Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap

Máté 6,19-21

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Egy jól ismert, sokat hallott ige mindig érdekes kihívást jelent az igehirdetőnek, hogy erről mi újat lehet még mondani. De ha belegondolunk, a Biblia sem akar folyton újabb és újabb tanításokkal előállni, hanem sokszor a már korábban ismert dolgokat akarja újra és újra elmélyíteni és megerősíteni bennünk. Hiszen hitünk terén bizony sokszor feledékenyek vagyunk. Halljuk az Úr szép és megfontolandó üzenetét, egyetértünk vele, meg is fogadjuk azt, de aztán hosszabb-rövidebb idő múlva elmúlik a hatása, és életünk visszatér a korábbi, óemberi kerékvágásba. Ezért kell a régi, jól ismert üzeneteket, igéket is újra és újra elismételni, és a szívünkben forgatni azokat. Maga az Úr is erre bíztat minket, 5 Mózes 6,6-7-ben így olvassuk: „Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!”

Engedjék meg a Testvérek, hogy ma a felolvasott igénk végéről kezdjem az igehirdetést! „Ott lesz a szíved is” – mondja Jézus a megelőző sorok zárószavaiként.  Azért is fontos innen kezdeni, mert a körülöttünk lévő világ is innen próbál sokszor támadni minket. A szívünk felől. Egyre többször érezzük azt, hogy a valódi, mély érzéseket és érzelmeket el akarják tőlünk venni, ki akarják azokat üresíteni. Legjobb példa erre az egyre több olyan televíziós műsor, ahol egy valóság show keretében keresnek emberek magunknak párt, vagy éppen házastársat. A kamerák előtt megélt, sokszor talán előre megrendezett jelenteket, azokat a pillanatokat, ami normál esetben teljesen magánügy lenne, két ember legbensőségesebb világa, ezeket tálalják fel nekünk az esti főműsor időben, vacsora mellé. Ismerkedésből, szerelemből, kapcsolatból tévé show lesz, a hűség, a türelem, az elkötelezés, a másik fél tisztelete, az áldozatkézség pedig kiszorul a hétköznapokból és sajnos az életünkből is. Így formálja a világ a szív dolgait egy felhígított, komolytalan dologgá, az érzelmeket pedig minél felületesebbé.

De nem csak a szerelem érzésével van így, hanem minden komoly és mély érzéssel, érzelemmel is. Inkább legyen valami jópofa, megdöbbentő, vagy ijesztő, ez az eladható. De egy igaz és szép dolog már nem kifizetődő. És próbálják belénk sulykolni, hogy ezekre már nem is lennénk kíváncsiak. Pedig dehogynem! Azt hiszem, mindenkit felüdítene, ha többet hallhatnánk igaz és szép dolgokról abból a számtalan információforrásból, mellyel naponta bombáznak minket. De nem lehet, mert a világnak a szívünk gyengítése a célja.

Mert ha sikerül felhígítani az érzéseinket, akkor bár nem lesz üresség a lelkünkben, de mégsem kell attól félni, hogy valami többre kezdenénk el vágyakozni a kézzel fogható, materiális dolgoknál. Olyan ez, mint amikor étkezés helyett valaki jól teleissza magát vízzel. Bár a hasa teli lesz, és nem érez éhséget, de valójában nem evett semmit.   

Azért fontos az állandó telítettség érzés ezekkel a felhígított, de valójában üres tartalmakkal, mert az emberben, mint teremtményben alapvetően ott van a Teremtő után, az Isten utáni vágy. Viszont ez az elemi vágy csak akkor tud a felszínre törni, ha valami hiány, vagy az üresség érzése éri utol nem éri szívünket. Amikor érezzük, hogy valami nincs a helyén, valami nem a miénk, valami még hiányzik az életünkből.

Ha a világ szívünket felhígító és látszatteljességet adó munkálkodása mégis csődöt mondana, és feltörne bennünk a lelki éhség, még akkor sincs minden veszve. Ennek a hiányérzetnek a betöltésére ugyanis az emberiség története óta mindig is megvolt kecsegtető tüneti kezelése: a földi javak gyűjtése. Amikor a lelkünkben tátongó űrt anyagi javakkal igyekszünk betölteni.

Régen még a jószágokban és a földben mérték a gazdagságot, ma a bankszámla egyenlegünk árulkodik erről. Az eszközök változnak, de a lényeg ugyanaz: az ember a hiányérzetét gyakran a vagyonán keresztül kívánja betölteni, lelki éhségét a szerzés és a birtoklás felett érzett örömén igyekszik csillapítani.

Ezáltal aztán egy egyirányú utcába lép be az ember. Mert mindig lesz még mit megszerezni, mindig lesz olyan dolog, ami nem az enyém, ami szebb, és jobb, és újabb, mint ami nekem van. És a bankszámla sem írja ki, hogy megtelt, több pénzre nincs szükséged. Sőt, legtöbben inkább fordítva élik meg: felkorbácsolt igényei és vágyaik betöltése során sosincs elég pénzük, adósságba keverednek, és az azonnal betöltendő vágyak, és a gyorsan elvert pénz után az életfogytig tartó hitelek rabjaivá válnak.

És ezek mind-mind csak egyre jobban eltávolítnak Istentől és taszítanak az örömtelenség, az elveszettség és a kilátástalanság mélységébe.

A probléma, a fennálló kísértés veszélye, ez a süllyesztő évezredek óta ugyanúgy tátong, és sajnos sokan belezuhannak. De éppen ezért szól hozzánk évezredek óta ugyanaz a figyelmeztetés: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön (…), hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben (…). Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is”.

            Két üzenet áll ma előttünk. Először is, hogy nagyon vigyázz a szívedre. Ne hagyd, hogy az uralkodó korszellem, és a hétköznapjainkat átszövő média teljesen felhígítsa érzéseidet, érzelmeidet. Ne hagyd magadat megetetni mindenféle színes, szagos, de végül is felszínes lélek-töltelékkel, amivel ideig-óráig ki lehet húzni, de csak még jobban megéhezel tőle.

És figyelj jól, hogy lelked tátongó éhségét mivel töltöd meg. Hiszen a földi javak szakadatlan gyűjtése tévút, és nem vezet sehová. Nem arról beszél az Ige, hogy ne legyen pénzed, javaid, vagyonod. Csak tudd jól, hogy hol a határ és tudd jól, hogy mindezek mellett mi a lényeg. Mert minden kincsünk és értékünk, ami itt van körülöttünk, most jó és kellemes, de alá van vetve az elmúlásnak. A moly és a rozsda megemészti, a tolvajok ellopják, és nem marad utána semmi. Éppen ezért nem szabad ilyen múló dolgokba vetni életünk reménységét és célját.

Ehelyett egy sokkal jobb és teljesebb reménység és cél adatott nekünk, mégpedig a Krisztusban adatott új élet és örök üdvösség. Nyílván ez az út nem olyan fényes, csillogó, de mégis sokkal tartalmasabb és mélyebb, mint amit a világ kínál.

A bűnbocsánattal igazi felüdülést és valóban új kezdetet, új életet kaphatunk. Isten Igéje értékes tartalommal tölti fel szívünket, átformálja gondolkodásunkat és megalapozza értékrendünket. Követése pedig teljes, szép életre vezet el, melynek távlata nem csak a földiekre szól, hanem az örök életre szóló reménységet ajándékoz.      

Jézus mondja: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is”. Hol van a kincsed? Ámen

Urunk Istenünk, segíts, hogy felismerhessük életünkben, hogy mi az igazán fontos. Segíts, hogy megláthassuk mennyi az elég a szerzésben és a birtoklásban. Add, hogy szívünket Szentlelked töltse meg kincsekkel, és őrizze meg azt minden időben. Tarts meg minket Urunk, míg eljön országod! Jézus Krisztusért kérünk. Ámen. 

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap

Zsolt. 32,1

Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett.

Zsolt. 32,2

Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.

Zsolt. 32,3

Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.

Zsolt. 32,4

Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.)

Zsolt. 32,5

Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.)

Zsolt. 32,6

Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt.

Zsolt. 32,7

Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.)

Zsolt. 32,8

Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.

Zsolt. 32,9

Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Régebben barátaimmal többször is mentünk olyan többnapos túrákra, ahol a szállásunk egy-egy erdőben felvert sátor volt, és a több napra való összes felszerelést a hátunkon cipeltük hatalmas túrahátizsákokban. Nap végére már igen fáradtan és keservesen róttuk az ösvényeket, és mindenki áhítozva várta a pihenőt, mikor végre letehettük a hatalmas csomagot, és terhünktől megszabadulva könnyedén fellélegezhettünk.

           Ehhez nagyon hasonló élménye az emberi szívnek, mikor régóta hordozott bűnterhétől szabadulhat meg. Amikor egy titkolt, vagy épp nyilvánvaló, de mindenképpen nyomasztó, nehezen viselt csomagot vehet le a válláról. Erről a megszabadulásról szól felolvasott igénk.

A felirat szerint Dávid király zsoltára. Dávid életből jól ismert történet a Betsabéval történt afférja. Egy férjezett asszonyt kívánt meg, házasságtörést követett el vele, és mivel ezt a bűnt nem tudta eltussolni, még nagyobb bűnbe keveredett, megölette az asszony vétlen férjét, majd az özvegy a király felesége lett.

És bár Dávid Istenfélő, jó király volt, ezt a vétkét mégis tovább hordozta, és jó ideig nem akart szembenézni vele, inkább elásta lelkiismerete legmélyére, és élt tovább, mintha mindez teljesen helyénvaló lett volna.

Sokszor teszünk mi is hasonló módon. Mikor valamit rosszul csinálunk, Isten törvénye ellen teszünk, és utána talán szégyenből, talán egyszerű nemtörődömségből, de nem kezdünk vele semmit. Ilyenkor könnyen elnémítjuk lelkiismeretünk figyelmeztető szavát, és próbáljuk a történteket elfelejteni.

A teher, ez a süllyesztőbe dobott bűn, azonban nem tűnik el. Inkább egy olyan ételhez lesz hasonló, amit betettünk a hűtőbe, valahova jó hátra a polcon, és elfeledkezünk róla. Attól az még ott lesz, és bár egy ideig egyáltalán nem zavaró, viszont nemsokára elkezd megromlani, megbüdösödni és csak egyre rosszabb lesz a helyzet, egészen addig, míg ki nem takarítjuk onnan.

Így lesznek egyre jobban lélekkárosítóak is ezek a takargatott, meg nem vallott bűnök is az életünkben. Amit még magunkhoz szorítunk és nem akarunk letenni Krisztus keresztjéhez. Talán észre sem vesszük, de fokról fokra növekednek fel, és betegítik meg először lelki életünket, majd következő lépésben a testünket is.

Ma már az orvostudomány is tud a pszichés, lelki eredetű testi bajokról, az úgynevezett pszichoszomatikus betegségekről. Amikor egy-egy betegség forrása valamilyen lelki hatás következménye. Ilyen például a neurotikus fáradtság is, amikor minden fizikai munka nélkül, valamilyen lelki, érzelmi okból kifolyólag érezzük magunkat gyengének és levertnek. Az ilyen erőtlenségen, az ilyen bajokon a gyógyszerek csak enyhíteni tudnak, tüneti kezelést adnak, de nem tudnak segíteni.            

Bár a zsoltár írója valószínűleg nem volt túl járatos az orvoslásban, de a bűn ilyen következményeit maga is felismerte. Így olvassuk: „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben.”

Az idei nyáron kétszer is átélhettünk forró időszakokat, amikor a hőmérő higanyszála már 40 fok körül járt, és a televízióból, rádióból naponta hallottuk a hőségriadó ijesztő, hangulatkeltő kifejezését. Ha megriadni nem is riadtunk meg a hőségtől, de biztos mindannyian megéreztük, nehezen viseltük és ellankadtunk a déli hőségben. Ilyesmi ellankadást tapasztalt meg a zsoltáros is, aki hallgatott bűnéről, nem tagadta meg, hanem inkább együtt élt vele, és végül teljesen belebetegedett. 

Aztán, ha elhatalmasodik a baj, akkor megyünk az orvoshoz, kapkodjuk a gyógyszereket, vagy valami káros szenvedéllyel próbáljuk csillapítani a fájdalmat. Csak Isten gyógyszerét hagyjuk figyelmen kívül, ami nem más, mint a bűnök bocsánata.

Eszembe jut a vérfolyásos asszony története az evangéliumból. Ez az asszony is már hosszú évek óta hordozta testi betegségét, mindenfelé gyógymódot kipróbált, valószínűleg sok energiát és pénzt is ölt bele, de semmi sem segített. Utolsó reménye Jézus maradt, és ezt mondta magában: „Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok.” (Máté 9,21). Hittel odaférkőzött hozzá, megérintette és valóban meggyógyult. Elmúlt mindaz a baj, amin se emberek, sem orvostudomány nem tudott segíteni.

Ugyanígy működik a sokszor már a testet is megbetegítő bűnnel is az életünkben. Ebből ember nem tud meggyógyítani, emberi szó nem tud feloldozni. Aki egyedül el tudja venni a bűnöket az életünkből az Jézus Krisztus.

Ő halt meg értünk, Ő szenvedte el bűneink büntetését, és Ő tudja egyedül hatalommal mondani: „Ember, megbocsáttattak a te bűneid.” (Lukács 5,20). Ez a kegyelem tudta felszabadítani Dávidot is szörnyű bűnei terhe alól. És ez a krisztusi bocsánat segíthet a mi bűnöktől megbetegített életünkön is.

És mindezeken felül a megbocsátás után már nem maradunk magunkra! Ugyanis Krisztus velünk lesz Szentlelkének megelevenítő vezetésével és bölcsességével. Szavával tanácsolni fog utunkon, hogy mi a helyes irány és hogyan lehet kikerülni az újabb elesést.

Ezt a csodás folyamatot átélve, a saját bőrén tapasztalva. az ember nem tud mit szólni, csupán a hála szavát zengi szíve, ajka. Ugyanebben a szellemben szól hozzánk Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verse is.

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van, 
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az énértem vetett ágyat, 
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozom senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Ámen

Köszönjük Istenünk, hogy Te minden vétkünket megbocsátod, Jézus Krisztus érdeméért. Adj erőt, hogy őszinte imádságunkban ne mentegessük magukat, ne takargassuk a szennyest, hanem valljuk be bűneinket, és kérjük rá a Te bocsánatodat és gyógyításodat, ami több, mint fájdalomcsillapítás, több, mint tüneti kezelés. A Te bocsánatod maga az élet! Segíts minket erre az új életre! Ámen. 

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap - Tanévnyitó istentisztelet

János ev. 7,37-41a

 „Jézus mondja: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondja, annak belsejéből élő vizek folyamai ömlenek.” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg.” A sokaságból azok, akik hallották ezt az igét, ezt mondták: „Valóban ez a próféta.”

Mások így szóltak: „A Krisztus ez.”

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mai napon már szeptember 18-át írunk, már több mint két hete elkezdődött az iskola. Már a legkisebbek is jól tudják, hogy milyen felszerelést kell betenni a hátizsákba. Kellenek a tankönyvek, munkafüzetek, olvasókönyv, a nagyobbaknak atlasz, tolltartó, körző, hegyező, vonalzó. De kellenek olyan dolgok is, mint például tízóraira a szendvics, és valami innivaló.

De mi történik, ha ezekből valami otthon marad? Ha nincs meg a tankönyv, vagy más felszerelés, akkor jön a leszidás, a feketepont. Ha nincs nálunk a füzet, akkor lapra kell írni, és később bemásolni. Csupa kényelmetlenség. Ha véletlenül a szendvics marad otthon, akkor éhesek maradunk, ha nincs innivalónk, akkor pedig nagyon hamar megszomjazunk.

Most mégis tételezzük fel az ideális esetet: bepakoltam minden könyvet és füzetet, meg van az összes felszerelésem, és még a tízórait sem hagytam a konyhaasztalon. Így indulok el az iskolába, sőt ilyen jól felkészültem kezdem el az egész tanévet.

Ma, a tanévnyitó istentiszteletünkön mégis azt mondja Jézus: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!”.

A gyermekek erre azt mondhatják: de hát mindent bepakoltam az idei tanévre, innivalót is , nem fogok megszomjazni. A felnőttként sokszor mi is iskolába járunk, de nem ide az Arany János iskolába, hanem bizony az élet iskolájába, ahol minden nap egy hosszú tanóra, és folyamatos a számonkérés. Erre persze felkészültünk, és nap mint nap igyekszünk megállni a helyünket minél jobban.

Gyerekek is, felnőttek is jól felkészültünk hát az iskolára, miért mond akkor Jézus mégis ilyen furcsaságot, hogy nincs nálunk innivaló, és hogy meg fogunk szomjazni? Teljesen érthetetlen.

Tudjátok nem csak Jézus mondott első hallásra érthetetlen dolgokat. Volt egy másik király is, akinek szintén nagyon bölcs volt, és ezért sokszor nehéz volt követni a gondolatmenetét. Ezt a királyt pedig Mátyás királynak hívták. Hallottatok már róla? Róla és a megszomjazott urakról szól a következő kis történet: 

Egyszer Mátyás király vadászatról tartott hazafelé az urakkal. Egy nádas mellett haladtak el, s látta a király, hogy nagyon lankadtak a nádak, szomjazták az esõt. Meg is jegyezte:

- Hej, esõ kellene már a nádra is, ahogy elnézem.

Megmosolyogták az urak Mátyást.

- Felséges királyunk, ugyan miért kellene esõ a nádra, mikor mind vízben áll?

Mátyás csak hallgatott, de magában forralt valamit.

Estére meghívta az urakat vacsorára, de mindegyikük lábáról lehúzatta a sarut, s a lábukat vizes dézsába lógatta, úgy ültek az asztal mellé. Volt aztán minden az asztalon, ami szem-szájnak ingere, csak éppen ital nem volt egy csepp sem. Megszomjaztak erõsen az urak, de nem mertek szólni. Egyikük aztán nagy sokára megjegyezte:

- Fenséges királyom, köszönettel vettük a vacsorát, a finom ennivalókat, de italról nem gondoskodtál, pedig majd kiszárad a torkunk.

Azt mondja Mátyás huncutul:

- Ejnye, ejnye, mindegyikőtök lába vízben áll, ti pedig szomjúságról beszéltek?

Értették az urak, és elszégyellték magukat. Többet nem mosolyogták meg a királyt, bármilyen furcsát mondott.

            Ez a kis történet is azt igazolja, hogy attól hogy valamit nem értünk elsőre, még lehet benne igazság. Jézust is nagyon sokan félreértették már régen is, és nehezen értik most is. Bár ő szomjúságról beszél, de nem arról, amit a szánkban, torkunkban szoktunk érezni. Jézus ehelyett a szívünk szomjúságáról beszél.

            Mi az, hogy szomjas a szívünk? Kerültünk már olyan helyzetbe, mikor valamit otthon segítettünk, valami jót tettünk, és anya vagy apa nem dicsért meg érte?

Olyankor is úgy vágynánk a jó szóra, legalább egy köszönömre, és ha nem kapjuk meg, az valóban hasonló érzés, mikor nagy szomjasan egy pohár hideg vízre vágynánk, de senki nem akar adni.

            Attól félek, ahogy nagyobbak leszünk, sőt felnőttként egyre többször tapasztalhatjuk meg a szív, a lélek szomjúságát. Mikor végezzük a munkánkat, küzdünk a hétköznapok terheivel, mindent szépen elrendezünk magunk körül, de érezzük, hogy odabenn, ott legbelül valami többre vágynánk.

Valami olyanra, ami nem csak a testünknek, a szemünknek, nyújt elégedettséget, mint például egy rendezett kert, egy terített asztal, vagy egy szépen felújított ház, hanem ennél többet ad. Egy belső elégedettséget és örömöt keresünk sokan ilyenkor, ami valóban a teljesség érzését tudja nyújtani.

Néhányan talán a hitük gyakorlásával, a templomba járással is így vannak. Hogy itt vagyunk, éneklünk, meghallgatjuk az igéket és szépen hazamegyünk, mintha misem történt volna. Minden nagyon szép volt, csak épp a szívemre, a bensőmre nem volt igazán hatása.

Mindezekre az ürességekre és lelki szomjúságokra is mondja Jézus a fenti szavakat: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondja, annak belsejéből élő vizek folyamai ömlenek.” 

Ez az élő víz tehát nem egy csordogáló forrásra vonatkozik, hanem az ÚrIsten bennünk munkálkodni kezdő erejére. Ezt az erőt nevezi a Biblia Szentléleknek. Isten a maga lelkét adja nekünk, hogy lelkünk aszályosságát eltűntesse életet adó kegyelmével. Aki megízleli Istennek ezt a felüdítő kegyelmét, az már valóban nem lesz többé másra szomjas, csak az Úr jelenlétére és szeretetére.

Ezért is vagyunk ma itt, és ezért is tartunk tanévnyitó istentiszteletet, hogy ne csak az iskolatáskánkba legyen szépen minden bepakolva, hanem lelki felszerelésünk is meglegyen a tanévre, a munkaévre. Ezért híjuk segítségül ma Isten Szentlelkét, hogy érkezzen el a mi szívünkbe, mi életünkbe is. Tegye életté bennünk mindazt, amit itt hallunk, és adjon erőt és lelki innivalót egész évre.

Adja meg mindnyájunk számára, hogy valóban benne hívő, megváltott életű gyermekei lehessünk, akik lehetnek akár gyermekek, akár felnőtt szülők, akár idős nagymamák, nagypapák is. Hiszen Jézus mindnyájunkat hív magához.

A végére pedig még hadd tegyek fel egy találós kérdést, amire a választ mindenki magában adja meg. Amikor Jézus ezeket a szavakat elmondta nagy tömeg hallgatta őt. Az egyik csoport azt mondta rá, hogy ez egy nagy próféta, a másik csoport, pedig, hogy Ő a Krisztus. Szerinted kinek volt igaza? Ámen

Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy Te nem hagyod eső nélkül a szomjazó földeket, és nem hagyod Szentlelked felüdítő áldása nélkül szomjazó szívünket sem. Adj bátorságot, hogy merítsünk frissítő Lelked forrásából, mellyel támogatsz minket egész évben, de ennél többet is adsz: hitet ébresztesz szívünkben. Segíts, hogy ebben a hitben életünk legyen, Megváltó Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.    

Presbiteri ülés áhítata 2011.09.12.

Zsolt. 25,1-7

URam, hozzád emelkedem lélekben! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim! Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled! Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem. Gondolj, URam, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak. Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam!

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy jöhetünk hozzád lélekben és imádságban. Elérhető vagy és szólhatunk hozzád. Add Urunk, hogy ma is a Te jelenlétedben, Igéd fényében lehessünk együtt, egymás testvéreiként, a közös célt munkálva. Mely közös cél nem csupán gyülekeztünk külső épülése, hanem elsősorban Megváltó Urunk evangéliumának hirdetése minél változatosabb és hatásosabb formában.

            Légy velünk Istenünk, most mikor szent szavadra figyelünk, és utána az egész este folyamán. Ámen.

URam, hozzád emelkedem lélekben! Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg

(Zsolt 25,1-2)

Az Istenben való bizalom, a benne található békesség gondolata nyomán egy kikötő képe jutott eszembe. Egy olyan nyugodt kikötőé, ahol a nyílt vízről, a hullámok és a széllökések elől menedéket lehet keresni. Amikor már elfáradt a legénység, amikor már fogytán vannak a készletek, amikor pihenőre, megállásra van szükség, a dokk felé kell kormányozni a hajót, és ott vár a pihenés és a feltöltődés.


            Így van ez lelki életünkkel is. Nap mint nap kinn vagyunk a nyílt vízen, az élet tengerén. Egyszer szépen fut a hajónk, leküzdünk minden akadályt és érezzük, hogy közeledünk a kitűzött célunk felé. Máskor pedig csak küszködünk. Szembeszél fúj, csapkodnak a hullámok, minden körülmény ellenünkre van, és egyszerűen nem jutunk egyről a kettőre.

            De akár szépen hasítjuk a hullámokat, akár átcsapnak már a fejünk fölött, sose feledkezzünk el a biztos, védett kikötőről, Isten kegyelméről és békességéről. Talán nem jut rá elég figyelmünk, és türelmünk. Talán sokszor elhaladunk mellette, és az ellenkező irányba forgatjuk a kormányt.

Mégis, Ő folyton vár ránk, még ma is türelmesen vár ránk. Ma is kínálja szeretetét és életmentő, életújító kegyelmét nekünk. Nála kipakolhatjuk a felesleges terheinket, megszabadulhatunk mindattól, ami vétkes és bűnös az életünkben.

Isten Jézusért megbocsátja a bűnöket, a múltbelieket és a jelen idejűeket egyaránt. Begyógyítja a szív sajgó sebeit és új életre, új útra indít. Olyan útra, melyen már Ő vezet a jó cél felé. Személyünk formálódásán, életünk megszentelődésén át egészen hitünk beteljesedéséig, az örök életre.

Ezen az úton segítsen minket továbbra is a mi Mennyei Szerető Atyánk! Ámen.     

Imádkozzunk!

Gondviselő Istenünk! Mivé lennénk nélküled? Csak hánykódó, pusztulásra ítélt, reménytelen hajótöröttek a tajtékzó tenger közepén.

Hála Neked Istenünk, hogy nem hagytál magunkra! Céltalan hánykódás helyett utat mutatsz nekünk életünkben, pusztulás helyett az élet ígéretét adod nekünk és a reménytelenség helyett az a Benned megalapozott reménység lehet a miénk, amit Igédben is olvastunk, Hogy Te szabadító Isten vagy, senki nem szégyenül meg, aki Benned bízik.

            Add Urunk, hogy Igéd minden szava jó földbe hulljon! Jézus Krisztusért kérünk. Ámen!

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap

 Ézsaiás 54,7-10

"Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó URad. 

Mert úgy teszek, mint Nóé idejében: Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Nóé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé. Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő URad."

                                                                                                                            

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Milyen rövidke idő egy szempillantás? Mégis mennyi minden történhet ennyi idő alatt! Egy szempillantás alatt lehet szerelembe esni, meghozni döntéseket, vagy épp nagy felismeréseket tenni. Más esetben, mikor szülőként vagy nagyszülőként épp csak egy pillanatra nem figyelünk oda az önfeledten játszadozó gyermekre, hamar megtörténik a baj, és már csak a felszakadó sírás hangjára érünk oda.

            Szemfüles kutatók megállapították, hogy egy szempillantás ideje nagyjából 6 század másodperc. Ilyen röpke az a pillanat, amíg nem figyelünk oda a körülöttünk lévő világra, amíg lehunyjuk a szemünket, majd újra felnyitjuk. Milyen aprócska, elenyésző idő ez mondjuk egy nap 24 órájához képest, vagy egész életünkhöz képest!

            Isten arról beszél Ézsaiás könyvében, hogy „egy rövid szempillantásra elhagytalak”. Azt hiszem ebből a félmondatból leginkább az utolsó szó az, ami legjobban megüti a fülünket: elhagytalak. Isten elhagyott? Hát hogy történhetett meg mindez? A szerető, teremtő Isten, hogy tehet ilyet? Ez botrányos. Most igazán csalódtam benne.

            Talán nehezebben vesszük észre a mondatban az időhatározót, hogy ez az elhagyatott állapot csak egy rövid ideig tartott. Ha belegondolunk, hogy az Úr egész életünkben velünk van, sőt öröktől fogva gondja van és gondja lesz ránk, akkor rájövünk, hogy valóban milyen elenyésző is az a bizonyos „rövid szempillantásnyi” idő.

            Különben érdekes ez az elhagyottság miatti felháborodás tőlünk, bűnös emberektől, akik oly sokszor nyögünk Isten nehezen cipelt igájától. Akik oly gyakran szeretnénk kibújni a szent élet és a szeretet kettős parancsának jármából. Egy kicsit szabadabban, lelkiismeret-furdalás nélkül élni. Akár csak egy napot korlátok és 10 parancsolat nélkül élni. Azt hiszem sokunk fejében megfordultak már ilyen gondolatok.

Aztán adódnak olyan helyzetek, mikor Isten meghallgatja ezeket a ki nem mondott imákat, és ha annyira vágyunk rá, magunkra hagy egy időre. Akkor menj saját utadon, és élj, ahogy gondolod. Persze nem vet el magától, és nem kerül hallótávolságon kívül. De mindenkinek megadja a lehetőséget nélküle élni. Veszélyes ez a szabadságjog, sokan nem is tudnak vele jól élni, és tékozló gyermekként már soha nem találják meg az atyai házba visszavezető utat.

Sokan életük nehéz, megrendítő szakaszaiban is úgy gondolkodnak, hogy elhagyta őket az Isten. Amikor betegség, gyász, a megélhetés nehézségei vagy más kétségbeejtő események szakadnak ránk elemi erővel, könnyen jutunk arra az álláspontra, hogy elfordult tőlünk az Isten, vagy talán nem is létezik. Nem egy ember hitét törték már derékba az élet ilyen viszontagságai.

De vajon az, hogy véget értek a jó napok, vajon az, hogy megpróbáltatások közé vagy épp a halál árnyékának völgyébe jutottunk, feltétlenül azt jelenti, hogy elhagyott az Isten? Ha már nem áld és nem kedveskedik, akkor már bizonyosan nem is törődik velünk az Isten? 

Eszembe jut ezen a ponton az Ószövetség egyik legjobban megpróbált alakja, Jób, aki a veszteségei hallatán, a legnagyobb sokk idején is ezt tudta mondani: „az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve”! Tudta, hogy még mindig vele van az Isten és bár szörnyen fájt neki minden veszteség, mégis tudta, hogy nincs egyedül fájdalmában.

Eszembe jut Dániel esete is, akit hite miatt éjszaka az oroszlánok vermébe dobtak, hogy ott érje el a vég. De ő nem esett kétségbe, mert tudta, hogy bárhogy alakuljon is a sorsa, vele van az Isten. Végül aztán eljött a hajnal, nem történt semmi baja, és épségben emelték ki onnan.

Az Úristen ezekben az elkeserítő, szívszorító helyzetekben is velünk van, és nem marad el tőlünk. Ilyenkor is jól hallja imádságainkat, látja bizonytalanságainkat, és velünk van, mikor az aggódás erőt vesz rajtunk.

Viszont egy dolgot érdemes tisztázni: Istennek ez a jelenléte életünkben nem magától értetődő vagy elvárható. Nem kérhetjük ezt rajta számon. Hiszen vizsgáljuk csak meg szívünket: nap mint nap vétkezünk, és szomorítjuk meg újra és újra Teremtőnket. Lehet, hogy ezek legtöbbje csak aprónak, elenyészőnek tűnik, de mégiscsak elválasztanak Istentől. Ahogy az előbb tárgyaltuk: egy szempillantás is milyen röpke kis ideig tart, szinte észre sem vesszük, de gondolnánk, hogy egy nap alatt, több mint 35 ezer is összegyűlik belőle?

Ugyanígy van a vétkeinkkel is, melyek sokszor ugyanígy észrevétlenül összegyűlnek életünkben. Az Úristen pedig nem lehet közösségben a bűnnel.

Noé idejében is így volt. Azt írja a Biblia, hogy a gonoszság elhatalmasodott a földön (1Móz 6,5). Biztos ez az állapot is csak valami „kis” bűnnel kezdődött, majd egyre gyűltek és gyűltek. Végül ezt a gonoszságot már nem tűrhette tovább az Úr, és kemény kézzel rendet tett a világban, hogy a gonoszság helyett ismét az igazság uralkodjék.

Az özönvíz történetéről olvasva beláthatjuk, hogy a bűn nem játék. Nem lehet következmények nélkül halmozni és bűnbocsánat nélkül élni a végsőkig. Egyszer majd szembesülnünk kell tetteink, életünk következményeivel, legkésőbb majd Isten színe előtt.

De tudjuk jól, hogy Noé után sem lett jobbá az emberiség, és újra csak elhatalmasodott a földön a bűn és a hitetlenség. De Isten megesküdött, hogy többé nem pusztítja el a bűneivel együtt a bűnös embert is. Valamit viszont ki kellett találni erre az áldatlan állapotra. Próbálta jó szóval, választott emberei által, a körülmények alakulásával, de semmi nem volt elég hatásos. Végül tudjuk jól, hogy mi lett az egyedüli, hatásos megoldás. A Zsidó levél első verseiben így olvasunk erről: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk”.

Az Atya végső megoldásként tehát a saját Fiát, Jézus Krisztust küldte el, azért legyőzze a bennünk munkálkodó bűnöket és kísértéseket, hogy megtérjünk gonoszságunkból és valóban tiszták és szentek legyünk általa. Nem magunktól, hanem Jézus Krisztus váltsága által, aki önmagát adta értünk, váltságunkért.

A golgotai keresztfán volt egy felirat, melyet Poncius Pilátus írt rá: a Názáreti Jézus, a zsidók királya. Ha maga az Isten készítette volna a feliratot, akár a felolvasott igénk egyik versét írhatta volna rá: „Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Noé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé.”.

Jézus halálának és feltámadásának tehát többek között ez az üzenete: Isten Jézusért már nem haragszik ránk! Ha Jézusban már megbántuk és letettük minden vétkünket, ha elfogadtuk a Megváltás ajándékát, akkor már nincs miért félni Istentől, hiszen Ő Jó Atyaként várja magához megfáradt, hazavágyó gyermekeit.

Sőt nem csak magához fogad, hanem ezen felül örök hűségéről is biztosít minket. Emberi kapcsolatainkban talán sokszor félünk, vagy épp szenvedünk a hűtlenségtől, de az Úr tűzön-vízen át ragaszkodik az övéihez. Ebben a kapcsolatban legfeljebb mi válhatunk hűtlenné, ő sosem.

Velünk volt és velünk lesz minden időben. Akkor is, amikor az áldások, a jó napok köszöntenek ránk, és akkor is, mikor a „nem szeretem” idők jönnek. Még egy hatalmas hegy is hamarabb eltűnik a föld színéről, mintsem hogy Isten elhagyjon minket.

Merjünk hát bátran hozzá megtérni, vagy épp visszatérni. Bízzuk rá bátran életünket, terheinket és kérdéseinket. Mert Ő egy hatalmas, csodás, szerető Úr, aki nem hagyja magára az övéit.

Múlt héten Jeremiás próféta szavain keresztül szólt hozzánk Isten igéje. Ma is az ő gondolataival szeretném befejezni: „Szeret az ÚR, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az ÚR az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az ÚR szabadítására.” JSir. 3,22-26. Ámen  

                              

Imádság

Urunk, Istenünk! Köszönjük mérhetetlen hűségedet, hogy ennyire ragaszkodsz hozzánk. Nem tudjuk felfogni nagy szeretetedet. Segíts minket, hogy soha ne akarjunk nélküled élni, hanem mi is ragaszkodhassunk hozzád életünk minden pillanatában, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Prédikáció - Nagyvelegi táborzáró istentisztelet

Kedves Barátaim, és Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A mai napon már hatodik napja vagyunk együtt, itt Nagyvelegen. Persze van, aki később jött, vagy hamarabb hazament, de mégis a legtöbben már napok óta távol vagyunk az otthonunktól. Attól a jól megszokott családi fészektől, amit ki-ki nagyon jól ismer, és talán szeret. A megszokott ház vagy lakás, ahol van egy saját zuga, az a hely, ahol valóban otthon lehet, önmaga lehet. Ahova meg lehet érkezni majd ma, és ahol nyugodtan ki lehet majd pihenni a hét kellemes fáradalmait.

Reggel azt kértem Tőletek, hogy mindenki hozzon egy olyan tárgyat, amit ide elhozott, és az otthonára emlékezteti. Egy kispárna, egy könyv, stb. Hordozzuk magunkkal ezeket, hogy az idegen, távoli helyen legyen valami szokásos, ismert dolog, ami segít, hogy otthonosabban érezzük magunkat. Aztán majd nemsokára hazajutunk a megszokott környezetbe, ez a kis tárgy is visszakerül a helyére, és jó lesz így egy kicsit megnyugodni, otthon maradni. Ehhez kapcsolódik az az Ige is, amit a mai alkalomra választottam

János evangéliumából a 15. fejezet 9. versét: Jézus mondja: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.” A megmaradni szó azt jelenti, hogy otthon lenni Isten szeretetében. Megérkezni és megmaradni nála.

Egész életünkben, de főleg ezekben a fiatal években nagyon sok út és utazás vár ránk. Nemcsak fizikai, de lelki értelemben is. Rengeteg lehetőség, melyek közül nem győzünk választani. Rengeteg érzés, élmény tapasztalat, melyek közül bár nem mindegyik kellemes, de mégis, egyikről sem akarunk lemaradni. Sokszor olyan az életünk, mint egy nagy pályaudvar, ahonnan folyton indulnak vonatok, és nekünk mindegyiket el kell érnünk. Aztán egy idő után azon vesszük észre magunkat, hogy nyughatatlanul megyünk ide-oda, csapongunk, de valahogy mégsem találjuk a helyünket.

            Manapság már mindenkinek van lakcímkártyája, amin település, utca, házszám szerint fel van tüntetve, hogy hol is lakunk. A személyhez tartozik egy hajlék, van tető a fejünk felett. Eddig rendben is van, de vajon szíved ugyanilyen kártyájára mi van írva? Cím ismeretlen? Hajléktalan lenne a lélek? Nincs hova tartoznia? Ez tarthatatlan állapot!

            És ilyenkor vágyódni kezdesz. Vágyódni oltalom, békesség és biztonság iránt. Vágyódni lelki otthonod irányába, Isten közelébe. Szeretnél már megmaradni benne. Felemeled a tekinteted és elkezded talán először, talán sokadszorra keresni Istent. Hívni Őt, kutatni Őt, várni rá. Szeretnéd áttörni a sötét fellegeket. Hátrahagyni a tévutakat, melyeken folyton eltévedtél. A zsákutcákat, melyek vonzóan indultak, de kiderült, hogy nem vezetnek sehová. Elfordulni a bizonytalantól a bizonyos felé, egyenesen a világmindenség legbiztonságosabb helyére, Isten szeretetébe. Bízom benne, hogy számodra is ez a tábor ennek az első találkozásnak vagy újra találkozásnak az alakalma lehetett Istennel és az Ő szeretetével.

Most pedig a tábor utolsó igéjében arra kér Téged, hogy maradj meg ebben a szeretetben. Attól, hogy véget ér a tábor, attól hogy egy évre ismét hátrahagyjuk Nagyveleget, még Jézus Krisztust nem kell hátrahagynunk! Maradj meg az Ő közelében holnap is, jövő héten is és minden időben.

            Nyílván ezen a héten ez nem volt nehéz feladat, mikor sok fiatal volt együtt, jókat énekeltünk, hallgattuk az áhítatokat, játszottunk. Ilyenkor könnyen elérnek az Isten közeli érzések. De elkerülhetetlen, hogy holnapra mindez az érzés csupán emlékké váljon. Ha ez az érzés jelentené a megmaradást Jézus szeretetében, akkor egész évben itt kéne lennünk.

De tudod, az a jó, hogy ez a megmaradás nem az érzéseiden múlik, hanem a kapcsolaton. Nem kell ahhoz folyton egy kellemes légkör, egy emelkedett hangulat, vagy jó kis gitáros énekek és jó fej emberek ahhoz, hogy megmaradj Istenben. A megmaradás a hit cselekedete. Hogy szeretnék, hogy akarok Isten közelében maradni. Ehhez pedig a kapcsolat fenntartására van szükség.

Pár évvel ezelőtt a régi szép időkben még itt a kastélyban és környékén nem volt térerő, és aki mobilon akart telefonálni, annak fel kellett menni a dombra, a kukoricaföldekre, ott volt az a hely, ahol beszélni lehetett az otthoniakkal. Még jó, hogy Isten szeretete nem ilyen. Nem kell keresni az egyetlen helyet, hiszen mindenhol, mindenkor utolérhető. Leginkább arra van szükség, hogy időt szánj rá. Beszélgessetek rendszeresen. Imádságban mond el neki, mi van a szívedben, és igéjében keresd a válaszát. Nem csak közösségben lehet tartani áhítatot, hanem a szobádban az ágy szélén ülve, bármilyen más, nyugodt helyen. A lényeg, hogy keresd az Ő közelségét.

És hidd el, nem fog elfutni előled, hanem tárt karokkal vár téged, mint szülő a gyermekét. Várja, hogy mikor jutsz végre eszébe, mikor kezded el keresni, és szeretné, hogy megmaradj nála, hiszen itt van az otthonod.

Krisztusban Isten már nem csupán a Mindenség Ura, egy távoli, ismeretlen erő lesz, hanem valóban a mi Atyánk, ahogy azt a jól ismert imádságban is oly sokszor elmondjuk, és talán bele sem gondolunk, hogy mit jelent ez. Isten, a mi Atyánk: azt jelenti, hogy Nála, az Ő családjában Jézus által helyed van, még hozzá igen jó hely.

Lelked valódi otthona vár rád, ahova megérkezhetsz, és ahol megpihenhetsz. Kipihenheted a múlt fáradalmait, leteheted bűneidet, könnyíthetsz lelked terhén. Krisztus váltsága által új élet kezdődhet számodra. A sok vándorlás és keresés után végre megérkezhetsz abba a békességbe, amelyet otthonodnak szánt Teremtő Istened.

Jézus mondja: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.”

            Ámen

Imádkozzunk!

     

     

Prédikáció - Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap

Lk. 3,7-14

A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelje, ezt mondta: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik.” A sokaság pedig megkérdezte tőle: „Akkor hát mit tegyünk?”  János így válaszolt nekik: „Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék.” Vámszedők is mentek hozzá, hogy keresztelje meg őket. Ezek szintén megkérdezték tőle: „Mester, mit tegyünk?”  Nekik ezt mondta: „Semmivel se hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték tőle a katonák is: „Mi pedig mit tegyünk?” Nekik viszont ezt felelte: „Senkit ne bántalmazzatok, meg ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.”

Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Hétköznapi életünkben is gyakran előforduló dilemma hogy a minőségre vagy a mennyiségre törekedjünk? Alapvető különbség van a két hozzáállás között, és a gyakorlatban nem könnyű eldöntetni, melyiket pártoljuk. Vajon a sokaságot vagy a kiválóságot kellene jobban értékelni? Vajon a modern gyáripar tömegtermelési hozamát tartsuk jónak, vagy a kézműves lassú, de precíz munkáját? Az egyik gyors és látványos eredményeket hoz, a másik minőségit, egyedit produkál. Ha a sok ugyanolyanból egy elvész, nem gond, van helyette megannyi másik. Ha a pár egyedi közül egy elvész, az végleg hiányozni fog.

            Jézus elveszett juhról szóló tanítására gondolva könnyű megválaszolni a kérdést. Ő elsősorban nem a mennyiségre törekedett. Nem csak a sokaságot nézte. Sőt neki az egy elveszett többet ért, mint az a 99, akik már a helyükön vannak. Jézust sosem vonzotta a nagy tömeg. Gyakran inkább kisebb körben vagy négyszemközt beszélt az emberekkel. Az evangéliumokból is kiderül, milyen gyakoriak és főleg, milyen hatásosak voltak ezek az alkalmak.

Ehhez mérten kezelte a tömeget is. Soha sem töltötte el a büszkeség, hogy milyen sokan hallgatják és követik őt. Még számára is nehéz volt olyan gyülekezetet gyűjteni, ahol mindenki egy akarattal egy hittel, teljes odaadással lett volna jelen. Annál is inkább, mivel ismerte a szívüket, és titkon nagyon jól tudta, hogy ki az, aki csak a látványosság, vagy az időtöltés miatt van ott, és ki az, aki valóban Istent keresi.

21. századunk fontos kérdése adataink védelme. Olyan sok információt tárolnak rólunk különböző intézmények és hivatalok, hogy már szinte tényleg csak a szív belső gondolata marad titokban a nagyvilág számára. Viszont ezt az utolsó, rejtett üzenetet az Úristen elől nem tudjuk eltitkolni. Ő a többi adat mellett még ezt is tudja rólunk. Sőt igazából csak ez érdekli, az összes többi másodlagos. Ismeri a szívünket, ismeri a hitünket, és keresztyén elkötelezettségünket. Tudja azt, hogy a gyülekezetből ki jött el ma csak megszokásból, hogy ki unatkozik itt a templompadban egy órát, és ki az, aki valóban hittel és figyelemmel van jelen.

Keresztelő János Jézus előtt járt, sokszor úgy olvasunk róla, mint Krisztus útkészítőjéről. Tanításával és keresztelési gyakorlatával, a megtérésre hívással fel akarta készíteni az embereket az eljövendő Messiás és az evangélium befogadására. Újszerű volt a tanítása és újszerű volt a módszere. Tudjuk, hogy teveszőrből készült a papi ruhája és Jordán folyó melletti pusztaság a temploma.

Ez a szokatlan, új próféta divatba jött, sokan gyűltek köré, de Jézushoz hasonlóan őt sem nyűgözte le a tömeg. Helyette inkább ki akarta szűrni a homokszemek közül az aranyszemeket. A lézengők és nézelődők közül ki akarta szűrni az igazi hívőket, az őszinte keresőket. Ezért is köszönti őket ilyen udvariasan. A „kedves testvéreim” helyett „viperák fajzataként”.

Aki csak ideje kellemes eltöltése miatt, vallási megszokásból, vagy más felületes indokból érkezett hozzá, az ennél a kezdő mondatnál jó eséllyel felkelt és hazament. Aki viszont Isten igéjének tükrében már belátta magáról, hogy bűnös és megváltásra szorul, az megérti és viseli a kemény szavakat. Bűnös emberként, ugyanis valóban csupán viperák fajzata vagyunk, az ősi kígyó, a kísértő által megrontott életű emberek, akik önmagunk nem tudunk szabadulni ebből az állapotból.

Krisztus nélkül az Istentől való elválasztottságban és a halál állapotában vagyunk. Krisztus nélkül semmi közünk nem lehet a mennyországhoz, nemhogy még teljes jogú polgárai legyünk! Ebben a talán kényelmes, de igazából halálos állapotban bizony az eljövendő ítéletet az eljövendő haragként fogjuk megélni. Az Istent nem ismerő világ éppen ezért fél a világvégétől, mert abban csak pusztulást és a saját vesztét látja.

Viszont Krisztus gyermekeiként részesülhetünk a megváltásban. Az ő drága vére és kereszten szerzett áldozata felemel minket a végesség porából és a mennyei örökségre vezet. Viperák fajzataiból magtalált juhokká leszünk, akiért a Jó Pásztor maga megy el, maga emeli fel és viszi haza.   

 Ehhez a csodálatos ajándék kiérdemléséhez nem tudunk elég jók lenni. Régen, kis koromban mikulás és karácsony előtt mindig azt mondták a felnőttek, hogy jónak kell lenni, hogy szép ajándékot kaphassunk. Persze egy gyerek nem tud mindig jó lenni, sosem ment tökéletesen. És éppen ezért volt meglepő és örömteli, hogy mégis pompás meglepetések vártak az ünnepek idején. Érdemtelenül. És így van ez Krisztus ajándékával, a megváltással is, melyet nem tudnánk mi magunk kiérdemelni. Nem is a mi érdemeinkért kapjuk, hanem egyedül Krisztus érdeméért.

Viszont ha már részesültünk benne, akkor feladatunk, hogy ehhez méltóan is éljünk. A középiskolásoknál figyelhető meg, milyen büszkén hordják szalagavató után az iskola címerével ellátott szalagjukat. Hordják kabáton vagy táskán és ezzel jelzik, hogy ők melyik iskolához is tartoznak, és idén már végzősök. Ehhez mérten pedig felelősséget is viselnek, hogy ehhez a ranghoz méltón viselkedjenek.

Így van ez velünk keresztyénekkel is, akik nem egy iskola szalagját, de Krisztus vérét viseljük magunkon. Ezzel azonban nem csak mennyei kiváltság jár, hanem földi felelősség is. Erről mondja Keresztelő János, hogy teremjetek a megtéréshez méltó gyümölcsöket. Ez lenne a feladatunk, hogy hitünk fénye átszűrődjék hétköznapi életünk sokszor oly vastag függönyén. Ahogy múlt vasárnapi igénkben hallottuk, hogy a lámpásnak nem az edény alatt, nem is az ágy alatt, hanem magasan, a lámpatartón van a helye.

Hitünk célja nem csak önmagunk üdvössége, hanem a mások felé való szolgálat, szeretet és megbocsátás is. Olyan jó lenne, ha elsősorban nem mi magunk hangoztatnánk magunkról, hogy keresztyének, Krisztus követők vagyunk, hanem ezt mások látnák meg, és mások hangoztatnák. Nem a mi dicsőségünkre, hanem Isten dicsőségére.

Keresztelő János tehát erre figyelmeztet, és nem éppen türelmesen. Azt mondja, hogy a fejsze már ott van a terméketlen fák gyökerén. Már csak egy jó erős lendítés hiányzik, és a fát kivágják. Ma itt kegyelmi időben élünk. Abban az időben, mikor MÉG van idő megtérésre, van idő gyümölcstermésre, van idő rendezni az életünket. Most még van idő, de nem tudjuk meddig.

Most még lehet Istenhez kiáltani, ez biztos. Ne bízzunk hát semmi a véletlenre, hanem még ma hívjuk segítségül az Úr nevét, és kezdjük el a gyümölcstermést, nehogy holnap már késő legyen. Ámen.  

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy Te türelmes Jó Atyánk vagy, aki még vársz ránk, várod, hogy minél többen megtérjünk Hozzád. Kérünk küldd el hozzánk Szent Lelkedet, és formáld át szívünket, hogy engedelmes és hívő gyermekeid lehessünk, akik nem csak maguknak élnek, hanem megtermik szereteted gyümölcseit. Ámen.