Prédikáció - Pünkösd vasárnap

4Móz. 11,24-29

Mózes kiment és elbeszélte a népnek az ÚR szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. Az ÚR pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesben volt, és annak a hetven vénnek adta. Amikor a lélek rajtuk nyugodott, akkor prófétáltak, de máskor nem. Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rajtuk is megnyugodott a lélek, mert ők is az összeírottak között voltak. De ők nem mentek ki a sátorhoz, hanem a táborban prófétáltak. Egy szolga meg elfutott és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! De Mózes ezt mondta neki: Miért vagy ilyen féltékeny? Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, és nekik is adná lelkét az ÚR!

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Azt hiszem az egyházban sosem vagyunk könnyű helyzetben, mikor pünkösd ünnepén a Szentlélek kerül a figyelem középpontjába. Tudjuk jól, hogy a Szentháromság Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből áll. Ebből a hármasból egyértelműen Jézus személye áll hozzánk legközelebb. Ő az, aki emberré lett, olyanná lett, mint egy közülünk. Látható, hallható és érzékelhető volt. Földi munkásságáról és életéről sokat és viszonylag részletesen olvashatunk a Bibliából. A művészet is bátran és gyakorta ábrázolja őt, úgy ahogyan különböző korok és művészek elképzelik. De mindenképpen van róla egy konkrét képünk.

Az Atya Istennel kapcsolatban már nehezebb a dolgunk, hiszen Őt soha senki nem látta teljes valójában. Elképzelni sem tudjuk, milyen lehet. Az Atyai képpel jól összeegyeztethető egy mennyei fehérszakállas öregember képe, de ez csak sekélyes emberi találgatás. Az Atyát inkább tettei és kijelentett igéi alapján tudjuk legjobban megismerni. Azzal, hogyan is bánt gyermekeivel. Erről olvashatunk a Biblia összes könyvében és ezt láthatjuk meg az egyház történetében is. Megtartó, gondviselő, de igazságos Atya Ő.

Ilyen téren legnehezebb dolgunk a Szentlélekkel van, aki az Atyának és a Fiúnak a lelke. Egy emberileg megfoghatatlan, leírhatatlan fogalom, amit olykor egy alárendelt mennyei erőként, olykor önálló Isteni személyként azonosítunk. Összegezve úgy fogalmazhatjuk meg, hogy amikor megérezzük a bensőnkben Isten valóságos jelenlétét, átéljük erejét és hatalmát, akkor bizonyosan a Lélek munkáját élhetjük át.

Ennek megértésben segítségünkre lehet, ha megvizsgáljuk az eredeti nyelven írodott bibliai kifejezéseket. Ugyanis igen beszédes a Szentlélek megnevezésére használatos két szentírási fogalom: az Ószövetségben a „ruah” és az Újszövetségben a „pneuma”. A két idegen szónak megegyező a jelentése, magyarra lefordítva egyrészt szelet jelent, másrészt pedig leheletet.

A szél hasonlata valóban nagyon találó az Isten Lelkére. Erre mutat rá János ev. 3,8 is: „A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy”.  Valóban így tapasztaljuk meg Isten Lelkének munkálkodását. Nem tudjuk alapvetően befolyásolni, szabályozni, vagy bármi módon előidézni azt. Néha jön, közöttünk van, és olyan jó megtapasztalni jelenlétét, aztán már repül is tovább. Erről a drága, de tünékeny csodáról számol be Ady Endre is Az Éjszakai Isten című versében:

„Az Istenem, tréfás Istenem,
Vajon miért csak éji árnyék?
Fény-nyomában szívesen járnék.
Velem van, de csak éjszakán.”

         Az említett szavak másik jelentése pedig a lehelet, ami ennek a Lélek-szélnek a forrását jelöli meg. Hiszen az időjárásban tapasztalható légmozgásnak nincs kézzelfogható kiindulási pontja, csupán a légnyomáskülönbségekből jön létre. De az ÚR Lelkének kiindulópontja, forrása maga az Isten. Ő árasztja ki benne erejét. Nekünk talán ötletszerűnek, véletlenszerűnek tűnhet, de valójában igen tudatosan, célzottan és jól tervezetten történik mindez.       

            Így volt ez pünkösdkor az apostolokkal is, akik jó időben, jó helyen, de teljesen váratlanul kapták a Lelket, ami által olyan érthetően és hatásosan prédikáltak, hogy azáltal rengeteg embert nyertek meg Krisztus ügyének.

            A felolvasott ószövetségi igében is hasonló történik. Mózes vezette Isten népét, akiknek már nagyon elegük volt a pusztából, a mannából, a hosszú utazásból. Csüggedtek voltak és folyamatosan lázadtak, zúgolódtak Isten terve ellen. Mózes már nem tudta egymaga csitítani és bíztatni őket, segítségre volt szüksége. És ebben a helyzetben érkezett el hozzájuk is az Úr Lélek fuvallata, és a bibliai tanúságtétel szerint hetven fő részesült abban a mennyei erőben, ami korábban csak vezetőjükben volt meg. Mindez pedig azért történt, hogy minél többen tudják a népet vigasztalni, bátorítani és békességre vezetni.

            Váratlan volt, de igen hatásos. Ha megengedik, egy negatív példával élve olyan, mint egy mai célkövető rakéta, amit a céltól esetleg több ezer kilométerre indítanak el, és a levegőből, minden előjel nélkül, és szinte centiméterre pontosan csap le a kijelölt pontra. Pozitív értelemben így működik az Úr Lelke is, ami szintén így csap le, de nem rombol, hanem épít. Új életet és erőt ad annak, akihez küldték.

            Így érkezhet el a mi életünkbe is. Amikor egy-egy nagy felismerés támad bennünk. Egy régóta templombajáró fiatalember mesélte el, hogy megszokásból eljárt az istentiszteletekre, aztán egyszer csak hirtelen, szívéig hatolóan megérezte, hogy itt valaki nagyon szereti őt.

            Ehhez viszont kell az embernek is egyfajta nyitottsága. Ha nem is egyből hite, de legalább egy érdeklődése. Hogy keresse az életében a válaszokat, hogy nyitott legyen a külső megszólítás felé. Aztán a többit majd elvégzi a Szentlélek. Vigyázzunk, hogy az élet viszontagságai között is megmaradjon ez a nyitottságunk, nehogy épp fájdalmaink és közönyünk, melyektől szabadulni vágynánk, válasszanak el minket a gyógyulás forrásától. 

Továbbmenve, az ószövetségi történet második felében azt látjuk, hogy bár mindenki ugyanabból az erőből kapott, mégsem ugyanúgy mutatkozik meg mind a hetven emberen. Ez abban mutatkozott meg, hogy volt, aki a Szent Sátornál hirdette az Igét, és volt aki az emberek között, benn a táborban. Más helyen, talán más módon, más stílusban tették mindezt. De lényeg ugyanaz volt. Persze az egységes dolgokat szerető, gyanakvó ember hangja egyből megszólal a fiatal Józsué szavain keresztül: tiltsd meg nekik! Hiszen biztos csak az a jó, ahogy mi engedelmeskedünk az Úrnak. Biztos csak a többségnek lehet igaza ebben a dologban, a többiek tévednek. De a korosabb és bölcsebb Mózes nyugalomra inti, és rámutat, hogy akik olyan különcnek tűnnek, ők is az Istentől kapott hivatásukat töltik be.

Láthatjuk tehát, hogy ahogyan a hit dolgaiban általában, úgy a Lélek munkáiban sem lehet általánosítani. Van akit így, van akit úgy szólít meg és vezet oda Istenhez és tőle kpaott küldetéséhez. Az utak különbözőek lehetnek, de a cél egy és ugyanaz: a Krisztusba vetett hitre ébredni, erről bizonyságot tenni másoknak és benne üdvösséget nyerni. Ez a tanítás talán segíthet nekünk elfogadni a Krisztusban hívők sokszínűségét, akár az egész keresztyénségre tekintve, akár csupán saját gyülekezetünkre.   

            Mindezek után mire is jutottunk? Talán a Szentlélek itt a földi életünkben sosem lesz teljesen megismerhető. Talán csak a hasonlatok és a szimbólumok maradnak nekünk róla. Nincs rajta hatalmunk, csak könyöröghetünk érte. De az biztos, hogy hatására és áldásos munkájára mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy higgyünk, és szükség esetén megerősödjünk ebben a hitben.

Befejezésképpen mi sem tudunk hát mást kívánni, mint amit felolvasott igénk végén Mózes mondott: bárcsak az egész nép, minden ember megkapná a Szentlelket! Ámen.