hiszen a tanítványok is kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Ekkor kaptuk meg tőle a Mi Atyánk imádság szavait, mellyel évezredek óta együtt könyörög keresztyén egyház.
Viszont Jézus nem a betanult klisékre és merev formákra akar bennünket késztetni, hanem sokkal inkább arra akarja felhívni a figyelmet, hogy Istent, mint Mennyei Apukánkat szólíthatjuk meg. Ahogy a kisgyermek sem kezdi el szépen megfogalmazni és felépíteni a mondatait, mielőtt oda fordul apuhoz vagy anyuhoz, csak egyből mondja-mondja, ami a szívén van. Hasonló közvetlenséget szeretne Krisztus is felépíteni közöttünk és Isten között.
Amellett, hogy megtartjuk az eddig ismert legtökéletesebb imádságunkat, bátorítok mindenkit, hogy szabaduljunk fel Urunk minél közvetlenebb megszólítására. A betanult szavak, az összetett kéz, a lehajtott fej külső formák, melyek minket segítenek, de ne hagyjuk, hogy ezek elválasszanak minket Szerető Istenünktől. Régi, de igaz mondás, hogy az imádság a hívő szív lélegzetvétele. Nem csak azt tanítja ez a mondat, hogy olyan elengedhetetlen az ima, mint a lélegzés, hanem azt is, hogy olyan természetes – legalábbis jó lenne, ha így élnénk meg.
A bevezetőben a víz körforgásáról beszéltem, ahol a kis patak folyammá duzzad. Mostani, földi, töredékes könyörgésünk ez a kis csermely, amely olykor bő vízzel zubog, máskor épp hogy csak csordogál. Mely akadályokba ütközik, és nagy vargabetűket ír le, de mégiscsak halad a maga útján. Halad a tenger felé, halad Isten felé.
Emlékszünk még mi volt az ige az elmúlt héten? A Jelenések könyvéből olvastunk egy részt, ahol a mennyországban, Isten színe előtt áll az üdvözültek serege és zengik az Urat dicsérő énekbe foglalt imádságot. Ott már nem lesz töredékesség, ott már nem lesz szükség a Szentlélek hiányosságokat kipótló munkájára. Sőt ott már szemtől szemben Atyánknak mondhatjuk el mindazt, ami bennünk van. Ha a földi fohászaink jelentik a kis patakot, akkor ez a beteljesült állapot maga folyam, mely már széles, magasztos és sodró, és akadály nélkül torkollik a tengerbe – torkollik bele Isten teljességébe.
Testvéreim! Mindezekből láthatjuk, hogy az imádság egy csodálatos lehetőség számunkra. Bárhol, bármivel, bármikor megszólíthatjuk Istent. Elmondhatjuk köszönetünket, kérhetünk tőle bocsánatot és bátran feltárhatjuk szívünk titkos kívánságát is.
Ezek után mindenkihez szól a kérdésem: ugye szoktunk imádkozni? Ugye nem csak itt, ebben a heti egy órában kulcsoljuk össze kezünket? Ugye élünk ezzel a drága lehetőséggel, hogy közvetlen, élő kapcsolatban lehetünk Istennel?
Imádkozom értetek, hogy előbb-utóbb mindannyian egyértelmű igennel tudjatok felelni erre a kérdésre! Ámen.

Szerető Istenünk! Köszönjük Neked, hogy bár nem látunk Téged, mégis beszélhetünk Veled, és elmondhatjuk mindazt, ami bennünk van. Köszönjünk, hogy Te meghallgatod őszinte imáinkat. Segíts minket, hogy még jobban megismerjük és még bátrabban használjuk a könyörgés csodás lehetőségét színed előtt. Ámen.