Prédikáció - Böjt 1. vasárnapja

Mt. 16,21

Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

Mt. 16,22

Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!”

Mt. 16,23

Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”

Mt. 16,24

Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.

Mt. 16,25

Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.

Mt. 16,26

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?

Mt. 16,27

Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A régmúlt időkben, ha valaki hintóval hajtatott el valahova, akkor beült hátra a kényelmes ülésre, és onnan utasította a kocsist, hogy hova menjen, merre forduljon. Manapság hasonló helyzet a taxiban fordul elő, mikor az utas beszáll az autóba, és bár csak utas, mégis ő mondja meg a vezetőnek, hogy merre menjen, merre induljon el. Persze ezek különleges esetek, hiszen a hétköznapi, megszokott életben ez épp fordítva történik. Az utas az alárendelt, a sofőr pedig a vezető.

            Fenti igénkben Péter ezt a két szerepet keveri össze, és meggondolatlanságával, gyorsbeszédűségével megint kellemetlen helyzetbe hozza magát. Jézusnak ugyanis már közeledik az utolsó órája, és előre közli tanítványaival, hogy mi fog történni vele. Elsorolja, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Pontosan megjövendöli, hogy mi mindenen kell majd átmennie.

Bár első hallásra, és első olvasatra valóban úgy tűnik, hogy azt sorolja el itt Jézus, hogy mi miden fog vele történni, de valójában nem így van. Valójában azt mondja el, hogy mi mindent fog elvégezni! Hiszen ismerve Krisztus váltságművét, tudjuk jól, hogy ő a passió eseményeinek nem volt kiszolgáltatva. Nem akarata ellenére történt vele mindez, hanem ez volt a terve. Ezeket kellett elvégeznie, ezekben kellett részt vennie, hogy sikerüljön az emberiség megváltása és bevégezze küldetését. Nem véletlenül mondja később utolsó szavaként: Elvégeztetett!        

            És Péter Krisztusnak ezekre a határozott elképzeléseire és szándékára mondja azt, hogy Uram, ez nem történhet meg. Ellent mondott ezzel Isten tervének, és útját akarta állni. Épen ezért jönnek a kemény szavak az Úrtól: távozz tőlem Sátán, botránkoztatsz engem. Az Úr Jézusnak azóta is nagyon sok terve és határozott elképzelése van. Már nem önmagával kapcsolatban, hanem sokkal inkább velünk, a mi életünkkel kapcsolatban.

            Velünk kapcsolatban is tudja azt, hogy mit akar elvégezni, hogy milyen próbák elé állít, milyen változásokat szeretne elérni bennünk, hogy mit akar elvenni, és mit akar nekünk adni. Viszont a péteri ellenkezés lelke is tovább él bennünk, hiszen számos esetben ezek ellen a tervek ellen mi is kézzel-lábbal hadakozunk.

Hiszen az Úr elképzelései az életünkre első ránézésre sokszor nem túl kényelmesek nekünk, nem tűnnek fájdalommentesnek, vagy épp nem ígérkeznek jó befektetésnek. Legalábbis az emberi gondolkodás szerint.

Pedig Isten határozottan változásokat szeretne látni az életünkben. A hívő ember a tanítványságot, a Krisztus követést nem csak ruhaként ölti magára. Nem egy olyan külsődleges magatartásforma, melyet magunkra öltünk, mint egy ruhát. Felvesszük, megmutatjuk magunkat benne, majd kibújunk belőle. Ez így csak a kegyesség álarca lenne. Az Úristen valódi, tartós és belső változásokat akar elérni bennünk. Mint amikor egy autóban kicserélik a motort. Lehet, hogy első ránézésre ugyanolyan marad, mint eddig volt, de mikor elindul, kiderül, hogy itt komoly változások történtek. Csendesebb lett, jobban gyorsul és sokkal kevesebb a fogyasztása. Alapvető, belső változások. Ezeket szeretné elérni bennünk is az Úr Szentlelke erejével. Nem ruhacserét, hanem motorcserét.

Mert lehet gyűjteni és halmozni a külsődleges díszeket és kincseket. Lehet építeni az emberi, világi gondolkodás szerinti életmódot. De mit ér mindez, ha nincs mögötte belső tartalom?

A hívő ember életének az a legdrágább belső tartalma, hogy többé nem önmagát követi – hiszen azt sem tudja, hova megy –, hanem az Úr Jézus nyomába lép, aki jól ismeri a célt. És ezen az úton pedig időnként Mesterünkkel együtt vállaljuk a kereszthordozást. Vállaljuk az isteni tervekben való részvételt, még ha szenvedni is kell értük.

Persze ez a követés nem kötelező. Lehet tartogatni az életünket saját magunk számára. Építhetjük csupán emberi gondolkodás szerint is életünket. Ismerjük az evangéliumból a gazdag és Lázár történetét. Ott is milyen sokra ment kincseivel és magának megtartott életével az a szegény gazdag. Életében látszólag megvolt mindene, halálában annak is örült volna, ha valaki csak azzal enyhíti kárhozatbeli szenvedéseit, hogy megnedvesíti kiszáradt ajkait.

Önmagam hordozása vagy a kereszthordozás? Mindkét út lehetséges és elérhető számunkra. Csak ezek nem ugyanoda vezetnek.

A fenti igében Jézus Krisztus a szenvedések útja előtt áll. Neki is megadatott a választási lehetőség, hogy merre indul el. Ő Jeruzsálembe indult és vállalta az Isteni terveket. Vállalta a kereszthordozást, mert tudta, hogy ez a megváltás útja, ez vezet üdvösségre az egész világ üdvösségére.

Nekünk is megvan a választási lehetőségünk, hogy merre indulunk. Még időnk is van eldönteni. A most kezdődő böjti idő erre teljesen alkalmas. A húsvét felé vezető úton is dönthetünk még Krisztus mellett, az Isteni gondolkodás szerint, vagy maradhatunk az emberies világnézet mellett.

De Igénk utolsó versét se feledjük el: „Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.” A választás szabad, de a számadás a végén kötelező. Szabadon pakolhatunk a polcokról a bevásárló kocsinkba, de a végén a pénztárnál mindazt majd ki is kell fizetni. Vajon elég lesz hozzá a magunk vagyona, vagy inkább már most kérjük Krisztust, hogy váltsa meg mindazt számunkra? 

Döntsünk hát jól! Ámen.

Köszönjük Istenünk, hogy Te Jézus Krisztusban megmutattad a kereszt útját. Azt az utat, amely bár nehéz és sokszor kényelmetlen, mégiscsak jóra, üdvösségre vezet. Bocsásd meg nekünk, ha akaratod ellen harcolunk. Az akadékoskodás helyett inkább taníts minket is kereszthordozásra. Segíts, hogy valóban követőid lehessünk és bűneink terhétől megszabadulva megváltozott életű, megváltott gyermekeid lehessünk, akik végül Szent Fiad váltsága árán üdvösségre juthatunk- Ámen.  

        

Prédikáció - Ötvened vasárnapja

Péld. 3,5

Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!

Péld. 3,6

Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Péld. 3,7

Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat!

Péld. 3,8

Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. [Péld 4,22]

Péld. 3,9

Tiszteld az URat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, [Mal 3,10]

Péld. 3,10

akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból. [2Kor 9,8]

Péld. 3,11

Az ÚR intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld!

Péld. 3,12

Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Nem tudom a testvérek közül hányan ismerik a GPS rendszert, melyet manapság gyakran használnak az autókban navigációhoz. Ez a berendezés egy apró számítógép, ami ki tudja számítani, hogy éppen most hol tartózkodunk az autóval, ismeri a térképet is, és kis képernyőn mutatja, hogyha el akarjuk érni a célunkat, akkor most merre is menjünk. Mutatja, sőt akár hangosan be is mondja, hogy most előre 200 métert, most fordulj jobbra, stb. Még arra is figyel, hogyha túl gyorsan hajtunk, vagy letérünk az útvonalról. Ennek a berendezésnek a segítségével a sofőrnek nem is kell ismernie pontosan az úti célt, elég ha engedelmeskedik ennek a navigációs berendezésnek.

            Felolvasott igénk első versei is, mintha egy isteni navigációs rendszer utasításai lennének: „Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat!”. Sokan úgy érzik, hogy milyen jó lenne az élethez egy használati útmutató, hogy hogyan is kellene csinálni, hogy merre is kellene menni. De sajnos nincsen. Hát dehogy nincsen. Isten és az Ő igéje az életünk legjobb útmutatója. Hiszen Ő egyengeti számunkra az utat, és vezet bennünket. Istennél van egy nagyon jó navigációs rendszer, ami elvezet minket a teljes életre és majd az üdvösségre. Ő tudja az utat, és el is kalauzol minket oda.

Ehhez a vezetéshez azonban egy nagy áldozatra van szükség részünkről: az hogy ne a magunk eszére támaszkodjunk. Ez nem azt jelenti, hogy ne gondolkodjunk, ne hozzunk döntéseket, hanem azt, hogy az isteni sugallat és vezetés hangját ne bírálják felül saját ötleteink. Talán sokszor érezzük úgy, hogy most oda kéne mennem bocsánatot kérni, vagy most nem kéne megbántani a másikat, de valahogy mégsem megy, a magam eszére hallgatok, és már kész is a baj, vagy tovább fokozódik a meglévő.

Ezzel ellentétben az Úristen azt szeretné, ha nem fokozódnának tovább életünk feszültségei. Nem mélyülnének a szakadékok, és nem követnék egymást a zsákutcák. Egyengetni szeretné utunkat, átsegíteni az élet sokszor harcos nehézségein.

Talán éreztük már úgy nehéz pillanatainkban, hogy milyen nehéz és rossz az életünk, milyen jó lenne inkább befejezni azt. Az Úr Jézus ehelyett inkább azt tanácsolja, hogy kezdj újat. Ne dobd el, ne utáld meg magadat és az egész életet, hanem inkább kezdj újra Jézussal. Mert vele jobb lesz, könnyebb lesz és végül boldog lesz. Már nem leszel egyedül a kereszteződésekben, a járatlan, ismeretlen utakon, hanem ott lesz a Mennyei Naivgátor, aki segít eligazodni, megmondja merre menj, melyik lesz a jó út.

És mindennek mi lesz az eredménye? Igénk ezt mondja: „Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak.”. Helyre áll lelki békénk, erősek és kiegyensúlyozottak leszünk. Ha testünkben nem is leszünk újra húszévesek, mégis Isten áldása és ereje átjárja testünk-lelkünk.

            De Igénk második üzenete így szól: „Tiszteld az URat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból.”. Az isteni vezetés alatt élő emberről beszél az Ige. Aki már megtapasztalta, hogy élete, és mindene Isten kezében van. Arról a hívőről szól, aki már tudja, hogy mindene, amije csak van, így a vagyona és pénze is Istennek az ajándéka. Ő teszi lehetővé, ha lehet dolgoznunk, ha van munkahelyünk, Ő tart meg erőben, egészségben, és tőle kérjük a mindennapi kenyerünket is, melyet talán mindenki meg is kap. És bizony, akiben már megtörtént ez a felismerés, annak nem jelent kellemetlen áldozatot Istent és az Ő ügyét vagyonából is tisztelnie. Visszaforgatni Isten ügyébe valamennyit abból, amit magam is Tőle kaptam ajándékba.

            Azt hiszem ez a tanítás se régen, se ma nem emészthető meg könnyen sokaknak. Hiszen úgy gondoljuk, hogy legfőképp a vagyonunktól, a pénzünktől függ az életünk. De hol van ilyenkor a bizodalmas hitünk? Nem Istentől kéne elsősorban függeni az életünknek? Erre talán azt mondják sokan, hogy lehetek én ennyire hívő, de hittel nem tudom kifizetni a tejet és a kenyeret a boltban. Ez így van. De a Szentírás azt mondja, hogy ha ilyen téren is nagyobb bizalommal és hűséggel lennénk az Úrhoz, akkor ezen a területeken is jelentős áldásokban részesülnénk. Magyarul minél többet adunk oda hittel az Úrnak, annál többet kapunk majd vissza. Ez nem szerencsejáték, ez nem tőzsde, hanem az Úr Isten gondviselő szeretete. Legalább egyszer mindenképpen próbáljuk ki!

            És végül a harmadik üzenet így szól. „Az ÚR intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.”. Bizony talán ez sem olyan kedves és könnyű téma, éppen ezért jó, ha beszélünk róla. Bizony a hívő ember életében is vannak csapások és nehézségek. Bizony néha mi egészen másképp képzelnénk el életünk útját, de Navigátorunk valami sokkal rázósabb útra terel minket. Akadályokkal kell szembe néznünk, keresztet kell hordoznunk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy haragszik ránk az Isten és azért ver minket, hogy korábbi bűneinknek most ez a büntetése, ezt mérte ránk az Igaz Bíró.

            De a fenti Igénk alapján ez korántsem így van. Ugyanis azt olvassuk, hogy ezek a nehézségek és próbák az Úristen intései és dorgálásai. Nem haragból, hanem szeretetből. Elég ha csak arra gondolunk, hogy sokszor az ilyen testi-lelki terhek alatt erősödik meg imaéletünk és kapcsolatunk az Úrral. Ilyenkor élhetünk át csodás gyógyulásokat vagy szabadításokat. A bajok idején sokkal fogékonyabbak lehetünk Isten iránt. És sokszor egy egy átkozottnak tartott dolog áldásait csak később, utólag ismerjük fel. Egy példatörténet jut ezzel kapcsolatban eszembe.    

Egy hajótörés egyetlen túlélőjét, kimosta a víz egy lakatlan szigetre.
Lázasan imádkozott Istenhez, hogy szabadítsa meg őt, és minden nap nézte a horizontot, várva a segítséget, de semmi nem tűnt közeledni. Kimerülve, végül legjobb  megoldásként azt látta, ha épít egy kicsi kunyhót, ami védi valamennyire az időjárástól és még a dolgait is elraktározhatja benne. De egy napon, miután visszatért az élelem utáni kutatásból, látta, hogy a kis kunyhója kigyulladt és így mindene odalett, csak a füst maradt, ami szállt fel az égre!
Teljesen kábult lett a szomorúságtól és a haragtól ami benne tombolt!
" Istenem hogy tehetted ezt velem???" - és csak sírt!!
A következő nap, korán reggel egy hajó hangjára ébredt amely a sziget felé közeledett! A hajó megmenteni jött ezt az embert!
" Honnan tudták, hogy itt vagyok?"  Kérdezte a kimerült ember a megmentőitől.
" Mi csak a füstjeleket láttuk" feleltek.

Nekünk is könnyű elkedvtelenedni és teljesen megutálni a helyzetünket, amikor a dolgok rosszul mennek. De nem kellene elveszíteni a hitünket, mert Isten végzi a munkát az életünkben, még a fájdalmak és a szenvedés között is. Emlékezz legközelebb amikor a kis kunyhód földig ég, hogy az talán csak az a füst jel lesz ami Isten kegyelmet jelzi!

A mai napon tehát ezt a három dolgot szeretné a szívünkre helyezni az Úr igéje által: adjuk át életünk vezetését az Ő iránymutatásának, és bízzuk rá legkényesebb ügyeinket is. Ezek között bízzuk rá akár pénzügyeinket is, akár minden bajunkat is, hogy Ő ezeket is, és egész életünket megáldhassa, minket pedig hívő gyermekeivé formálhasson. Ámen

Köszönjük Urunk, hogy Te bíztatsz, nevelsz és intesz minket Igéddel. Add, hogy életünk minden területét át tudjuk adni neked. Hogy ne csak részben, hanem teljes egészében gyermekeid lehessünk, Te pedig teljes egészében Istenünk lehess. Köszönjük, hogy nem kárhoztatsz bennünket gyarlóságaink miatt, hanem újra és újra formálni akarsz. Add, hogy hittel fogadjuk mai üzenetedet is. Ámen.

Prédikáció - Hatvanad vasárnap

Zsolt. 95,1

Jöjjetek, örvendezzünk az ÚR előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt!

Zsolt. 95,2

Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval!

Zsolt. 95,3

Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött.

Zsolt. 95,4

Kezében vannak a föld mélységei, a hegyek ormai is az övéi.

Zsolt. 95,5

Övé a tenger, hiszen ő alkotta, a szárazföldet is az ő keze formálta.

Zsolt. 95,6

Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az ÚR előtt!

Zsolt. 95,7

Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk. Most, amikor halljátok szavát,

Zsolt. 95,8

ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meríbánál, amikor Masszánál voltatok a pusztában,

Zsolt. 95,9

ahol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet.

Zsolt. 95,10

Negyven évig bosszankodtam arra a nemzedékre és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép, nem ismeri útjaimat.

Zsolt. 95,11

Meg is esküdtem haragomban, hogy nem mehetnek be a nyugalom helyére!

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Az én generációm, és a fiatalabb korosztályok már csak a történelemkönyvekből és az idősek visszaemlékezéseiből ismerjük a rendszerváltozás előtti régi időket. Akkoriban még gyakoriak voltak különböző nagy kommunista ünnepeken a tömeges felvonulások, ahol a politikusok beszédei mellett sokszor közösen énekelt dalok, lelkes indulók is elhangoztak. Talán egyik-másik szövege, dallama még ott cseng a fülünkben. Ezek a dalok a rendszer, a párt és az állam vezetőinek éltetésére szolgáltak, melyek vég nélkül dicsérték, szinte bálványozták a címzetteket. Bár ezen indulók tartalma fényévekre volt az igazságtól, mégis muszáj volt énekelni azokat minden párttagnak.

            Mai igénk kezdő sorai is egy indulóhoz hasonlítanak. „Jöjjetek, örvendezzünk az ÚR előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött.” Mint ismeretes, a Bibliában olvasható zsoltároknak eredetileg dallama is volt, és nem csak felolvasták ezeket a szövegeket, hanem elénekelték őket. Például egy-egy zarándoklat idején, mikor az ország egyik sarkából indultak el Jeruzsálembe, a templomhoz a hívek, akkor is ezek a dalok csendültek fel. Lám-lám nem csak az istentagadó, elnyomó diktatúráknak szólhat az induló, hanem Istenünknek az Úrnak is. És ez az induló mennyivel másabb, szebb és tisztább. Isten népéhez szól és közben az Urat dicsőíti. Ezt nem azért énekli a hívő ember, mert kényszerítik, hanem azért mert a szívéből jön. Nem ideológiáknak akar megfelelni, mikor ezt mondja: „nagy Isten az Úr”, hanem valóban így is gondolja, és hitünk szerint így is van.

            Nagy Isten az Úr, szabadító kősziklánk. Az ókori ember még nem ismerte az űrutazást, nem ismerte közelebbről a bolygókat, de még csak az óceánokat sem szelte át, és magas hegyek tetejére is csak ritkán jutott fel. Nem csoda, hogy Isten, mint a legnagyobbat egy kősziklához hasonlítja, aminél nagyobb, erősebb és méltóságteljesebb dolog nem jutott eszébe a természetből. Egy olyan hatalmas hegy, amit sem elmozdítani, sem lebontani, sem meghódítani nem lehet. Csak alázattal a közelében lenni vagy egyszerűen kikerülni.

            Istenünk a világ ura, az emberek és minden létező teremtője. A legnagyobb és legerősebb hatalom ebben a világban. Ebből a pozícióból nem lehet elmozdítani, nem lehet őt legyőzni vagy meghódítani. Ez nem megy sem az embernek, sem az Isten ellenes szellemi hatalmaknak sem. Amit tehetnek, hogy kikerülik, hogy nem foglalkoznak vele, hogy megpróbálják letagadni a létezését. Letagadni Istent, hitet, feltámadást és üdvösséget. Egy régi példatörténet jutott eszembe ezzel kapcsolatban:

Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy ,,kis hívő'', a másik egy ,,kis hitetlen''. A hitetlen azt kérdezi:

- Te hiszel a születés utáni életben?

- Hát persze. - mondja a kis hívő. - Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

- Képtelenség! - mondja a hitetlen. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?

- Pillanatnyilag még nem tudom, - mondja a kis hívő - de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkon fogunk járni!

- Ez  lehetetlen! - mondja a hitetlen - Ez túl fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges másmilyen élet a születés után!

- Hát persze, hogy lehetséges, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő.

- Sohasem fog működni! - véli a kis hitetlen. - Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

- Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívő - de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!

- Anya?! Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis hitetlen.

- Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.

Mire a kis hitetlen:

- Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!

A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra.

- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogat minket! - mondja aztán halkan. - Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

Bizony hatalmas és szerető Urunk van, aki körülvesz bennünket, véd, oltalmaz, táplál, egykor pedig örök életre vezet. Már ha mi is kis hívőkké tudunk válni, nem pedig hitetlenekké.

Bár az Ige szerint Isten a kőszikla, sokszor mi emberek is próbálunk hasonlóan kemények lenni. Egyrészt próbálunk külsőleg sziklaszilárdnak mutatkozni, amikor az mutatjuk, hogy minket semmilyen megrázkódtatás nem tud megtántorítani. Amikor dacosan nézünk szembe az élet kihívásaival és inkább belepusztulunk, de nem mutatjuk gyengeségünket. Közben pedig lehet, hogy belül sírunk és semmi másra nem vágyunk csak egy kis megnyugvásra és békére.

A másik eset, amikor belülről, lelkileg keményítjük meg magunkat. Amikor nem csak megjátsszuk a keménységet, hanem valóban érzéketlenné válunk. A szív keménységéről beszél a zsoltáros. Arról a kemény szívről, ami ellenáll a jó szónak, ellenáll Istennek és nem hajlandó békességre térni. Aki konokul harcol a Szentlélek munkája ellen, nehogy véletlenül megszólítsa az Ige, valamit megértsen belőle és nehogy véletlenül hívővé váljon.      

Pedig az Úr mindannyiunknak jó utat szeretne mutatni, azért, hogy a nyugalom helyére, a számunkra megígért országba juthassunk. De csak akkor tudunk erre a jó útra térni, ha hallgattunk a Jó Pásztor szavára. Ha valóban kezébe tesszük életünket és a továbbiakban Őt követjük.

Így is lehet, hogy hosszú és nehéz vándorlás vár ránk, de a cél már korántsem bizonytalan, hanem biztos és értékes. A pásztor pedig mindvégig velünk lesz és vigyáz ránk. Induljunk hát el a keskeny úton, és éneklejük az Úrnak szóló indulót!   

„Jöjjetek, örvendezzünk az ÚR előtt, ujjongjunk szabadító kősziklánk előtt! Menjünk eléje hálaadással, ujjongjunk előtte énekszóval! Mert nagy Isten az ÚR, nagy király minden isten fölött.”

Ámen

Köszönjük Urunk, hogy Igéd szavát követve soha nem tévedünk el az életben. Ha rád merjük bízni életünket, akkor már jó helyen vagyunk, és nem kell félteni sorsunkat. Add Uram, hogy tudjunk ma melletted dönteni, aki Urunk és Megváltónk vagy. Segíts, hogy ma, mikor halljuk szavad, ne keményítsük meg a szívünket. Ámen. 

Prédikáció - Hetvened vasárnapja

Ézs. 1,11

Mit kezdjek a sok véresáldozattal? - mondja az ÚR. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem.

Ézs. 1,12

Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat?

Ézs. 1,13

Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!

Ézs. 1,14

Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni.

Ézs. 1,15

Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez!

Ézs. 1,16

Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat!

Ézs. 1,17

Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Azt hiszem, mai stresszes, feszültségekkel teli világunkban, nem könnyű folyton nyugodtnak maradnunk. Mindenkivel megesik, hogy egy jó ideig megértők és békések tudunk lenni, de ha sok aggasztó, idegesítő vagy rossz dolog jön sűrűn egymás után, akkor betelik a pohár és elvesztjük a türelmünket.

            Felolvasott Igénkben is egy hasonló helyzet állt elő: Isten választott népe annyira hűtlen volt és annyira ellenállt az Ige szavának, hogy az amúgy kegyelmes Isten már kénytelen volt ilyen kemény, dörgedelmes hangon szólni hozzájuk. Mindazonáltal ha végleg elfogyott volna a türelme, akkor nem csupán egy ilyen kemény szavú igehirdetéssel fenyítette volna meg népét.

Nem hiába írja a 103. zsolár: „Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.” Bizony türelme és szeretet sokkal nagyobb, mint a mi bűneink. Türelme és szeretete véglegesen sosem fogy el irántunk. Viszont olykor-olykor mégis eljutunk egy olyan pontra emberi gyarlóságunkban, mikor már nem szelíd noszogatással, hanem keményebb, határozottabb módon állít meg minket az Úristen tévelygésünkben. Szeretettel, de határozottan. Ez a határozott megállítás pedig sokszor nem kellemes számunkra. Erről hallottunk múlt héten is, mikor a keresztyéneket üldöző Saulnak is le kellett szállnia, pontosabban esnie a magas lóról, mikor Krisztus útját állta. 

A fenti igék nagy része, melyeket eredetileg Ézsaiás próféta tolmácsolt Isten népe számára, az Úr „nem szeretem” listáját tartalmazza. Azaz felsorolja, hogy mi az, ami népe életében nem kedves számára.

Azt hiszem mindannyiunknak van hasonló listája: a gyermekeknek, hogy milyen ételt nem szeretnek, vagy hogy az iskolában milyen órát hagynának ki szívesen. Felnőtteknél, hogy milyen házi munka, vagy teendő az, amit nem szívesen végzünk el. Kinek a fogorvos, kinek az adó ügyek, kinek a mosogatás lehet ilyen feketelistás. Csak ezekkel a saját listáinkkal az a gond, hogy tetszik, nem tetszik, általában túl kell rajtuk esnünk.

Isten népének viszont nem kell, nem kötelező ezt a sok, Isten által rossznak tartott dolgot elkövetni. Épp azért is szól ez a szenvedélyes felsorolás, hogy rájöjjön Izrael népe, és velük együtt rájöjjünk mi is: lehet és üdvösséges is lenne ezeken változtatni.   

Az első dolog, amit károsnak ítél meg az Úr, az a hazug áldozatok bemutatása. Nyilvánvaló, hogy az ókori vallásosság ezen formája, miszerint a bűnök miatt állatokat áldoztak a zsidók Istennek, teljesen idegen és távoli már a számunkra. A mi áldozati bárányunk az Isten báránya, Jézus Krisztus, aki már egyetlen és tökéletes közbenjárónk lett és marad minden időben. Amikor keresztyénnek valljuk magunkat, Isten gyermekeinek, akkor az Ő örökérvényű áldozatára nézve, annak köszönhetően tehetjük ezt meg.

Akkor válunk hazuggá ezzel az áldozattal szemben, mikor keresztyénnek valljuk magunkat, de mégsem élünk Istenhez méltón. Amikor csak eltékozoljuk a Krisztusban kapott kegyelmet. Az elmúlt hetekben, a vízkereszt utáni időben végig erről a témáról szóltak az igehirdetési igéink, hogy mi okból és mi módón is élhetünk hiteles keresztyén életet. Akik nem csak vasárnap, ebben az egy órában Isten gyermekei, hanem heti 168 órában. A keresztyén élet nem csak néhány vallásos eseményen való részvételből áll, hanem egy sajátos életforma folyamatos gyakorlásából.

A második dolog, amiről Igénk beszél, hogy Isten nem szereti a képmutató ünnepeket sem. Nem csak karácsonyról, van pünkösdről van itt szó, hiszen minden egyes istentisztelet is ünnep. A gyülekezet, a keresztyén közösség ünnepe, hiszen a fárasztó hét végén megpihenhetünk és lelki feltöltődést, áldást kereshetünk Isten közelében.

Nemrég egy üzleti életben dolgozó vállalkozó mondta, hogy azért jár templomba, hogy ember maradjon. És bizony, milyen igaza van! Azt hiszem nem csak pénzemberek és vállalkozók tapasztalják ezt, hogy hétköznapi életünkben milyen könnyen sodródhatunk kísértésekbe és embertelen helyzetekbe, melyek között biztos kapaszkodó, megtartó erő lehet a Krisztushoz tartozásunk.

De a hétről hétre történő istentiszteleti ünnepünk mellett ott vannak a kiemelt jeles napok is, melyek évről évre követik egymást, s melyek egyenként fontos és értékes üzenetet képviselnek. Mai vasárnapunkon is két ünnepi időszak határához érkeztünk. A múlt héten ugyanis lezárult a vízkereszt utáni vasárnapok időszaka, ma pedig Hetvened vasárnapja van, ami azt jelenti, hogy még hetven nap van húsvétig. Bizony a mai napon egy hosszú úton elindulunk a feltámadás ünnep felé.

            Tehát ezeknek az Isten közelében megélt ünnepeknek is nagy jelentőségük van a hívő ember számára. Éppen ezért nem mindegy, hogyan is éljük át. Csak a népszokásokra, a nagy evésekre és a mulatságra figyelünk, vagy kíváncsiak vagyunk arra is, hogy ezen a jeles napon mit üzen Isten Igéje.

Szomorú dolog, ha csak egy kötelességnek eleget téve, vagy egy szép hagyomány megtartása miatt jelenünk meg Isten színe előtt, őszinte érdeklődés vagy őszinte hit nélkül.

            Az Úr Isten ugyanis szeretné, ha nem csak hagyományőrző klub lenne a gyülekezet, hanem egy élő, hívő, imádkozó közösség. Akiket nem csak a megszokás, hanem a belülről fakadó vágy, a lelki szomjúság is vezet, mikor elindulnak vasárnap reggel otthonról. Az ilyen közösségben gyönyörködik az Úr, és adja rá gazdag áldását.

            A harmadik nagy pont pedig már nem csak a közösség, hanem az egyén hitére is vonatkozik. Azt mondja az Igében az Úr, hogy elfordul azoktól az imádkozó kezektől, melyekhez vér tapad. Magyarul a bűnös ember imádságát, aki tagadja bűnösségét, és úgy érzi, nincs szüksége bűnbocsánatra, nem hallgatja meg.

            Evés előtt is illik megmosni a kezünket. Egy ünnepsége is illik tiszta ruhába menni. Éppen a Szent Isten elé szeretnék odaállni gyarló életünk szennyesével? A Mindenható előtt próbáljuk eljátszani az ártatlant? Hiábavaló próbálkozás!

            Bár emberek előtt ezt el lehet játszani, de az igazság előbb-utóbb úgyis kiderül. A vétkes ember magára ölti ilyenkor a kegyesség kabátját, hogy azzal takarja el valódi önmagát mások elől. De ha nincs bennünk őszinte bűnvallás és a változásra, javulásra való készség, ha még mindig nem látjuk a saját gerendánkat, a mások szálkája helyett, akkor bizony tévúton járunk. Akkor bizony jogosan szól hozzánk a kemény prófétai szó: „bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg”. Kemény, de úgy vélem igazságos kijelentés. Aki az Úristent és az Ő szentségét nem veszi komolyan, az miért akar Tőle bármit is kérni?

            Ez a három ponton szól hozzánk ma Isten Igéje: Krisztus áldozatához való hűségünk, a gyülekezethez való ragaszkodásunk, és az Istennel szembeni őszinteségünk. Ha ilyen keményen szól azokhoz, akiket ezek miatt elmarasztal, akkor mennyire gyönyörködhet azokban a gyermekeiben, akik ezekben törekednek hűségesek maradni.

Éppen ezért, hogy minél többen legyünk kedvesek az Úr előtt, az  Igénk végén található felszólítás mindnyájunkhoz szól: „Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót!”.     

             Lám ruháinkat már nagyon tisztára tudjuk mosni, hála korunk intelligens mosóporainak. De most már lelkiismeretünknek is hasonló makulátlanságra lenne szüksége. A gonosz tetteknek, a szeretetlen beszédnek és a bántó gondolatoknak semmi keresnivalója sincs Isten színe előtt. És mivel keresztyén emberként egész életünket Isten színe előtt éljük, nem csak itt a templomban, nem csak vasárnap, hanem egész életünkben nincs helye ezeknek. Ámen.  

Prédikáció - Vízkereszt utáni 6. vasárnap

ApCsel. 26,1

Agrippa erre így szólt Pálhoz: „Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére.” Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet mondott:

ApCsel. 26,9-20

Én egykor elhatároztam magamban, hogy mindent meg kell tennem a názáreti Jézus neve ellen. Meg is tettem ezt Jeruzsálemben, és a főpapoktól kapott felhatalmazás alapján a szentek közül sokat börtönbe vetettem. Amikor pedig megölték őket, én is ellenük szavaztam. A zsinagógákban mindenfelé gyakran büntetéssel kényszerítettem őket káromlásra, sőt ellenük való féktelen őrjöngésemben egészen az idegen városokig üldöztem őket. Egyszer éppen ilyen ügyben utaztam a főpapok felhatalmazásával és megbízásával Damaszkusz felé. Déltájban az úton láttam, ó király, amint a mennyből a nap fényénél is ragyogóbb világosság sugároz körül engem és útitársaimat. Mikor pedig mindnyájan a földre estünk, egy hangot hallottam, amely így szólt hozzám héber nyelven: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod. Erre ezt kérdeztem: Ki vagy, Uram? Az Úr pedig így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni. Megoltalmazlak e néptől és a pogányoktól, akikhez küldelek. Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan.

Keresztyén Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Sokszor hangoztatott állítás, hogy rohanó világban élünk. Bizony, ha körül nézünk, mindenki mozgásban van, mindenki nyüzsög és egyre több dologgal foglalkozik. Manapság még a kisgyermekek és a nyugdíjasok napjai sem nyugodtak, hisz ezeknek a generációknak is jut feladat bőven. Mindannyian úton vagyunk, egy-egy cél érdekében dolgozunk, és végül el szeretnénk jutni valahová. Azonban dolgunk szüntelen végzése közben, életutunkon való töretlen vándorlásunk közben, időről időre jó megállni és feltenni a kérdést: merre is tartok, mi is a célom? Ha mi magunk ezt nem tesszük meg, akkor egy idő után Urunk állít meg minket, és teszi fel ugyanezt a kérdést. Ez a kényszerű megállítás pedig sokszor kellemetlen.

            Ugyanez történt a fenti igénkben is Pál apostollal. A Szentírásból ismerjük a történteket, hogy Pált korábban Saulnak hívták, és hithű zsidóként vérszomjas buzgósággal üldözte az akkoriban új vallás, a keresztyénség követőit. Egy napon éppen ilyen céllal tartott nagy hevesen Damaszkuszba is, ahol az úton egyszer csak nagy fényesség jelent meg neki, ebben a fényben maga az ÚrJézus szólította meg, aki megálljt parancsolt neki. Saul a földre esett, Jézus pedig ezt kérdezte tőle: Saul, Saul, miért üldözöl engem?

            Vajon a mi utunk merre tart? Munkálkodásunknak mi a célja? Valószínűleg nem az egyház üldözése, és nem keresztények börtönbe vetése. Még csak nem is az istentagadás. De valóban Isten szerint való a cél, amerre tart most az életünk? Utunkon vajon ott van Isten terve és áldása, vagy kizárólag csak a saját fejünk után megyünk? Egy jó cél felé tartunk most, vagy igazából csak haszontalanságokat keresünk?

Krisztus követésében, bár a legfontosabb életünk végcéljának helyes iránya, de a földi életünkben szereplő kisebb célokban is szükséges Urunk szavára figyelni. Szálljunk le önfejű terveink magas lováról, és inkább folytassunk az Úr igéjének alárendelt életet. Jó, hogyha  minden apró dolgot, sőt minden napunkat odaszánjuk Krisztus Urunk dicsőségére.

Ez azért fontos, mert egyáltalán nem mindegy, hogyan élünk. Nem mindegy, hogy Krisztus követőjeként miként éljük életünket. Hiszen az Istent nem ismerő emberek rajtunk keresztül látják a gyülekezetet, a mi életünkből kiindulva ítélik meg az egyházat is. A 19. század híres filozófusa így nyilatkozott erről: „A keresztényeknek sokkal megváltottabbnak kéne kinézniük, hogy érdekeljen engem a Krisztusuk.” És bár körülöttünk elég kevés filozófus él, mégis sokan így gondolkodnak, és bizony jogosan. Ha az az ember, aki hétről-hétre ott ül a templomban, ahol a szeretetről és a megbocsátásról tanítanak, de a hétköznapokban pedig mégis szeretetlen és rosszindulatú dolgokat tesz, akkor mi értelme az egész hitnek és egyháznak? Akkor fölösleges dolog a gyülekezethez tartozni. Attól félek többen is hallottunk már ilyen keserű véleményeket. Ugyanis Jézus tanítványaiként minden tettünkkel, hétköznapi életünkkel Urunkról teszünk bizonyságot az embereknek, éljünk hát ehhez a feladathoz méltóan! 

De a mai vasárnapon nem csak az egyházat kritizáló emberektől jön ez a kérdés, hanem az ÚrIsten is ezt kérdezi tőlünk? Miért vagyunk itt, mi a célunk Krisztus követésével? Talán mások szemében elismerést szerezni, vagy inkább építeni Isten országát?

Bizony az igavonó állat is megpróbál néha a gazdája szavának ellenállni, de ez csak a fenyítésre használt bot, az ösztökétől kapott sebeket eredményez. Mi is megpróbálhatjuk figyelmen kívül hagyni Urunk tanítását és bizonyos – talán számunkra kényelmetlen – intését, de a nálunknál nagyobb hatalom ellen hiába is próbálkoznánk.

Isten nem szeretné, hogy a vesztünkbe rohanjunk, és így vagy úgy, de szeretne minket megállítani, ha rossz irányba indultunk el. Először talán szép szóval, később, ha nem hallgatunk rá, talán keményebben. De nem azért, hogy bántson, hanem hogy a helyes útra tereljen.

Pál apostol ezután a megrázó találkozás után rögvest megtalálta a helyes utat az életében. Bár a damaszkuszi úton nem fordult meg, ahogyan ezt sokszor tévesen emlegetik, de a városba már egy lelkében teljesen megfordult, teljesen megváltozott ember érkezett meg. Addigi ellenségéhez, Krisztushoz, immár barátként, sőt személyes megváltójaként fordult. Rádöbbent, hogy valójában az élete középpontja Krisztusban van, aki azért jött, hogy a bűnösöket, és köztük őt magát is megmentse.

Ez a Krisztusi fényesség pedig ma előttünk is megáll, és megszólít. Gyermekem, miért üldözöl engem, miért kerülsz engem, miért vagy olyan sokszor engedetlen a szavamnak? Én vagyok a Krisztus, aki megváltottalak, aki neked is bűnbocsánatot szerzett a kereszten. Miért állsz még mindig ellen a hívásnak? Ha engedünk életünkben ennek a nálunknál nagyobb, de szeretetteljes hatalomnak, akkor jóra vezet életünk, és hiszem azt, hogy az élet súlyát is könnyebb lesz cipelni. Hiszen már nem egyedül járunk utunkon, hanem a názáreti Jézussal, aki nekünk is Urunk, és Megváltónk.

A mai napon ezt mondja nekünk az Úr Jézus: „..kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni.” Éljünk hát ehhez méltóan a mai napon is. Ámen. 

Prédikáció - Vízkereszt utáni 5. vasárnap

1Thessz. 2,9

Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát.

1Thessz. 2,10

Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek.

1Thessz. 2,11-12

Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.

1Thessz. 2,13

Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

A múlt héten az egyik 3. osztályos hittanos kislány egy emlékkönyvet nyújtott át, hogy rajzoljak bele valami szépet. Nagyon aranyos jelenet volt. A füzetben már több kis barátjának, osztálytársának a rajzai voltak egy-egy kedves üzenettel. Milyen jó lesz majd, mikor idősebb korában fellapozza ezt a régi könyvecskét és visszaemlékszik gyermekkora kedves, gondtalan éveire.

            Az emlékezés életünk szerves része, hiszen minden pillanatban a tűnő jelenben élünk, és minden múló perc a múlt részévé válik. Az emlékezés segít abban, hogy megértsük, mi is történt velünk, megértsük, hogyan is lettünk azzá, amik most vagyunk, és honnan is indult el életünk.

            A fenti igénk Pál apostolnak ezzel a szavaival indulnak: hiszen emlékeztek. Thesszaloikában, a még ma is létező görög városban könnyen és gyorsan alakult meg a keresztyén gyülekezet. A megszületés könnyű volt, de a városban élő, továbbra is hithű zsidók ugyanilyen gyorsan el is akarták söpörni az új egyházi közösséget. Pálnak is menekülnie kell a városból, a nem túl távoli Athénban utazott és onnan tartja továbbra is a kapcsolatot a városban élő hívő testvérekkel.

Ebből a fizikai és időbeli távolságból írja levelét, és szólítja fel a korbeli hívőket, és velük együtt a mai kortárs hívőket is, hogy emlékezzetek. Emlékezzetek hívő életetek kezdetére, mikor elindultatok a hit útján. Emlékezzetek a régi hittanórákra, a konfirmációra, mikor a régenvolt lelkipásztorok hűséggel és szeretettel tanítottak titeket. Amikor még gyermeki hittel, fiatal szívvel fogadtátok a belétek oltott igét. Idézzétek fel, mikor először térdeltetek az Úr oltárához és vettétek Krisztus Urunk testét és vérét kenyérben és borban. 

Persze az ostya íztelen volt, a bor meg keserű, de mégis valami új, izgalmas és talán bensőséges élmény volt Isten közelében.

Jusson eszetekbe az első meghallgatott imádságotok, mikor észrevettétek, hogy valaki tényleg figyel rám és tényleg közreműködik az életemben. Idézzük fel újra a kedves igéket, melyeket talán régen hallottunk először, de mind a mai napig kísérnek. Gondoljunk vissza életünk jeles ünnepeire, melyeket végigkísért az egyház közössége: házasságkötés, keresztelő, temetés.

Mind olyan esemény, melyek arról tanúskodnak, hogy sem bánatban, sem örömben nem voltunk egyedül. Szólt az imádáság, szóltak az énekek és szólt az Ige. Napról-napra és évről évre. Isten soha sem hagyott magunkra. Amikor mégis egyedül éreztük magunkat, annak oka inkább bizalmunk, Isten iránti hűségünk, hitünk meggyengülése lehetett.

Ez az emlékezés megerősítő, sőt gyógyító hatású lehet jelenünk és jövőnk számára. Azt hiszem sokak előtt jól ismert a Lábnyomokról szóló vers, melyet Túrmezei Erzsébet fordított le. Jó most ezt is felidézni:

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
két pár lábnyom, a parti homokon,
ahogy ő mondta, ott járt énvelem.

De ahogy az út végén visszanéztem,
itt-amott csak egy pár láb nyoma
látszott, éppen ahol az életem
próbás, nehéz volt, sorsom mostoha.
Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz:
" Amikor életem kezedbe tettem,
s követődnek szegődtem Mesterem,
azt ígérted, soha nem hagysz el engem,
minden nap ott leszel velem.
S, most visszanézve, a legnehezebb
 úton, legkínosabb napokon át,
mégsem látom szent lábad nyomát!
Csak egy pár láb nyoma 
látszik ott az ösvényen.
Elhagytál a legnagyobb ínységben? "

Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett:
" Gyermekem, sose hagytalak el téged!
Azokon a nehéz napokon át
azért látod csak egy pár láb nyomát,
Mert a legsúlyosabb próbák alatt
Téged vállamon hordoztalak! "

Bizony, minden gyermekét ilyen féltő gonddal kíséri az Úristen. Így tett a tesszalonikai gyülekezet tagjaival is, és így tesz a súri (ácsteszéri) gyermekeivel is. Nem hiába hívjuk Őt Atyának, méghozzá Krisztussal együtt a mi Atyánknak. Olyan szülő, aki szeretetben hordozza gyermekeit. Erején felül nem terheli, ahol kell, segíti, de ahol kell, ott bizony neveli is.

Ehhez a szerető háttérhez bizony kötelességek is kapcsolódnak. Játékszabályok, amiket be kell tartani. Csak a modern világnak a tévtanítása az, hogy a gyereknek mindent meg kell engedni, és mindent kérését teljesíteni kell. Még jó, hogy Isten pedagógiája nem ilyen korszerű. Ő megadja a segítséget és áldást, mikor szükséges, de amellett tanít minket olyan dolgokra, amiket még nem tudunk. Farag minket, ahol kell, ami olykor fájdalommal jár. És formál, hogy minél inkább hasonlítsunk egy keresztyén, hívő emberre.

Nem véletlenül mondja Pál apostol sem a szeretett gyülekezetének: „éljetek az Istenhez méltó módon”. Nem véletlenül ösztönöz újra és újra az ige minket a változásra és javulásra, hiszen erre folyamatosan szükségünk van. Nincs olyan élő ember, aki elérte volna már a tökéletes krisztusi életet.

A bűn folyamatosan kísérti életünket és keresi az alkalmat, hogy hol és mikor állíthat nekünk csapdát. Éppen ezért folyamatosan törekednünk kell a megszentelt életre. Annak is, aki fiatal, és még nem járatos a hit dolgaiban, és annak is, aki már évtizedek óta koptatja a templom padját. És itt az Ige nem egymásra mutogatásra buzdít, hanem kritikus önvizsgálatra. Fel kell tenni tehát a kérdést: én magam hogyan élhetnék még inkább az Istenhez méltó módon?

Persze jól ismerjük azt a reakciót, főleg, mikor hibáinkkal nézünk szembe, hogy én ilyen vagyok és kész, nem tudok megváltozni. Ilyet csak az ez ember mond, aki még nem tapasztalta meg Krisztus hatalmát.

Nagyon jó példa erre Lukács evangéliumából Zákeus története. Egy rosszindulatú és megkeseredett ember volt, akit talán fiatal korában sohasem fogadott be a közösség. Ezért ellenük fordult, lepaktált az ellenséggel és a megszálló rómaiak számára szedte az adót honfitársaitól. Korábban valószínűleg Ő is képtelen lett volna megváltozni. De mégis csoda történt. Jézus megszólította, ő pedig nem maradt rest, hanem kinyitotta előtte ajtaját. Nem csak háza ajtaját, de szíve ajtaját is. Jézus pedig bement hozzá és megváltozott az élete. Jó útra tért, és mindent visszaadott, amit törvénytelenül csalt ki mástól. És ez nem egy népmese, ami mindig jól végződik, hanem a Krisztussal átélt találkozás valóságos hatása.

Ebben volt része a thesszalonikai hívőknek is, és ebben lehet ma nekünk is részünk. Krisztus szól hozzánk ma igéjében (és megszólít az úrvacsora szentségében is). Rajtunk áll, hogy figyelmen kívül hagyjuk mindezt, vagy vállaljuk a vele való találkozást és vállaljuk a találkozás következményeit is. Ámen.

Mennyei Jó Atyánk! Köszönjük Neked, hogy nem volt olyan nap, olyan óra az életünkben, amikor magunkra hagytál volna. A Te Gondviselő kegyelmednél nincs biztosabb dolog a világon. Köszönjük, hogy erről ma is megemlékezhetünk.

Ezen felül pedig késünk, erre a nagy kegyelemre válaszul, hadd éljünk még inkább neked tetsző keresztyén életet, már a mai naptól kezdve. Ámen.          

Prédikáció - Vízkereszt utáni 4. vasárnap

Kol. 1,15

Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.

Kol. 1,16

Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.

Kol. 1,17

Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.

Kol. 1,18

Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. [Ef 1,22-23]

Kol. 1,19

Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, [ 2,9]

Kol. 1,20

és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.

Keresztyén Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Hétköznapi beszédünk egyik megszokott kifejezése: „a teljesség igénye nélkül”. Akkor mondjuk ezt, mikor nincs szükség miden példára, nincs szükségünk minden odavágó dolog felsorolására, elegendő a kevesebb is. Amikor lehetne még folytatni a sort, de vagy nem tudjuk, vagy nem akarjuk. Pedig még lenne mit sorolni.

            A teljesség igénye nélkül. Azt hiszem sokan az életüket is így élik. Nem kell túl bonyolítani a dolgokat, nem kell érzelgősnek vagy körülményesnek lenni. Nem kell felfújni a jeles napokat, az ünnepeket. Nem kell semmi mögött mélyebb tartalmat keresni. Csak legyen mit enni, inni, és legyen valami jó műsor a tévében. Ennél többet pedig sokan nem igényelnek. A televízió által formált közgondolkodás is csak folyamatosan próbálja belénk sulykolni, hogy ne akarjunk többet az átlagosnál, a felszínesnél, hiszen mindez olyan furcsa és felesleges. Csak éljünk csendben, közönyösen, életünk megszokott keretei között, átlagemberként, aztán egy nap majd úgyis minden véget ér, mintha mi sem történt volna.

A világban valóságosan jelen lévő és életünket folyton támadó gonosz hatalmáról hallottunk a múlt héten. Nem a mesekönyvek vasvillás szereplőjéről, hanem az ember életét testileg, lelkileg tönkretevő szellemi hatalomról. A Kísértőnek kezdetektől fogva az a célja, hogy ne találjunk Istenhez. Éppen ezért a fenti gondolatsort folytatva: rengeteg mindent megtesz, hogy ne kezdjünk el önállóan gondolkodni, ne tegyünk fel kérdéseket, ne legyünk életünk tartalmával elégedetlenek, mert akkor hamar Krisztushoz találnánk.

Még jó, hogy nem tud mindenkit ebben az éberkómához hasonló, passzív létben tartani. Van, aki felülemelkedik ezen az állapoton. Persze a gonosznak van B terve is.

Mert ha valaki mégis elkezd keresni, és szeretne valami többet kihozni az életéből, a felszínességen kívül, azoknak is sok tévutat kínál fel a Kísértő. Legyél mondjuk tudományosan megalapozott ateista, érdekeljenek a jóslások és horoszkópok, ismerkedj meg a misztikus hátterű, divatos keleti vallásokkal. Vagy egyszerűen a lelki dolgok helyett más dolgokkal köti le a figyelmünket: karrierépítéssel, kapcsolatokkal, rengeteg munkával, kikapcsolódással vagy egyéb dolgokkal. A lényeg mindig ugyanaz, nehogy Istenhez találjunk, nehogy rátaláljunk benne az igazi Teljességre.

Sokan réginek és elavultnak tartják a Biblia gondolatvilágát, míg a problémáinkat olyan modernnek, és egyedülállónak gondoljuk. Pedig a Szentírás régen született tanításai bizony sokszor örökérvényűnek bizonyulnak. Így van ez ebben a helyzetben is. A gonosz hasonló munkálkodásáról olvasunk az Ószövetségben egyik részében is, ahol Sámuel próféta inti meg az Úr nevében Izrael népét, akik mindenféle hatalomnak behódolnak, csak épp Istennek nem. Sámuel ezt mondja nekik: „Ne térjetek el, hogy a semmiket kövessétek, amelyek tehetetlenek, és nem tudnak megmenteni, mert semmik azok. Csak féljétek az URat, és szolgáljátok őt híven, teljes szívből, mert lássátok csak meg, milyen nagy tetteket vitt véghez rajtatok!” 1Sám. 12,21;24

Figyelmeztető üzenet ez számunkra, modern emberek számára is, mikor Isten helyett mi is a Semmiket követjük. Azt hisszük valamiről, hogy milyen értékes, mert annyi pénzt és energiát fektettünk bele, azt hisszük, hogy van benne igazság, mert olyan sokan igazat adnak neki. Azt hisszük milyen jó az, mert adott néhány jó élményt és kellemes órát. Azt hisszük, hogy valami, pedig Istenhez mérve valójában semmi. Ha jön a baj, ha kell a segítség, akkor kiderül, hogy minden hiába volt, hiszen az a Semmi nem tud megtartani, önmagunkban pedig tehetetlenek vagyunk. És sokszor ezekre a semmikre pazaroljuk el az életünket.

Pedig az ember ennél sokkal többre hivatott el és sokkal többre képes. A Teremtés könyvében is azt olvassuk, hogy Isten az Ő lelkéből adott nekünk, mely által kiemelt a növények és állatok sorából. Ez pedig nem semmi. Emberré formált minket, aki érez és gondolkodik, emberré, akik kapcsolatba léphetnek Teremtőjükkel. Nem kell csak a földi körülmények, az alapvető életszükségletek szintjén maradnunk, hanem feltekinthetünk az égre, kereshetjük az Istent, és minden misztikum és mágia nélkül, csupán az imádság és a Szentírás által élő kapcsolatba léphetünk vele. Mindenki elérheti életében ezt az isteni magaslatot, ezt a teljességet, hiszen mindannyian megkaptuk az elhívást az Istenben való hívő életre. Reményik Sándor így vall erről az élményéről Tündérfok című versében:   

„Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.”

Magasságra, végtelenségre vágyunk, kiemelkedni a közönyös szürkeségből. Tartalmasabban megélni az élet eseményeit, és végső soron boldognak lenni. Erre kínál nekünk lehetőséget az Úristen Jézus Krisztus által. Benne jött el közénk a teljesség. Szavakkal nem is tudjuk jól kifejezni, hogy mit is jelent mindez.

Abban az időben, mikor Pál apostol a fenti igéket leírta, még a hatalmas birodalmak királyait, fejedelmeit, de elsősorban a római császárt tekinteték sokan olyan tekintélynek és hatalomnak, aminél nagyobbat, teljesebbet már nem tudtak elképzelni. Ezzel az emberileg legnagyobbal állítja szembe az Ige Krisztus teljességét. Hiszen ezek a földi hatalmasok is csak Istennek a teremtményei, és ők is alá vannak rendelve mindenható akaratának. Hatalmuk Istenhez mérve csak porszem lesz, melyet elvisz a szél. Minket pedig ez a hatalmas és teljes, mindenek felett való Úr hív magához, hogy legyünk a gyermekei.

Erre a hívásra ad választ az embernek a hite. Amikor elhiszem, hogy létezik Isten és elhiszem, hogy Krisztus az én Megváltóm is. Elhiszem, hogy Őbenne megtalálom a békességet magammal, a békességet az emberekkel, és a legfontosabb: békességet Istennel. A hívő élet ezt a kapcsolatot kínálja fel nekünk, melyben már itt a földön, és annakidején a mennyben is megtalálhatom az Igazi Teljességet, Jézus Krisztust. Ámen.